Logo Pic
Darius1 2024. május 24.

Bajan titokzatos alakja

A bulgáriai Burgasz kikötőjét egy rejtélyes zöldes színű szobor őrzi, amely deréktól meztelen férfit ábrázol.  Karja ki van nyújtva, teste láncokkal van körbetekerve, mint egy rabnak. De a szobor azért különleges igazán, mert feje egy támadni készülő vad farkassá változik, vagyis félig ember, félig farkas koncepcióban jelenik meg. Olyan személyt ábrázol, aki félúton van a történelem és a  legendák között. Egyesek szerint vérfarkas, mások szerint varázsló vagy éppen mindkettő.

 

 Bajan ( vagy Bayan) kapcsán kevés történelmi adat áll rendelkezésünkre. A róla szóló legendák egészen a középkorig  repítenek vissza minket, az első Bolgár Birodalom idejére. Bajan a preszlávi palotában született 910 -ben Nagy Simeon cár harmadik fiaként. A pestis pusztítása és az állandó külső fenyegetések vészes időszakában az embereknek szükségük volt egy népi hősre, aki mágikus tulajdonságokkal rendelkezett. Simeont  I. Péter követte a trónon, aki szilárdan irányította a bolgár államot,  de egyesek szerint valójában Bajan uralkodott mágikus erők segítségével. Már fiatalkorában elsajátította a varázslás tudományát. A bolgárok és a bizánciak közötti állandó összetűzések ellenére a fiatal herceg a Magnaura iskolában tanult, Konstantinápolyban. Ebben az intézményben csak néhány kiválasztott arisztokratát tanítottak a korban ismert tudományok rejtelmeivel kapcsolatban, de a keletről érkezett misztikus tudást is oktatták. Bajan beavatást nyerhetett az okkult eszmékbe, és első kézből tanulhatta meg az anyag transzmutációjának eljárásait. Ismerte Hermész Triszmegisztosz tanításait és az egyiptomi misztériumokat is, amelyek eljutottak az ókori Bizáncba. Megismerte az egyiptomi papok titkos közösségét, akik a bizánci fővárosban alapítottak rendet maguknak.  Azonban egy másik legenda arról szól, hogy Bajan még mielőtt a Magnaura iskolába járt volna, Szíriába utazott, ahol akkoriban az ezotéria tudománya ( akkoriban annak számított) nagy népszerűségnek örvendett. A Közel-Keleten a mágia minden fajtájába beavatták , és  csak később ment Konstantinápolyba tanulni.  Egy mágikus smaragdgyűrűt kapott, amely azt szimbolizálta, hogy megvilágosodott egy olyan tudásban, amely csak kevesek számára elérhető. Miután Bajan visszatért Bulgáriába a cár tanácsadójaként , mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy közel sem az az ember volt, aki régen köreikben élt. A hegyek mélyén lévő titkos  barlangban lakott ezentúl, ahonnan csak akkor jött ki, ha a testvére  nehéz időkben államügyekben kért tanácsot tőle. Bajan arra is képes volt a legendák szerint, hogy az ország egyik végéből a másikba teleportálta magát. Így egy szempillantás alatt eljuthatott  barlangjából Preslav palotájába, majd vissza. Mivel uralta a természet erőit is, nem volt olyan betegség, amelyet a királyi tanácsadó ne tudott volna meggyógyítani. Még a járványok sem okoztak neki gondot. Ha állattá változott, legtöbbször egy  farkas testét vette fel.

 

Bajan varázsló a bolgár vérfarkas néven vonult be a történelembe. Nem véletlen, hogy Burgasz kikötőjében a róla készült szobor részben farkasként ábrázolja őt. Liutprand cremonai püspök, I. Ottó német császár nagykövete 949-ben minden megfontolás nélkül likantrópiával vádolta meg: Simeonnak két fia volt, az egyiket Bajan-nak hívták, a másikat pedig Péternek. Bajan annyira jártas volt a  mágiában, hogy farkassá vagy bármilyen más vadállattá  tudott változni. Sassá változását az Igor seregeinek éneke örökíti meg,  amely az egyik legfontosabb középkori szláv nyelvű alkotás. A műben így említik a varázslót: Bayan a mágikus szavak embere,  belegabalyodik a fák közé, az erdőben úgy bolyong, mint a farkas vagy mint a sas a felhők alatt. 

