JTom • 9 nap
Hogyan lehet nevezni egy volt királyt a köztársasággá vált országban?
Amennyiben röviden össze kellene foglalni a mostani bejegyzés lényegét, akkor ez lenne: minden politikus hazudhat. Sőt, olyan is előfordulhat, hogy két egymással szembenálló politikus egyszerre hazudik úgy, hogy nem mond egyik sem igazat. Nem nagyon meglepő, nem is annyira új, de érdekes történet került elő Görögországból.
A görög királyi család politikai harcairól már volt szó. Ott leírásra került, hogy az utolsó király, II. Konstantin (1940-2023), 1973-ig volt hivatalosan a görög állam feje. Akkoriban két népszavazást is szerveztek az államformáról, de mindkettőn hatalmas fölénnyel tarolt a köztársaság. A királyság megszűnésekor a királyságpártiak aránya 30 százalék volt, mely mára 10 százalék köré olvadt.
II. Konstantin az apjával, röviddel a trónra lépése előtt
(a kép forrása: Ekathimerini)
Arról is volt szó, hogy II. Konstantin görög királyi címét a szoros rokoni kapcsolatok miatt a brit, a dán, a spanyol és a svéd állam is elismerte. Növelte a görög állam nehézségeit, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is rendszeresen oda-odaszúrt a görög államnak. Ennek inkább a 2004-es athéni olimpia idején volt súlya, amikor a NOB olyan titulusokkal ruházta fel a volt királyt, ami a köztársaság vezetőinek nem tetszett. II. Konstantin a NOB tagjaként volt jelen (korábban olimpiai aranyérmes volt). A vele kapcsolatos ilyen jellegű ügyeket a protokollal és a diplomáciával foglalkozó részleg szervezte, melynek akkoriban Schmitt Pál (1942) volt a vezetője.
Most annyi változás történt, hogy a görög dinasztia és a görög állam 2024 utolsó napjaiban hirtelen békét kötött egymással. A béke részeként a dinasztia tagjai visszakapták az állampolgárságukat úgy, hogy az 1994-es állampolgársági törvény rendelkezései alól nem kaptak felmentést. Cserébe a dinasztia hozzájárult ahhoz, hogy a családtagok ellenkezése nélkül kaphassanak nyilvánosságot a volt királyról szóló titkosszolgálati dokumentumok. Ezek viszonylag új információk, de a család most már nem vitatja a tartalmukat.
A dinasztia jelenlegi feje, Pál herceg (1967), aki koronahercegnek született és apjához hasonlóan, nem veti meg a luxust. Ez azért fontos, mert a görög dinasztia és a görög nép közötti távolság azért tudott kialakulni, sőt, növekedni, mert a látványos luxusban élő dinasztiát a nélkülöző lakosság meggyűlölte. Önmagában ennyi is érthetővé tette azt, hogy a görög állam még a néhai király temetésén is durván elhatárolódott az egykori államfőjétől. A temetési történet, valamint a görög állam több határozott fellépése a múltban, új értelmet kapott a most előkerült dokumentumok tükrében.
Nézzük meg a részleteket!
Eddig úgy tűnt, hogy a probléma forrása a vezetéknév hiánya volt. A trónon ülő dinasztiák gyakorlata ebben nem egységes, a görögök a dán megoldást követték. Amíg monarchia volt az államforma, ebből nem volt gond. Mindenki tudta, hogy az a Pál vagy Konstantin, akinek nincs családneve, az a királyi család tagja. Esetleg a név elé lehetett írni az uralkodói sorszámot, amely egyértelművé tette, hogy kiről van szó.
A köztársaság kikiáltása után azonban valamit kezdeni kellett ezzel a gyakorlattal. Az állampolgársági törvény előírta, hogy minden görög állampolgárnak kötelező rendelkeznie egy vezetéknévvel, így a volt királynak is. II. Konstantin viszont ebbe nem egyezett bele. A helyzetet bonyolította, hogy a görög állam által kiállított dokumentumok (igazolványok, útlevelek, anyakönyvek, stb.) nem tartalmaztak családnevet, így a görög közigazgatás patthelyzetbe került. Mindenesetre a görög állam megfosztotta a görög állampolgárságtól a dinasztia összes olyan tagját, akik nem vettek fel valamilyen vezetéknevet.
Természetesen II. Konstantin nem fogadta el a döntést, ezért jogi megoldást keresett. Az ügyben végül a görög Államtanács (kb. a magyar Alkotmánybíróság és a Legfelsőbb Bíróság ötvözete) foglalt állást. A 4575/1996. sz. döntésében a monarchiamentes demokrácia úgy döntött, hogy a család tagjai azonosíthatják magukat a "volt király" és annak a bármilyen egyéb változatával, amely így nem nemesi címként, hanem egyértelmű megkülönböztetésként, a személynév részévé válhat. Ilyen dokumentumot azonban a közigazgatás egyetlen tisztviselője sem volt hajlandó kiállítani.
