Michel és Janine, a kéjenc eltévelyedettek

Michel, a 40. életévébe lépett jóképű regényíró, kedvenc bárjában, a Black Jackben gyűjti éjszakánként az inspirációt, amelyet csinosabbnál csinosabb nők szolgáltatnak. Az egyikük, Francis, olyannyira megbabonázza hideg szenvtelenséget és forró szenvedélyt sejtető tekintetével, hogy elhatározza: meggyőzi otthon unatkozó és egyébként csodaszép feleségét, Marianne-t, hogy tegyék teljesen nyitottá a házasságukat: mostantól mindketten azzal fekszenek le, akivel csak akarnak – külön-külön és együtt is. Marianne inkább az örök monogámiát és a sírig tartó szerelmet részesítené előnyben, mégis meghajlik Michel akarata előtt (képletesen és szó szerint is), aki nem győz fogadkozni, hogy az egymás iránt táplált érzéseik attól még változatlanok maradhatnak, hogy az ágyukat másokkal is megosztják. Mint kiderül, Michel tragikusan hatalmasat téved…

FIGYELEM! Egyes illusztrációk női meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.

Michel Lemoine (A rendelt legény és a kastély kéjsóvár úrnője) francia színész, rendező, producer és forgatókönyvíró (1922. szeptember 30 – 2013. július 27.) vándortársulatok tagjaként alapozta meg a tudását, amelyekkel egész hazáját bejárta. Miután nagy sikert aratott John Steinbeck Egerek és emberek című drámájában – amelyben a hozzá alkatilag nem is passzoló együgyű és bivalyerős napszámost, Lennie-t alakította −, a filmproducerek is felfigyeltek rá, így aztán az 1940-es évek végétől már mozgóképes felkéréseket is kapott. A sztárstátuszra egészen 1961-ig kellett várnia, ráadásul olasz földön futott be először: ekkor főszerepelt egy Francesco De Feo által rendezett kalandfilmben, a Vasálarcos történetét továbbgondoló La vendetta della maschera di ferro-ban (A Vasálarcos bosszúja), amelynek egyébként régi Retrokultos ismerősünk, a világ egyik legszexibb giallóját dirigáló Silvio Amadio írta a forgatókönyvét. A jóképű és irigylésre méltóan életvidám színészt (aki a depresszió tökéletes ellenszerére vágyik, „vadásszon le” egy Lemoine-tévéinterjút) ezután számos neves direktor foglalkoztatta westernekben, thrillerekben, kémfilmekben és kosztümös drámákban – Lemoine dolgozhatott az olasz horror Fellinijeként emlegetett Mario Bavával és a Vatikán tiltólistáján szereplő botrányhős Jess Francóval is.

Michel Lemoine, akinek mindig csak „az” jár az eszében... 

Michelük 1970-ben próbálkozott meg először a rendezéssel, második nekifutásra pedig olyan filmmel sikerült előrukkolnia, amely az 1972-es cannes-i filmfesztivál egyik legnézettebbje lett. Az önéletrajzi ihletésű Les désaxées (Az eltévelyedettek) ugyanazt a címet viseli, amellyel John Huston Marilyn Monroe-val forgatott híres drámáját, a Kallódó embereket (The Misfits, 1961) forgalmazták annak idején Franciaországban. Míg Huston mesterművének főszereplői a nagybetűs ÉLET-ben nem találják a helyüket, addig Lemoine erotikus tragédiájában az általa játszott Michel (a színész-rendező sajátjával azonos figura-keresztnév is az autobiográfikus jelleget erősíti) és filmbéli felesége, Marianne, a házasság hagyományos keretein túllépve kerülnek a csapongók és kallódók közé.

Marianne (Claudia Coste) ábrándos tekintete

A jó házasság titka (legalábbis Michel szerint) a megfelelő hőmérsékletű pezsgő és a megfelelő külső adottságokkal rendelkező szőke harmadik

Az operatőr tudta, mire kell odafigyelni

A nyitott, szeretőkkel teletarkított házasság témakörét szexfilmes eszköztárral „feszegető” és a hasonló alapokra helyezkedő világsikerű Emmanuellénél két évvel korábban mozikba kerülő mű önéletrajzi ihletettségének további bizonyítéka, hogy Lemoine felesége, Janine Reynaud (1930. augusztus 13. – 2018. január 30.) játssza a filmbéli Michel első és legfontosabb szeretőjét, Francist. Francis igazi „nagyragadozó”, aki úgy „falja” mindkét nem tagjait, mint egy igazi Don Juan a nőket. Michel másának nevezi magát, és kijelenti, hogy apja azért adott neki férfi keresztnevet, mert valójában fiút szeretett volna, ez pedig meghatározónak bizonyult Francis életfelfogása szempontjából.

Amikor Francis (Janine Reynaud) belép egy szobába, menten magától „tűzbe jön” a kandalló

„Szinte beledöglöm, annyira kívánlak…”

„Tudom, de engem ez nem hat meg…”

„Hazudtam… Mégis meghatott, méghozzá kőkeményen!” 

