A hunok népe

A hunok népének története egészen az ősi időkig (messze a Krisztus előtti évszázadokig) nyúlik vissza, amikor még a távoli Kína vidékein harcoltak a Han dinasztia császáraival. Európai megjelenésük a Római Birodalom hanyatlásának korszakához kötődik. Ruga királyuk vezetésével valamikor 425 és 430 között rendezkedtek be a Kárpát-medencében, hogy itt kialakítva központjukat innen igazgassák folyamatosan bővülő birodalmukat.

Peter Johann Nepomuk Geiger festménye. Forrás: ranker.com

Ez a bizonyos birodalom pedig az V. század közepére hatalmasra nőtt: keleten elnyúlt a Krím félszigeten túli területekig (egyes vélekedések szerint egészen a Kaukázusig), délen a Dinári hegységig, északon a Kárpátokig, nyugaton pedig az Alpok keleti lábáig. Mivel nem európai mintájú határvonallal rendelkezett, inkább befolyási övezetet alkotott, így pontos határai ma sem teljesen ismertek.

Ruga, hun király halálát követően, 434-ben unokaöccse Bleda következett a hun birodalom élén, akit aztán 444-ben öccse Attila követett. Ő lett a legharciasabb hun fejedelem, aki uralkodása alatt, 444 és 453 között Európa irányába tervezte folytatni a terjeszkedést.

A Hun Birodalom 450-ben. Forrás: en.wikipedia.org

Európa képe az V. század közepén koránt sem volt éppen békésnek nevezhető. A Nyugat-Római Birodalmat minden irányból különböző támadások fenyegették, amellett határain belül is egyre több germán törzs hozott létre saját államot, (saját királyságot). Ilyen volt az V. század elején a Vizigót Királyság és a Vandál Királyság is, melyek már Nyugat-Római területeken szerveződtek.

Az utolsó nagy vezető, aki még mindent elkövetett a birodalom maradékának egyben tartásáért: Flavius Aetius volt. Pályáját katonai vezetőként kezdte, majd 433-ban a Nyugat-Római Birodalom katonai főparancsnoka lett mint Magister militum. Később elnyerte a consuli címet és ő lett Róma utolsó igazi védelmezője. Edward Gibbon, XVIII. századi brit történész Aetiust az utolsó rómainak nevezte.

Aetius és Attila a kor kor két legnagyobb hadvezére 451-ben a mai Franciaország területén, Catalunumnál (Troyes közelében) ütköztek meg egymással. Seregeikben hasonló arányban harcoltak germánok. A csata döntetlenül végződött, de megállította Attila előretörését. Ugyan a hunok egy évvel később lerohanták Itáliát, de Aetius ezúttal is résen volt: a felperzselt föld taktikájával kényszerítette visszavonulásra. A hunok kivonulásában szerepe volt a megjelenő pestisnek és annak a ténynek is, hogy I. Leo pápa Mantovánál személyesen is találkozott Attilával, akitől békét kért. Attila mindenesetre pannóniai központjába tért vissza az itáliai harcokból és újabb nagy támadása előtt 453 tavaszán váratlanul meghalt.

Attila, hun király. Arturas Slapsys képe. Forrás: fineartamerica.com

Attila haláláról megoszlanak a források, de a legtöbb szerint nászéjszakáján erős vérzés közben hunyt el (feltételezések szerint nyelőcső-visszér betegség okozta belső vérzésben).

A hunok népe Attila halálát követően nem tudott egységes maradni: az egykori nagy uralkodó fiai egymásnak esve marakodtak a hatalomért. Ellak (Attila egyik fia) ugyan 455-ig erős kézben tartotta a katonai vezetést, a jelzett évben vereséget szenvedett a Balkánon (Nadeo melletti csata) a germánoktól. Az Ardarik gepida uralkodó vezette győztes seregben számtalan nép harcolt, akik mind a hun elnyomás lerázásában voltak érdekeltek. Mivel a csatában maga Ellak is elesett, így a Nadeo melletti ütközet lett a hunok mohácsa.

Az egykoron erős hun nép ezt követően különböző területek felé vándorolt és nagy részt beolvadt Kelet-Európa és Nyugat-Ázsia szorvány népeibe. A hun - magyar kapcsolatokról következő posztunkban tervezünk irni.