venember83 • 6 nap
A 2024-es év emlősének választott vadmacska (Felis silvestris) a Bakony területén is előfordul, ahogy ezt a múzeum gyűjteményében található régi preparátumok is jelzik. Azonban élőben találkozni a vadmacskával már korántsem ilyen egyszerű. Nem csak rejtett életmódja és ritkasága miatt, hanem azért sem, mert nem lehetünk biztosak benne, hogy a látott állat valóban vadmacska, és nem egy kiszökött házi cirmos, esetleg a kettő keveréke. A Bakony nem egy egységes erdőterület, a települések, erdők és mezőgazdasági területek mozaikszerűen váltják egymást, itt a házi macskák is könnyűszerrel eljutnak az erdők belsejébe, ahol nagy eséllyel találkozhatnak a vad rokonokkal és párosodhatnak is velük. A nagy kérdés az, hogy egyáltalán élnek-e még tiszta vérű példányai a fajnak a Bakonyban?
Szerző: Kovács Attila (Magyar Természettudományi Múzeum Bakonyi Természettudományi Múzeuma, Gerinces Zoológiai gyűjtemény)
1. kép: egy macska tekintete szegeződik rám a szikláról.
Amíg nem volt fényképezőgépem, addig erdőjárásaim során több alkalommal is találkoztam „vadmacskával”, legalábbis amennyire szemügyre tudtam venni, azt gondoltam róla, hogy azt látok. Azonban mióta oldalamon fényképezőgéppel járom az erdőt, azóta nem sikerült belebotlanom egy példányba sem, hogy lefotózva megállapíthassam vadmacska mivoltát. Pedig keresgéltem jobbnál jobb helyeken, még vadkamerát is raktam ki számos alkalommal völgyekben, hegygerinceken és kidőlt fatörzseken, de eddig nem sétált be igazi vadmacska a kamera látóterébe.
Bezzeg amikor autóval közlekedtem terepi kutatásaim helyszínére, akkor több alkalommal is összefutottam „vadmacska-gyanús” állatokkal, azonban ilyenkor korántsem egyszerű dolog megállni, kiugrani az autóból, hogy pár képet készítsek az állatról. Végül, ha készült is valamilyen fotó, akkor is sokszor csak a tovafutó vagy sűrűbe bújó állat hátsó feléről készült valami gyenge minőségű kép, amiből nehéz megállapítani, hogy mennyire „vad” őkelme.
Első ilyen alkalommal egy erdei úton haladtunk, több kilométerre a legközelebbi településtől, amikor átsétált az autó előtt egy „vad” színezetű macska, majd eltűnt az erdőben. Azonnal megálltam, fényképezőgéppel a kezemben kiugrottam az autóból, be az erdőbe. Ott egy vízmosás volt, a túloldalán pedig jól átlátható bükkös erdő. Sehol nem láttam a macskát, amikor visszafordultam, akkor vettem észre, hogy a vízmosásban sétál tova. Ez már kicsit gyanús volt, hiszen egy vadmacska feltehetően nem sétálna ilyen nyugodtan. Készítettem róla néhány képet, azután el is távozott a domboldal cserjés sűrűsége felé. Utólag, a képeket nézve aztán kiderült, hogy ez bizony egyértelműen csak egy házi macska volt (2. kép). Bár mogorva tekintete elég vadnak tűnik, a farka felső részén végigfutó hosszanti sötét csík bizony a házi macskára jellemző. Erre utal az is, hogy bár a keresztcsíkok a farok teljes hosszában vannak, viszont az alsó oldalon nem érnek össze, továbbá a hátsó talp fekete foltja is felér egészen a sarokig.
2. kép: Ez bizony csak egy házi macska.
Legközelebb egy nagy réten vadászgató cirmost pillantottam meg, amelynek színezte vad bélyegeket mutatott. Mivel el volt foglalva a vadászattal, sikerült olyan közel jutnom hozzá, hogy képeket készíthessek róla. Mikor észrevett, persze azonnal beszaladt a közeli cserjésbe, de hát ez a kivadult macskákra is jellemző. A képen már látszik, hogy a farkán teljes gyűrűk vannak, kevesebb is, és a vége felé vastagabbak, ami már a vadmacskára jellemző. A farok azonban sokkal vékonyabb, mint egy igazi vadmacska lompos farka, noha a megfigyelés nyáron volt, amikor nekik is kevésbé dús a szőrzetük. Az állat egyéb testtájain, mint a mellső lábán, vagy a fején is láthatóak vadmacskás mintázatok, összességében azonban inkább házi macskának néz ki. Ezek alapján a legvalószínűbb, hogy egy hibrid példány az, amit láttam (3. kép).