 Annyi bizonyos, hogy a vérfarkas mítosza mélyen gyökerezik Bulgáriában és az egész Balkánon. Mindenféle legenda kering manapság azokról az emberekről, akik képesek farkassá alakulni a telihold megjelenésekor. 1933-ban egy  addig ismeretlen történelmi rejtélyre derült fény, amely már tisztább képet vetített elénk a legendákban szereplő varázslóval kapcsolatban. Ebben az évben Nikolai Raynov,  a XX. század egyik legjelentősebb bolgár tudósa Máltán tartózkodott, ahol a bogumilokról szóló dokumentumokat kereste. A Máltai Lovagrend engedélyével  sikerült bejutnia néhány titkos archívumba, amelyeket földalatti alagutakban rejtettek el. Nem tudjuk pontosan,  hogy Raynov mit talált a máltai pincékben, de egy legenda szerint olyan vasládára bukkant, amelyben  a bogumilok igaz történetét őrizték dokumentumok formájában. Amikor Raynov később megírta A bogumilok legendája című művét,  megemlíti benne, hogy ennek a csoportnak az alapítója nem más, mint Bajan, a varázsló I. Péter uralkodása idején. Raynov szerint II. István pátriárka 928-ban egy földalatti szobát adott Bajan-nak a Szent Paraszkeva templom oltára alatt. Bajan ugyanebben az évben titkos találkozót tartott, ahol 21 embert avattak be a mágikus tudományokba két szíriai bölcsön keresztül. A legendás találkozón részt vevő húsz ember között ott voltak a középkori Bulgária nagy vallási alakjai, mint például Gavril Lesnowski, valamint olyan bogumilok, akiket csak Raynov említ: Peter Osogovski, egy Makrina nevű fiatal nő és egy bizonyos macedón Svetomir. De részt vett a találkozón II. Basil Bulgarochtonus bizánci császár is. Mindannyian beavatást kaptak a két szíriaitól és Bajan varázslótól, hogy aztán minél több emberrel meg tudják osztani a tiltott tudást. 

 

A  boenets  néven ismert Kelet -Bulgáriában mélyen gyökerező hagyomány különösen a nagyböjt idején népszerű. Ez egyfajta rituális tánc, amely az egészség és a termékenység jegyében született meg. A korabeli jelmezbe öltözött, népi dalokat éneklő fiatal nők megpróbálják felkelteni néhány fiú figyelmét, akik az erő és az életerő jelképeként fejszét hordanak a vállukon. A  boenets hagyományának eredete ismeretlen, bár a kutatók már sok elméletet dolgoztak ki ennek megfejtésére. Az első szerint Bojan bolgár herceg, ismertebb nevén Szent Enravota mártíromságának tiszteletére ünneplik , mert nem volt hajlandó lemondani a kereszténységről a terület ősi pogány isteneivel szemben. A másik  természetesen  Bajan varázslóhoz kapcsolódik, aki a természet törvényeit elsajátítva úgy táncolt és énekelt, mint senki más, miközben a legszebb nőket pillanatok alatt megbabonázta.

 

 A Rodope-hegységben , Bulgária és Görögország határa közelében található a  Lepenitsa-barlang . Több mint egy kilométeres földalatti alagutak hálózatával az ország egyik geológiai ékköve. Ez a hely már több ezer évvel ezelőtt lakott lehetett és a néphagyomány szerint  itt élt Bajan varázsló. Itt alakult át farkassá, sassá vagy bármilyen más állattá. A helyiek azt is állítják, hogy a környéken található őskori festmények könnyen ábrázolhatják azokat a rítusokat, amelyeket a varázsló gyakorolt. Később Vérfarkasok odújának nevezték ezt a barlangot, ahol a bolgár- görög mitológiában szereplő vérfarkasok, a vrkolak-ok éltek. A barlangokon kívül elhagyott malmokban, fogadókban, istállókban és útkereszteződések mellett tanyáztak, távol a falvaktól és városoktól. Ha valaki elhaladt a rejtekhelyük mellett, a vrkolak megtámadta, kiszívta a vérét és megette az illetőt. A vérfarkasok képesek elcsábítani a nőket is, közösülnek velük, ennek eredményeként pedig olyan gyermekek születnek, akiknek nem lesz porc az orrukban, látják a gonosz szellemeket és természetfeletti képességekkel rendelkeznek. A bolgárok és a szerbek azt hitték, hogy a vérfarkasok nap- és holdfogyatkozást okoznak, leharapva az égitest egy részét.

 

 boyan-maga-known-as-bayan-boyan-magesnik-and-benjamin-1024x585.png

 

Vissza a címlapra
Mitológia
Legjobban pörgő posztok
Napi érdekes - 524
JTom • 8 nap
Douglas Luiz egyre közelebb a Juventushoz
Apuleius • 5 nap
Játékoscserék a láthatáron?
venember83 • 8 nap
HIVATALOS: Thiago Motta a Juventus új edzője
Apuleius • 4 nap
Greenwood, Sancho és Fofana is szerepel a Juve listáján
venember83 • 2 nap
Cikkek a címlapról
A gógai királyság úrnője
A vadászat hosszú történetében számos olyan vadászhölgy van, akik maradandót alkottak. Ilyen nőalakok közé tartozik Erzsébet királyné, aki híressé tette a gödöllői vadászatokat és meghonosította ott a falkavadászatot. Izabella főhercegasszony, aki a Monarcia-beli vadászközösség oszlopos tagjaként…
Tündéri házikó vintageban
Kopottas régiségekből is lehet gyönyörű vidéki otthont berendezni. Különleges atmoszférája lesz egy ódon, apró pincének, amikor hozzáértéssel alakítják át.

Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
>