A rendkívül kedves és lágy hanggal rendelkező, viszont már fiatalon is egy határozott, sőt domináns érett szexbomba külső adottságait birtokló Reynaud a 60-as évek egyik legkeresettebb francia fotómodelljének és a neves divattervező, Jean Patou személyes kedvencének számított. Noha semmiféle színészi képzésben nem részesült, szó szerint „imádta” a kamera. Ahogy a már említett Jess Franco – aki három filmet is forgatott a Lemoine + Reynaud házaspárral – mondta róla: ezer közül is felismerhető, valódi és izgalmas egyéniséget sugárzó vonásai voltak és olyan aurája, amely sokkal fontosabb a sztárkaliberhez, mint a színészi tehetség. Janine Reynaud azonban nem vágyott a hollywoodi értelemben vett sztárságra; elsősorban a férjével (akivel 1970 és 1982 között élt együtt) filmezett, és csak néha járt külön utakon – például a szép Bond-lányt és a szexvideóban felbukkanó riksás legényt irányító Sergio Martino kedvéért egy remek giallo krimi, a La coda dello scorpione (A skorpió farka) kapcsán.

Magyarok mindenütt: Jimmy, a Black Jack bár tulajdonosának szerepében Jimmy Hollósy (jobbra)

Fallikus szimbolika Lemoine módra 

Ha fennkölt választ kell adnom arra a kérdésre, milyen film is a Les désaxées, azt mondom, hogy egy remekül fényképezett (Philippe Théaudière operatőr megérdemli a fizetésemelést), tipikus francia művészmelankóliával prezentált erotikus dráma arról, hogy egy férfi monogámiára való képtelensége miként tesz tönkre életeket és egy szerelemből fakadt házasságot. Ha viszont a szokásos „laza” Retrokultos választ várja tőlem a nagyérdemű, akkor azt kell felelnem, hogy a film nem más, mint Michel és Janine swinger életmódjának szemérmetlen krónikája, valamint kitűnő alkalom a párosodni kedvelő pár számára, hogy megmutassák, mennyi jó nőt ismertek, akik történetesen szívesen levetkőztek nekik a kamera előtt, sőt, a forgatási napok végén valószínűleg mind hazamentek velük.

Szürrealizmus franciásan: Michel keze alatt a zongorából szitárhangok törnek elő

Michel még egy csökkent értelmű, csak a játék babáival foglalkozó nőt is megpróbál becserkészni, akit Prunella Ransome (Távol a tébolyult tömegtől, Minden lében két kanál), egy levetkőzni nem hajlandó komoly brit színésznő alakít

Azt, hogy szó sincs hatalmas költségvetésű alkotásról, jól jelzi, hogy a filmet nagyrészt barátok lakásaiban és Lemoine-ék saját házában forgatták. Természetesen szó sem lehetett külön a Les désaxées-hez komponált filmzenéről, így hát Michelünk úgynevezett zenekönyvtárból választott a műhöz „bérmuzsikát”. A népszerű francia jazz-zongorista, Janko Nilović négy szerzeménnyel (Lady Day, Once In My Country, Rockaroo, Supra Pop Impressions) képviselteti magát, a megannyi spagettiwesternt jellegzetes fütyülésével feldobó multiinstrumentalista, Alessandro Alessandroni pedig eggyel, az Una storia-val, amely a soundtrack legszebben „hangzó” ékköve, egy vérpezsdítően fülledt és dekadens klasszikus.

Michelnek olykor csak kukkolói szerep jut...

„A lángok táncot járnak a szemedben, amely olyan kék, mint a legtisztább tó.” Ilyet is csak francia filmben mondanak egymásnak az emberek édeshármasozás előtt… 

A Les déxasées-t az USA-ban és az Egyesült Királyságban utólagosan betoldott pornójelenetekkel forgalmazták, amelyekhez Michelünknek és az eredeti szereplőknek semmi közük sem volt. A swingerkedés a valóságban is hasonló következményekkel járt a Lemoine + Reynaud házaspárra nézve, mint közös filmjük Michelje és Marianne-ja esetében: Lemoine őszinte örömmel vetette magát az 1970-es évek közepén burjánzásnak induló francia pornóiparba, és a műfaj egyik legprofibb rendezője vált belőle, Reynaud pedig idővel elhagyta az újabb és újabb tehetségek felfedezését nagyon is élvező férjét. Ilyen az, amikor az élet imitálja a művészetet… A szoft kategóriájú Les désaxées pornó remake-jét 1983-ban végül maga Lemoine készítette el Ardeurs perverses (Perverz szenvedély) címmel, amely miatt már a zenekönyvtárat sem kereste fel, inkább a híres francia zongoraművész, Richard Clayderman felvételeiből szemezgetett… csak erről szegény Richard mit sem tudott.

„Mit szólnátok egy kis diavetítéshez, fiúk? A képek az afrikai nyaralásunkon készültek.”

„Szextől elpilledt oroszlán…”

„Szexre készülő vízilovak…”

„A szexmániás feleségem… Hoppá! Bocsáss meg, Marianne!”

„Ejj, de jó bőr a neje itt valakinek!”

„Irigyeljetek csak nyugodtan, srácok!”

„Már megint kínos helyzetbe hoztál a vendégek előtt, Michel! Meglásd, ha így folytatod, előbb-utóbb pornórendezőként fogod végezni.” 

Ráadás:

Janine Reynaud ruhában is jól esik a férfiszemnek…

MÉG TÖBB TEAKBOIS-FÉLE RETRO:

Heidi Brühl: Berlini rock és érzékiség (18+)

Amikor Alain Delon két bombanőnél bujkált (18+)

Joy és Joan bangkoki szextúrája (18+)

A kastély halálosztó bombanői (18+)

A Bee Gees és a francia pornósok (18+)

Szemüveges bombanő puskával (18+)

A rendelt legény és a kastély kéjsóvár úrnője (18+)

Francia szexszimbólum San Franciscóban (18+)

Belmondo, a hűtlen doki (18+)