A mostani békekötés során a dinasztia feje elfogadta, hogy a "családnév nélküli" állapotot feladja, mivel az a monarchia alig rejtett folytatását jelentené. Felvette a "De Gres" családnevet, amelynek a jelentése "Görögországból". E mellett a köztársaság hatályban hagyta az előbb hivatkozott döntést, így a dinasztia tagjai továbbra is hivatkozhatnak magukra "egykori görög királyi család"-ként és annak minden egyéb változatával, viszont ezt a Görögországban kiállított személyi okmányaik nem fogják tartalmazni. Ugyanakkor ilyen nevű hivatalt működtethetnek. Ennek a neve: "egykori görög királyi család irodája".
A görög királyi család több dinasztiával közeli rokonságban áll, így nem akartak megállapodást kötni, amelyik ezt közömbösen kezeli
Az alkut a dinasztia tagjainak a többsége elfogadta. Eddig egyetlen személy utasította vissza, a volt király legidősebb gyermeke, az 1965-ben született Alexia. Ő Spanyolországban él, a kiterjesztett spanyol királyi család tagja (nagymamája az egykori királyné, aki a mai napig is viseli a spanyol királyné címet), természetesen nem fogadja el azt, hogy több király közeli rokonaként családnevet kelljen felvennie.
Mit kapott cserébe a görög állam? Mi az, amiről elkezdhettek beszélni? Mi volt az a nagy titok, ami II. Konstantin körül zavart okozott a köztársaság vezetőinek?
II. Konstantin eddig úgy beszélt a monarchiáról, mint ami a leginkább alkalmas a demokrácia működtetésére. Többször esett szó a blogon a király ilyen jellegű szerepéről, ezen gondolatvilágnak a volt király az egyik legharcosabb képviselője volt. Most azonban kiderült, hogy a király, mint a demokrácia őre, nem egészen így gondolkodott akkor, amikor elvesztette a trónját.
Mielőtt a történetbe merülnénk, érdemes leszögezni, hogy a ravasz görög politikusok többször is becsapták a fiatal királyt. A 24 évesen trónra jutott királyt a 60-as években is, de a görög rendszerváltáskor is megvezették, így a bele nem törődése valahol érthető.
A nyilvánosságra került dokumentumok tanúsága szerint (és ezt már a görög dinasztia sem vitatja), a demokráciát olyannyira lelkesen védelmező II. Konstantin egy erőszakos hatalomátvételt tervezett. A projekt megvalósítását Michael Arnaoutis (1927-1997) vezette. Az akkoriban ezredesként szolgáló katonai vezető egyébként egy legendás katona volt, még csak felsorolni is hosszú lenne az érdemeit. A görög hadsereg egyik legjobbja volt, nem véletlenül bízták rá II. Konstantin katonai képzését. Amikor király lett belőle, akkor Arnaoutis az első számú bizalmasa lett, ráadásul a londoni száműzetésben is a király titkára maradt.
Az ezredes a brit titkosszolgálati ismerőseivel kidolgozott egy részletes tervet, miszerint egy katonai felkeléssel megdöntik majd a köztársaságot. Ehhez a görög hadseregből közreműködőket is szervezett, akikkel folyamatos tárgyalásban állt. II. Konstantin mindenről tudott, az ezredes rendszeresen beszámolt a projekt helyzetéről. Egy brit titkosszolgálati tiszt azonban kiadta a terveket az akkori görög miniszterelnöknek.
II. Konstantin apjának az unokatestvére volt Fülöp herceg (1921-2021), aki a brit királynő férje volt, így nem meglepő, hogy egyes brit szolgálatok készségesen segítettek a görög királynak
(a kép forrása: The Guardian)
A miniszterelnök Konsztantínosz Karamanlísz (1907-1998) volt, aki Görögországban 5 választást nyert meg, 14 éven át volt miniszterelnök (1955 és 1980 között többször), 10 évig pedig államfő (1980-85 és 1990-95 között). A kormányfő egy közvetítőn keresztül megüzente 1976 őszén a volt királynak, hogy tudomást szerzett a terveiről. Jelezte a fiatal királynak, hogy amennyiben leállítja a szerveződést, nem csinál belőle ügyet. Ezzel menti a görög demokrácia hírnevét, mint ami van annyira stabil, hogy nem fenyegeti államcsíny, valamint a király is megőrizheti a demokratikus jellegű arculatát.
Akkor úgy nézett ki, hogy a szerveződés megállt és a király körei elálltak a szándékuktól. Ám 1978-ban a szervezkedésről kiderült, hogy zajlik és eléggé előrehaladott állapotban van. Az egyik 1978 őszén tartott londoni megbeszélésen egy görög tábornok már azt ecsetelte a királynak, hogy Karamanlísz miniszterelnök kivégzése elkerülhetetlen. A király ez ellen tiltakozott. Igaz, nem annyira erős szavakkal, de kifejezte, hogy a kormányfőt mégsem kellene kivégezni.
