Logo Pic
Teakbois 2024. június 11.

Érzéki hétvége Lucifer szőke ciklonjával

Andrés elektromérnök, Ana ápolónő, a házasságuk pedig hamarosan meghozza a gyümölcsét: Ana ugyanis négyhónapos terhes. Egy unalmas hétvégén Ana táncolni szeretne menni, a férje azonban úgy véli, ez túl kimerítő lenne egy várandós asszonynak – nem árt hozzátenni, hogy Andrés a párja cigizését és piálását viszont egyszer sem helyteleníti a film során. Diszkózás helyett Anáék inkább leviszik sétálni a németjuhászukat, Blackie-t, aztán megnézik a moziban a nemrég bemutatott Csillagok háborúját. Hazafelé menet egy közlekedési lámpánál melléjük gurul egy autó, benne egy másik házaspárral. Bruno, a pár férfi tagja sejtelmesen átmosolyog Andrésékre, majd át is kiabál hozzájuk: tudja Andrés nevét, Andrésnek azonban fogalma sincs, ki lehet a fickó.

escalofrio_1978.jpgFIGYELEM! Egyes illusztrációk női meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.

Miután lehúzódnak az út szélére, Bruno közli Andrésszel, hogy együtt jártak főiskolára. Noha Andrésnek továbbra sem gyúl fény az agyában a nála legalább tíz évvel idősebbnek tűnő Brunóval kapcsolatban, nincs szükség különösebb rábeszélésre, hogy Anával (és Blackie-vel, aki a Star Wars alatt valószínűleg a gazdái járgányában búslakodott) kövesse Brunóékat egy jócskán a város szélén álló villába a nagy találkozás megünneplése végett. Ana Brunóéknál rögtön felfigyel arra, hogy vendéglátóik polcai okkult irodalomtól roskadoznak, Bruno neje, Berta pedig azt indítványozza, hogy tartsanak egy kis szellemidézést ouija-tábla segítségével. A megidézett szellem a tábla betűi révén ama örvendetes tényt tárja eléjük, hogy Ana még mindig Luist, Andrés testvérét szereti, akivel Ana évekkel korábban félrelépett.

01_87.png„Szevasz, Andrés!”

02_82.png„Bocs, de nem tudom, ki vagy.”

03_84.png„Nem baj, attól még jól érezhetjük magunkat együtt a villánkban.”

04_88.png„A főnök szentségtelen áldását adta a görbe hétvégénkre.”

05_89.png„Na, kit hívjunk meg tereferélni a túlvilágról?”

06_84.png „Mihez kell neked az a nagy kés, Berta?”

07_01_2.png„Vacsorát készítek, drága Ana…”

07_02_2.png„Ínyencfalatokra számíthatsz.” 

Ana és Andrés a kínosan végződött szeánsz után némileg bosszúsan nyugovóra tér. Ana hajnalban a földszinten hagyott Blackie ugatására ébred, amikor azonban lemegy megnézni, mi zavarhatja a kutyát, egy bajszos besurranó ráveti magát, és majdnem megerőszakolja. Anának sikerül kereket oldania és felrohannia a hálószobájukba Andréshez, akinek aztán elújságolja a fejleményeket. Immár ketten mennek le a földszintre, ahol a betörőnek már csak hűlt helyét találják, ellenben Brunóék a nappali padlójára pingált pentagramon ülve épp hatalmas dugásra készülődnek. Berta a homlokuk megérintésével elvarázsolja Anát és Andrést, majd Bruno bevonásával akkora édesnégyesezést csapnak, hogy a falon lévő Jézus-kép kigyullad felháborodásában (annak ellenére, hogy Andrés és Bruno nem melegedik össze). Másnap Ana és Andrés kellemetlen felfedezéseket tesz: szegény Blackie-t valaki felkoncolta, Bertáék pedig nem csupán sátánisták, hanem kannibálok is, akik a hűtőládájukban tárolják a megcsócsált betörő maradékát. Vajon milyen sorsot szánnak Bertáék Anáéknak?

