soostamas • 2 nap
ÍRTA:
Gino D'Antonio
RAJZOLTA:
Renato Polese
Renzo Calegari
Gino D'Antonio
A C.S.A. Comics és a Frike Comics nagy és örvendetes munkába fogott: a terveik szerint magyarul is megjelentetik a Vadnyugatról szóló olasz képregény-sorozatot. Az eredeti sorozat elvileg hetvenhárom részből állt. Aztán '84-től újra kiadták a sorozatot, és kiegészítették két résszel. '95-ben színezve újra megjelent a sorozat. Merthogy addig fekete-fehér volt. A teljes színes-verzió még kétszer napvilágot látott.
Az, hogy egy ilyen hosszú sorozat ennyi teljes kiadást ért meg, nem éppen az érdektelenségről tanúskodik
E bejegyzés első mondatában azt írtam, örvendetes a két kiadó vállalkozása. Az örvendetes kifejezés nem csupán szófordulat. Mert A Vadnyugat történetének megjelentetése nem csupán arról szól, hogy bővül a magyar képregény-kínálati paletta. Persze, arról is.
De elsősorban mégis arról, hogy sokunknak alkalma van újra lapozgatni néhány olyan történetet, amelyekkel 1971-től a Füles rejtvényújságban elvétve már volt alkalma találkozni.
Ugyanis a sorozat néhány epizódja az azon kivételes képkocka-sorok közé tartozott, amelyek valahogy, valamiért megjelenhettek magyarul. Mert azokban az években, ahogyan azt sokszor, sok helyen leírtam, Cs. Horváth Tibor tevékenységének köszönhetőn a képregény műfaja éppen csak éledezni kezdett, és az akkori kultúrpolitika csak klasszikus irodalmi adaptációk formájában nyelte le a gombócot. Ha magyar szerzők készítették a feldolgozást.
A Storia del West pedig se nem irodalmi feldolgozás, se nem magyar szerzők műve. Még csak nem is az akkori szocialista tábor szerzőié. (Ha nem is képregény, de azért eszembe jutott, hogy létezett akkoriban szocialista vadnyugati történet: gondolj csak a csehszlovák Jiří Brdečka Limonádé Joe című örökérvényűjére, aminek még filmfeldolgozása is készült. Enyhén szólva is sajátos a hangulata. A megoldásai. A képi világa. Úgy mindenestül fura egy valami az NDK-s külsejű, kockaarcú, tejfölszőke Jarel Fiala által megformált Joe-val, akit egy pillanatig sem tudtam még a furaságban sem hiteles cowboynak elfogadni.
Mondjuk nem sokat segített a hófehér ruhája sem, aminek a felsője mackófelsőre hajaz, olyan kis coclista-dizájnosan. :-D )
Van egy remek kiadvány amely a Füles-ben megjelent képregények böngészhető bibliográfiáját tartalmazza. A bibliográfia Kiss Ferenc áldozatos munkája.
Remélem, nem sértek jogot a közreadásával! Bár a MEK-en is fent van, tehát nagy eséllyel nem. Ha érdekel, innen letöltheted. Ebből mazsolázgattam ki, mi minden jelent meg a sorozat olasz eredetijéből magyarul.
Hát ezek (zárójelben az epizódok olasz címeivel):
Azt is többször elmeséltem már, hogy az apai nagypapám, édesapám édesapja saját ötlettől vezérelve, kiszedte a Fülesből a képregényéeket, levágta a szélület és az egyes sorozatokat beragasztotta egy spirálfüzetbe. Majd kettőbe. Később én folytattam tovább. Négy füzetig jutottam, amikor is kezdetét vette a magyar piacon is az egyes képregények egyedi önálló kiadása, Korcsmáros Rejtő-történeteié, Fazekas Attila filmadaptációié és Zórád nagy alakban megjelentetett zseniális feldolgozásai. Meg aztán még sok minden.
Idővel sajnos abbahagytam a Füles vásárlását. Még nagyobb baj, hogy a költözések során valahol, valamikor elhagytam a négy spirálfüzetet is... :-(
Aztán innen-onnan beszereztem jó pár sorozatot. Volt egy Vaterás partner, akitől viszonylag olcsón úgy nyolc kiló Füles-képregényt vettem meg. (Konstatálnom kellett, hogy a nagyok után következő rajzoló-nemzedék engem nem érint meg...) Annyit, hogy készítettem róluk egy Excel-táblát. A Vadnyugat történetének magyarul megjelent tizenkét történetéből sajnos csak egy van bortokon belül, a Törvényen kívül. A spirálokban, ha jól emlékszem, öt-hat történet volt meg. És nagyon szerettem őket.
