JTom • 8 nap
Kis faluból kardosfai hotel, a Zselici Csillagpark és több kis tó érintésével sétáltam el Simonfára.
Kaposvárról már korán, a 7:30-as busszal eljöttem, így 8 órakor már Zselickisfalud buszmegállójában álltam. A falu főutcája igazán egyedi: egy uniós projekt keretében kerékpárút épült az út mellett, így most a Fő utcának egyik oldalon sincsen járdája.
A kéken kifelé haladva a református templom az első jelentősebb épület.
Feljebb egy tájház áll szépen felújítva, majd az utolsó házak egyike egy kulcsosház - az itteni "Régi kincsek, új utak" táblán is van bélyegző, nem csak az ABC-nél.
A falu végében az aszfaltút egy bevágásban indult határozott emelkedésnek.
A dombtetőre felérve kinyílik a táj, szép panorámákban gyönyörködhettem. A második vadászlesre érdemes felmenni, onnan a legszebb a látvány.
Innen indult egy információs tábla sor is, ami a Lobokai Túraútvonal mentén sorakozik. A következő látnivaló egy öreg hársfa ültetvény volt, a Milleniumi Emlékhársas. Itt nem csak az erdőirtás nyomait láttam, hanem egy egész nagy fedett pihenőhelyet is.
A 19. század végének földművelésügyi minisztere, Darányi Ignác 1896-ban, a millenium évében emlékfák ültetését és emlékültetvények létesítését rendelte el. A honos fajokat helyezte előtérbe: havasi fenyők, tiszafák, tölgyek és hársak kerültek a földbe. Az így létrejövő ligetek az ország számos pontján az első közparkok kiindulópontjai is lettek, de a kezdődő természetvédelmi törekvésekhez is illeszkedtek. Itt, a "cserláti akol körül" 18 M 96" alakzatban 400 darab (!) 10 éves hársfát ültettel el Sulyanszky Imre főerdész vezetésével. Mára ezekből 71 fa maradt csak életben, így az alakzatot már nem igazán lehet kivenni.
Innen tovább sétálva a rengeteg kivágott fa között, a földút hamarosan becsatlakozott az autók által is járt aszfaltútba. Ezen pár száz méter után elértem a Hotel Kardosfát, itt a lenti étteremben tartottam egy vízhólyag megelőző pihenőt, ittam egy kávét, és egy mosdószünet után folytattam is az utam.
Kardosfa első írásos emléke a 11. századból ered. Kardosfa puszta hírét elsősorban a vadászat adta. Az 1700-as évek közepén itt épült az első Zselici Vadászház a fővadász részére. Kardosfa vadászati és erdészeti irányító centrummá fejlődött, így 1850-ben megépítették az erdőmesteri lakást, majd irodákat. Ekkortájt 12 lakóház is volt itt, de ezek lassan elnéptelenedtek. A vadászati központ 1982-től vadászházzá alakult, majd 2006-ban ökoturisztikai és konferencia központtá alakították át.
Az aszfaltúton tovább haladva hamar el is értem addig az elágazásig, ahol egyenesen tovább haladva a Zselici Csillagpark már csak 300 méterre van. A csillagdában vezetett látogatáson lehet csak részt venni, ezek jellemzően óránként indulnak. A szemközti kilátóba érdemes felmenni, teljes körpanorámát kínál!
A csillagvizsgáló 2015-ben nyitotta meg kapuit. Az akadálymentesített, könnyen átlátható, egy központi közlekedőtengelyre felfűzött elrendezésű épületben ajándékbolt, kiállítótér, 54 fős planetárium, 54 fős előadó- és foglalkoztató terem, távcsőkupola, irodák és kiszolgáló helyiségek kaptak helyet. A geotermikus energiaellátást talajszondák és hőszivattyús berendezések biztosítják, és biológiai szennyvíztisztító is épült. Az épület tetején zöldtető létesült. A terület fényszennyezéstől mentes, így remek lehetőséget biztosít az ég megfigyelésére. (zselicicsillagpark.hu, info@zselicicsillagpark.hu, +36 (30) 1907-360)
Innen visszatértem a kék jelzésre, lefelé ereszkedve az aszfaltúton. Az út mentén egyszer csak épületek bukkantak ki a fák mögül, ez jelezte, hogy elértem a Ropolyi-tóhoz. Egy kis terméskő kápolna, egy régi, szépen felújított és többnyire bezárva tartott parasztház fogadott. Körbekerültem a tavat, a túloldalán megnéztem a vécét és a büfét, aztán indultam is tovább.
Innen nem az aszfaltúton, hanem mellette a fűben folytattam a bandukolást, egyrészt az autóforgalom miatt, másrészt, hogy kíméljem a talpaimat. A következő állomás Ropolypuszta volt - itt egy gazdasági épület, egy lakóház és néhány pad van csupán.
