Közel tíz évig fényképeztem Budapest belvárosától, a Nyugati pályaudvartól alig 3 kilométerre elterülő, százhektárnyi Rákosrendező pályaudvar életét, szubkultúráját: az állomás épületét, a vonatokat, a környék hajléktalanokkal belakott zugait és a graffitiket. A környéken nőttem fel, így láthattam fénykorában, pusztulásában és elmúlásában is. A fővárosnak ez a jellegzetessége ugyanúgy el fog tűnni, mint a Város a városban/Józsefváros (2010) című könyvem helyszínei.
A pályaudvar elhanyagolt, magára hagyott hangulatot áraszt, de az állomás várótermét műteremként tudtam használni, ahova behívtam az átutazókat, várakozókat, és különböző világítási módszerekkel megjelenítettem karakterüket. Munkám során azokat a portréértékű, számomra fotográfiailag érdekes személyeket kerestem, akikben megtaláltam azt, ami engem érdekel. Ezek a fotók a képeken szereplő emberek beleegyezésével készültek, tudták, hogy róluk fénykép készül, mint anno a fényképésznél. A különbség az, hogy én tudatosan választottam ki, hogy kit akarok lefényképezni.
Korábbi munkáimhoz hasonlóan – Budapest Józsefváros (2010), Berlin Neukölln (2011) – itt is egy jól körülhatárolható területen dolgoztam, így ismerősként tértem vissza. A helyszín az előzőekhez képest jóval szűkebb, emiatt ez a munka számomra sokkal koncentráltabb, bonyolultabb fotográfiai feladatot jelentett. Az idő nem csak a tárgyi környezetet változtatja meg, de a benne élő embereket is; másképp öltözködnek, viselkednek, másképp nyilvánulnak meg a kamera előtt. Rengeteg átutazóval kerültem kapcsolatba, a találkozások természetessége, a várakozásra szánt idő, az esetlegesség megismételhetetlensége miatt.
A megszerzett tapasztalatok alapján kialakított munkamódszeremmel hosszú évekig dolgoztam ezen a projekten, követtem a változásokat és dokumentáltam az ott zajló életet. Azt remélem, ha sikerül ezeket a fotókat megőrizni, 10-20-100-200 év múlva hiteles kordokumentummá válnak. (Stalter György)
Az Átrendeződés/ Rákosrendező (2012–2021) című sorozat további képei ezen a linken tekinthetők meg.