Linda Morvai • 10 nap
A New Model Army előtt adták életük egyik legjobb koncertjét, a Pecsában tömegverekedésbe keveredtek, a Fekete Lyukban arcukba robbant egy petárda, a Cult előtt pedig a poklot is megjárták, mielőtt igazi euforikus magasságokba emelkedett a koncertjük. Jerabek Csabával és Mátyás Attilával koncertsztoriztunk a március 7-ei, Dürer Kertes F.O. System-buli előtt, ahol – mint arról az interjú végén most először mesélnek – egy vadiúj számot is eljátszanak majd.
Az F.O. System 1986-os, punkos feldolgozásokat játszó ősfelállása után, ’87 végére állt össze a klasszikus, darkwave-es F.O. trió a Mátyás Attila (ének), Jerabek Csaba (basszusgitár), Miklós Péter (dobok) felállásban. Hogyan sikerültek az első koncertek?
Mátyás Attila: Elég hangulatosra. Például amikor az Almássy téren játszottunk és mindenféle installációkat tettünk fel a színpadra. Akkoriban kirakatrendezőként dolgoztam és telepakoltuk kirakatbábukkal a színpadot.
Jerabek Csaba: Ha jól emlékszem, akkor a Pál Utcai Fiúkkal játszottunk együtt. Akkoriban sokat koncerteztünk velük.
Mátyás Attila: A Ráday Klub, az Almássy tér, a Pecsa, és a Fekete Lyuk voltak a törzshelyeink.
Jerabek Csaba: A Fekete Lyuk ’88 februárjában nyitott meg, és mi voltunk az egyik első fellépők. Ilyen értelemben mi nyitottuk meg a Fekete Lyukat.
Mátyás Attila: Emlékszem, a harmadik vagy negyedik koncertünk lehetett ott, amikor begurultunk a Trabantommal, és láttuk, hogy rohadt nagy sor kígyózik a Lyuk előtt. Akkor esett le, hogy hoppá, ezek az emberek a mi koncertünkre jöttek. Ekkor fogtuk fel, mennyire bejött nekik a zenénk.
Jerabek Csaba: Majdnem minden hónapban játszottunk a Fekete Lyukban. Amikor nem, akkor az Almássy téren voltunk, vagy a Rádayban, esetleg a Pecsában. Engem onnan egyébként többször is kitiltottak. Először azért, mert a Szendrey (Zsolt, azaz Szasza – a szerk.) jött velünk technikusként, és elég nagy kárt okozott az öltözőben. Ha ivott, nem igazán tudott viselkedni, de engem tiltottak ki, mert én szerveztem a koncerteket. Nem sokkal később meg tömegverekedésbe keveredtünk a biztonsági őrökkel. Harminc ember ütötte-vágta egymást.
Az miért bontakozott ki?
Jerabek Csaba: Az mondjuk miattam. Vonalasok voltak a biztonsági őrök. Az ember issza nyugodtan a sörét, amit elvileg üvegből nem lehetne, de olyan nyugodtan issza. És akkor odajönnek hozzá a biztonságiak, és elkezdik rángatni a kezéből a sört. Először kicsit ittasan mosolyog, aztán ha megrántják a kezét, elengedi a sört, hadd repüljön, úgysincs már benne semmi. Ebből nyilván elindul egy lökdösődés, és akkor meg jönnek a haverok – az óbudai keménymag. Amire meg nyilván jön az összes biztonsági őr a kapuból is, és mindenki elkezdi csapkodni egymást.
És mi lett a vége?
Jerabek Csaba: Kidobtak a hajamnál fogva, és ki lettem tiltva két hónapig.
Mátyás Attila: De azért utána is sokat játszottunk ott. A New Model Army-val és a Christian Death-el is léptünk fel közös koncerteken.
Jerabek Csaba: Meg voltunk becsülve, csak időnként megmutatták, hogyan kéne viselkedni.
A New Model Army- és a Christian Death-buli milyen volt?
Jerabek Csaba: A New Model Army-s az nagyon erős koncert volt. Tele volt a csarnok teljesen. Akkor már Zana Zoli dobolt velünk, és egy nagy, szőrökkel televarrott dzsekiben volt, mert akkor már mentek a próbák az épp megalakult Sex Actionnel.
