Logo Pic
Távolban lépkedő 2025. február 15.

Szent Félix ereklye, Kisboldogasszony-templom, Homokkomárom

2022 nyarán egy újabb 100 km-es távval folytattuk a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra útvonalának bejárását barátaimmal, akkor az Őrség és a Göcsej természeti értékeit, kulturális és történelmi látnivalóit feltérképezve. Túránk befejező szakasza Homokkomáromban volt, ahol pecsételtünk és megcsodáltuk kívül-belül a Kisboldogasszony templomot, valamint csak kívülről a mellette álló Nyolc Boldogság Közösség kolostorát.

480089760_1170282691775675_6642709342087072439_n.jpg

A templom már önmagában gyönyörű belülről, de számos apró titkot is rejt, ezeket majd szépen sorban feltérképezzük. Szerencsénkre a helyi gondnok néni körbevezetett minket, bemehettünk az oltár elé és mögé, és lemehettünk az altemplomba is. A templomról most nem írok részletesebben, az egy másik cikk témája lesz. Röviden csak annyi, hogy 1360-ban ezen a helyen pálos rendi szerzetesek telepedtek le. A török megszállás alatt zárdájuk és templomuk teljesen elpusztult. A jelenlegi templomot 1703 és 1744 között építette a vidék kegyura, Batthyány Lajos gróf segítségével a ferences rend. Az oltár szerves része egy különleges Szent Félix ereklye, ami távolról nem is tűnik fel a látogatónak, csak ha közelebb lép az oltárhoz.

480113470_1170282688442342_2811318342453081274_n.jpg

480245158_1170282785108999_7063944970577152657_n.jpg

Az ereklye alatt látható, 1940-ben díszes írással írt felirat és történet szerint kis Szent Félix 150-ben (!) - gondoljunk csak bele, majdnem 1900 évvel ezelőtt - halt meg Rómában Krisztusért. Publiusz helytartó Szent Felicitászt 7 fiúgyermekével együtt megostoroztatta, négy hónapig sötét börtönbe vetette. A 7 éves kis Félixet a legkisebb testvérével együtt dorongokkal verték agyon. Fiai után, a hős, bátor lelkű édesanya is vérét adta a hitéért. Kis Szent Félix csontjait Rómából hozták először Nagykanizsára, majd onnan nagy ünnepséggel 1751. év pünkösdnapján Homokkomáromba. Az ereklyéjt XIV. Benedek pápa ajándékozta és Koptik Ottó egykori celldömölki apát hozta Homokkomáromba. Szent Félix ereklye és Szűz Mária tisztelete volt a központja a barokk-kori búcsúnak. A szülők azóta beteg kisgyermekeket visznek az ereklyéhez és kérik bizalommal a kis vértanú közbenjárását.

Vissza a címlapra
Távolban lépkedő
Sziasztok! A nevem Tóth Béla Antal és eltökélt célom, hogy a TÁVOLBAN LÉPKEDŐ nevű oldalamon keresztül részletesen bemutassam hazánk és a Kárpát-medence legtöbb látnivalóját, természetes és épített értékeit. Néha azért kilépek a korlátok közül és a Kárpát-medencéből is, hogy szintesítsem az életet. Tartsatok velem, ha szeretitek a várakat, kastélyokat, kúriákat, templomokat, kolostorokat, hegyeket, sífelvonókat, szurdokokat, tavakat, folyókat, vízeséseket, kilátókat, múzeumokat, emlékhelyeket és mindenféle látnivalót, valamint kíváncsiak vagytok ezek részletes ismertetőire. Aprólékosan bemutatok mindent, sok-sok fotóval megízesítve. Nincsenek kötöttségek, csak végtelen élmények.
Legjobban pörgő posztok
A Fiorentina elleni mérkőzés
Apuleius • 2 nap
Mancini vagy Pioli követheti Mottát?
venember83 • 4 nap
Médiavisszhang a történelmi vereség után
venember83 • 8 nap
Az Atalanta elleni mérkőzés
Apuleius • 9 nap
Agnelli visszatérne a klub élére?
venember83 • 6 nap
Cikkek a címlapról
Ilyen az, amikor nem jön össze: 6 autó, ami nagyot bukott
Az autógyártó tervez, a fogyasztó végez: valahogy így lehetne röviden összefoglalni egy-egy típus kudarcát. Bár a legnagyobb autógyártók általában jól eltalálják, hogy mire van szüksége a piacnak, akadnak mellélövések is. Most ilyeneket gyűjtöttem össze az elmúlt 20 évből: Opel Sintra…
M68. Feldobott Kő - 1968
Magyarország (MAFILM 3. stúdió), 84 perc, ff., magyar Rendező: Sára Sándor Sára Sándor képeit csodátam Kósa Ferenc (ennek a filmnek egyik társírója) Tízezer nap - 1965 című filmjében, illetve a Gaál István által rendezett Sodrásban - 1964 kifejezetten maradandó élményt adott. Mindkét film több…
>