Ezért is villanyozott fel, amikor a Frike Comics Facebook oldalán jött a hír, hogy már több mint terv, hogy magyarul is kiadják a sorozatot, kérdés, hogy ki milyen sűrűn lenne hajlandó pénzt adni érte, és milyen verzióért, fekete-fehérért, színesért?
Viszont a KIss Ferenc bibliográfiájából kinyert listát böngészve, konstatáltam, hogy a sorozatnak ez a mostani, önálló, színes kötetként a kezemben tartott része a rejtvényújságban huszonöt részben, ötven oldalán, háromszáz képkockában, 1990/33 (VIII. 17.) – 1991/5 (II. 1.) között már megjelent.
A képregény első kockái az egykori, Fülesből és a mostani kiadásból. Mindkettő mellett szólnak érvek.
Jelenleg a Sergio Bonelli Editore, a legnagyobb olasz képregénykiadó (Dylan Dog, Dragonero, Dampyr, Julia, Tex, Zagor, Nathan Never, stb.) gondozza odakint a sorozatot. Itt a hirdetésük:
Több helyen azt olvasom, hogy sokak szerint A Vadnyugat története az egyik legjobban sikerült vadnyugati történet-folyam. Azt, hogy kik ezek a sokak, annak sehol nem leltem nyomára. :-) De elhiszem, hogy így van, simán meggyőzhető vagyok. Ezzel érvel egyébként a Demokrata című magazin is, a képregényről írt cikkében.
A cikket elolvasva kicsit leblokkoltam a saját bejegyzésem írásával. Úgy másfél órája csak bolyongok a neten, telefont keresgélünk Szerelmetesfelségtársamnak, hogy mielőbb megörököljem az ő mostaniját, mert az amit most használok nem is a sajátom, meg lassú is, meg napfényben nem látszik, meg fotózáskor nem annyira álligatható mint az előző, meghalt gépemé. Meg azt is csináltam, hogy hirdetem egy általános iskolai osztálytársnőm, Kabay Tilda festőművész kiállításának a megnyitóját. Meg ajánlgatom SzFT-nek a Young Matthew Passion-t. Meg ropit ettem. Meg szörfölgettem a Facebook-on. De semmiképpen nem állíthatom, hogy írtam volna.
Azért, mert a linken tulajdonképpen mindent elmondanak erről a képregényről, sőt, a sorozatról, ami egy átlagpolgár olvasót érdekelhet. Ismételgetni meg ugyan mi értelme van? Még akkor se, ha önállóan, mint egy már saját véleményt is kialakítani képes nagyfiú jutottam a saját gondolataimhoz.
Ezért innentől valóban és tényleg csak a legszubjektívabb véleményemet mondom el neked.
Emlékszem, hogy amikor az IPM Magazin gyerekverziójában, az Alfa című gyerekmagazinban megjelent az első, magyar nyelvű Okada képregény, milyen izgatott voltam. A gyerekkönyvtárban fellelhető Pif-ekben már találkoztam Okada-val, az apacs fiúval. Ahogyan Dr. Justice-szel és Rahannal, az ősemberrel is. A mai napig, most is elönt a tömény nosztalgia, ha rájuk gondolok, még a Pif-ek illatát is érzem az orromban. (Hol máshol érezném?)
Érdekes, hogy a Pif egyéb képregényei már akkor sem érdekeltek igazán. Pif, Arthur, a kis szellemecske, Placid és Múzó, Pifu, Leo és nem is tudom, mi minden volt még. De Okada, Rahan és Dr. Justice, na, az igen. (Egy rövid regisztráció után a Pif Magazin rajongói oldalán a Régi képregények menüben megnézegethetők, elolvashatók a régi Kockás magazinok. Az első 58. lapszám. Amikben, ugyebár, francia képregények magyarított verziói jelentek meg. Köztük Okada, Rahan és Dr. Justice történetei is.
Nézegettem, és megleltem azt az Okada-történetet, ami az Alfa első számában is megjelent. Hát mit mondjak? Nem rossz, nem rossz, így ötven év múltán sem (az egy másik kérdés, hogy a szkennelése viszont igen, de ahhoz az alkotóknak nincsen közük), de a közelében se nincsen A Vadnyugat történetének. Úgy semmilyen szempontból.
