Logo Pic
Apuleius 2024. június 11.

Douglas Luiz egyre közelebb a Juventushoz

douglas_luiz_aston_villa.jpgAz olasz sajtó értesülései szerint a Juventus elszántnak mutatkozik Douglas Luiz ügyében, s mindent megtesz annak érdekében, hogy mihamarabb szerződtesse az Aston Villa brazil játékosát. A Calciomercato arról számolt be, hogy az egyeztetések egy újabb fordulója történt a tegnapi nap folyamán, s a Juventus késznek mutatkozik arra, hogy Samuel Iling-Junior személyében egy második játékost is bevonjon az üzletbe Weston McKennie mellett.

Daniele Longo szerint Douglas Luiz ügynöke az elkövetkező órákban Olaszországba érkezik, s így hamarosan komoly előrelépés várható. Schira már arról értesít, hogy Kia Joorabchian megállapodásra jutott a Juventus sportigazgatójával, Giuntolival, s a játékos 2029-ig érvényes, évi 4.5 millió eurós bérezést plusz bónuszokat biztosító szerződést kaphat, így a torinói klubnak már csak az Aston Villával kell közös nevezőre jutniuk.

Fabrizio Romano szerint gyorsan lezárulhat Wojciech Szczęsny ügye is, a tárgyalások az utolsó lépcsőfokhoz és az utolsó simításokhoz értek az Al-Nasszr csapatával, a lengyel válogatott kapus 2 évre kötelezheti el magát, míg a Juventus mintegy 5 millió eurós átigazolási díjjal gazdagodhat, illetve így megszabadulhat a játékos magas fizetése jelentette pénzügyi tehertől is. 

A héten a célegyenesbe érhet a Juventus új vezetőedzőjének ügye is, Fabrizio Romano szerint Thiago Motta az előttünk álló 24-48 órán belül hivatalosan is a zebramezesek alkalmazásába áll.

Vissza a címlapra
Juventus FC blog
Minden, amit a Juventusról tudni lehet: friss hírek, pletykák, nyilatkozatok, összefoglalók, elemzések, átigazolások, történelem. Forza Juve!
Legjobban pörgő posztok
A Stuttgart elleni mérkőzés
Apuleius • 3 nap
„Tiszta életet élek, de még mindig egy kibaszott roncs vagyok” – megjelent az Analog Balaton új lemeze, a Repedés
srecorder • 8 nap
Giuntoli olaszosabb Juventust épít
venember83 • 7 nap
A Lazio elleni mérkőzés
Apuleius • 5 nap
Nagy vaníliás krémtúró teszt
Linda Morvai • 11 nap
Cikkek a címlapról
Esterházy-kastély, Csákvár
2021 májusában jártam a mai bejegyzésben szereplő kastélynál, akkor a vírushelyzet miatt nem lehetett látogatni. Csak a portás jóindulatán múlt, hogy egyáltalán közel mehettem a bejárati kapuhoz fotózni. Még a parkban sem lehetett körülnézni. Lássuk a kastély történetét: A csákvári…
„Minden orgazmus után békehimnusszá változik” – interjú drMáriással a Tudósok új lemezéről, a Totál Csehszlovákia!-ról
Hétfőn itt, a Recorderen debütált a Tudósok 20. lemeze, amit október 25-én az A38 Hajón mutat be a tudományos jazz-punk-funk zenekar. A Totál Csehszlovákia!-n vadonatúj dalok mellett régi számok frissített, átdolgozott változatai is hallhatók: a Mutass egy faszt! címűt például bűnbocsájtó…
>