3. kép: Egy valószínűleg hibrid példány.
A következő alkalommal egy erdőn áthaladó út szélén láthattam vadmacskát, azonban most nem élő, hanem egy elütött állat hevert az úton (4. kép). Megálltam, hogy jól szemügyre vehessem, és bár a feje olyan súlyosan sérül, hogy azon nem lehetett a határozóbélyegeket megfigyelni, a test többi részén ezek láthatóak voltak. A farka lompos, vastag, tompán végződő, a gyűrűk, a talpak színe, valamint a test és lábak mintázata is megfelel a vadmacskának. A genetikai vizsgálathoz pedig szövetmintát is lehetett venni az állatból.
4. kép: Egy elütött vadmacska hevert az úton (a sérüléseket kitakartuk).
A következő nyáron aztán újra élő macskával hozott össze a sors. Egy, az erdők között fekvő gyep szélén, a szénabálák egyikén napozott egy példány a kora reggeli órákban. A téli időszakban buszon utazva már láttam ezen a réten vadászni egy testesebb macskát, és ez a hely nincs is messze az elütött vadmacska helyszínétől, ezért most megálltam a kocsival, és a fényképezőgéppel megpróbáltam becserkészni a napozó macskát. Azonban ahogy megállt az autó, azonnal leugrott a báláról és az erdő felé lopakodott, az útszéli gyomtenger takarásába. Hiába próbáltam utánaszaladni egy használható fotó elkészítése céljából, csupán egy homályos képet sikerült készítenem a tovahaladó állat hátsó feléről (5. kép). Ezen látszik, hogy macskám farka vékony, bár ugye nyár van, és azt nem tudom, nyáron vajon mennyire lehet vaskos egy vadmacskafarok? A farok vonalán viszont nem fut fekete csík, a gyűrűk is egészek és a vége is tompának tűnik, bár kissé felfelé hajlik. A hátsó talp sem a sarokig fekete, és az első lábon is mintha látszana vastagabb sötét csík, de a test oldala inkább foltosnak látszik, mint csíkosnak, és a fülei is inkább házi macskára emlékeztetnek.
5. kép: Csupán egy homályos képet sikerült készítenem a tovahaladó állat hátsó feléről.
Legközelebb ismét téli időszakban volt (vad)macskás kalandom. Egy ködös, hideg reggelen az erdőszéli gyep közepén pillantottam meg az autóból egy nagy testű macskát. Tanulva korábbi tapasztalataimból, most nem fékeztem le hirtelen, hanem üresbe kapcsolva hagytam, hogy az autó lassan gurulva távolabb álljon meg, leállítottam a motort, lekapcsoltam a fényszórók és halkan kiszálltam a járműből. Azonban így sajnos elég messze kerültem a macskától, és egy köztünk lévő domb miatt nem is láttam semmit belőle. Óvatosan, összekuporodva elindultam arra, ahol a vadászó macskát tudni véltem, majd mikor odaértem, lassan felegyenesedtem, kezemben célra tartva a fényképezőgépet. Viszont semmit nem láttam előttem, így feljebb mentem a dombtetőre, de ott sem volt semmi. Már épp visszafordultam, hogy megint elkéstem, amikor a domb tövéből hirtelen felugrott a macska és sebesen futni kezdett az erdő felé (6. kép). Hát igen, azzal nem számoltam, hogy amíg én megállok és visszagyalogolok, addig ő is haladni fog a vadászat közben, így pont láthatta amint én felmentem a dombtetőre, és meglapulhatott a száraz kórók között. Persze azért lőttem néhány képet a rohanó macskáról, amelyeken láthatóak is voltak a vadmacskás bélyegek. Elsősorban a vastag, tompán végződő farok és vastag, teljes gyűrűk. De egyéb bélyegei is igazán vadmacskásnak tűntek (7. kép). Kár hogy elszalasztottam a közeli fotó készítésének lehetőségét.
6. kép: A domb tövéből hirtelen felugrott, és sebesen futott az erdő felé.
7. kép: Bélyegei igazán vadmacskásnak tűntek.