Az F.O. darkos hangulatába az viccesen illeszkedhetett.
Mátyás Attila: Zoli amúgy is látványos jelenség volt, meg ez bele is fért abba az underground, punk világba.
Jerabek Csaba: Abban az időben mindenki egy kicsit különlegessé tehette magát. Nem volt szentírás, hogy egyforma ruhában kell járni. Nyilván fontos volt, hogy legyen sok fekete rajtad, tehát színes ne legyél, de egy-két őrület belefért. A szőrbetétes cipők például…
Mátyás Attila: Amilyeneket a rockabillysták is hordtak. Nyugat-Berlinből hoztunk mi is ilyeneket.
Jerabek Csaba: Justin Sullivan, a New Model Army énekese meg is kérdezte, amikor meglátta Zolit, hogy hú, ez egy rockabilly zenekar? (nevet) Ez volt amúgy az egyik legjobb koncertünk az F.O. hőskorában. Sokan azt mondták, hogy nagyobb sikerünk volt, mint a New Model Army-nak. Minket akkor már nagyon szerettek, a New Model Army meg csak akkoriban kezdett ismertté válni, és Magyarországon még nem volt akkora név, mint pár évvel később.
Mátyás Attila: A Sullivannel én többször is találkoztam, játszottam a Matyi Banddel előttük a Hajón, meg a Fekete Zajon is…
Jerabek Csaba: …és csináltál velük egy riportot Berlinben a Hegyi Zolival.
Mátyás Attila: ’89-ben kimentünk Csabival bulizni Nyugat-Berlinbe, és egy kreuzbergi klub előtt összefutottunk Hegyi Zolival a Sexepilből. Kérdeztük, hogy hát te mit csinálsz itt? „New Model Army-koncert lesz.” Pénzünk persze nem nagyon volt. „És hogy jutunk be?” „Figyelj, azt mondjuk, hogy a magyarországi Ifjúsági Magazintól jöttünk, és mi vagyunk a riporterek. Tudsz annyira angolul? Én kamerázok, te meg kérdezel.” Akkor már ittam egy kis sört, úgyhogy rávágtam, hogy persze. Feltenni még fel is tudtam a kérdéseket, na de amikor a Sullivan válaszolt azzal a sajátos kiejtésével, csak néztem a száját és egy szót se értettem. „Yes”, mondom. „Yes?!?!” „No, no, no!” (nevet) Aztán arról mesélt, hogy majdnem elütötte itt nálunk egy villamos, amiből csak annyit értettem, hogy „tram accident in Budapest” – és tényleg az történt, hogy gyerekkorában majdnem elütötte egy villamos Budapesten, amikor a családjával járt itt. Mivel az angoloknál bal oldali a közlekedés, rossz fele nézett. Végül a koncertet is láttuk, és örültem, hogy sikerült az egyik nagy kedvencemmel megismerkedni, még mielőtt együtt játszottunk volna vele Pesten. Zoli le is fotózott minket.
Mátyás Attila és Justin Sullivan 1987-ben Nyugat-Berlinben. Fotó: Hegyi Zoltán.
Jerabek Csaba: Az a 3,5 év jó sűrű időszak volt ’87 vége és ’90 között. Folyamatosan koncerteztünk, de főleg Budapesten. Pár vidéki fesztiválra azért elmentünk, például Szegedre. Ott volt az, hogy megfordultam a koncerten.
Mátyás Attila: Az, hogy megfordul, azt jelenti, hogy felütésre kezdi játszani. És mondtuk, hogy Csabi, fordulj meg! Mire Csabi rám nézett, és megfordult – majd hátat fordítva játszott ugyanúgy felütésre tovább. (nevet)
Jerabek Csaba: Ezek a hülye konvenciók! Nem érezték még ezt, hogy nem oda rakjuk a hangsúlyt az egyre, hanem mögé eggyel. (nevet)
A Fekete Lyukból milyen emlékeitek vannak?
Mátyás Attila: A Fekete Lyukas koncertek nagyon jók voltak. Azt tudni kell, hogy ott olyan alacsonyan volt a plafon, hogy a gitárjaink fejét rendszeresen belecsaptuk a nagy lendülettől.