08_82.png„Fűts be nekünk, Lucifer! Hiába a tüzecske a kandallóban, lefagy a tököm a hideg padlón!”

09_87.png„Most pedig úgy megbűvöllek titeket, hogy csak na…”

10_84.png

11_79.png

13_77.png

14_77.png

12_78.png

A Spanyolországot fasiszta szigorral (és álszentséggel) uraló Franco tábornok 1975-ben hunyt el, és ezt követően a hispán filmszakmában akkora fellélegzés ment végbe, hogy talán még Portugáliába is áthallatszott. A Francótlanság „kitörése” két igen fontos változást eredményezett: egyrészt már a spanyol filmek belföldi mozikba szánt verzióit is tele lehetett rakni szexszel és meztelenséggel, nem csak az exportált változatokat; másrészt nem kellett többé külföldinek hazudni a forgatókönyvben a madridi helyszíneket (Franco uralma alatt ugyanis a filmekben megjelenő devianciák csakis idegen országban bukkanhattak fel − odahaza soha, nehogy csorbát szenvedjen az országimázs). Juan Piquer Simón, a legjobbnak tartott spanyol slasher rémfilm, az 1000 sikoly az éjszakában (Mil gritos tiene la noche) direktora ezúttal producerként támogatta barátja, Carlos Puerto rendezői törekvéseit, aki Borzongás (Escalofrío) címmel rukkolt elő sátánista szexhorrorral 1978 augusztusában – Puerto leghíresebb korábbi filmje, a Mesterlövész (El francotirador) egyébként pont egy Franco elleni merényletről szól és a legendás Paul Naschy (Magyarölő spanyol farkasember Japánban + A farkasember, a jeti és a meztelen boszorkány + A dőzsölő elit utolsó orgiája + Aranyozott vuduasszony, kigyúrt spanyol fakír) főszereplésével készült. Miután Puerto befejezte a Borzongás munkálatait, kiderült, hogy az általa forgatott képsorok még 80 percet sem tesznek ki, úgyhogy Simón átvette tőle az irányítást, és két bevezető jelenetet „eszkábált” a film elejére: az elsőben Fernando Jiménez del Oso parapszichológus figyelmezteti a nézőket az ördögimádás veszélyeire, a másodikban pedig egy vén sátánista feláldoz a pokol urának egy fiatal nőt. A softcore erotikát a pornótól elválasztó vékony határvonalig elmerészkedő alkotás négy főszerepéért nem tolongtak Spanyolország legmegbecsültebb színművészei, úgyhogy a feladatokat viszonylag ismeretlenek kapták: Andrést José María Guillén, Anát Mariana Karr, Bertát Sandra Alberti (Így fürdött és rettegett a spanyol Sophia Loren), Brunót pedig Ángel Aranda (Vámpírok bolygója) játszhatta el. Alberti manapság azt állítja, fogalma sem volt, mennyi pucérkodás és szex lesz a Borzongásban, amikor aláírta a szerződést – ha tudja, sosem rombolta volna a filmmel a leendő renoméját. A kandalló előtt zajló emlékezetes orgia felvételének napjára a helyszínül szolgáló Madrid melletti villában elromlott a fűtés, úgyhogy Albertiék vacogó fogsorral adták elő, hogy ördögi szenvedély hevíti őket (a kandallóban lobogó tűz nem sokat ért sajnos). A baljós hangulatú műbe egy viccesnek nevezhető jelenet is jutott: Aranda egy alkalommal kettesben is kefél Albertivel, és olyan hangokat hallat közben, mint egy üzekedő kan vaddisznó (hiába, Lucifer hatására bárki kivetkőzhet magából). A Borzongás nem több és nem kevesebb egy fülledten erotikus tanmesénél, amelyben egy rokonszenves középosztálybeli párocskát egy romlott felső középosztálybeli párocska taszít a züllés kénköves bugyrába, a burzsoák pedig cseppet sem diszkréten teszik közszemlére bájaikat. „Testvérfilmje” a Retrokulton: Fiona, a sátán kéjsóvár papnője.

