Logo Pic
Linda Morvai 2024. október 07.

Nagy táblás tejcsokoládé teszt

Van a kerek csokoládé, lyukas csokoládé, töltött csokoládé, szögletes csokoládé… de a tejcsokoládé mindig a legkedveltebb marad. Majszolhatjuk magában, de sütemények, desszertek állandó hozzávalója, kiegészítője is. Vaktesztünkön most a teljesen alap, ízesítés nélküli táblás tejcsokoládékból kóstoltuk az országosan is elérhető termékeket. Összesen 22-féle termék került elénk, cikkünkből kiderül, hogy milyen sorrend állt fel közöttük.

 ossz2_23.JPG

A TEJCSOKOLÁDÉ LÉTREJÖTTE

A csokoládé már a maják birodalmában is ismert volt, nem csak elfogyasztották; a kakaóbab fizetőeszköz is volt, a szertartásoknak pedig esszenciális eszközét jelentette.

Korábban még más ízeket hoztak ki belőle, 1569-ben V. Piusz pápa például a xocolātlt nevű „csokoládéitalt” olyan kellemetlennek találta, hogy a fogyasztását nem tekintette a böjt megszegésének.

Bár hosszú a csokoládé története, a tejcsokoládéé viszonylag rövid, a svájci Nestlé fivérek készítettek először ilyet 1876-ban.

MIT NEVEZÜNK TEJCSOKOLÁDÉNAK?

A Magyar Élelmiszerkönyv definíciója szerint a tejcsokoládé olyan termék, amely kakaótermékekből, cukrokból és tejből vagy tejtermékekből áll,

és amely tartalmaz:

– legalább 25% összes kakaó szárazanyagot,

– legalább 14% tej szárazanyagot, amely lehet részben vagy teljesen dehidratált teljes tej, félig vagy teljesen fölözött tej, tejszín vagy részben, vagy teljesen dehidratált tejszín, vaj vagy tejzsír,

– legalább 2,5% zsírmentes kakaó szárazanyagot,

– legalább 3,5% tejzsírt,

– legalább 25% összes zsírt (kakaóvajat és tejzsírt).

 

A TESZT MENETE

A vaktesztet a Magyar Ár-Érték Arány Kutató Egyesület tagjai és laikus fogyasztók végezték, összesen 15-en.

A teszthez az országos élelmiszerláncoknál vásároltunk be, márkás és sajátmárkás termékeket.

90-180 g közötti kiszerelésű táblás tejcsokoládékat szereztünk be.

A kóstolók elé lefordítva, a csokoládé alsó részét felülre forgatva készítettük ki a kockákra tört tejcsoki darabokat, hogy ne lehessen beazonosítani a tejcsokoládé tetején lévő nyomat alapján a mintákat.

 

ÉRTÉKELÉSI SZEMPONTOK

Illat: enyhe, de jól definiálható tejes és kakaós illatot vártunk. A jellegtelen vagy idegen illatokat lepontoztuk.

Állag: a mintákat 21 fokra állított szobahőmérsékleten kóstoltuk. Itt még roppanósnak kell lenniük harapáskor, viszont rágás közben ütemesen olvadni kezdenek a jobb minőségű tejcsokik. Nem lehet rágós, sem túlzottan tapadós az állag.

Íz: 3 fő ízjegy van a tejcsokoládéban: a tejes, a kakaós és az édes. Mindenképp azokat a csokoládékat pontoztuk magasabb pontszámmal, amelyeknél vagy a tejes vagy a kakaós ízjegy volt először érezhető. Azoknak a mintáknak, amelyeknél az édes ízjegy annyira domináns, hogy csak hosszú másodpercekkel a kóstolás után kezd a tejes-kakaós ízjegy előbújni az édes mögül, azoknak alacsonyabb pontszámot adtunk.