Jerabek Csaba: Mindig felraktunk a színpadra egy zöld, vékony szövésű építkezési hálót. Ez az én hülyeségem volt, azt gondoltam, hogy jól mutat. Barlanghatású lett a fényektől, ahogy ott lógott össze-vissza. Aztán egy szilveszter előtti koncerten valaki bedobott egy petárdát, ami megállt a hálóban, és felrobbant az arcom előtt pár cm-rel. Hát, az nem volt jó érzés.
Nem lett semmi bajod?
Jerabek Csaba: Nem, de azért éreztem egy nagy nyomást. Akkoriban mindenhova vittük ezt a hálót, mert azt gondoltuk, enélkül unalmas lenne a látvány. Abban az időben volt 4 lámpa a színpadokon. Mindig mondtuk, hogy csak zöld és kék fényeket kérünk, de azok nem mozogtak, és kellett még valami látványelem.
Mátyás Attila: Mondjuk, ha Csaba feltalálta volna a fekete lámpát, vagy azt, ami elszívja a fényeket, akkor olyanokat tett volna föl. Múltkor az Akváriumban megbeszélte a világosítókkal, hogy lesz vetítés, nem kell sok fény, elég csak sejtelmesen. Hát, olyan sejtelmes lett, hogy a közönség még csak-csak tudta, ki melyik oldalon áll, de Csabával felváltva rohangáltunk ki a technikushoz, hogy „világítsd meg a gitár nyakát, mert nem látom, hol fogom”.
Jerabek Csaba: Vaksötét volt időnként, de tényleg, mint egy sötétkamrában, amikor fotót hívsz elő. Mondjuk volt más nehezítés is azon a koncerten.
Mátyás Attila: Hát igen. Megmondom őszintén, a koncertekből általában azokra emlékszem leginkább, amelyiken a legnagyobb küzdelem, vagy technikai probléma volt. De ha jól sikerül egy koncert, az óriási érzés, nagy fless. Ebből az volt a legemlékezetesebb, amikor 2006-ban megcsináltuk a visszatérő bulit. Előtte 15 évig nem játszottunk együtt, és megtöltöttük a Pecsát – nem tehetek róla, elragadott az eufória. Az FO-sok kicsit meg is rökönyödtek, hogy én is szinte énekelve-tapsolva táncoltam, teli szájjal mosolyogtam, és mondogattam, hogy gyerekek, ez csodálatos. Kétezer ember énekelte velem a szövegeket, pedig ezer éve nem játszottunk – ez akkora fless volt, hogy önkéntelenül is kiléptem a dark frontember szerepéből. Utána Csaba meg is dorgált kicsit, hogy jó lenne ezt azért visszafogottabban csinálni. (nevet)
Jerabek Csaba: Jó koncert volt az így is, a közönség is nagyon élvezte.
Mátyás Attila: Igen, és addigra már megtanultunk zenélni. Az F.O. System hőskorában volt egy bája annak, hogy kissé kaotikusak voltak a koncertjeink.
Jerabek Csaba: Én karcosnak hívom. Visszahallgattam egy-két felvételt abból az időből, és az bizony egy rendes underground dark zenekar volt. Nem ilyen himi-humi, mint manapság, hogy minden a helyén van. (nevet) Ott rögtönözve voltak dolgok. Félre ne értsd, az nagyon jó volt akkor, és hangulatos – de visszanézve kicsit furcsa, hogy esetlegesek voltak néha a dolgok.
Voltak emlékezetes rontásaitok?
Mátyás Attila: Nem annyira, inkább csak necces szituációk. Sok múlt a közönségen, de rajtunk is, amikor pár éve, a Barba Negrában a műsor felénél elszállt a gitárcuccom. Voltak előjelek, mert azon a koncerten a kezdés előtt három perccel a basszuserősítő is beszart.
Jerabek Csaba: Már mentünk volna fel a színpadra, szólt az intrózene és kezdett nyílni a függöny, amikor észrevettem, hogy nem működik a basszuscucc. Na állj, függöny vissza, intró leáll, és 3-5 perc volt, amíg gyorsan elkértük az erősítőfejet a Sexepiltől. Akkor kiderült, hogy összekavarodtak az áramkörök, mert minden rá volt kötve mindenre, és a beállás meg a koncert között elszállt a basszuserősítő.
