Linda Morvai • 12 nap
Miskolc, 1883. A polgári kor első évtizedeiben járunk, a város felemelkedésének időszakában. A lakosság létszáma immár meghaladja Kassáét, az örök riválisét. Minden téren fejlődik Borsod vármegye székhelye. Azonban pár kilométerrel arrébb van egy kis község, amely országos hírű. És nem is akármi miatt lett országosan ismert.
Fotó: femina.hu
Ebben az időszakban is valamilyen jelzővel illetett a népnyelv egy-egy magyarországi várost. Szeged híres volt a paprikájáról, illetve a bicskáiról, Somogy megye a bicskásairól, Kassa a sonkáiról, Debrecen a civiseiről, Miskolc a csizmadiáiról, illetve a kocsonyájáról. Hejőcsaba..., nos, Hejőcsaba pedig a zsebtolvajairól... Egykoron országos, sőt, bizony Európa-hírűek voltak a község zsebmetszői.
Szóval 1883-ban járunk. A Gordonnak nevezett városrész a főutca mellett található. Rengetegen laknak ezen a kis területen apró házakba zsúfolódva. Éles a kontraszt: pár méterrel odébb már az úri bérházak magasodnak. A pompa és a rongyrázás az úr a főutcán, míg itt a szegénység arat diadalt a szűk utcák között.
A Borbély utca sarkán lakik a Kádár család. Az anyuka három kis gyerkőcöt nevel egyedül. Pár évvel ezelőtt még példás családi életet éltek a férjével együtt. Az apa kőművesként a legjobbak közé tartozott a városban, mígnem egyszer mélybe zuhant egy építkezésen, mert leszakadt az állvány alatta. Az esetet eltussolta a gazdag tulajdonos, még kártérítést sem kapott a család. Így az árván maradt gyerekek - Jutka, Magdi, Karcsi - elég szegény körülmények között nőnek fel.
A legnagyobb fiúcska pedig már középiskolába járt a baleset idején és a legjobb tanulók közé tartozott. "Sutyó" - így hívták a barátai - nem folytathatta az iskolát. Egy festő mellé adta be az édesanyja segédnek, hogy támogatni tudja a családját - az anyuka pedig takarítást vállalt az uraknál szerte a városban. Már amennyire ideje engedte, hiszen Sutyó két testvére még nem érte el az iskolás kort sem...
- Egyszer visszafizetem a kölcsönt a gazdagoknak! - mondta sokszor az anyjának a kis festőtanonc. Nem szerette az anyja által választott szakmát. Poros, koszos munka volt és a mestere sem bánt túl jól vele.
Miskolcot viszont nagyon szerette, imádott a házak között barangolni. A nagy árvíz (1878) után rengeteg új építkezés történt a belvárosban és itt kedvükre csatangolhatott a törmelékek között a kis bandájával - már, ha volt egy kis szabadidejük. A négy jóbarát, Jóska, Oszi, Karom és Sutyó elválaszthatatlan volt.
Egy alkalommal három úri kisasszonyt követett a banda a főutcán. A három fiatal hölgy jókedvében volt, észre sem vették, hogy az egyikük elhagyja a tárcáját. Sutyó azonnal észrevette és eltette azt. Gyorsan beszaladtak a srácokkal egy mellékutcába és azon tanakodtak, mi tévők legyenek.
- Vissza kell adnunk neki a tárcát - mondta Sutyó.
- Miért kellene? - kérdezte Oszi. - Inkább osszuk szét négyünk között!
- Mert a becsületesség ezt kívánja! - kiáltotta a kis festőtanonc.
- Ugyan mit ér a becsület? - kérdezte Jóska. - Nem fog neki hiányozni ez az aprópénz.
- Akkor is visszaadjuk. Anyám mindig az mondta, hogy a becsületnél nincsen fontosabb. - jelentette ki Sutyó.
