JTom • 6 nap
- Na és te mit csináltál a nyáron?
- Hogy én? Azt hiszem véletlenül írtam egy könyvet.
- Véletlenül... na persze!
Azt hiszem ritka jó felfutást ér meg jelenleg a magyar film, eleve egy baromi erős 2024-et tudhat a háta mögött, sikeres, és értékes filmekkel. Most pedig itt van egyszerre három is, ami nem csak közönségsikernek örvend, de nagyon meg is érdemelte azt. A Futni mentem a napokban lépte át az elképesztő 700.000-es nézőszámot, nem sokkal lemaradva ott toporog mögötte a Hogyan tudnék élni nélküled, ami szintén túl van a 600.000. megtekintésen, és akkor parkolópályán Lakos Nóra második nagyjátékfilmje a Véletlenül írtam egy könyvet is már túl van a 100.000-en. Ezek elképesztő számok magyar viszonylatban, gyakran amerikai megaprodukciókra se zarándokol el ennyi ember kis hazánkból. Most meg ez a három film szinte egyszerre támadt.
Lakos előző filmjétől a Hab-tól sajnos egyáltalán nem voltam elragadtatva, leginkább azért, mert a zseniális alapötletet tíz percnél tovább egész egyszerűen képtelenek voltak kihasználni, aztán elment egy totálisan hiteltelen irányba, és a habkönnyű kaland végül émelyítően szirupos lett, ami megülte a néző gyomrát, úgyhogy mikor kiderült, EZT is ő csinálta, már fokozottan vártam a nagy találkozást. És a helyzet az, hogy majdnem sikerült a mutatvány. Lakos új filmje még úgyis az utóbbi idők egyik legfigyelemreméltóbb magyar filmje, hogy az alapötlete egy holland sikerkönyv, hogy ezúttal a frissesség az ötvenedik perc után bicsaklik meg, és hogy valamiért a marketing a fejébe vette, hogy ezt IFJÚSÁGI filmként kell erőltetni, ha törik, ha szakad, mert főszereplője egy tizenhárom éves kislány. A tökéletességhez az kellett volna, hogy a film ne fáradjon el a második felére, de még így is akkora távolság tátong Lakos két filmje között minőségileg, hogy abban kényelmesen elférne az összes magyar kötelező.
Nina anyja halála után apjával, és öccsével él, és ezt az idillt csak néha szakítja meg a cukiskodó nagynéni Adél látogatása. A kislány elhatározza, hogy író lesz, ezért hajthatatlanul zaklatni kezdi a szomszédban íróiskolát tartó Lídiát, aki miután belátja Nina hajthatatlan, valóban elkezdi oktatni az írás fortélyaira. Persze, ahogy kapcsolatuk fejlődik, Nina is ráébred az írás csak kívülről tűnik könnyűnek, és keresni kell valami személyes tragédiát, amihez az olvasó kapcsolódni tud, és amit az író, vagyis Nina saját tapasztalatai alapján kellőképpen ismer és át tud adni. De hát ugyan mit tud a világ dolgairól egy éppen csak ébredező tizenhárom éves? Aki jól lehet érettebb osztálytársainál, de a világból és annak gyötrelmeiből vajmi keveset tudhat.
Ninának a film előrehaladtával rá kell ébrednie, hogy hiába telt el viszonylag sok idő, korántsem dolgozta fel anyja halálát, amit az is fokoz benne, hogy mivel öt éves korában történt, alig emlékszik rá. Anyja ugyanis mániákusan kerülte a fotókat, és ha mégis lekapták, hát úgy intézte, akkor se látszódjék. Mivel a film a mába helyezte a cselekményt, talán ezt a létező legnehezebb elhinni a történetből. Mindezt pedig bombaként hozza felszínre Detti, akivel apja nyolc év óta nem csupán futó kapcsolatot szeretne, és félő, hogy az édesanyja helyét fogja betölteni. A filmbe ezek mellé még bepakolták Nina teljesen felesleges szerelmi szálát, Nina barátnőjének érdektelen és sivár hétköznapi problémáit, Nina botladozó sportkarrierjét, valamint Nina szembenézését a nővé válás első lépcsőfokával - most a kissé elcsépelt menstruáció bemutatását próbáltam körülírni. Hirtelen Ninának túl sok mondanivalója is lesz, hogy mindez beleférjen egyetlen regénybe.