Mátyás Attila: Ilyenkor az ember már úgy megy fel a színpadra, hogy van benne egy kis feszkó. Na és mit ad isten, a műsor felénél elszállt a teljes gitárcuccom is. Hiába van velünk Földi Tomi, aki felválltva szintizik és gitározik, sokszor én viszem a dallamgitárt, és a cuccom konkrétan a Lebegés előtt szállt el, amiben Tomi csak szintizik. El is kezdte játszani, én meg kint hangolok, közben elkezdenek villogni a fények, és azzal el is szállt a cuccom, mert sajnos közös áramkörön voltak. Tomi nézett, mert már harmadszor játszotta be az intrót, a közönség is nézett, hogy mi lesz, a stáb meg rohangált fel-alá, hogyan oldjuk meg a dolgot. Azóta tanultam ebből, és mindenhova két teljes cájgot viszek magammal, de akkor hirtelen nem tudtuk megoldani. Viszont abba meg nem hagyhattuk a koncertet, úgyhogy kimentem a mikrofonhoz, és mondtam, hogy srácok, innentől interaktívvá válik a koncert, mert nincs gitár. Majd együtt megoldjuk – és a közönség jött velünk. Szerencsére nagyon ügyes volt a roadom, és egy idő után megoldotta a problémát, de 3 szám így is lement gitár nélkül, amit én egy örökkévalóságnak éreztem. Aki gitáros-énekes, az megszokta, hogy a nyakában ott a gitár, belekapaszkodik, hadonászik, játszik rajta. Én úgy éreztem magam gitár nélkül, mintha pucér lennék. De a közönség annyira hálás volt, és annyira együtt lélegzett velünk, hogy végül jól sült el ez a buli is. Utána sokan mondták, hogy ilyen jó „elcseszett” bulit még nem hallottak.
Jerabek Csaba és Mátyás Attila. Fotó: Frank Olivér.
Jerabek Csaba: Nagy szerencsénk van a közönséggel. Ahogy az a rengeteg ember végigénekel velünk minden egyes dalt, az döbbenetes.
Mátyás Attila: Ez nagyon jól jön, ha néha elfelejtem a szöveget, mert csak le kell lesnem a szájukról. (nevet)
Jerabek Csaba: Ha viszont kihagysz egy versszakot, akkor megleped őket… és minket is. (nevet)
Mátyás Attila: Igen, egyszer az Utolsó üvöltésben volt ilyen. Valamiért teljesen elfeledkeztem róla, hogy van még egy versszak. Bejátszottam a szólót, aztán oldalra nézek, és látom Csaba arcán, hogy hú, valamit elronthattam. Akkor jöttem rá, hogy kihagytam egy versszakot. (nevet)
Jerabek Csaba: De ilyen csak egyszer volt. Ezek a számok úgy vannak belénk égve, mint egy vers, aminél ha elkezded az első sort, akkor végig tudod mondani, hiába áll 50 versszakból. De ha a közepéről akarnánk elkezdeni, akkor azt se tudnánk, hogy mi van.
Mátyás Attila: Múltkor a próbán beszélgettünk, hogy hogyan is van az egyik dal refrénje. Hirtelen gőzöm sem volt. De amikor elkezdtük játszani, azonnal beugrott, szinte reflexszerűen. Mint amikor beülsz a kocsiba, vezetsz és telefonálsz (amit amúgy nem szabad), és egyszer csak azt veszed észre, hogy megérkeztél az úticélhoz, és nem is emlékszel magára a vezetésre. Ez is olyan, hogy csak játszod a dalt, benne vagy visz magával szinte öntudatlanul és csak az zökkent ki, ha véletlenül valamelyikünk máshogy játszik vagy kihagy valamit.
Jerabek Csaba: Mondjuk van, amit nem szerencsés elrontani. Amikor 2008-ban újra felléptünk a VOLT Fesztiválon, gondoltuk, kipróbáljuk, milyen az, amikor késő éjjel – fél egykor – játszunk. Én lementem délután, és eléggé berúgtam. Mire megjöttek Matyiék, már kijózanodtam, de azt mondja, látta rajtam, hogy nem vagyok topon. Hajnali fél egy körül én már olyan fáradt voltam, hogy az Utolsó üvöltésben állva belealudtam a gitárszólóba. Utána nyilván felébredtem, mert csak egy pillanatig tartott, de egy szólóba nem jó belealudni, mert le kell kísérnem azt a dallammenetet, és arra ébredtem, hogy jujjj...
