Logo Pic
Apuleius 2024. június 12.

HIVATALOS: Thiago Motta a Juventus új edzője

thiago_motta_juventus_bejelentes.jpgBeigazolódtak az olasz sajtó értesülései, a Juventus ma hivatalosan bejelentette, hogy Thiago Motta a zebramezes csapat új edzője, s a szakember 2027-ig érvényes szerződést írt alá a torinói klubbal.

"A Juventus Football Club örömmel jelenti be Thiago Mottát az első csapat vezetőedzőjeként. A brazil-olasz szakember 2027 június 30-ig érvényes megállapodást írt alá a klubbal.

A negyvenegy éves Motta 2018-ben kezdte edzői pályafutását a Paris Saint-Germain ifjúsági csapatánál, annál a csapatnál, ahol néhány hónappal azt megelőzően lezárta pályafutását játékosként. Az edzői kalandja Olaszországban a Genoa kispadján kezdődött 2019-ben, azt megelőzően, hogy vezetőedzői pozíciót töltött be a Spezia és a Bologna együtteseinél, s utóbbival az előző szezonban történelmi kvalifikációt ért el a Bajnokok Ligájába.

»Nagyon boldog vagyok, hogy új fejezetet nyithatok egy olyan kiváló klub élén, mint a Juventus. Köszönöm a tulajdonosoknak és a vezetőségnek, akik bizonyosak lehetnek az ambícióimban, hogy a Juventust sikerre vezessem és a szurkolókat elégedetté tegyem.« - voltak Thaigo első szavai.

Isten hozott a Juventusnál!" - szól a Juventus hivatalos bejelentése Thiago Motta érkezéséről. 

Vissza a címlapra
Juventus FC blog
Minden, amit a Juventusról tudni lehet: friss hírek, pletykák, nyilatkozatok, összefoglalók, elemzések, átigazolások, történelem. Forza Juve!
Legjobban pörgő posztok
Az EB után érkezhet Di Lorenzo, Adžić a felnőttekkel készülhet
venember83 • 3 nap
10 apró viselkedés, amely sokat mond valaki valódi jelleméről
Life Advisor • 6 nap
Nincs előrelépés Douglas Luiz és Calafiori ügyében
venember83 • 4 nap
Greenwood, Sancho és Fofana is szerepel a Juve listáján
venember83 • 8 nap
7 viselkedés, amely aláássa az önbecsülésed egy kapcsolatban
Life Advisor • 9 nap
Cikkek a címlapról
A Menace hadművelet 03.
A támadás harmadik napján ragyogó reggelre ébredtek Dakarban. A köd teljesen felszállt, s a kristálytiszta időben a parti erődök megfigyelői már 40 kilométeres távolságról észrevették az angol hajók árbocait. A nap mindkét oldalon a felderítő repülőgépek kiküldésével kezdődött. A menetrend szerint…
Jönnek a liliomok és a hortenziák
Reggel kimentem fotózni a kertbe és kapásból 5 szúnyogcsípéssel jöttem be, 3 az egyik vádlimon, kettő a másikon. Bejöttem és rögtön bekentem ecettel, aztán az Antivakarinnal. Egyébként ez a kenőcs tényleg nagyon jó. Talán segít elmulasztani magamból a kondicionálást, a nyár és a vakarózás…
>