A francia film egyik nagy formálójának, Luc Bessonnak a pályája furcsa egy utat járt be. Művészi vonalon kezdte, kultikus akciófilmekkel folytatta, eközben pedig egyre határozottabban lépdelt Hollywood felé. Produceri és írói minőségben futószalagon ontotta a tömegfilmeket, míg eklektikus rendezéseivel egyre inkább elveszítette a kapcsolatot a közönséggel. Alkotásaiban visszatérő jelleggel kerülnek a középpontba nők, akik egyszerre törékenyek és erősek valamint a bérgyilkosok. Mindkettő alapkövét a Nikita rakta le, ami a maga idejében jó nagyot szólt az európai mozikban. Az amerikaikat afféle rossz beidegződésként egy hamar süllyesztőbe került remake elkészítésére sarkalta és egész mellékesen kétszer is újjászületett tévésorozatként. Az eredetit hozzánk majdnem két éves késéssel a gyorsan leáldozott Saturnus Film hozta el, az ekkor készült mozis szinkron pedig valamely csoda folytán rákerült Az ötödik elem sikerét meglovagolni igyekvő DVD-kiadásra. A sci-fire visszautaló Luc Besson-gyűjteményben a Nikita lett a tűz eleme. A kérdés már csak az, hogy ez a tűz három és fél évtized után is lángol-e?
A film erősen stilizált nyitányában a címszereplő annyira nincs magánál, hogy a többiek úgy vonszolják maguk után. Az író-rendező nem teszi könnyűvé, hogy megkedveljük Nikitát, sőt esztelen gyilkosságának elkövetése után sajnálni se nagyon lehet a sorsáért. A figurát Luc Besson kifejezetten akkori felesége, Anne Parillaud részére írta, aki látványos átalakuláson esik át a film során. Rá is fér, mert hiába van meg Nikita személyiségében a gyermekiség, a harmadik x fele járó Parillaud megformálásában ez olykor inkább kínosan csapódik le. Sokáig csak egy nyivákoló vadóc, akinek nincs egy tulajdonsága se, amiért ne pofoznánk fel. Kérdőjelessé válik, hogy mit lát benne a rejtélyes kormányügynökség, amely felkarolja és arra kényszeríti, hogy a bérgyilkosuk legyen, ám Besson nem pepecsel az ellentmondások feloldásával. A realitásnál sokkal jobban érdekli az, amit ki akar fejezni a történettel.
Nikita a világ szemében ténylegesen meghal, majd egyfajta purgatóriumba csöppen, ahonnan nincs menekvés míg be nem bizonyítja, hogy méltó az új életre. Magához térése a halál után egy fehér szobában értelmezhető nem túl árnyalt szimbólumként a tiszta lappal kezdésre. Besson innen erőlködés nélkül lökhetné alkotását egy kémes akció-thriller irányába, de ehelyett Nikitával és második esélye kettősségével foglalkozik. Szereplőjét ugyanolyan szeretettel, mégis kegyetlenül mozgatja, mint a főnöke, Bob (Tchéky Karyo), akivel divatosan szólva egy toxikus kapcsolat bontakozik ki. A férfit el lehetne annyival intézni, hogy a szadizmus vezérli, ami megvan benne, de nem szimplán élvezetből kínozza a lányt. A birtoklási vágy keveredik egy beteges motiválással. Mivel a normális érzelmi viszonyra képtelen, egyszerre lesz kegyeltje védőangyala és démona. Ez Nikita semmiből jövő megbízásaiban csúcsosodik ki, amiket rendre ajándék formájában nyújt át, hogy aztán kiszakítva őt a boldogságból arra utasítsa, hogy újra gyilkoljon.
