Logo Pic
DJP 2024. szeptember 27.

A történelem ismétli önmagát

1938. szeptember 26-án Edward Rob Ellis amerikai naplóíró azt írta napi bejegyzésként: "Ma Adolf Hitler hangját hallottam. Néhány emberrel leültünk az erkélyre a Black Hotelben [Oklahoma Cityben], és hallgattuk a rádióban azt, amit a müncheni válságnak neveznek."

hitler.jpg

"Neville Chamberlain miniszterelnök Angliából Németországba repült, hogy Hitlerrel tárgyaljon. Európa őrült kutyájának nevezték, és most már értem, miért: követelései szélsőségesek, szónoklata pedig olyan fenyegető, hogy megfagy az ember vére. Hitler persze németül beszélt, de szavait folyamatosan angolra fordították. Azt követelte, hogy Csehszlovákia adja át Németországnak az ország Szudéta területét, ahol német ajkú kisebbség él."

Néhány nappal később 1938. szeptember 30-án éjjel megszületett a müncheni egyezmény, amelyben Mussolini olasz diktátor, Daladier francia miniszterelnök és Chamberlain angol miniszterelnök elfogadták Hitler területi követeléseit Csehszlovákiával szemben, így a birodalomhoz csatolták a Szudéta-területet.

bundesarchiv.jpg

Hitler, a saját bevallása szerint a németajkú országokat akarta egyesíteni, s ennek része volt, hogy 1938 márciusában megszállták Ausztriát, majd elcsatolták a Szudétákat.

Chamberlain hazatérve azt mondta: "Barátaim, ez a második alkalom, amikor egy brit miniszterelnök azzal a büszkeséggel tér haza Németországból, hogy békét hozott. Hiszem, hogy ez korunk békéje."

Persze Hitler belengette a lengyel és magyar területi igények tárgyalását is, amelyet feltehetően nem igazán gondolt komolyan, de jól hangzott. Persze közben tovább folytatta a békétlenség szitását, miközben a franciák és angolok csak néztek.

Egy évvel később aztán elindult a második világháború, amikor (egy kis idő múlva) már nemcsak néztek.

Majdnem nyolcvan évvel később, 2014-ben egy nagy ország elcsatolta egy kisebb ország egy részét, persze az ott élő nagyszámú kisebbség védelme érdekében, majd némi ejnye-bejnye után az angolok és franciák (is) csak néztek. Pár évvel később elindult egy "különleges hadművelet" a kisebb ország beolvasztására, s persze belengentésre került a lengyel és magyar területi igények tárgyalása is. Az angolok és franciák most nem csak néznek...

terkep.jpeg

djp

 

 

Vissza a címlapra
Érdekes sztorik a múltból
Nem csak történelmi személyek, események, jelenségek, amelyek valamiért megragadták a figyelmemet és amelyeket furcsának, érdekesnek vagy különlegesnek találok
Legjobban pörgő posztok
A kreatív adózás ára
Borsi Gergely • 1 nap
Az Iron Maiden duplázik Budapesten
sunthatneversets • 5 nap
Motta megoldást keres a Juve gólaszályára
venember83 • 6 nap
A Genoa elleni mérkőzés
Apuleius • 3 nap
Adj egy ötöst! - A hét 5 új rock/metal dala 2024/Vol39.
sunthatneversets • 3 nap
Cikkek a címlapról
Erdőkön, mezőkön keresztül Nagykovácsitól Zsámbékig
Kilátás a Nyakas-hegy ormán álló kőkereszttől Zsámbékra és a Zsámbéki-medencére A TÚRA ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE A túra útvonala a Google Térképen A túra útvonala GPX formátumban A TÚRA JELLEMZŐI - Megtett távolság a kitérőkkel együtt: 25,18 km (turista GPS-sel mérve)- Szintemelkedés/lejtés…
Presa de las Niñas: Gran Canaria rejtett üdülőövezete
Gran Canaria déli részén, a hegyek között megbújva található a Presa de las Niñas, egy festői üdülőövezet, amely a természet és a pihenés szerelmeseinek paradicsoma. Ez a gyönyörű tó és környezete a sziget egyik legnagyobb víztározója, amelyet hegyek, fenyvesek, és csendes erdők vesznek körül,…
>