Logo Pic
venember83 2024. szeptember 29.

Danilo: „A Juve az otthonom kiterjesztése lett”

danilo_200.jpgA Genoa elleni mérkőzés után volt mit ünnepelni, hiszen sikerült begyűjteni a három pontot, a régóta gólínségben szenvedő Dušan Vlahović betalált, akciógólt is szerzett, Teun Koopmeiners is gólpassznak örülhetett, illetve Francisco Conceição is megszerezte első gólját bianconero mezben.

Emellett azonban a Juventus csapatkapitánya, Danilo is örömmel tekinthet vissza a meccsre, hiszen kivételesen ismét kezdő volt, illetve a Marassi gyepén játszott meccs volt számára a 200. mérkőzés a Juventus mezében.

„A Juventus az otthonom, a családom kiterjesztése lett! A 200 meccses mérföldkő elérése olyan dolog, amit életem egyik legfontosabb céljaként tartok majd számon. Azzal a bizonyossággal együtt, hogy aki a Juvéhoz tartozik, az örökre a Juvéhoz tartozik!” - írta ki a közösségi médiába a 33 éves védő.

Danilo 2019 nyarán érkezett a Juventushoz, s az elmúlt öt évben a csapat alappillére lett, minden évben 20-nál is több bajnokin volt kezdő az idei évig, edzőtől függetlenül, a lejátszott 200 bajnokin 9 gólt és 13 gólpasszt jegyzett.

Vissza a címlapra
Juventus FC blog
Minden, amit a Juventusról tudni lehet: friss hírek, pletykák, nyilatkozatok, összefoglalók, elemzések, átigazolások, történelem. Forza Juve!
Legjobban pörgő posztok
Kreator | Anthrax | Testament @ Barba Negra, 2024. december 10.
Árposz • 7 nap
Nagy mákos bejgli teszt
Linda Morvai • 1 hónap
Nagy száraz rosé pezsgő teszt
Linda Morvai • 1 hónap
A Cagliari elleni mérkőzés
Apuleius • 4 nap
A 2024-es év TOP 25 lemeze
rockstation • 5 nap
Cikkek a címlapról
Karácsony minimalista módra: ünnep egyszerűen, lélekkel telve
A karácsony a szeretet, az együttlét és az ünnepi meghittség ideje – legalábbis így képzeljük el. A valóságban viszont gyakran kapkodás, túlköltekezés, és az elvárásoknak való megfelelés nyomja rá bélyegét az ünnepekre. A „kevesebb több” elve nemcsak divatos gondolat, hanem egy életfilozófia, amely…
A történelmi Magyarország földrajzi középpontja, Szarvas
A felirat szerint: "Mihályfi József szarvasi tanár az 1880-as évek elején határozta meg a történelmi Magyarország földrajzi középpontját. A kijelölt ponton álló, 1939-ben épített, négyszárnyú vitorlával ellátott malom a történelmi Magyarországnak a trianoni békeszerződésben rögzített részekre…
>