Logo Pic
venember83 2024. október 03.

Fagioli: „Talán ez volt a legjobb meccsem a Juventusnál”

fagioli_nicolo_nyilatkozat_bl-meccs_utan.JPGA Lipcse ellen a Juventus bámulatos győzelmet szerzett, miután hátrányba került úgy a tabellán, mint a pályán tartózkodó játékosok tekintetében, és bár a mérkőzés legjobbjának járó díjat ismét Dušan Vlahović kapta, Nicolò Fagioli is nagyon elégedetten nyilatkozhatott, hiszen a csapat egyik legjobbja volta, az olasz játékmester 98%-os passzpontossággal és négy kulcspasszal zárta a mérkőzést.

„Szerintem az első félidő kiváló volt, de kár, hogy egy ellentámadásból gólt kaptunk.” - mondta a fiatal középpályás az Amazon Prime Video munkatársának.

„Az edző a szünetben azt mondta nekünk, hogy legyünk magabiztosak, mert sok lehetőségünk volt. Megszereztük az egyenlítő gólt, majd öt percig mentálisan domináltak bennünket, de szerencsére Dušan Vlahović újabb nagyszerű gólt lőtt. Koncentráltak maradtunk, és a teljesítményünk kiváló volt. Nem mondhatom, hogy tökéletes volt, amit nyújtottunk, mert amikor kétszer kapunk gólt, az sosem tökéletes, de nagy szívvel játszottunk.

„Igen, valószínűleg ez volt a legjobb teljesítményem felnőtt játékosként. Ez még csak a kezdet. Volt egy nehéz pillanatom, ami az én hibám volt. Most keményen dolgozom, és mindent beleadok ezért a mezért.”

Fagioli ebben a szezonban hét alkalommal lépett pályára minden bajnokságban, a legutóbbi két mérkőzésen kezdett a Genoa ellen a Serie A-ban és az RB Leipzig ellen a Bajnokok Ligájában.

Vissza a címlapra
Juventus FC blog
Minden, amit a Juventusról tudni lehet: friss hírek, pletykák, nyilatkozatok, összefoglalók, elemzések, átigazolások, történelem. Forza Juve!
Legjobban pörgő posztok
A kreatív adózás ára
Borsi Gergely • 6 nap
Az RB Leipzig elleni mérkőzés
Apuleius • 3 nap
A Genoa elleni mérkőzés
Apuleius • 8 nap
Adj egy ötöst! - A hét 5 új rock/metal dala 2024/Vol39.
sunthatneversets • 8 nap
Danilo: „A Juve az otthonom kiterjesztése lett”
venember83 • 7 nap
Cikkek a címlapról
Az utolsó film-Cesar!
Francis Ford Coppola a Megalopolisszal elköszön a nagyérdeműtől. A búcsú témáját megindítóan hozza testközelbe a szomorú konkrétum: feleségének és egyben alkotótársának a film cannes-i premierje előtt néhány héttel bekövetkezett halála, akinek ajánlja is a filmet. Coppola számára alkalmas pillanat a…
A legszerényebb ember megél egy koronából is - érdekességek a Korona szálló történetéből
Öt érdekességet hozta mára, ezúttal a Korona szálló történetéből. Olvashattok a kezdetekről, a ,,szőlőfürtös koronáról", a rendszeres színjátszás kezdetéről Miskolcon, a vidék legjobb étterméről és egy furcsa esetről, amikor a kormányzót retusálni mellett egy képről.      A…
>