Logo Pic
szegezdi 2023. október 07.

Őszi túra a madárrezervátumban

Miért jó ősszel a Tisza-tavon kenuzni, kajakozni? A turista csapatok helyett az átvonuló darvak és vadlibák csapatai hangoskodnak, perzselő kánikula helyett hűvösek a reggelek, langyosak délutánok, a part menti fák és nádasok zöld helyett sárga-barna-vörös színekre váltanak. Egy rövid, nyugodt, csendes, madárnézős túrát ajánlok, olyan romantikus nevű helyeken, mint Nyárádka, Apota, Rima, Liliomos.
01.jpgTiszavalkról, a Szivárvány kikötőből indulunk. A kikötőből egy irányban lehet elindulni, ezt biztosan nem téveszted el. Ez a kis csatorna a Nyárádka-patak. A parton fák, bokrok és nádasok váltakoznak. Nyáron errefelé az ágak között szürke gém, bakcsó halászik, de ősszel már nem valószínű, hogy találkozhatsz velük, télire melegebb vidékre költöznek. Hamarosan a jobb oldalon megtalálod a Nagy Lilik kilátót.
09.jpg

A Nagy Lilik kilátó a Liliomos felől

Előtte széles móló, kényelmesen ki tudsz kötni. Ha a toronyból kinézel, akkor az érkezési oldalon (a csatorna felől), a nádason túl levő nyílt víz a Liliomos, itt fogunk majd visszafele jönni. A másik oldalon az Apota: először ide megyünk be.
02.jpg

A Nyárád-patak, és a nádas mögött a Liliomos, a kilátóból

Nézelődés után evezz tovább a Nyárádkán, figyeld a jobb oldalt, hamarosan lesz egy Apota feliratú tábla: itt végy egy jobb kanyart, be a nád közé.
03.jpg

Hattyúk, és sirályok az Apotán

Egy kanyar után kitárul előtted az Apota nyílt vízfelülete. Hattyúkkal, sirályokkal itt szinte biztos, hogy találkozol. Középen egy nagyobb szigetet látsz, ennek a bal oldalát célozd meg. Amikor ezt eléred, balra, a nádasban van egy átjáró, ennek túloldalán már az Eger-patak (más néven Rima) található.
04.jpg

Kijárat az Apotáról az Eger-patakra

Itt mehetsz azonnal balra is, de ha szeretnél egy fákkal szegélyezett, igazán vadregényes kis csatornán nézelődni, akkor kanyarodj jobbra, tégy egy kitérőt, evezz kicsit a fák között. Ha szerencséd van, akkor te is találkozhatsz jégmadárral: kicsi, türkizkék, és lefotózhatatlanul gyors. Ha csak egy kék suhanást látsz a víz fölött, na az volt a jégmadár.
05.jpg

A vadregényes Eger-patak

Egy idő múlva fordulj vissza. Haladj addig, amíg a csatorna kiszélesedik, és már nem lehet tovább egyenesen menni: itt fordulj balra. A csatorna ketté ágazik, maradj a jobb oldali ágon. Tartsd ezt az irányt, a jobb oldaladon előkerülő nádszigetet került balról, és máris a Liliomos nevű nagy nyílt medencére érsz. Itt csak menj egyenesen, a bal oldali nádfallal párhuzamosan, át a túloldalra. Ősszel már a növények benövik a terület nagy részét, de van egy tisztán tartott ösvény, ezt kövesd.
Ez egy elég sekély terület, igazi madár paradicsom. A fekete szárcsák, fehér folttal a csőrük felső részén, csapatokban bandáznak. Időnként a vízen futva változtatják a helyüket: az egyiknek mehetnéke van, nagy csapkodással a víz tetején futva megindul, majd utána a többi is.
06.jpg

Kormoránok (nagy feketék), és szárcsák csapata (kis feketék)

Hattyú családok úszkálnak, vagy éppen szállnak fel melletted. A kicsik még barnás színűek, a szülők elegáns fehéret viselnek.
07.jpg

Hattyúk startolnak

Vadliba és nagy lilik csapatok pihennek a vízen, zajonganak a nádas szélén, vagy éppen húznak el fölötted. Ha V alakban repül egy madárcsapat, akkor a hangjuk alapján könnyen el tudod dönteni, hogy milyen madarak. Ha gru-gru a hangjuk, akkor darvak, ha azt mondják, hogy lilik, akkor nagy lilikek, ha gágognak, akkor libák.
Sirályok vitáznak: ha az egyik kifogja a vacsorát, a többi is igényt tart rá, és rikoltozva üldözőbe veszik. Kormoránok szárítják tollaikat a vízből kiálló faágakon. Nyáron még sok kócsaggal, szürke és vörös gémmel is találkozhatsz, de októberben ők már elköltöznek.
08.jpg

Ha elég meleg az idő, akkor még a tündérfátyol is virágzik

A Liliomos túloldalán, a kijárat előtt van néhány vízből kiálló fatuskó, és egy bedőlt fa, itt mindig sok madár pihen, szárítkozik. Hattyúk, sirályok, kormoránok, nyáron szerkők, gémek is.
10.jpg

Kormoránok, és egy hattyú család

A kijárat után egy négyes kereszteződésbe érsz: itt fordulj balra, aztán a következő lehetőségnél jobbra, és máris a kikötőben vagy.
11_1.jpg

Kormorán naplementében

A teljes útvonal 7 km. Kilátónál kiszállással, sok bámészkodással, fotózással kb. 3 óra. Térképért katt ide.

Vissza a címlapra
Kenuval a Tisza-tavon
Kenuból, kajakból fedeznéd fel a Tisza-tavat, de nem tudod, hogy fogj hozzá? Nem vagy profi, de ezért kipróbálnád? Írok néhány ötletet, ami segít megtenni az első lépéseket, és megosztok néhány útvonal leírást térképpel. Aztán a többi majd megy magától...
Legjobban pörgő posztok
HIVATALOS: Tudor váltja Mottát
venember83 • 2 nap
„Szép, hangos, és kicsit megtépi a szívedet” – makrohang-interjú
soostamas • 8 nap
Napi érdekes - 563
JTom • 3 nap
Április lehet a megfelelő időpont Motta menesztésére
venember83 • 8 nap
- Hétfő [2025.03.17.] "Irgalmas és kegyelmes az Úr, türelme hosszú, szeretete nagy!"
Andreas • 9 nap
Cikkek a címlapról
A sztereomikroszkópos felületelemzés
Szeretném több példán bemutatni, hogy is történik a festmények anyagvizsgálata a Laborban, melyről egy sorozatot fogok összeállítani. Ezt az írás figyelemfelkeltő is egyben, mire figyeljünk festmények vásárlása során. Természetesen ebben az írásban, mivel festmények felületéről van szó, nem közlöm…
Színek az esküvődön: Mit üzennek a választott árnyalatok?
Az esküvői színek kiválasztása az egyik legizgalmasabb része a szervezésnek. A megfelelő árnyalatok nemcsak az esemény hangulatát határozzák meg, hanem mélyebb jelentést is hordoznak. Ha szeretnéd, hogy esküvőd valóban kifejezze személyiségedet és érzéseidet, érdemes elmélyülni a színek világában.…
>