Ahogy megtudtam, A Vadnyugat története egy fiktív család, a MacDonald-ok amerikai történeteit mutatja be. Ennek az első résznek az első képkockáin az ifjú Brett MacDonald éppen megérkezik az új kontinensre, fogalma sincsen, mit fog magával kezdeni, de mert nagyon jó a rajzkészsége, hamarosan Jefferson elnök előtt találja magát, majd egy expedícióban a nyugati part felé. Az expedíció célja, hogy feltérképezzék a nyugatot. (A Demokrata cikkéből tudtam meg, hogy az expedíció a valóságban is létezett, és az útjuk során készült térképek meglehetősen pontosak.)
Vagyis a fumetti majdnem ugyanúgy indul, ahogyan Karl May négy részes Winnetou-sorozata: egy zöldfülű megérkezik a Vadnyugatra, ismerkedik, erőre kap, és valaki lesz belőle. Közben szoros kapcsolatba kerül a bennszülöttekkel is: ebben az esetben nem barátra, hanem szerelemre lel a főszereplő. Közben népesül befelé a Vadnyugat, Vannak jó fiúk a hazaiak között is, a népesülés alanyai között is, ahogyan vannak rosszak is mindenfelé. Ahogyan az lenni szokás.
Az olasz benépesülés-követés sztorija nem nagy durranás. De egyébként voltaképpen ahogyan belegondolok, nagy durranás westernt nem nagyon olvastam/láttam még.
(Ööö.. Na, jó, ez butaság volt: Volt egyszer egy Vadnyugat, A Jó, a Rossz és a Csúf, hogy csak kettőt említsek.)
De ami a nem túl nagy történet mögött van, az roppant meggyőző. Nem jártam soha a tizenkilencedik század Vadnyugatán, de olyan kis reálisan meggyőző, amit olvasok és látok Gino D'Antonio történetében. Nincsenek suta mozdulatok, nincsenek megkülönböztethetetlen alakok, nincsen irreális cselekmény, nincsenek fekete-fehér alakok. Mondom, olyan kis reális minden. Arról nem beszélve, hogy a rajzok csuda tetszetősek. Arról nem beszélve, hogy kezdetben volt fenntartásom a színezéssel szemben (tudod, a boomer, aki a Füles fekete-fehér rajzain szocializálódott), de az első oldal után elszállt az ellenérzésem.
Talán azért is, mert minden jelentős különbség ellenére a rajzstílus Zórád Ernőt juttatta az eszembe. S ő, ugye, klasszikus.
Mit mondjak még, amit mondani kell és nem puszta szószaporítás? Talán azt, hogy legnagyobb sajnálatomra (költség, helyhiány itthon) minden bizonnyal a sorozat többi része is állandó lakó lesz az amúgy sem helybő otthonunkban. S ezzel voltaképpen mindent elmondtam. Ugyebár. Mert különben egyre szigorúbb vagyok az állandó könyvlakókkal szemben, Túl sokan vannak a jönni akarók, mindenképpen szelektálnom kell. De A Vadnyugat történetének itt a helye!
C.S.A. Comics / Frike Comics, 2025, 104 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786158256834
Fordította: Ciuti Sara, Farkas Ábel
9/10
Az alábbi kép egyben link is ám! 
2025 márciusának közepe után. Megint elég zsúfolt a hét. Tegnap tüdőszűrni kellett mennem, aztán Szerelmetesfelségtársammal mentünk Ofotértbe, gyógyszertárba. Az utóbbi sikeres volt, az előbbi akkora kiadás, hogy napoltuk, mert zöld utat adtunk az elveszett jegygyűrűje újrakészítésének, meg kellene neki egy teló, hogy én megörökölhessem az övét, és tulajdonképpen ebben a hónapban már nem nagyon van pénzünk. Pedig a szemüveg nagyon fontos lenne neki. És még mennie kellene egy vizsgálatra is, de a rendelőiintézeti verzióról nagyon rossz tapasztalatai vannak. Marad a magánutas megoldás, ami alaphangon harmincezer. Hjaj!
Ilyenkor van lelkiismeret furdalásom, hogy csak annyit keresek, amennyit keresek... A franc egye meg!
