Linda Morvai • 1 hónap
Hogy kerültünk Écs egyik utcácskájába? Volt itt kérem A, B, C és végül ZS terv. Ezúttal azonban tizenkét lábbal kezdtük el kalapálni a Sokorói-dombság kerékpár útját.
Az útvonal zsebben volt, de azért nem vettük ezt annyira komolyan.
Addig mindenesetre stimmelt, hogy a vasútállomás utáni kanyart követően a porzó dűlő utak szimpatikusabbnak tűntek, így egy éles kanyarban igyekeztünk elosonni. Szerencsére mindenki elől nem sikerült, hiszen a portánál már egy fekete öltönyt és fehér inget viselő igazi neves tollas fogadott.
Erős kampós csőrétől összerezzent a környék főleg apraja. A nagy őrgébiccsel találkozás élvezetes, meg is ragadtuk az ősz ajándékát és utána lopakodtunk, amíg szárnyra nem kelt.
Voltak olyan értékek is, kik nem vették zokon érkezésünk, barátságosan álltak vigyázban és engedték, hogy szabadon fotózgassuk és csodáljuk őket. Szőlőben sétálgatva nehéz elvonatkoztatni az ültetvény eredeti okáról, de ezúttal, bár lehet, hihetetlenül hangzik, de nem borért érkeztünk.
Hanem a napfürdőért, a lágy őszi szellők simogatásáért és a mesekönyveket idéző látványért. Jelentem, sikerült! Ez így mind össze is jött! Mi több, egy egerészölyvvel is távoli barátságot kötöttünk, ki nyomon követte túrázásunkat.
Győrságra bejutni gyerekjáték, ha tudod, merre van, s azon az úton mész. Még akkor is, ha nem. A jelzéssel hébe hóba mi is olykor lepacsiztunk, de nem vettük egymást komolyan. Ő is ment, amerre látott, s hát mi is. Ettől függetlenül hatan csatárláncban értünk be a faluba, de mivel Szigliget, Dörgicse vagy épp Nyúl nyomába sem léphet, igyekeztünk kihátrálni mellőle és már az első alkalommal elkerültük.
Tudom, nem szép dolog, cserébe a falu feletti ösvényeken olyan hangulat fogad, melyért érdemes kicsit megszuszogtatni a testet. A 82-es útig is van mit nézni, de azon túl viszont kitárulkozik a táj és Győrújbaráttól Ravazd előszobájáig bólogathatunk elismerően. Hmm, ott is őrzi még lábnyomunkat a löszös talaj. Aki pedig még előre is tekint, hát a táj koronájába is beleakad. A Pannonhalmi Apátság végig iránytűként szolgál, ha valaki esetleg elbizonytalanodik.
Itt erre most nem volt szükség, hiszen két túratársunknak is olyan térkép volt a fejébe, melyről a kartográfusok is csak ámuldoznának. Persze a főbb utak nálunk is be voltak táplálva a memóriába, de ők még a hangyák által használt csapásokon is otthonosan mozogtak, hiszen itt laktak. Mi tagadás, tudtak újat mutatni.
S nem csak ők, az egyik kitérő alkalmával egy keskeny szárnyú tollast küldött felénk a Fortuna. Akár csak Somlón, a halászsas esetén, pár másodpercig mutatta magát a predátor, ki a rétihéja nevet kapta, de hogy melyik, arra még szükség lett volna több időre.
Amint azonban tovább haladtunk, egy eldugott kis templomhoz navigáltak bennszülötteink, hol egy jó kis ebédelésbe kezdtünk. Most, hogy ez is megvolt, jött az a bizonyos rét, melyre még a kaszások sem szívesen álltak volna ki.
Ellentétben a juhok, kik pásztori segédlettel érkeztek. Láttunk már ilyet, de hogy a valódi hús vér kutyus is ott kapja kiképzését... Na, az már valami. A négylábú kérdőn fürkészte gazdája tekintetét, majd mikor elhangzott az utasítás, többnyire elsőre teljesítette is azokat. Volt ott kérem olyan bemutató, csak úgy lestünk! Meg persze rend is, hiszen a vaú, ha kellett szétválasztotta, majd összeterelte a nyájat, s talán ez ihletett meg minket is, csapatunk pár percre szétszéledt (valaki a bozótosban vágott át, mások a kijárt úton), majd újra egyesültünk.
Így csatangoltunk nagyjából egy irányba, míg nem az arborétumba kötöttünk ki és végül a központi téren. A kilátás, mint mindig csodás volt, s hát rutinos tekintettel nézegettük a madarakat. Igen, ott egy széncinege, az meg kék. Az egy erdei pinty, meg jééé, egy mókus.
Rá is fókuszáltam a fényképezőgéppel, s már dolgozott is az SD kártya, mire a többiek szóltak, hogy ott egy másik madár. Hmm, hát jó, de épp a mókust fotózom. Ők tovább erősködtek, hogy a fenyő tetején egy másik tollas. Jó előfordul. Majd, amikor a szőrmés kifutott a képernyőből, az emlegetett csőrős után eredtem volna. Addigra azonban ő egy másik úton járt. Helyette érkezett egy süvöltő, ki modellt állt.
Eddig nem is lett volna semmi. De! A drága túratársak mondták, hogy hát hegyes volt a fején, meg nem úgy nézett ki, mint az eddigiek. Hmm! Kezdett izgalmassá válni, mire a búbos cinege került szóba. Egy szóval. Kár. Amit ezek után kaptam! Nagyon, de nagyon nehéz volt nem arra gondolni, hogy egy búbos cinege helyett azt a kis cuki emlőst nézegettem. Innentől kezdve az egész úton intenzíven emlegették az esetet, ezer köntösbe öltöztetve. Egy biztos, ennyit már rég nevettünk madármegfigyelő kalandon. Köszönöm neked madárka, bárki is voltál, de azért ugye tényleg nem búbos cinege voltál?!
Mit lehet ezután mondani? Semmit! Elindult a trapp, méghozzá normál tempóban, hiszen amit kellett láttunk vagy nem. A startvonal még messze volt, de a csapat fizikuma előtt nem volt akadály. Hegyen és völgyön át, kerékpár és holmi közönséges úton átgázoltunk mindenen.
Így még időben sikerült a kocsikhoz érni, hol már csak örömködés maradt, s egy kellemesen töltött nap emléke.
Nagy Kornél