Tudták, hová kell vinni a tárcát, ugyanis látomásból ismerték az említett hölgyeket. El is mentek mind a négyen az Urak utcáján található házhoz. A nagy vaskapu mellet a srácok teljesen eltörpültek, kicsit bátorlatanul húzták meg a csengőt. Egy kövér komornyik, Pintes Károly nyitotta ki a kaput.
- Mit kerestek itt kölykök? - förmedt rájuk a szolga.
- Elnézését kérjük a zavarásért uram - hebegte Sutyó. - A kisasszony elhagyta a tárcáját az imént, de mi megtaláltuk és visszahoztuk.
- Visszahoztátok, mi? Ti loptátok el!
- Nem uram, a pénz is ott van hiánytalanul.
- Valóban - mondta meglepetten a komornyik miután megnézte a tárcát. - Tudjátok mit csinálok? A pénzt kiveszem és elteszem a tárcát pedig visszaadom a kisasszonynak. Ti viszont takarodjatok innen, amíg szépen mondom! - mondta a szolgáló és becsapta a kaput a meglepett gyerekek előtt.
Szegény srácok teljesen leforrázva álltak a ház előtt, majd bizonytalan léptekkel elindultak a főutca felé.
- Ez nem igazság! - kiáltotta Karom.
- Ugye megmondtam, hogy ne hozzuk vissza! - mondta Oszi.
- De, van igazság. Meglátjátok hamarosan - válaszolta a barátainak Sutyó.
A gyerekek tudták, hogy a komornyik a késő délutáni szabadidejében a Fekete Sasba jár kávézni. Másnap ott várták a kávézó előtt. Jött is nagy léptekkel az álnok szolgáló, aki szó szerint belebotlott a fiúkba a hely előtt. Sutyó állt az útjába Pintesnek, aki majdnem elesett, olyan lendülettel gázolt át a fiún.
- Miért nem figyelsz jobban, te kölyök? - kiabált rá a felháborodottan a szolgáló.
- Elnézését kérem uram, már itt sem vagyok - mondta Sutyó. Pintes vissza sem nézett, azzal a lendülettel bement a kávéházba.
- Mehetünk! - intett a bandavezér.
- Várj! - mondta Karom. - Nem azért jöttünk, hogy elégtételt vegyünk rajta?
- Már elégtételt vettünk! - mutatta mosolyogva a komornyik tárcáját Sutyó.
- Azta! - kiáltott Jóska. - Egy zseni vagy!
Ezután testvériesen elosztották a komornyik pénzét. Sutyó azt mondta otthon, hogy kapott egy kis fizetés kiegészítést, ezért tud több támogatást hazaadni.
Az eset után két héttel furcsa dolog történt. Karom szólt Sutyónak, hogy az édesapja beszélni szeretne vele. Az egyik nap munka után kiment Hejőcsabára, ugyanis ott lakott a barátja a családjával.
- Szervusz Sutyó, de régen láttalak! - mondta Grósz Benjámin, Karom édesapja. - Anyukád és a testvéreid jól vannak?
- Köszönöm a kérdését Bénis bácsi, jól van mindenki. Szűkösen, de megvagyunk.
- Áron mesélte, hogy mi történt pár hete Miskolcon. Tényleg olyan ügyesen elcsented a komornyik tárcáját?
- Igen. De megérdemelte. Átvert minket, tolvajnak állított be, közben ő volt a bűnös!
- Tudom. A gazdagok mellett dolgozók sem jobbak mint a gazdagok. Ugyanúgy lenéznek minket, megérdemelte a leckét. De nem ezért akartam beszélni veled. Tudod, hogy én mivel foglalkozom?
- Igen, lókupecként járja az országot vásárról vásárra.
- Ezt hitettük el mindenkivel. Zsebtolvajként, tolvajként járom a vidéki vásárokat, a gazdagokat fosztom meg a vagyonuktól. És mindemellett tanítok azon a hejőcsabai Zsebesakadémián, amelyre a múltkori akcióddal felvételt nyertél. Beállhatsz közénk, tehetséges vagy.
