Búcsúzik az Óriás, a hazai rockszíntér egyik legjobb, szabálytalanul izgalmas zenekara. Egyedi Petiék most szombaton, az Akváriumban adják az utolsó koncertjüket, előtte a frontemberrel dumáltuk át a zenekar majdnem 20 évét majdnem 20 dalban. Benne: téli Kőbánya és körömszakadás, Jégre teszlek-imádat és Gangsta's Paradise egy óriási Óriás-slágerben, na meg „lemaradtál, de innen szép nyerni, már ha nyerni kell”.
Az agy leharcolt kapacitása
Talán az első igazi Óriás-dal. Szerintem benne van minden, ami Óriásos, a verzék kalandossága, a refrének zúzása, a szólamok és a szöveg szabadossága, szóval hogy nem akarunk „klasszikus” rockot csinálni.
Vércukor
Érdekesség, hogy a legelején kétszer-háromszor próbáltunk még Mike Zweckerrel is, aki akkor a Kispál és a Borzban dobolt. A Vércukrot, vagyis az ősét még vele játszottuk először. Végül Lacika (Hortobágyi László, az IHM dobosa) lett a mi emberünk, akit 2007 márciusában váltott Nagy Dávid a doboknál.
SZUBJEKTÍV-SZELEKTÍV KRÓNIKA: ILYEN VOLT AZ ÓRIÁS ELSŐ TÍZ ÉVE
Mind a helyére
A mi hardrock dalunk, persze az érzelmesebb fajtából.
Nem szól
Szerintem a világ legjobb punk-rock dala, de ez nyilván elfogult hülyeség, viszont annyira írta magát, annyira könnyen kijött anno, hogy csak na. Szeretjük énekelni, mindenki üvölti, a zenekar is, a közönség is.
Fát dönteni
A legérdekesebb dolog az Óriás legsikeresebb dala kapcsán, hogy az utolsó pillanatban íródott meg a szövege. A Jön. éneklése egy Gellért téri pincében zajlott, Csongor Bálint (Subscribe) segítségével, és emlékszem, ott helyben is még írogattam. Az extra bónusz, amire meg utólag jöttünk rá, hogy a „minden pont olyan lett” rész zeneileg Coolio Gangsta’s Paradise harmóniamenete.
Szájon át
A mi nagy himnuszunk. Az első közönségénekeltetős dalunk. Pulius Tomi kedvence.
Véletlen volt
Imádtam írni, főleg a refrén harmóniavezetését, meg a lírai keretessége, meg a „dühös rockzene szól” sor – ez volt talán AZ Óriás-dal a második lemezen – nem is véletlenül ezzel kezdődik. Még vonósokat is csempésztünk bele.
A PÉLDÁK HULLÁMOKRA 2010 LEGJOBB LEMEZEI KÖZÖTT A RECORDER ÉV VÉGI LISTÁJÁN
Az egyikben ott
Miért is ne forgassunk klipet egy kutya szemszögéből? Imádtuk csinálni. A dal az egyik legkedveltebb Óriás-dal maradt, szerintem nem volt még, hogy ne játszottuk volna. Pedig a Fát döntenit már volt, hogy kihagytuk.
Látod most is el
Dávid kedvenc Óriás-dala.
Halkítsd
Lám-lám, van olyan dalunk, amiben elhangzik a szerelem szó. Nagyon szerettük mindig is, a kísérletezősebb fajtából való a második lemezünkről.
Vigyél
A kedvenc Óriás-dalom, ha most kérdezné valaki.
Erősebben szorítsd + Mindenki írja
Mindig is az az R33-as forgatási nap lesz a legfontosabb ezzel a két dallal kapcsolatban, hiszen kb. 20-an melóztunk rajta, hogy összejöjjön, amit Reich Tomiékkal találtunk ki... Klip a klipben, persze nekünk mindig kellettek ezek a rendkívüli ötletek... Iszonyú lelkesen nyomta végig a csapat, és persze, lehetne szebb meg profibb a végeredmény, de nulla forintból ez egy csodálatos klip-kettős lett.