A zsúfoltság sajnos meg is látszik, és amíg a film csak arról szól, hogy van itt egy lány, aki szeretne íróvá válni, és még elnyomott traumája sem mászott elő a Freudi barlanghomályból, miszerint mindenképpen emlékeznie kell édesanyjára, addig a film sokkal lazább, könnyedebb és szerethetőbb. Nina szinte folyamatosan kibeszél a nézőhöz, kommentálja az eseményeket, amihez pedig elsőrangú képi megvalósítások, vágások és ötletek asszisztálnak, elég csak a főcímet megnézni, vagy azt a hirtelen musicales pillanatot, amiben Gryllus Dorka, Gubik Petra és Wolf Kati cameózik. Egyszóval Lakos összehozta a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan testvérfilmjét. Utoljára abban volt ennyi kreativitás, ötlet és frissesség, és igaz, hogy Reisz Gábor filmje tudta tartani ezt egész hosszában, ha valami Lakos felé billenti a mérleget, az a csodálatos, vagány és szerethető főszereplő, és az őt megformáló Demeter Villő, aki a valaha látott legtermészetesebben játszó gyermekszínész.
A film első felében ráadásul valódi tanácsokat kaphat bármelyik írópalánta Zsurzs Kati tálalásában, akinek dolgozószobája egy szinte időntúli hely, a bölcsesség és a nyugalom piciny szeglete, mint az antikvárium a Végtelen történetben. Mert az írás valóban nehéz, nem könnyű a második oldalnál tovább jutni, pláne úgy, hogy az két embernél többet is érdekeljen. Aztán ezt az egész tematikát úgy borítja fel a film, ahogy a Sarki Fűszeresénél Demeter az asztalt, és még oda is üvölti Rujder Viviennek, hogy Nem vagy az anyám, és soha nem is leszel az! hadd legyen már tisztában a néző, mi is zajlik éppen a kis lelkében. Innen a film már nem is talál többet magára, nyilvánvalóan a nehezebb, lelkizős téma miatt kénytelenek voltak a tónust is sötétíteni, Lídiának még a macskája is belepusztul! De az ötletek elapadására ez már korántsem jelenthet mentséget. Innentől pedig a film halad a maga kiszámítható medrében, és még az is felmerül a nézőben, hogy Nina kirándulásai Lídiához valós részeit képezik a filmnek, vagy csupán Nina agyában jártunk-e ilyenkor a szárnyaló fantázia birodalmában?
A szereposztás parádés: Mátray László korántsem olyan idegesítő, mint a Habban, Rujder Vivi meghatóan és kellő empátiával alakítja a család részévé válni kívánó Dettit, Lovas Rozi, Tenki Réka, és Mucsi Zoltán pedig mind hozzátesznek a film egészéhez a maguk pár percében. Demeter mellett a film másik jolly jokere kétségkívül Zsurzs Kati, és mivel kettősük közt szuper a kémia, így automatikusan azok a jelenetek lesznek a legjobbak, amiben ők beszélgetnek. Amikor annak idején tanultam az írást, nekem is volt egy ilyen morgós, vén mesterem, és szinte szóról szóra ugyanezeket a tanácsokat adta. Például, hogy tűrd jól a kritikát és ne add fel! Ennél jobbat én sem tudok tanácsolni Lakos Nórának.
U.I.: A film végeztével volt egy negyedórás beszélgetés is, amit leginkább úgy tudnék megfogalmazni, hogy okos nők beszélgettek okos dolgokról. Én a buta férfi agyammal sok mindent nem értettem belőle, például, hogy miért az a legfontosabb téma egy ilyen amúgy is szűkre szabott beszélgetés esetében, hogy mennyire volt a forgatás környezettudatos? Arra már rá se térek, hogy mitől környezettudatos az, hogy rákényszerítjük a teljes stábot, hogy a hét egyik napján mindenki csak vega kaját zabáljon?
Lájkolj minket a Facebook oldalunkon!
Kövess minket Twitteren: Follow @Filmbook4
Hallgass minket YouTubeon: www.youtube.com/@filmbook_podcast
vagy Spotifyon: https://open.spotify.com/show/5YBaIxW97mIJ1Er7UQitHL
kontakt: filmbook.blog@gmail.com