A múlt nyáron azután egy patak és sziklás bükkös közötti földúton haladtam, amikor láttam, hogy egy nagy macska tekintete szegeződik rám a szikláról (1. kép). Végig figyelte amint előveszem a gépet és készítek néhány képet, majd elindult fel a sziklák közé és eltűnt a szemem elől. A tekintete vadmacskásnak tűnt, bár a fej csíkjai eléggé halványak, és sok volt benne a barna szín is, túl sok is. A farok mintázata jó lehet, de maga a farok vékony és hegyesedő. A talp, lábak, ágyék, tarkó, hát mintázata szintén vadmacskás, de a testoldalon is túl sok a barna szín (8. kép). Egy ilyen állat láttán nagyon nehéz eldönteni, hogy házi vagy vadmacskát, esetleg azok keverékét figyeltük-e meg.
8. kép: A talp, lábak, ágyék, tarkó, hát mintázata szintén vadmacskás, de a testoldalon is túl sok a barna szín.
Eddigi utolsó találkozásom már az idei télen történt. Egy terepnap után hazafelé tartva egy nagy, erdős területet keresztülszelő műúton, egy majdnem róka méretű, de annál sötétebb állat szaladt át az úton. Farka vastag volt, azonnal vadmacskára gondoltam. Az állat pont egy útbejárónál akart eltűnni az erdőben, itt nem volt idő nyugodtan lassítani és távolabb megállni, mert mire visszaérnék, a macska már rég távol lenne a sűrű erdőben. Egy megoldás maradt, belepillantottam a visszapillantóba, sehol semmi jármű, így beletapostam a fékbe és befordultam a lejáróba, remélve hogy ezzel a hirtelen mozdulattal megtorpanásra kényszerítem a macskát. Így is történt, ott lapult a bokor tövében, alig másfél méterre a kocsitól - na most kell gyorsan egy fotót lőni róla! A fényképezőgép persze a hátsó ülésen, óvatosan nyúlok hátra érte, de nem érem el, az a fránya biztonsági öv nem enged. Már ingerülten csatolom ki az övet, mászok hátra a gépért, tépem le róla a tokot, és látom, amint a macska bebújik a sűrű bokor alá. Kiugrok a kocsiból, de már csak a lompos farok fekete végét látom az ágak között, innen már nem lehet képet készíteni az állatról. Ekkor eszembe jut, hogy ezen a részen az út melletti bokorsor és az erdő között van egy tűzpászta, egy keskeny nyiladék, melyet rendszeresen kaszálnak. Odaszaladok és nézem a nyiladékot, sehol semmi, talán átfuthatott már és régen a sűrű erdőben menekül, amennyire ráijesztettem, már egy házi macska is messze szaladna. De nem, a pászta szélén a bokrok között, tőlem vagy tíz méterre meglátom a macska fülét, tudom, hogy engem figyel, ezért nem mozdulok. Kezemben a fényképezőgéppel várom, hogy történjen valami. Egyszer csak megindul, kiugrik a pásztára, majd ott keresztbefordulva a vadcsapáson szalad, majd megáll, visszanéz felém. Nyomkodom a fényképezőgép gombját, hogy legyen bármilyen kép, mert a következő pillanatban már ugrik is be az sűrű cserjésbe. Készült egy homályos és egy épp hogy használható kép, meg még kettő a macska hűlt helyéről. Sajnos már erősen alkonyodott, ezért most sem sikerült igazán jó képet készíteni, de a bélyegek megfigyelhetőek a rémülten rám néző állaton (9. kép). A vastag farok a gyűrűkkel egyértelműen vadmacskás, bár a feje kicsinek tűnik. Talán ez is egy hibrid, és már nem is él tiszta vérű vadmacska a Bakonyban?
9. kép: Rémülten nézett vissza rám.
Sajnos tény, hogy a bakonyi vadmacskák természetes élőhelye sokkal jobban feldarabolódott, mint például az Északi-középhegységben élő társaiké, és a házi macskával való találkozások esélye is sokkal nagyobb. A fenti kérdésekre talán a faj célirányos kutatása fog választ adni. Én azért még reménykedem, hogy egyszer nem csupán régi, múzeumi preparátumokról, (10. kép), hanem egy igazi, élő, morcos „vad” vadmacskáról sikerül képet készíteni, és abban is, hogy még megmenthetjük a fajt a Bakonyban.
10. kép. A Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteményében található egyik vadmacska-preparátum.
