Logo Pic
Fradista Utazó 2024. november 28.

A limbrichti régi templom

Limbricht egy kisebb falu Limburgban, a középkorban egy uradalom lehetett itt, a kis templom is eredetileg talán oda tartozhatott. A feltételes mód ismételt használata jelzi, hogy elég kevés világos ismeretünk van úgy a falu, mint a templom korai történetéről. 

limbricht1.jpg

A templom eredendően valamikor az előző ezredforduló idején épült. Ebből ma az északi (a fenti képen a bal oldali, árnyékos) fal alsó fele van még meg. Eredetileg egy egyhajós templom volt, a kornak megfelelő, de igen egyszerű kiépítettséggel. 

limbricht2.jpg

A szentély jól felismerhetően a román kor végéről, a XIII. századból való. Alacsonyabb a hajónál, román stílusú díszítéseket látunk, de 5/8-os, szögletes lezárása van, viszonylag nagy ablakokkal. Persze minden relatív, az egész templom kicsi.

limbricht3.jpgA XV. században építettek egy második hajót a déli oldalra. Ez kb. ugyanakkora, mint a román kori, de már gótikus. 

limbricht4.jpg

Szerkezetileg a templom legfiatalabb része a torony, róla tudjuk, hogy 1458-ban készül el. A korábbi, északi hajó nyugati homlokzata (a képen a toronytól balra eső falrész) se a román korból való ebben a formában, de itt kissé találgatásra szorulunk. 

A legfelső, sötétbarna színű téglákból épült rész viszont XX. századi, a háború után egy felújítás keretében eltávolították a barokk kori elemeket, és neogót formában állították helyre az északi hajót. Aztán, hogy nézett-e az ki a korai újkorban legalábbis hasonlóan, azt legfeljebb sejtjük. 

A Szent Salvius tiszteletére emelt templomot a XX. század elejéig használták, akkorra a falu kinőtte, és valamivel arrébb építettek egy új, nagyobbat. A legújabb időszakra meglehetősen elvallástalanodott Hollandiában ma talán újra elég lenne a régi kis templom, de az már nincs egyházi használatban. 

Vissza a címlapra
Középkor a Rajna mentén
Pre-román, román és gótikus építészet a rajnai régióban, ma is álló, megtekinthető épületek
Legjobban pörgő posztok
A Benfica elleni mérkőzés
Apuleius • 1 nap
A Club Brugge elleni mérkőzés
Apuleius • 9 nap
A Napoli elleni mérkőzés
Apuleius • 5 nap
A mercato utolsó napjai viharosak lehetnek
venember83 • 3 nap
Veiga csak drága kölcsönben érkezhet?
venember83 • 7 nap
Cikkek a címlapról
A Magyar Tudományos Akadémia alapításának kétszázadik évfordulója – 2025-ben ünnepeljük a magyar tudomány fellegvárát
A Magyar Tudományos Akadémia kétszáz éves története a magyar szellemi élet dicsőséges fejezetét jelenti. Az évforduló nemcsak a múlt örökségének megőrzésére és ünneplésére ad lehetőséget, hanem a jövő kihívásainak való megfelelésre is. Az MTA 2025-ben ismét bebizonyíthatja, hogy a tudomány nemcsak a…
Csak a szokásos
Nekem tetszett. Világos lép! A legszebb hadsereg is a csapás eszköze.
>