Mátyás Attila: Az a koncert még arról volt híres, hogy pengeélen táncolt, hogy együtt maradunk-e, olyan feszültség lett abból, hogy a technikusok véletlenül otthon felejtették a fél cuccunkat. Csak akkor derült ki, amikor elkezdtünk kipakolni a koncert előtt, hogy nincs erősítőnk, nincs szintink, és még hiányzott pár dolog. Akkor elpattant egy-két „ejnye-bejnye, a mindenségit”.
Jerabek Csaba: Volt a színpadokon helyi erősítő, egy basszusnál ez nem gond, de a gitárosoknak speciális effektjeik és hangzás vannak beállítva a különböző dalokra, és ha valami nincs ott, akkor az nem tud úgy megszólalni, ahogy kellene.
Mátyás Attila: Többnyire ezek a technikai dolgok a mumusok, mert az, hogy jó lesz-e egy koncert, sokszor azon is múlik, hogy milyen a hangzás és a feeling a színpadon. De néha azért nem a legjobbak a feltételek. Persze ezt nem láthatja és érezheti meg a közönség. Nekünk akkor is a lehető legjobb bulit kell csinálnunk.
Jerabek Csaba: Nem túl szerencsés, ha elrontják a színpadi monitort, mint azon az ominózus Akváriumos bulin. Ott nemcsak vaksötét volt a koncerten, hanem teljes káosz a kontroll cuccban. Minden beállítást kitörölt véletlenül a csávó. Próbálta utána menteni a dolgot, de úgy kezdődött a koncert, hogy csak a basszust lehetett hallani a színpadon, semmi mást. Matyi magát se hallotta… csak néztünk egymásra, hogy mi ez!?
Mátyás Attila: Még szerencse, hogy vaksötét volt, mert az a két rémült tekintet… (nevet)
Jerabek Csaba: Sajnos ott nem tudták a kontrollt rendesen visszaállítani az egész koncerten. Utána jöttek oda hozzánk vidáman, hogy na, milyen volt, és Matyi mondta, hogy ez volt életem egyik legszivatósabb koncertje. „Így még soha nem szenvedtem. Te is?” „Én is.”
Mátyás Attila: Sok múlik ilyenkor rajtam, mert én állok elől. Szerencsére azért meg szoktam oldani az ilyen helyzeteket. Például, mikor hatalmas kedvenceim, a Cult előtt játszottunk a VOLT Fesztiválon. A beállás nagyon fasza volt – még beszélgettem is kicsit a Cult gitár-roadjával –, de amikor jött volna a koncertünk 8 órakor, olyan vihar szakadt le, hogy szinte vízszintesen esett az eső és szétmosta a lábmonitorokat és a cuccaink egy részét. Mindenki menekítette, amit lehetett, de a szintik egy részét, és a harddiscet, amiről az intrók mentek, így is elmosta az eső.
Jerabek Csaba: A közönség elmenekült a térről, be a sátrakba, és kiürült a nagyszínpad előtti placc. Én akkor kicsit megrogytam. Sok munka volt abban, hogy mi abban az évben a nagyszínpadon a főzenekar előtt játsszunk. Amikor ez összejött, úgy gondoltam, hogy velünk van az Úristen. És amikor elkezdett zuhogni az eső, összeomlottam, hogy még sincs.
Mátyás Attila: Mondták a szervezők, hogy kimehetünk, ha akarunk, de késni nem lehet, mert a Cult elkezdi időben a műsorát. Tanakodtunk, hogy mi legyen: a színpad előtt senki, és a cuccunk se jó. Akkor én azt mondtam, hogy na, felmegyünk. Egy szál gitárral kiálltam a színpadra, és elkezdtem játszani. Aztán jöttek a többiek, és beszálltak. Ilyenkor a frontembernek nem könnyű ott elöl állni úgy, hogy nincs ott senki, de behunytam a szemem, azt gondoltam, hogy lesz ami, mi lesz… És amikor kinyitottam, azt láttam, hogy csak jönnek és jönnek az emberek. Másfél dal alatt megtelt a tér – még az esőben.
