Logo Pic
venember83 2025. február 08.

Kolo Muani: „Álomszerű ez az egész, örülök, hogy itt lehetek”

kolo_muani_randal_sky_mikrofonnal_meccs_utan.jpgA Juventus téli igazolása, Randal Kolo Muani kiválóan mutatkozik be a bajnokságban, hiszen a francia az első olyan játékos Roberto Baggio 1990-91-es szezonja óta, aki az első három Serie A-s fellépése mindegyikén betalált a Juventus színeiben.

„Nagyon fontos, hogy győzelemre játszunk, ma egy nehéz mérkőzésen szereztünk három pontot, nagyon boldogok vagyunk, és készülhetünk a következő mérkőzésre.” - mondta a francia támadó a Sky Sport Italia számára.

„Ez egy álom számomra, nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek az új csapattársaimmal. Egyszerűen boldog vagyok, hogy a Juvénál lehetek.”

Michele Di Gregorio is több nagy védéssel hozzájárult a sikerhez, így természetesen ő is elégedetten nyilatkozott a meccs után.

„Nehéz itt játszani, a Como jól futballozik, és gondot okoz, amikor náluk van a labda.” - mondta az olasz kapus a Sky Sport Italia kamerája előtt.

„Fontos volt a győzelem, a végsőkig küzdöttünk, és nagyon akartuk ezeket a pontokat. Tudtuk, hogy nehéz meccs vár ránk, ahogyan a következő is az lesz. Támadnunk és védekeznünk kell egységként, csapatként, és ha tudatosítjuk, hogy szenvednünk kell, készen állunk jó eredmény elérésére.

A téli érkezők? Úgy gondolom, hogy Randalhoz hasonlóan a többi új játékos is azonnal beilleszkedett. Úgy érzem, hogy sikerül valami jót összehoznunk, és ez csak egyre erősebb lesz.”

Vissza a címlapra
Juventus FC blog
Minden, amit a Juventusról tudni lehet: friss hírek, pletykák, nyilatkozatok, összefoglalók, elemzések, átigazolások, történelem. Forza Juve!
Legjobban pörgő posztok
BÖJT 2.
Andreas • 17 év
HIVATALOS: Tudor váltja Mottát
venember83 • 1 nap
„Szép, hangos, és kicsit megtépi a szívedet” – makrohang-interjú
soostamas • 7 nap
Napi érdekes - 563
JTom • 2 nap
Április lehet a megfelelő időpont Motta menesztésére
venember83 • 7 nap
Cikkek a címlapról
A háziállatok nevének eredetéről
Az ember évezredekkel ezelőtt domesztikálta a ma körülötte élő állatokat. A háziállatok magyar elnevezése kacskaringós úton történt. Galamb szavunk például a szláv kék szóból ered, és ugyancsak szláv eredetű a macska és a kacsa szavunk. A bivaly szó szláv közvetítéssel a latinból érkezett hozzánk. A…
99 Vörös Léggömb – A Feledhetetlen Dal, Amely Ma is Szól
Ma Nena születésnapja. A német énekesnő, aki 1983-ban egy naivnak tűnő popdallal megfogalmazott egy generáció félelmét: a 99 Red Balloons (vagy 99 Luftballons) nemcsak a rádiók slágere lett, hanem a hidegháború groteszk abszurditásának metaforája is. A dal, amelyben egy játékból – 99 vörös lufiból –…
>