Logo Pic
Errejártam_ErreArra 2024. június 29.

Itt járt a gyilkos!

Biztosan jártatok már ti is adott esetben gyilkosság helyszínén, csak nem tudtatok róla, hogy egykor az adott helyen mi történt. Én nem egészen így voltam jelen esetben. Tudtam, hogy az épület pincéjében történt az eset, de nem emlékeztem pontosan hogy melyik részén… Aztán amikor a bejegyzés miatt újraolvastam az újságcikket, döbbentem rá, hogy pontosabban hol…

img_20240401_131318.jpg

Az épületnek amúgy elképesztő története van már alapból is.  Az 1800-as években épült az első része főúri megrendelésre, aztán több szakaszban emeletek kerültek rá, bővítették a palotát. Koronás fő is látogatott ide, és nem csupán ez volt a leghíresebb esemény, ami itt történt! Aztán más funkciót kapott az épület, majd a 2. világháború alatt kórházként funkcionált, mint oly sok hasonló palota, kastély akkoriban. A háború után hogy hogy nem, gyárrá alakították át…  No comment! Hajdanán, amikor teljes gőzzel üzemelt, több mint kétezren jártak ide dolgozni (de ne feledkezzünk meg az akkor igen csak gyakori jelenségről sem, amit úgy hívnak hogy „belső munkanélküliség”, szóval nem tudjuk pontosan hogy mennyi lehetett az aktív dolgozók száma :D). A rendszerváltás után a már mindenki által ismerős dolgok történtek itt is a privatizálás során…a gyár megszűnt. Míg nem a kétezres évek elejének egyik évében egy cég megvette és szállodát tervezett az épületbe. Mondom tervezett. Mert azóta is elhagyatottan áll…

img_20240401_131605.jpg

Na, csak belefogtam némi információhalmazos bemutatásba, de annyira izgalmas története van ennek a méltatlanul magára hagyott épületegyüttesnek, hogy nem tudtam ellenállni a kísértésnek. Az épületnek sem. Olyannyira, hogy vissza is látogattam oda rövid időn belül. :D

img_20240401_131734.jpg

No de hagyjuk az épület fenti részét. Irány a pince! Mivel hatalmas régi épületről van szó, alatta értelemszerűen nagy zegzugos pincét találunk. Két lejáratot fedeztem fel. Az első nem más, mint egy csigalépcsős lejutás!

img_20240401_131041.jpg

Rögtön szembesülhetünk is vele, hogy az utolsó aktív időszakában itt bizony ifjúsági klub és kondicionáló terem működött.

img_20240126_135249.jpg

Minderre mindössze egy roskatag pingpongasztal és egy zenegép emlékeztet a feliraton kívül. De micsoda zenegép! Ilyet én még nem láttam!!!

Valaki vandál avagy nyerészkedő senkiházi sajnos hátul szétbontotta. Feltételezem hogy a benne lévő kislemezekért…   

img_20240401_131207.jpg

Egy valamit ott hagyott az illető, egy Sandokán kislemez borítót!!!!!

img_20240401_131155.jpg

img_20240126_135032.jpg

Ha tovább haladunk egyre inkább ránk telepedhet némi nyomasztó érzés. A sötét pincében kissé elveszve hogy merre járunk, mert annyi kanyar, elágazás… na meg erre járt a gyilkos is.

img_20240401_131353.jpg

Közben egy műhely nyomait is felfedezhetjük, illetve a „kitudjamivoltitt”-et.

 

Aztán egyszer csak azt vesszük észre, hogy a hely ahol járunk, mintha egykor tekepálya lett volna. No, ha ott vagyunk, akkor a tetthelyen lépkedünk! 