Jerabek Csaba: Aztán pár szám után elállt az eső, de csutak sár volt minden.
Mátyás Attila: A darkos csajok ott álltak bakancsban és fürdőruhában, szanaszét kenődött sminkkel. Bőrig ázva dagonyázott mindenki az iszapban, de nem érdekelt senkit, mert forró nyár volt, és kurva jó hangulat. Ian Astbury és Billy Duffy kijött oldalra a színpadon, hogy megnézzék, kik azok, akikért szakadó esőben így ordít a közönség. És amikor a Hold című nótánk következett, elmentek a felhők, és mondtam, hogy nézzetek fel az égre – és kristálytiszta telihold volt. Borzongató érzés volt. Utána mondtam, hogy azért biztos van fönt némi kapcsolatunk. (nevet)
És ti is megnéztétek oldalról a Cultot?
Mátyás Attila: Oldalról sajnos nem tudtuk…
Jerabek Csaba: …mert kidobtak mindenkit. Volt egy barátunk, akinek sikerült belógnia az Astburyék öltözőjébe, és leült, hogy na, hogy vagytok? Ők már nem szeretik ezt a pajtáskodást, Astbury különösen nem, és annyira begörcsöltek, hogy bárki bárhonnan bejöhet az öltözőjükbe, hogy teljes tisztítás lett a backstage-ben.
Mátyás Attila: Aztán mi is lementünk a dagonyába. Az egy jó kis Cult-koncert volt, már amennyire emlékszem.
2006-ban a nagy visszatérő bulin a Pecsában már megújult a zenekar felállás is.
Mátyás Attila: Földi Tomival előtte nem sokkal találkoztam, egy munka kapcsán. Elkezdtünk beszélgetni, szó szót követett, és az lett a vége, hogy 2005 környékén elkezdtünk együtt próbálni. Sokáig elzárkóztunk tőle, hogy újra összeálljon az F.O., de miután a Sex Actiont a Szasza születésnapja miatt összehoztuk, úton-útfélén elkaptak minket, hogy csináljuk meg az F.O.-t is. Először Miklós Pétert kerestük meg, mert a klasszikus felállást akartuk újra összehozni. Mondtam neki, hogy ha most újra színpadra állunk, akkor profi színvonalon kell játszanunk, nem úgy, mint régen, és ehhez nagyon sok próbára és felkészülésre lenne szükség. Sajnos erre nem volt ideje a munkája mellett. Utána kipróbáltunk még két dobost, de egyikük sem az a világ volt, amit kerestünk. Nem azt mondom, hogy az F.O. System egy Dream Theater vagy Tool, de azért kell bele egy sajátos íz és feeling.
Jerabek Csaba: Három héttel a koncert előtt derült ki, hogy ez nem fog menni, és akkor szóltunk a Zana Zolinak, akivel anno az utolsó turnénkat is csináltuk 1990-ben.
Mátyás Attila: És majdhogynem jobban tudta a dalokat, mint mi. Magnóagya van. (nevet)
Jerabek Csaba: Ő úgy készül egy ilyen koncertre, hogy az autóban folyamatosan ezeket a számokat hallgatja. Nem arra kell figyelnie, hogy mit dobol, hanem emlékeznie kell a szám szerkezetére.
Mátyás Attila: Zoli baromira örült a megkeresésnek. Sokan meglepődtek rajta, hogy ő dobol nálunk, mert addigra már Ganxsta Zolee-ként volt nagyon ismert, de ő ott nem ganxstáskodott, hanem dobosként maximálisan a zenekart segítette. Én nagyon szeretek vele játszani, de annyira sok munkája volt, hogy egy idő után már nem tudta vállalni a koncerteket. Mi évente csak egyszer-kétszer játszunk, de előtte pár hónappal elkezdjük a felelevenítő próbákat, hogy összerázódjunk egy kicsit, és Zolival ezt nem lehetett megoldani. Dobos nélkül meg nem jó próbálni. Akkor jött Király Zoli, a VHK dobosa. Megkértük Földi Tomit, aki akkor kezdte helyettesíteni a VHK-ban Fritz Lacit, aki már nagyon beteg volt, hogy szóljon Zolinak. Annyira szuggesztíven és markánsan játszott, hogy szerettük volna, ha nálunk is dobol. Vele pár évig játszottunk, aztán neki is más elfoglaltságai lettek. Aki olyan szintű dobos, és még ezt a zenét is szereti, az általában elfoglalt, szóval ritkán klappol minden. Miután Zoli elment, megint nem volt dobos. Épp akkor a Mátyás Attila Banddel játszottam Esztergomban egy városi fesztiválon, és ott összefutottam Geletey Gyurival, akit ezer éve ismerek.