 

A NAGY TEJCSOKOLÁDÉ VAKTESZT EREDMÉNYE

 

22. AUCHAN Kedvenc tejcsokoládé, egységár: 4 490 Ft/kg, Pontszám: 6,3/10 pont

Erős kakaós illat, már-már étcsokira emlékeztet. Ropogós állag. Először a kakaó íze érezhető, de utóízben egy kissé kesernyés, aromás íz jön elő.

auchan_23.JPG

 

21. PENNY Tejcsokoládé, egységár: 3 990 Ft/kg, Pontszám: 6,4/10 pont

Közepes intenzitású, kakaós illat, ami inkább étcsokira emlékeztet. Vékony csokidarab és ropogós állag. A kakaós íz nagyon aromás, ami főleg az utóízben jön elő. Kakaótartalom: 30%

penny_10.JPG

 

20. Cadbury családi tejcsokoládé, egységár: 12 772 Ft/kg, Pontszám: 6,5/10 pont

Enyhén kakaós illat. Vastagabb csokidarab, ropogós állag. Kóstoláskor inkább tejes ízű, a kakaó enyhén érződik utóízben, de nagyon aromásnak éreztük. Kakaótartalom: 20%

cadbury.JPG

 

19. TESCO Tejcsokoládé, egységár: 4 490 Ft/kg, Pontszám: 6,7/10 pont

Enyhe, kakaós illat. A csoki állaga kissé kemény, közepes vastagságú. Enyhe, kakaós-tejes íz, megfelelő édesség.  Kakaótartalom: 31%

tesco_22.JPG

 

18. Schogetten Alpesi tejcsokoládé, egységár: 5 990 Ft/kg, Pontszám: 6,9/10 pont

Enyhe, tejes illat. A csoki közepes vastagságú, ropogósabb állagú. Íze enyhén kakaós-tejes, utóízben aromás. Kakaótartalom: 30%

schogetten.JPG

 

17. LIDL Tejcsokoládé, egységár: 4 490 Ft/kg, Pontszám: 7,0/10 pont

Enyhe kakaóillat. Közepes vastagságú csoki, nagyon túl ropogós állag. Íze megfelelően kakaós, mogyorós utóízzel. Kakaótartalom: 30%

x_6.JPG

 

16. Ritter Sport alpesi tejcsokoládé, egységár: 6 990 Ft/kg, Pontszám: 7,1/10 pont

Enyhe, kakaós illat. Vastag csokidarab, emiatt ropogósabb állag. Nem olvad könnyen kóstoláskor, inkább tejes íz, enyhén érezhető a kakaó is. Kakaótartalom: 30%

ritter.JPG

 

15. S-BUDGET Tejcsokoládé, egységár: 3 990 Ft/kg, Pontszám: 7,2/10 pont

Enyhe, kakaós illat. Közepes vastagságú csokidarab, roppanós állag. Közepes intenzitású tejes, kakaós illat. Kakaótartalom: 30%

s_budget_8.JPG

 

13. Lindt Excellence extra tejcsokoládé, egységár: 9 990 Ft/kg, Pontszám: 7,4/10 pont

Inkább tejes illat. Vékony csokidarab, puhább, lágyabb állag. Íze krémesen tejes, kevésbé kakaós. Kakaótartalom: 30%

lindt_creamy.JPG

 

13. Ritter Sport finom tejcsokoládé, egységár: 6 990 Ft/kg, Pontszám: 7,4/10 pont

Kellemes, kakaós illat. Vastagabb és roppanós csokidarab. Kóstoláskor inkább tejes ízt éreztünk, majd utána jött a kakaós íz. Kakaótartalom: 35%

ritter_fine.JPG

 

9. PENNY Chocola tejcsokoládé, egységár: 3 990 Ft/kg, Pontszám: 7,6/10 pont

Enyhe, kakaós illat. A csoki állaga kissé kemény, közepes vastagságú. Enyhe kakaós-tejes íz, édesebb a kelleténél. Kakaótartalom: 30%

chocola.JPG

 

9. Auchan Tuti tipp, egységár: 4 290 Ft/kg, Pontszám: 7,6/10 pont

Enyhe, kakaós illat. Tömör, keményebb állag.  Megfelelően kakaós íz, utóízben kissé édesebb a kelleténél. Kakaótartalom: 30%.

auchan_tuti_1.JPG

 

9. Boci tejcsokoládé, egységár: 5 767 Ft, Pontszám: 7,6/10 pont

Finom, kakaós illat. Közepes vastagságú, megfelelő állagú csoki. Íze tejes, aromás. Kakaótartalom: 27%

boci_kremes.JPG

 

9. Boci retro tejcsokoládé, egységár: 5 767 Ft/kg, Pontszám: 7,6/10 pont

Finom, kakaós illat. Közepes vastagságú, megfelelő állagú csoki. Íze tejes, aromás. Kakaótartalom: 27%

boci_1.JPG

 

