venember83 • 3 nap
Fülszöveg:
Merlion titokzatos városa minden hajnal első fényénél alábukik a tengerbe, hogy megvédje lakosait a halálos napsugaraktól. Eredete rejtély, útja irányíthatatlan, szándékai kifürkészhetetlenek.
Astreia Kaeller búvár a városfal karbantartási munkálatai után egy sérült férfira bukkan a dokkokban, aki jóval többet tud a világról, mint bárki más a fedélzeten. Miután segíteni próbál az idegennek, akaratlanul is bajba keveredik.
Egy különleges utazás veszi kezdetét, melyben saját múltjának démonai, a mérnökök halálos hagyatéka és a vérbosszú vágya kelnek háborúra a szerelem erejével.
Szerintem:
Nem rossz, de nem is az emlékezetesebb darabok közül való. A tengerbe helyezve megvan a maga érdekessége, de nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy mennyire
könnyen lehetett volna belőle űr sci-fi is.
Van a szerzőnek olyan sorozata, amikor egy űrhajó kalandjait követjük nyomon. Ebben ugyanaz a dinamika, és ahogy a vízben manővereznek, kalandjaik vannak, nagyon rímel arra, ahogy más környezetben a világűrben tennék ugyanazt. Még a tengeralattjáró és az űrhajó között is éreztem rokonságot. Amikor a végére meg az is kiderül, hogy még a bolygó körül van a terraformáló űrhajó, amit Kai le is tud hívni, még inkább erősödött ez az érzetem. Hogy is fogalmazzam meg? Nem éreztem annyira erősnek a tengert, annyira könnyen rá tudtam képzelni az űrre, hogy a világa nem lett elég erőteljes, jellegzetes számomra.
Pedig sok minden ki van benne találva. Az élővilágtól kezdve a városok működésén át még népcsoportok viszonyát is beleértve. Hogy egy posztapokaliptikus sorozattól kölcsönözzek, ebben is volt egy olyan érzet, mint a Ragadozó városokban. Csak itt nem a földön, hanem a vízben voltak olyan városok, amelyek mások 'felfalásából' igyekeztek élni és többé lenni. A vékonyságához képest nagyon sok minden is bele lett nyomva. Talán ez is csökkentette a komfortérzetem és kevésbé érzem miatta hitelesnek. Olyan sok minden, olyan gyorsan és minimális terjedelemben, hogy az összecsapottnak hat.
A történet is szépen össze van rakva, és szintén igaz rá, hogy nagyon sok mindent belenyom pár oldalba. Astreia egy városban búvár. Fiatal özvegy, akinek gyorsan férjhez kellene menni, vagy a zsilipen kidobják, így halálra ítélik, noha remek szakember. Egy útján belebotlik egy idegenbe, akinek segít felmenni a felsőbb szintekre. Lebuknak, és Astreiát a városa árulónak bélyegzi, csak egy ismerőse jóindulatának köszönheti, hogy nem agyonverik, hanem a zsilipen át a fulladás vár rá. A megmentett férfi, Kai és a csapata azonban viszonozza Astreia segítségét. Megmentik és befogadják a tengeralattjárójukra. Itt van nem kevés Nemo kapitány hatás is. Ahogy megismerjük a hajót, a képességeit, amilyen kalandokba a nőt is bevonják, míg a mélytengeri búvárkodást tanítja a könnyű búvároknak. A tenger élővilágánál azonban fontosabb a társadalom – ahogy megismeri a hajót és a legénységét, ahogy egyre közelebb kerül Kaihoz, rá kell jönnie, hogy öngyilkos küldetésen vannak. Azt a várost pusztítanák el, amely az ő otthonukkal végzett.
Van benne merülés, harcászati összecsapás, a tenger és a part leírása, még egy érzelmi blokk is. Kai és Astreia is sérült. Kai a feleségét és kislányát vesztette el a városuk elpusztításakor, Astreia búvár férje odaveszett az egyik merülésen. Ráadásul Astreia mélyen elfojtja magában, hogy meg sem próbálta megmenteni, hiszen egy erőszakos, durva ember volt, aki rövid házasságuk alatt csak bántotta és jó időre elvette a kedvét a férfiaktól, egészen Kai megjelenéséig. Vagyis, még egy szerelemi szál is be van építve, de másodlagos a cselekmény mögött. Ad egy kis teret annak, ahogy a két sérült ember egymásban barátot, majd többet is felfedez és ezt elkezdik majd beismerni, megélni is.
Kalandos, értelmes, könnyen olvasható. Abszolút nincs túlírva – nem is győzöm megjegyezni, mennyi minden bele van nyomva ebbe a vékony kötetbe. Inkább zsúfoltnak érzem, bár én inkább olvasok ilyet, mint fejezeteken át tartó leírásokat és magyarázatokat.
A szereplők egyszerűek és nagyon hősiesek, már szinte mesebeli alakok. Astreia legnagyobb bűne is nagyon bocsánatos. Nem ölt, nem gyilkos, semmi ilyesmi – csak nem úszott a süllyedő és erőszakos férje után. Hagyta, hogy a saját ostobasága utolérje. Tehetséges, jó szakember és jó ember. Kai meg egy nemzet megmentője, vezetője és sok értelemben intelligens, okos férfi. Mérnök, vezér, figyelmes és sok jó dolgot lehetne sorolni róla. Az egyetlen sötét foltja, hogy megbosszulná a legyilkolt népét és családját. De Astreia még ezt is egészséges mederbe tudja majd terelni, és az életet választják a halál helyett. De a tengeralattjáró legénységét is szépen melléjük lehetne tenni. Ők jó emberek, akik igyekeznek a legtöbbet kihozni abból, ami jutott nekik. Egy nagy család.
A gonosz viszont sötét diktátor, aki sötét felhőként van lebegtetve ellenük. A könyv inkább a legénységre és a jókra koncentrál, de erős a kontraszt. A diktátor VS a jófiúk.
Azt nem tudnám megítélni, mennyire zárt vagy nyitott. Inkább érzem kerek, lezárt történetnek egy szinte szirupos happy enddel. Astreia és Kai babát váró pár, akik elkötelezik magukat, hogy a terraformálás befejezése után a bolygón és a szárazon is élhető életet kezdenek építeni az emberiségnek. Ezzel az építéssel akár tovább is lehetne folytatni, de így is kerek.
Kalandregényként szívesen olvastam, gyorsan is olvasható. Kis hiányérzeteim akadnak, de semmi igazán komoly.
Idézet:
És az ember a legfélelmetesebb szörny mind közül.