Jerabek Csaba: Én pedig együtt is játszottam vele a Maszkban az F.O. után.
Mátyás Attila: De ez nekem akkor be se ugrott, csak megkérdeztem, hogy van-e kedve velünk zenélni. Volt! Az a fontos, hogy emberileg nagyon bírom a Gyurit, szereti ezt a zenét, és precízen játszik. Nagyon jól beleillett a zenekarba. Fontos, hogy egy hullámhosszon legyünk, mert ha össze vagy zárva egy buszba valakivel, és nem tudtok hülyéskedni, az nem túl szerencsés.
Március 7-én játszotok a Dürer Kertben. Lesz valami meglepetés?
Mátyás Attila: Erre a koncertre egy vadiúj FO-szám készül.
Jerabek Csaba: A mi esetünkben ez különlegesség, mert nem arról vagyunk híresek, hogy az újjáalakulás óta szórnánk ki az új dalokat.
Pár éve volt egy régi-új F.O. System-szám, amit egy régi próbatermi felvételt gondoltatok tovább. Akkor azt mondtátok, teljesen új számot nem írnátok, mert az évek során eléggé eltávolodott egymástól a zenei ízlésetek. Hogyan jött össze ez most mégis?
Mátyás Attila: Ami széttép a szám címe, és már több mint egy éve elkezdtünk dolgozni rajta. Egy lemeznyire már biztos nem futná, de egy dal erejéig sikerült közös nevezőre jutni.
Jerabek Csaba: Valóban nagyon mást tartunk már fontosnak zeneileg, más zenéket is szeretünk hallgatni, de most találtunk egy olyan ösvényt, amiben egyetértettünk. Matyi hozott egy ötletet, amire először csak basszus született, aztán kidolgozta a többi gitárszólamot, és az éneket is.
Mátyás Attila: Ez a dal modern, de hangulatában hozza az FO-s örökséget. Nem kezdtünk el valami teljesen más világot csinálni…
Jerabek Csaba: …de nem is szabad még egy ugyanolyan számot írni, amilyet ’87-ben írtunk. Hangulatában az is benne van, de megszólalásában azt tükrözi, hogy közben eltelt 40 év.
Mátyás Attila: Nehéz ügy ez. Ha ugyanazt csinálja egy zenekar, akkor az a baj. De ha változtat, akkor meg az. A legfontosabb az, hogy nekünk tetsszen, mert úgy tudjuk hitelesen előadni a közönségnek. Aztán hogy ők tudnak-e vele azonosulni, az a márciusi koncerten majd kiderül.
Az elmúlt időszakban többet koncerteztetek, de idén ez lesz az egyetlen bulitok Budapesten. Visszaálltok az évi egy koncertre?
Jerabek Csaba: Az idei AlteRába Fesztiválra még van egy felkérésünk, de Budapesten csak ezt az egy koncertet tervezzük. Aztán legközelebb majd csak 2026 őszén játszunk, amikor 40 éves lesz a zenekar. Akkor szeretnénk megint egy nagyobb lélegzetvételű koncertet adni.
Ráadáskoncert: F.O. System
Előzenekar: Utolsó Hullám
Helyszín: Dürer Kert Nagyterem
Időpont: 2025. március 7. (péntek) 18.00
Belépő: 7500 Ft
Jegyvásárlás. Facebook-esemény.
Még több koncertsztori: Platon Karataev, Ricsárdgír, Barkóczi Noémi, Dope Calypso, Junkies, Mayberian Sanskülotts stb.
interjú: Soós Tamás
interjúfotók: Frank Olivér