Egy rövid időre beköszön Jeanne Moreau, hogy egy élő legenda glamourját a filmnek kölcsön adva igazi nőt faragjon a főszereplőből. Parillaud külsőleg kivirul, Besson pedig kitartó nézőit egy olyan sokat idézett akciójelenettel jutalmazza, amit meg se próbál az elkövetkezőkben felülmúlni. A film újra csendesebb vizekre evez, ahogy belemerül abba, hogyan kezd el Nikita egy olyan életet élni, ami korábban nem adatott meg neki. Bob szórakozik vele vagy Besson velünk, nehéz megmondani, azonban a következő megbízása olyan egyszerű, hogy az már poén. A lány újra elhiszi, hogy a mennyben van és titkos élete nem fogja megzavarni idilljét új szerelmével, Marcoval (Jean-Hugues Anglade), aki Bob tökéletes ellentéte: gyengéd, jólelkű és veszélytelen. Persze a kormány nem hagyhatja, hogy Nikita csak úgy romantikázzon, jön tehát megint Bob, hogy régi szokásához hűen kirántsa a lába alól a talajt a legváratlanabb pillanatban. Ekkor már egyértelmű, hogy nincs második esély. Ez egy pokoljárás, amiben örökké újabb és újabb gyilkosságok elkövetésével kell vezekelnie a régiért.
Művészi nézőpontból a film szépen összeáll, azonban a logika felől közelítve halmozza az értelmetlenségeket. Nem sok rációt lehet találni a kémszervezet működésében, ahogy Nikita benne elfoglalt szerepében sem. Luc Besson jó filmesként túl ügyesen lefoglal ahhoz, hogy azon kezdjünk agyalni mennyire életszerűtlenek a szituációk, amikbe Nikita belesodródik. A terelés addig be is válik míg a megbízások gyors lefolyásúak, viszont az önálló epizóddá kinövő végső feladat elég sokáig tart ahhoz, hogy feltűnjenek a marhaságok. Besson újfent varázsolni próbál a kalapjából, hogy ne ezekkel foglalkozzunk. Bedobja hát addigi állandó színészét, Jean Renot, méghozzá egy olyan menő belépővel, hogy a film stílusgazdag zenéjét szerző Éric Serrának is muszáj saját témát komponálni neki. Bárcsak kijelenthetném, hogy Victor, a takarító legalább annyira ki van dolgozva, mint a bemutatkozása, azonban hamarjában kiderül, hogy csak egy agyatlan gyilkológép. Ezt az egyetlen meglévő jellemvonását Besson a groteszkségig fokozza, ami Jean Reno önmagában élvezetes jelenlétével együtt Victort a film legszórakoztatóbb figurájává teszi. Ettől még persze nem lehet nem észrevenni, hogy takarító mivolta ellenére inkább zűrt, mint megoldást hoz magával, valamint azt a végkövetkeztetést, hogy a franciánál rosszabb kémszervezet a világon nincs.
A Nikita próbára teszi a komolyan vehetőségét, de a lazasága és a szépsége elegendő erővel bírnak ahhoz, hogy elfedjék a butaságait. Luc Besson másik hírneves bérgyilkosa az évek során alaposan beárnyékolta Nikitát. A León, a profihoz, különösképp annak rendezői változatához viszonyítva a Nikita kezdetlegesebbnek és kiforratlanabbnak hat. Előzenekar a nagy fellépő előtt. A filmnek kétség kívül megvannak a maga erényei. A színészek még a kevésbé hálás, apróbb szerepekben is emlékezetesek. Thierry Arbogast szélesvásznú, mozira termett képeire nem kevésbé jó ránézni. Bérgyilkosnő szaladgált a filmekben azóta épp elég, ám Nikita még mindig kirí közülük. Nem ő a legprofibb gyilkos, tökéletesnek meg aztán pláne nem nevezhető, mégis van benne valami, amiért rászolgál a bocsánatra a vétkeiért. Besson vele azt a nőt alkotta meg, aki miatt a végül elhagyott férfiak magányukban is elmosolyodnak a gondolatra, hogy legalább egy rövid időre az övék lehetett.
ÉRTÉKELÉS: 80%
Ha nem volt elég Nikitából, a Filmbook podcast-csapata alaposan kibeszélte:
Sam Kellog egykor rendőr volt Los Angelesben, most viszont fejvadászként keresi a kenyerét ugyanott: körözött bűnözőket kerít kézre főnöke, Bill Schwartz számára, aki a város egyik leghatékonyabb fejvadász-cégét vezeti. Sam munkája cseppet sem unalmas, sőt, egyenesen életveszélyes: ha épp nem egy…
Nemzetközi toplistára került Cserepes afrikai remixe: The Beginning of the Beginning
Cserepes Károly remix sorozatának hetedik lemeze felkerült a Transglobal World Music Chart nemzetközi toplista rangos 14. helyére az egyetlen magyar albumként.