15_70.png„Annyira furcsákat álmodom az orgia óta…”

16_70.png„Például önjáró játék babákról…”

17_67.png„Meg Bertáról, aki először durván bánik velem…”

18_60.png„Aztán kedvesen…”

19_54.png„Máris hívom a lélekturkászodat, édesem! Kezd aggasztani az állapotod.”

20_46.png„Ki tette ezt Blackie-vel???”

21_40.png„Lelépünk, Bruno, mert valami nem stimmel veletek.”

22_36.png„Ne siesd el a dolgot, barátom.”

23_30.png„Marasztald még egy kicsit a vendégeinket, ó, Lucifer!”

Charles Napier: Akit Gregory Peck a legjobban utált (18+)

A nővér és a szexuális ragadozó (18+)

Jézus Krisztus westernsztár (18+)

Kastélyt örököltünk a sátántól! (18+)

Starsky, Hutch és a sátán boszorkányai (18+)

Az ördög lánya ellenszegül (18+)

A ház, ahol nem hagynak sokáig életben (18+)

A sátán szexi hercegnője (18+)

Az ördög lánya ellenszegül (18+)

A Bond-amazon és a sátán kutyája (18+)

Magnum és a sátán szexi lányai (18+)

A sátán metálja megőrjíti a lányaitokat! (18+)

Aranyozott vuduasszony, kigyúrt spanyol fakír (18+)

Az ördög nászéjszakája (18+)

Így fürdött és rettegett a spanyol Sophia Loren (18+)

A farkasember, a jeti és a meztelen boszorkány (18+)

Bikinis vámpírnők a szafariparkban (18+)

A rettenetes szexi vámpír (18+)

Fekete Emanuelle Venezuelában (18+)

Magyarölő spanyol farkasember Japánban (18+)

Szent Johanna, a szexi gonosz mostoha (18+)

Fiona, a sátán kéjsóvár papnője (18+)

Csúcsdísz lett a botrányhős Jézusból (18+)

Az ügyvéd, a prosti és a bosszúállók (18+)

A Playboy-modell és a szemtanú (18+)

Szenvedélyek szexmágikus viharában (18+)

Aranyozott vuduasszony, kigyúrt spanyol fakír (18+)

A dőzsölő elit utolsó orgiája (18+)

Ne szexelj az etruszk sírban! (18+)

Vissza a címlapra
RETROKULT
Retro filmőrület egész évben!
Legjobban pörgő posztok
HIVATALOS: Khéphren Thuram csatlakozott a Juventushoz
Apuleius • 7 nap
Nagy fagyasztott franciasaláta zöldségkeverék teszt
Linda Morvai • 15 nap
Sancho és Koopmeiners a Juventusra vár
venember83 • 9 nap
Nagy marinádozott csirkemellfilé teszt
Linda Morvai • 16 nap
Bonucci: „500 meccs után többet vártam”
venember83 • 6 nap
Cikkek a címlapról
Őshévíz és meleg-vizű gyógyforrás a Balaton mélyén
Thetys-tenger A Triász korszakban, ami földtörténetileg elég régen, mintegy 200 millió évvel ezelőtt volt a Thetys nevű tenger borította a Dunántúli középhegység és a mai Balaton helyét. Ennek az őstengernek az üledékéből (dolomit, mészkő) épül fel a Keszthelyi-hegység és a Hévíz környéki dombok…
Metánkibocsátások csökkentése nélkül nincs klímasemlegesség – itthon sem
Írta: Galambos Eszter, energia programfelelős, MTVSZ Immár 4 éve, hogy Magyarország a klímavédelemről szóló 2020. évi XLIV. törvényben (Klímatörvény) vállalta, hogy eléri a klímasemlegességet, vagyis „…az üvegházhatású gázok még fennmaradó hazai kibocsátása, valamint elnyelése a 2050. évre…

Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
>