- A zsebes mi? Akadémia? Ez egy vicc?
- Nem vicc. Nem kell mostantól cipelned a festékes vödröt a mestered után. Szabad életet és tanulást ajánlok neked. Megtanítunk mindenre. Arra, hogyan kell lopni úgy, hogy az áldozat észre sem vegye. Persze az első nyolc évben a bevételed fele minket illet, ez a tandíjad. Ami egy életre szól.
- Ezt meg kell beszélnem otthon is, anyával.
- Persze, de teljes titoktartást kérek. Sokkal jobban fognak élni ők is majd ezután.
Sutyó szíve végig torkában dogobott a hazafelé vezető úton. Vajon mit fog szólni az édesanyja ehhez az egészhez? Nemsokára kiderül.
Amikor hazaért már mindenki vacsorázott az asztalnál. Szép csendben leült melléjük. Este, miután a testvérei lefeküdtek aludni, csak akkor ment oda az édesanyjához.
- Anya, beíratkozom a csabai zsebtolvaj akadémiára...
- Hogy mire?
- Grósz Áron apukája ott tanít. Állást is kaptam, nem kell szenvednem a festéssel, mostantól ott dolgozom majd.
Sutyó anyukája falfehér lett a hallottak után.
Fotó: femina.hu
- Mindig arra tanítottalak, hogy a becsületes élet az egyetlen út.
- Csak a gazdagokat fogom kifosztani, azokat, akiktől bőven van mit elvenni. A szegény ember kevés vagyonát nem fogom ellopni. Ezt megígérem.
- Ide mindig jöhetsz, bármikor szeretettel fogadlak. Ellenben a pénz, melyhez csak erőszak tapad, nem kell. Megvagyunk nélküle is a lányokkal.
Így is történt. A kis Sutyóból nemsokára országos hírű tolvaj lett. Míg a monarchiában "dolgozott" gyakran látogatott haza. Mindig hozott valamit az édesanyjának és a testvéreinek. De pénzt hiába hozott. Az anyja tartotta a szavát. Soha nem fogadta el tőle. Utoljára a századforduló előtt látta a családját, később már nem jött többet. Nem tudták, hogy mi történt vele...
Több évtized múlva a lányok - akik addigra már régen férjhez mentek és nagymamakorban voltak - olvastak újra az öccsükről. A Reggeli Hírlap közölt interjút egy titokzatos zsebtolvajról, Sutyóról, aki a legnagyobb fogását mesélte el egy újságírónak és mégegyszer utoljára hazalátogatott az édesanyja sírjához Miskolcra...
Íme Sutyó egyik nagy fogásának története:
,,A montecarloi tréfa
- Montecarlóban történt 1916-ban. Két zsebtolvaj barátommal megtudtuk, hogy konkurens érkezett a városba. A világhírű német Krausz jött azzal a céllal, hogy belenézzen a rulettezők pénztárcájába. Tudtuk, hogy néhány nap alatt nehéz dohányt vágott zsebre. Mindenáron ezt akartam tőle megszerezni. Sikerült is. Éppen akkor, amikor áldozatot keresett a játékteremben, elcsentem a mások pénzéről duzzadó pénztárcáját. Egész vagyon volt benne.
- Évekkel múltán megismerkedtem Krausszal, aki haláláig sem tudta elfeledni a montecarloi tréfát. Sokáig ezen a stiklin mulatott a zsbtolvaj-világ, amelyeket akkor is és különösen most dróttalan hálózat köt össze, amely szinte órák alatt rezonál az egész világon."
(Reggeli Hírlap - 1931. április 9.)
És, hogy miként alakult Sutyó élete az évek alatt, illetve a hugaival találkozott-e a Reggeli Hírlapban megjelent cikk után... Nemsokára erről is mesélek majd.
A történet a képzelet szüleménye, a valósággal való hasonlósága csak a véletlen műve lehet...
