Egy kaliforniai férfi reggel arra ébred, hogy fogalma sincs, kicsoda ő, valamint nem érti, mit keres egy számára ismeretlen, felforgatott lakásban, amelynek a fürdőszobájában női hulla hever. Az illető a zsebében lévő igazolványából megtudja, hogy Jonathan Fields a saját becses neve, aztán találomra kiválaszt egy magándetektívet a telefonkönyvből, és felfogadja a fickót annak kiderítésére, mi is történt vele. Miután Jonathan felkeresi az irodájában a magánhekust, Arthur Beldinget, és meggyőzi arról, hogy nem hazudik neki, elviszi Arthurt oda, ahol a délelőtt folyamán magához tért, azonban a hullának már csak hűlt helyét találják, ráadásul valaki alaposan rendet rakott.
FIGYELEM! Egyes illusztrációk női meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
Arthur nem sokáig szimatolhat nyugodtan, ugyanis egy Dill nevű drogdíler és a nehézfiúja elrabolják a nyílt utcán, majd bedrogozzák egy pince mélyén, azt remélve, hogy ennek hatására eldalolja nekik, mire jutott eddig a szimatolással. Arthurnak végül sikerül kereket oldania, Jonathan pedig időközben bement dolgozni, és a munkahelyén szembesült azzal, hogy az amerikai kormány szupertitkos, Alice Csodaországban nevezetű projektjének oszlopos tagja, amelynek keretében a tudatbefolyásolás lehetőségeit kutatják, továbbá azzal is, hogy az egyik csinos kolléganője, Helen Atterbury a szerelmese. Arthur a barátnője, Sarah lakásán lábadozik az LSD-élményéből, Jonathan agyát pedig megrohanják a töredékes emlékképek: akkor lett rosszul az eltűnt áldozat lakásán, amikor kávét kért tőle, majd azt teledobálta kockacukorral… amit valaki előtte „meglocsolt” LSD-vel. Minden jel arra utal, hogy Jonathant szakmai irigységtől hajtott munkatársa, Lew Haley akarta gyilkosság gyanújába keverni: tőle származik az LSD-s kockacukor, és Dillék is az ő bérencei. De vajon ki volt a titokzatos elhunyt, mit keresett a lakásán Jonathan, és ki ölte meg? Arthur a nyomozás felgyorsítása végett azt javasolja Jonathannak, hogy vegyen csak be szépen megint egy adag LSD-t, hátha ezúttal nem memóriavesztést, hanem az emlékek visszatérését fogja okozni. A teljeséggel tudománytalan ötlet elnyeri a tudós tetszését, és segít helyükre tenni a Fields-ügy kirakós játékának darabjait…
„Nem épp felemelő érzés arra ébredni, hogy a kádban egy már soha fel nem ébredő nő hever.”
„Ha kevesebb kockacukrot rakok a kávémba, máshogy alakul az életem.”
„Az enyém is. Például nem kell álló nap loholva nyomoznom a Jonathant bekockacukrozók után.”
1965-ben mutatták be nyugaton a Howard Fast Bukott angyal (Fallen Angel) című 1952-es regénye alapján készült Káprázatot (Mirage): e neo noir thrillerben Gregory Peck (Charles Napier: Akit Gregory Peck a legjobban utált + Mackenna aranya) olyan tudóst alakít, akinek egy ismerőse pont az ő jelenlétében zuhan ki egy felhőkarcoló ablakán, és ettől Peck figurája akkora traumát él át, hogy amnéziás lesz. A Peck által alakított David Stillwell a film játékideje alatt fokozatosan visszanyeri az emlékezetét, és rájön, hogy egy nagyon csúnya hidegháborús játszma sakkfigurájává vált. Az NBC tévécsatorna fejesei 1968-ban úgy vélték, megérne egy újabb mozgóképes misét Fast könyvének alapsztorija, már amennyiben a hippiknek köszönhetően divatossá vált LSD-fogyasztás lesz a fő témája. A regényre alig hasonlító, Kirakós játék (Jigsaw) című második adaptációt James Goldstone (Hullámvasút) rendezhette meg, de a végterméket olyannyira felkavarónak találták a megrendelői, hogy végül nem a családbarát szórakoztatás eszközének tekintett televízióban mutatták be, hanem mozifilmként.