Ezután emelkedésnek indult az aszfaltút. A fakivágás coaching terület után nem sokkal, balra fent a vadászház egyik épülete bukkant fel, ide fel is sétáltam, de csak egy piros túra bélyegzőt és egy infomációs táblát láttam, a házban nem volt élet.
"A zselici erdő völgyében állt egykor a Monoszló nemzetiségbeli Rupuliak ősi fészke, a Villa Rupul. Az Árpád-kori új okmánytár 1230-ban már faluként említi, ekkor már temploma, papja volt. 1403-ban Rupolch, 1443-ban Rupul, 1453-ban Rupolnak nevezik. Rupol és Szenna vidékén állt Rupoltfő, Riupulfew 1443, Rupolfew 1446, mely Rupoll faluval együtt Rupulújvárhoz tartozott. Birtoklásáért ádáz küzdelem volt a szerdahelyi Ders és a Rupulújvári családok között. E küzdelemben a Dersfiek kerekedtek felül 1403-ban. Zsigmond király a hűtlen Rupulújváriak és János birtokot a szerdahelyi Ders Mártonnak és Tamási Jánosnak adományozta. 1453. szept. 14-én V. László király Ropoly falu felét Újlaki Miklós erdélyi vajdának adta. 1691-ben a törökök kivonulása után Kaposvár várához tartozó birtok volt, majd a galántai Eszterháziak bírták." (A helyi információs tábla szövege)
Az aszfaltúton már csak kb. 10 percet vitt tovább a kék, majd jól kijelzett módon elhagyta a pirosat, felfelé indult - így tettem hát én is. Nagyon fiatal erdőben, erdei ösvényen kötött át az enyhén emelkedő út, míg el nem értem egy poros földutat a kék kereszt jelzésnél.
Ez a régi postakocsi út, amin jó hosszan lehet bandukolni. Egy kék táblás, fedett pihenőhelyes kis tisztásnál nagyon sok kivágott fát láttam. A pihenőhely előtt tér le jobbra a kék jelzés, az egyenesen továbbhaladó út kék kereszt jelzést kapott.
Ez a kék lassan ereszkedett le a völgybe. Leérve egy újabb mocsaras terület fogadott. A kerítés oszlopán jól jelezve van, hogy balra térve rövid sétával elérhető a Pölöskei-forrás. Érdemes megtenni a kitérőt, remek a vize és van mellette pad, le lehet ülni kicsit lábfejeket szellőztetni, pihenni, enni-inni.
A kékre visszatérve, a kerítés után egy rét nyílt a bozótosból, ez a Pölöskei-rét. Innen hamar újra az erdőbe tért be az út. Erdőben mehettem egészen a 67-es út eléréséig, ami jól is esett, mert közben a nap is kisütött. A Kecske-hát táblánál balra térve egy újabb fedett pihenőhely mellett mentem el, itt már vízszintesebben haladva a hosszú, egyenes földutakon. A kék a Kecskeháti Erdészlak táblánál érte el a kék kereszt jelzést. Kissé távolabb, a ház mellett egy sírkeresztre találtam.
Ezután kiértem az erdőből, a nagyfeszültségű vezeték és három nagyon öreg fa után elértem a 67-es utat.
Itt a jelzéssel együtt az aszfaltút előtt tértem jobbra, de jobban teszed, ha rögtön átmész a túloldali kerékpárútra, mert a szántóföld végében, az Olívia Vendégháznál pont nehezen látható be az út, ott elég veszélyes a 90 helyett 110-zel száguldó barmok között átkelni a túloldalra. Simonfára beérve először egy kis tavat lehet megkerülni, itt vannak padok is, ha lepihennénk kicsit.
Simonfa nevét 1421-es oklevél említi először, Symonfalwa formában. A név a Simon személynévből származik, viselője a falu egykori tulajdonosa volt, míg a "fa" utótag a "falva" rövidülése. Simonfa a térség közigazgatási központja, a Simonfai Közös Önkormányzati Hivatal székhelye. A temető környékén tavasszal védett orchideákban gyönyörködhetünk, de van a domboldalban pincesor is. A településen több turistaház és szállás várja a látogatókat. Itt található a Zsendice Sajtudvar is, ahol megleshetjük a sajtkészítés módjait.
A bélyegzőhöz még egy utols mászás van hátra: fel kell menni az Ady Endre úton a METEOR Turistaházig, a katolikus templom szomszédságában. A bélyegző az óraszekrény kinyitásával érhető el, és kérik, hogy a kitett papírra is iratkozz fel.
Simonfáról már nem mentem aznap tovább, hanem a Dózsa György utcában buszra szálltam Kaposvár felé. Este 9 után értem vissza Budapestre. Fárasztó, de élményekben gazdag napon voltam túl.
Ezt a szakaszt 2024. április 1-én jártam be. Kérlek, hogy az azóta történt módosításokról értesíts hozzászólásban. Köszönöm!