6. LIDL Fin Carré tejcsokoládé, egységár: 4 490 Ft/kg, Pontszám: 7,7/10 pont

Kellemes, kakaós illat. Közepes vastagságú, ropogós állag. Édesebb, kakaós-tejes íz. Kakaótartalom: 30%

fin_carre.JPG

 

6. Merci tejcsokoládé, egységár: 11 490 Ft/kg, Pontszám: 7,7/10 pont

Közepes intenzitású, kakaós illat. Vékony csoki, lágyabb állag. Gyorsan szétolvad kóstoláskor, kellemesen kakaós-tejes íz, ami utóízben kissé édesebb a kelleténél. Kakaótartalom: 32%

merci.JPG

 

6. Stühmer tejcsokoládé, egységár: 16 100 Ft/kg, Pontszám: 7,7/10 pont

Étcsokis illat. Vékony, keményebb állag. A magasabb kakaótartalom miatt kevésbé édes, erősebb, kakaós íz. Kakaótartalom: 42%

stuhmer.JPG

 

5. ALDI Riquet Tejcsokoládé, egységár: 4 290 Ft/kg, Pontszám: 7,8/10 pont

Kellemes kakaóillat. Közepes vastagságú csoki, megfelelő állag. Kóstoláskor tejes-kakaós íz érezhető, megfelelő édességgel. Kakaótartalom: 30%

riquet.JPG

 

4. Milka alpesi tejcsokoládé, egységár: 4 400 Ft/kg, Pontszám: 7,9/10 pont

Enyhe, kakaós illat. Közepes vastagságú csoki, lágyabb állag. Könnyebben olvad a szájban, kellően kakaós íz, utóízben megfelelő édességgel. Kakaótartalom: 33%

milka.JPG

 

2. Tibi tejcsokoládé, egységár: 5 544 Ft/kg, Pontszám: 8,1/10 pont

Erőteljes, kakaós illat, inkább étcsokira emlékeztet. Közepes vastagságú csokidarab, ropogósabb állag. Kóstoláskor harmonikus csokiíz, megfelelő édességgel. Kakaótartalom: 34%

tibi.JPG

 

2. Lindt Classic recipe tejcsokoládé, egységár: 9 990 Ft/kg, Pontszám: 8,1/10 pont

Erőteljes, kakaós illat. Közepes vastagságú, roppanós állag, viszonylag könnyen olvad. Finom és tartalmas csokoládéíz. Kakaótartalom: 30%

lindt.JPG

 

1. ALDI Choceur Alpesi tejcsokoládé, egységár: 4 490 Ft/kg, Pontszám: 8,3/10 pont

Finom, kakaós és tejes illat. Közepes vastagságú tejcsoki, roppanós állag. Kóstoláskor a jó minőségű kakaó kellő intenzitású zamata után a tejes ízjegy is megjelenik a jól eltalált édességgel együtt. Kakaótartalom: 30%

chocer.JPG

 

ÖSSZEGZÉS

 

A tesztgyőztes ALDI Choceur Alpesi tejcsokoládé az ALDI üzleteiben kapható.

tejcsokolade_teszt_20241005_1.png

Vissza a címlapra
Maradok a pénzemnél
Legjobban pörgő posztok
Kreator | Anthrax | Testament @ Barba Negra, 2024. december 10.
Árposz • 7 nap
Nagy mákos bejgli teszt
Linda Morvai • 1 hónap
Nagy száraz rosé pezsgő teszt
Linda Morvai • 1 hónap
A Cagliari elleni mérkőzés
Apuleius • 4 nap
A 2024-es év TOP 25 lemeze
rockstation • 5 nap
Cikkek a címlapról
Mezopotámia a Szépművészeti Múzeumban
Mielőtt a kiállítás anyagára térnénk egy kis kronológia Elő-Ázsia tekintetében: Kr. e. IV. évezred: Az újkőkor utolsó szakasza, a fazekasság és a rézöntés megismerése. Kr. e. IV-III. évezred: Sumer városok kialakulása (Ur, Uruk, Umma, Lagas, Kis). Kr. e. 2350 körül: Létrejön az egész…
Karácsony minimalista módra: ünnep egyszerűen, lélekkel telve
A karácsony a szeretet, az együttlét és az ünnepi meghittség ideje – legalábbis így képzeljük el. A valóságban viszont gyakran kapkodás, túlköltekezés, és az elvárásoknak való megfelelés nyomja rá bélyegét az ünnepekre. A „kevesebb több” elve nemcsak divatos gondolat, hanem egy életfilozófia, amely…
>