„Sejtettem, hogy az LSD-s cukor nem lesz elég Jonathan leépítéséhez. Még mindig itt rontja mögöttem a levegőt.”
„Ne aggódj, Helen, már csak akkor fogok betépni, ha hasznom származik belőle.”
„Szóval, Ida, itt ez az izé, amit a hogyishívjákkal fejlesztünk mit tudom én kinek. A memóriám ugye nem a régi… ”
A Peck-féle Stillwell megfelelőjét, Jonathan Fieldset Bradford Dillman (Feleségül mentem a támadómhoz + Nemi erőszak az atombunkerben + Szabadíts meg minket a kapzsiságtól!) játszhatta el, aki a tőle megszokott magas színvonalon és drámaisággal végezte a munkáját: a második, „memóriajavító” betépés alkalmával prezentált monológja a Kirakós játék egyik fénypontja. Fields ellenlábasát és irigyét, Lew Haleyt Clint Eastwood jó barátja és gyakori szereplőtársa, Pat Hingle (Charlie angyala az oligarcha ellen) alakította, aki ezúttal törtető pszichopataként brillírozott, Arthur Belding magándetektívet pedig Harry Guardino (Az igazságosztó), aki semmiben sem különbözik a 60-as, 70-es évek többi férfias, ám középszerű amerikai tucatszínészétől, de ez nem jelenti azt, hogy ne oldotta volna meg tisztességgel a reá bízott feladatot. Helen Atterburyt Hope Lange (Bosszúvágy); Idát, a Fields projektjén dolgozó asszisztenst Susan Saint James (Szerelem első harapásra); Belding barátnőjét, Sarah-t pedig Diana Hyland formálta meg. Hyland 1976-ban John Travolta anyját játszotta A fiú a műanyag-buborékban (The Boy In The Plastic Bubble) című tévés drámában, amelynek forgatásán egymásba szerettek a nála 18 évvel fiatalabb színésszel, és egészen Hyland 1977 márciusában, rákbetegség miatt bekövetkezett halálig tartott a kapcsolatuk. A Kirakós játék reklámkampánya sajátos színezetet öltött, ugyanis nem a főszereplők, de még csak nem is a fontosabb mellékszereplők egyikének feje virított jókora méretben a plakátokon, hanem a hippi drogdíler Dillt körülbelül 6-7 percen át alakító Michael J. Pollardé (A kanadai farmer véres vasárnapja), aki a magánéletben tapasztalt LSD-fogyasztónak számított, és minden egyes szerepében úgy viselkedett, mint aki szer hatása alatt érkezett dolgozni. Pollardot nem sokkal a cikkem tárgyát képező drogfilm bemutatója előtt Oscar- és Golden Globe-díjra jelölték az 1967-es Bonnie és Clyde-ban nyújtott teljesítményéért, úgyhogy hirtelen ő lett a Kirakós játék leghíresebb „darabja”, amit a forgalmazók igyekeztek kihasználni. Érdemes megemlíteni, hogy a film zenéjét Michael Jackson producere (a We Are The World című megasláger ötletgazdája), Quincy Jones komponálta. A Kirakós játék az elrettentő drogfilmek táborát erősíti: távolról sem tökéletes, de a retro kuriózumok kedvelőinek nem szabad kihagyniuk.
Amikor a díler a pohár fenekére néz… és egy aranyhal feneke néz vissza rá
Ami nélkül nincs 1968-as drogfilm: LSD-parti a rockklubban
„Kicsit elfáradtam Dillék pincéjében, drágám… Remélem, nem raktál kockacukrot a kávémba!!!”
Ráadás:
Michael J. Pollard túravezetőként a táborozó Stacie Lambertet boldogítja A halál angyala 3. című 1989-es horrorfilmben
A Kirakós játékban két dal is elhangzik a Dr. West’s Medicine Show and Junk Band nevű pszichedelikus rockbandától, amelynek tagjai a Jonathanék által az egyik jelenetben felkeresett klub zenekarát alakítják. A Dr. West’s Medicine Show and Junk Band énekese Norman Greenbaum volt, a világ egyik leghíresebb slágere, az 1969-es Spirit In The Sky szerzője és előadója