A ’80-as évek elején itt találták meg vérbefagyva a gyár egyik fiatal takarítónőjét. Valaki brutálisan agyonverte… A gyilkos kilétére azóta sem derült fény. Azaz ha arra járunk a városban, simán lehet, hogy az egykori gyilkossal is találkozunk tudtunkon kívül… A rendőrkapitány később úgy nyilatkozott, hogy a hatóság látókörébe került az elkövető - azt hiszem ezt így szokták mondani a TV-ben. Szóval sejtették, hogy ki volt a gyilkos, de nem tudták bizonyítani, mert valaki vagy valakik olyan alibit igazoltak neki, amit nem tudtak a rendőrök cáfolni. A lelkiismeretükkel (már ha volt nekik) hogyan számoltak el, azt nem tudom... Több információt nem leltem az ügyről, de nyilván a korabeli újságok részletesen beszámoltak a történtekről. Azt gondolom, hogy nekünk ennyi is bőven elég a borzalmakból.

Visszatérve az egykori tekepályától barangolhatunk még erre-arra, de aztán megtaláljuk a másik lejáratot, amely már a klasszikusabb pincelejáratok sorát gyarapítja. De akkor mi itt nem le, hanem felmegyünk! :D

Maga az épületkomplexum is megérne egy bejegyzést, de én most csupán a pincére koncentráltam. Nagyon megfogott a hely, nem véletlen hogy kétszer is erre jártam.

Ráadás galéria:

Vissza a címlapra
Errejártam_ErreArra
Sziasztok! Lehet, hogy kissé idejétmúlt, lehet hogy írni-olvasni nem olyan trendi manapság, de én mégis úgy gondoltam, hogy belevágok. Jó ideje járom a különféle elhagyatott helyeket. Jártam erre és arra is, ott vagyok az Instán régóta, de valahogy elkezdett hiányozni, hogy a gondolataimat is hozzáfűzzem a látottakhoz. Nem lesz történelemóra, nem szeretnék hosszasan idézgetni más oldalakról a helyek történelméről, csak legfeljebb annyit, amennyit akkor és ott szükségesnek gondolok. Egy gyors kereséssel ez amúgy is megoldható bárkinek. Én a benyomásaimat, gondolataimat szeretném megosztani a Tisztelt Olvasóval az adott helyről, vagy helyzetről. Meglátjuk mennyire leszek kitartó és mennyire érdekel ez az egész bárkit is. Az itt bemutatott helyek nem feltétlenül egyeznek meg az Instagramra feltettekkel. Biztosan lesz átfedés is, illetve olyan, ami egyenlőre nem került fel oda. A helyeket igyekszem a lehető legetikusabb módon felkeresni. Zárt helyet nem nyitok ki és nem török be sehova! Nem áll és nem is állt szándékomban BTK-ba ütköző cselekményt végrehajtani. A helyeket soha és semmilyen körülmények között nem rongálom. Mélységesen elítélek minden rongálást! A képeket nem szerkesztem. Arra ott az Insta. Lássuk hát merre jártam! Erre és Arra 
Legjobban pörgő posztok
Gyökeres elutasította a Juventust, Vlahović ultimátumot kapott
venember83 • 2 nap
- Kedd [2025.06.17.] Semmi "nem választhat el minket Isten szeretetétől, amely megjelent Krisztus Jézusban, a mi Urunkban!"
Andreas • 6 nap
Új szponzorral és játékoseladásokkal készül a Juve a mercatóra
venember83 • 5 nap
Di Gregoriót nem érdekli a City
venember83 • 6 nap
Megszűnik a Bánkitó Fesztivál
srecorder • 3 nap
Cikkek a címlapról
Ide vidd a kutyát strandolni!
    Állandó problémaköre a kutyásoknak, hová lehet menni pancsolni a kedvenccel. Mert igen, a nyár és a fürdés nekik is jár, sőt. Most hoztam egy menő listát nektek, kutyafuttában közlöm is, hogy rá tudjatok keresni igény esetén. A kutyabarát szolgáltatók közül természetesen nem maradhatnak ki a…
5+1 hasznos tipp a méhek napjára
A legelőtől az itatón át a tudatos mézvásárlásig.  1994 óta az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) kezdeményezésére április 30-án tartjuk a méhek napját! Mivel hazánkban sajnálatos módon alacsony a mézfogyasztás, a program nem titkolt célja a méz és a méhészeti termékek megismertetése és…
>