Helyet tudni
Talán a legpozitívabb Óriás-dal, ezért sem sikerült teljesen megbarátkozni vele később, meg kurva magasan is van az ének. Viszont a klip készítése örök emlék, ahogy a téli Kőbányán meg a nyolckerben forgatunk Rév Marcival és Szimler Bálinttal, és persze utána úgy lebetegedtem, mint az állat, de nem megfázás miatt, hanem mert kb. 40 km-t futottam a forgatáson. Persze túlzok, de az egyik körmöm is levált.
Titkot visszaadni
Nem sok dalunknak van társszerzője, mármint külsős – a Titkot visszaadninak Beck Zoli írta a szövege nagyját. A Tűz, víz, repülő producere ugyanis Nagy Ádám, a 30Y basszusgitárosa volt, és az egyik próbára eljött vele Zoli is, még a megboldogult Dürerbe. Pont ezt a témát rakosgattuk, zeneileg már nagyjából megvolt, szövegileg kb. semmi. Zoli egy hallgatás után mondta, hogy a refrén szerinte „vedd át”, és aztán a próba alatt felskiccelte a verzéket is, amiket nekem már csak a saját számra kellett igazítanom. Csodás élmény volt, hogy úgy énekelhetem más sorait egy Óriás-dalban, mintha a sajátom lenne.
Káoszkapitány
Bátor Gergő kedvenc dala.
Halott
Ez az egész korszak, vagyis a 0209 dalai talán méltatlanul nem lettek annyira sikeresek, pedig mi nagyon szerettük őket. Talán pont azért, mert egy újabb izgalmasabb, kísérletezős korszaka volt ez a zenekarnak. A Halott klipje a csodás Örményi Ákos keze munkája, nem is tudom hány héten / hónapon át rajzolta!
RÉGI 0209-PREMIER, DALKOMMENTÁROKKAL A RECORDEREN!
Senki se fél
Stoner téma, bevállaltan, meg hogy legyen elegáns, visszafogott, ez volt a cél, és sikerült is. A klip, vagyis szövegvideó készítése egy csodás műhelymunka volt Ákival, összeszedtük az internet minden szemetét (persze ez nem igaz), aztán összehánytuk egy csodálatos valamivé.
Kezdjük el
Az új lemez esszenciája, hogy lehet máshogy, de azok mégis mi vagyunk. Nagyon fontos dal, pláne a „lemaradtál, de innen szép nyerni, már ha nyerni kell” sorért is.
"HA A GYÓGYSZERNEK EL KELL GURULNI, GURULJON EL RENDESEN": EGYEDI PETI A MINDEN VILLANY ÉGRŐL
Fény
Furcsa dalom, ami nem Óriás-szerzemény és sokáig fiókban hevert, aztán egy szál gitáros szólódal lett, végül megcsináltuk a zenekarral is és felkerült a Minden Villany Égre – pont azért, mert tökéletesen illett annak szövetébe. Új ruhát is kapott ekkor, ami szerintem kivételesen jó lett: a dal maradt ugyanaz, csak zenekarba költözött.
Viszonthallásra
Kísérteties, hogy ez lett az utolsó Óriás-dal. Utólag tudnak ilyet a dalok: hogy ráébresszenek új jelentésrétegekre. Teljesen más lesz utoljára játszani, mint eddig valaha.
Rossz vér
Az első MR2 Akusztik felkéréskor jött, hiszen nagy Jégre teszlek rajongók voltunk, ráadásul azelőtt nemrég jött ki Ben Folds Bitches Ain’t Shit c. dala, ami megmutatta, hogy milyen szórakoztató, ha a durva belső szelíd külsőbe bújik. Egyértelmű volt, hogy jöjjön a Pálinkás, hiszen akkor már testvérzenekarokká lettünk az IHM-mel és ott is megvolt a Jégre teszlek fixáció. A Jucit meg nagyon szerettük és mondtuk, hogy áriázzon úgy a refrénekre, ahogy még soha, mintha afroamerikai vokálszekció lenne.
Az utolsó Óriás-koncert
Előzenekar: Turbo, Cataflamingo
Helyszín: Akvárium Klub
Időpont: 2024. szeptember 14. (szombat) 18.00
Belépő: 6000 Ft (elővételben), 7000 Ft (helyszínen)
Jegyvásárlás. Facebook-esemény.
összeállítás: Soós Tamás