Egy betegség – legyen az egy gyorsabb lefolyású influenza, vagy egy hosszú éveken át elhúzódó krónikus probléma – általában csak orvosi szemmel van vizsgálva. Feltárják a főbb tüneteket, illetve a lehetséges kezelési lehetőségeket, majd a gyógyulást megcélozva addig nézik az adatokat, amíg azok ideális tartományban nem lesznek. Az egész folyamatban van viszont egy tényező, amit elég gyakran nem vesznek figyelembe, ez pedig maga a személy, aki a betegséget elszenvedi. A legelső észlelt tünettől kezdve ő játssza a legfontosabb szerepet a folyamatban és a kimenetel nagy százalékban függ tőle. Már az 1930-as években is felismerték, hogy a betegségek pszichés aspektusa mekkora hatással bír. Dunbar és munkatársai (1936) szerint a felépülés igen figyelemre méltó hányadában játszik szerepet. A beteg megélése minden esetben teljesen egyedi lesz és összehasonlíthatatlan, hiszen benne van a saját személyisége, körülményei és tapasztalatainak összessége. Ezek mind-mind abban is szerepet fognak játszani, hogy a személy viselkedése milyen lesz betegként és mennyire fog részt venni aktívan a saját kezelésében. 

Együttműködés

A gyógyuláshoz a legtöbb esetben szükséges valamilyen típusú kezelés. Ez a legalapvetőbb házi praktikáktól elkezdve a különféle komplex gyógyszeres kezelésekig sokféle lehet. Van valami, ami viszont közös ezekben: csak akkor működnek, ha valóban együttműködik a páciens és végrehajtja, amit kell. Az orvos feladata megfigyelni, hogy egy kezelés milyen hatást hozott, és adott esetben módosítani azt a jobb eredmények érdekében. Éppen ezért kulcsfontosságú tudnia, a betege vajon eleget fog-e tenni annak.  Caron (1968) kutatásában például 27 orvosból 22 túlbecsülte, hogy betege mennyire együttműködő. Ebből is jól látszik, milyen nehéz is ennek a megítélése. 

De mik azok a tényezők, amik segíthetnek és mik azok, amikkel kevesebb az esélye annak, hogy a páciens például szedni fogja rendszeresen a felírt gyógyszert? Jimmy és Jose (2011) számos okot talált erre. Az egyik leggyakoribb ok a feledékenység, hogy a személy egyszerűen csak elfelejti beszedni a gyógyszert. Ezen sokat segíthet, ha egy családtagja figyelmezteti őt, vagy akár valamilyen telefonos emlékeztetőt állít be. Szintén megakadályozhatja vagy nehezítheti az együttműködést, ha a személy egész egyszerűen nem hisz a kezelésben, más vélekedései vannak a gyógyulásáról. Ez ellen nem lehet és nem is kell védekezni, hiszen minden ember más, így mindenki másképp is fog hozzáállni egy betegséghez, viszont nagyon fontos, hogy az orvosok felmérjék előzetesen, hogy maga a páciens hogyan vélekedik a betegségéről és ehhez alkalmazkodva tudjanak beszélni vele és kezelést javasolni. Sok esetben nem arról van szó, hogy a beteg direkt akar dacolni az orvossal, egyszerűen a tájékoztatás hiánya okoz benne ellentmondásokat és veszi el a bizalmát. Egy ideális helyzetben tehát a kezelő részletes tájékoztatást ad, akár írásban, hogy azt később is lehessen tanulmányozni. Nehézséget önmagában a kezelés komplexitása is jelenthet, hiszen minél bonyolultabb, annál nehezebb azt lekövetnie a betegnek is. Ez ellen is csak a leírott, részletes tájékoztatás jelenthet védelmet. 

A kötődés szerepe

A saját hiedelmek és gondolatok mellett vannak olyan tényezők is, amik nagyon régóta ott gyökereznek bennünk, például, hogy milyen a kötődésünk. Nicholls és munkatársai (2014) emlőrákos betegeknél figyelték meg először azt, hogy a bizonytalan kötődési stílus hajlamossá teheti a pácienseket a depresszió és a szorongás fokozottabb átélésére, míg a biztonságos kötődés inkább az aktívabb megküzdést segíti elő. Így tehát lehet, hogy egyesek sokkal negatívabban élnek meg egy-egy megbetegedést, mint mások a kötődésük okán. Désfalvi és munkatársai (2017) magyar mintán is nézték az ilyen jellegű összefüggéseket, és azt találták, hogy inkább a fiatalabbakra jellemző, hogy egy betegség esetén bizonytalan kötődési jeleket mutatnak, sokkal jobban vágynak az intimitásra és jobban tartanak a kapcsolataik elvesztésétől. Az életkor és kötődés tehát két olyan tényező, amik, ha csak önmagukban interakcióba lépnek, újabb és újabb betegségélményt tudnak kialakítani. 