Ezek az 1978-as londoni találkozók egy elég széles nagykoalíciót hoztak tető alá. A száműzött király az összes demokráciával szembenálló politikai erővel lepaktált, még a szélsőjobbal és a katonai diktatúra vezetőivel is. A CIA jegyzőkönyvei szerint II. Konstantin 1978 május 11-én azt fejtegette az USA külügyminiszterének, hogy a koalíciója csak a hatalom átvételére irányul. A hatalom megszerzése utánra népszavazást ígért, hogy ne kelljen hálálkodnia egyetlen politikai csoportnak sem.
Amennyiben jól követtem nyomon a szálakat. az újabb népszavazás terve a száműzött király új szövetségeseinek is a fülébe jutott, a görög szolgálatok ügyködéseinek köszönhetően. Ebből egyértelművé vált a számukra, hogy a király csak használni kívánja őket, ám a monarchiát megerősítő népszavazás után nem kapnak majd tovább szerepet az állam működtetésében. E miatt elpártoltak mellőle, így a hatalomátvétel terve elbukott.
E mellett valószínűleg az is segítette a szervezkedés kudarcát, hogy az 1977-es választásokon kiderültek a politikai erőviszonyok. A királyt támogató szervezet csak 6,8 százalékot kapott, ami minden pesszimista elképzelést alulmúlt. Ez II. Konstantint is a politikai közép felé terelte a szélsőjobb irányából. Ezzel azonos időben a szövetségesei is átgondolták, hogy mennyire van valódi lehetőség a fiatal királyban, akinek ráadásul megismerték az ellenük szőtt tervét is.
Abban nincs semmi meglepő, hogy a politikusok éppen annak az ellenkezőjét teszik, mint amit mondanak. A hazugság mértékről jól tanúskodik a volt görög király 2015-ben kiadott visszaemlékezésének a 180. és 181. oldala.
Ott a volt király elmondja, hogy az édesanyja temetésére visszamehetett Görögországba 1981-ben. A temetés végén a csendőrség helyi parancsnoka ezt mondta neki:
"Csak mondjad azt, hogy ma éjjel itt akarsz maradni. Négyezer csendőr van a parancsnokságom alatt, akiknek én parancsolok, mindannyian elhatározták, hogy ma este meghalnak érted! Senki nem fog ellenkezni. Holnap lemegyünk Athénba, felhívod a kormányt, hogy tegyék le az esküt az állam törvényes uralkodója előtt".
A visszaemlékezés szerint a király ezt válaszolta:
Nem fogadom el az ilyen módszereket, az ilyenek ellen harcoltam, ezért hagytam el Görögországot.
A dinasztia és a görög állam közötti békekötés komolyságának a jele a gyors döntés. A család december 19-én adta be a kérelmét, amit december 23-án elbírált az állam és ezt nyilvánosságra is hozták. Ha valaki visszanézi a naptárat, akkor láthatja, hogy a kérelem beadása egy csütörtöki napon történt, hétfő reggelre pedig kész volt a pozitív döntés. Feltehetően ez az egyik leggyorsabb állampolgársági eljárás a modern görög állam történelmében!
Pál herceg komolyan gondolja azt, hogy nem piszkálja a görög állam belpolitikai ügyeit és elfogadja az ország jelenlegi államformáját. A dán állam elismeri dán és görög királyi személynek, a spanyol királyi család a kiterjesztett család tagjai közé sorolja őt, Anglia és Svédország pedig szintén királyi személyként kezeli a teljes család minden tagját. Görögországban a nagyjából 10 százalékos monarchista tábor görög királyként tiszteli. Pál hercegnek ennyi bőven elegendő. Tisztában van azzal, hogy a luxussal való viszonya miatt nem képes arra, hogy a táborát növelje.
Pál herceg és az örököse, Konstantin herceg, vajon meg fogják tudni szólítani a görög embereket?
(a kép forrása: Greek City Times)
Pál örököse az 1998-ban született Konstantin herceg, aki a dán udvartól megkapta a "dán és görög herceg" címet, e mellett pedig az említett többi állam is királyi személyként kezeli. Jelen pillanatban keveset beszél a politikai céljairól, hiszen édesapja még új szereplő a dinasztia élén. Ugyanakkor az már több megszólalásából kiderült, hogy szívesen látná az édesapját görög királyként.
A görög monarchista tábor úgy tűnik, hogy innen kezdve főként rá fókuszál. Az, hogy van-e benne ahhoz lehetőség, hogy a nép nyelvén legyen képes megszólalni, ne pedig egy luxusban élő emberként, még kérdéses. Ráadásul nem is beszéli a görög nyelvet, ami ebből a szempontból elég nagy gond. Vagyis Görögországban úgy tűnik, hogy fölényesen nyert a köztársaság.