Betegség-viselkedés

Na de létezik-e vajon valamilyen általonos jel vagy viselkedés az élőlények körében, amikor észlelik magukon egy lehetséges betegség tüneteit? Aránylag frissnek tekinthető felfedezés állatok esetében az úgynevezett „sickness behavior”. Ennek lényege, hogy a szervezet citokineket bocsájt ki, amelyek az agyra gyakorolnak hatást, változást idéznek elő az adott élőlény szervezetében és ezáltal a viselkedésében is. Testhőmérsékletük megemelkedik, fokozódik az alvásigényük, étvágytalanná válnak, illetve anyagcsere változások is történnek bennük, melyek következtében a súlyukból is veszítenek (Tizard, 2008). Ami viszont szembetűnőbb, hogy megváltozik a szociális viselkedésük is, távolságot tartanak társaiktól és jellemzően inkább fészkük vagy otthonuk közelében maradnak. Egy vizsgálat során például denevérek esetében figyelték meg ezt a viselkedést (Moreno és mtsai., 2021). De mindez miért érdekes az emberek szempontjából? Ugyanis ez jellemző viselkedés nálunk is megtalálható (Shattuck & Muehlenbein, 2015). Bárki, aki volt már beteg, akár csak egy enyhébb lefolyású influenzával megtapasztalhatta, hogy ilyenkor jobban esik visszahúzódni és az otthon melegében maradni másoktól távol. Persze ez nem azt jelenti, hogy ilyenkor nincs szüksége az embereknek gondoskodásra, a viselkedés inkább a tágabb szociális interakciókra vonatkozik. Ez a viselkedés, illetve élmény tehát nagyrészt személyiségtől és mindenféle tulajdonságtól függetlenül is megjelenik mindenkiben. 

Betegségélmény, megküzdés

Megnézve objektívebb és személyesebb tényezőket eljutottunk tehát a teljesen szubjektív élményig. Ez az, ami kötődéstől, nemtől, kortól vagy általános betegségviselkedéstől függetlenül is teljesen egyedi. Sokan tanulmányozták az egyéni megéléseket, és ezek segítségével születtek meg az úgynevezett betegségnarratívák (Kleinman, 1986).  Ezek általában jól strukturált, hosszan kifejtett írott szövegek, amik leggyakrabban könyv formájában jelennek meg, de lehetnek blogbejegyzések, naplók vagy filmek is, amik szintén a feldolgozást segítik elő. Egy betegségélményről írni egyfajta pszichés újjáépítés, amely magában foglalja a minták megtalálását, a rend felállítását és sokak számára a jelentés felfedezését is (Hawkins, 1999). Persze legtöbbször nem az egyszerűbb náthák azok, amik esetében az emberek hosszasan taglalnák a megélésüket, ez inkább krónikus betegségek esetén egy jó eszköz – nem csak a résztvevő számára, hanem azoknak is, akik később ezt elolvasva nem érzik egyedül magukat a problémával. 

Összességben egy betegség megélése mindig egyéni lesz, és mindig lesznek újabb és újabb aspektusok benne, amiket kutatva egyre pontosabb képet kapunk ennek a természetétől. Addig is mindig érdemes figyelembe venni a fentebb említett tényezőket, hiszen már ezek segítségével is nőhet a megértésünk, ezáltal pedig könnyebben tudunk segítséget is nyújtani. 

 Források: 

Caron, H. S. (1968). Patients’ Cooperation With a Medical Regimen: Difficulties in Identifying the Noncooperator. JAMA, 203(11), 922. https://doi.org/10.1001/jama.1968.03140110014004

Désfalvi, J., Hámori, E., Horváth, J., Dank, M., & Nagy, L. (2017). Kötődés, korai maladaptív sémák és szubjektív betegségélmény emlőrákkal küzdő nőknél. 72.(1/8.), 127–145.

Dunbar, H. F., Wolfe, T. P., & Rioch, J. McK. (1936). PSYCHIATRIC ASPECTS OF MEDICAL PROBLEMS: The Psychic Component of the Disease Process (Including Convalescence), in Cardiac, Diabetic, and Fracture Patients. American Journal of Psychiatry, 93(3), 649–679. https://doi.org/10.1176/ajp.93.3.649

Hawkins, A. H. (1999). Pathography: Patient narratives of illness. Western Journal of Medicine, 171(2), 127–129.

Jimmy, B., & Jose, J. (2011). Patient Medication Adherence: Measures in Daily Practice. Oman Medical Journal, 26(3), 155–159. https://doi.org/10.5001/omj.2011.38

Kleinman, A. (1986). Illness Meanings and Illness Behaviour. In S. McHugh & T. M. Vallis (Szerk.), Illness Behavior: A Multidisciplinary Model (o. 149–160). Springer US. https://doi.org/10.1007/978-1-4684-5257-0_9

Moreno, K. R., Weinberg, M., Harten, L., Salinas Ramos, V. B., Herrera M., L. G., Czirják, G. Á., & Yovel, Y. (2021). Sick bats stay home alone: Fruit bats practice social distancing when faced with an immunological challenge. Annals of the New York Academy of Sciences, 1505(1), 178–190. https://doi.org/10.1111/nyas.14600

Nicholls, W., Hulbert-Williams, N., & Bramwell, R. (2014). The role of relationship attachment in psychological adjustment to cancer in patients and caregivers: A systematic review of the literature. Psycho-Oncology, 23(10), 1083–1095. https://doi.org/10.1002/pon.3664

Shattuck, E. C., & Muehlenbein, M. P. (2015). Human sickness behavior: Ultimate and proximate explanations. American Journal of Physical Anthropology, 157(1), 1–18. https://doi.org/10.1002/ajpa.22698

Tizard, I. (2008). Sickness behavior, its mechanisms and significance. Animal Health Research Reviews, 9(1), 87–99. https://doi.org/10.1017/S1466252308001448