Apuleius • 5 nap
Ha a XV. századra gondolunk vagyis az 1400-as esztendők történelmére a Magyar Királyságban, akkor bizony a török veszély, Luxemburgi Zsigmond és a Jagelló uralkodók kora illetve a Hunyadiak temérdek dicsőséges harca kell, hogy eszünkbe jusson. Az évszázad első négy évtizede még Zsigmond időszaka volt, ám 1440 július 17-én a magyar nemesek Székesfehérvárott megkoronázták a lengyel királyt a 15 esztendős Ulászlót. Ő alig 4 évig foglalta el a trónt (mert elesett a várnai csatában török kezek által), így következett Hunyadi János kormányzósága és V. Habsburg László vészterhes uralkodása (1444-1457). Őket aztán az ugyancsak nagyon fiatalon hatalomra kerülő Hunyadi Mátyás országlása követte 1458 és 1490 között. Hogy mi jellemezte mindvégig az említett évtizedeket Magyarországon? A válasz: a töröktől való állandó félelem és a hatalmi harcok sokasága. Jelen poszt leginkább az előzőről szól.
A kép forrása: mult-kor.hu
Luxemburgi Zsigmond sok erőforrást áldozott a déli végvári vonal megépítésére, mely olyan várak és erősségek sokaságából állt, melyek a déli határok mentén sok száz kilométer hosszan húzódva őrizték a Magyar Királyságot. A végvári vonal a havasalföldi határtól (Szörényvár) egészen az Adria partjáig tartott, sok tucat jelentős várral.
Kiemelkedett a várak sorában Nándorfehérvár (a mai Belgrád) mely a legnagyobb erődítmények közé tartozott és kulcsfontosságú helyen feküdt a Duna és Száva összefolyásánál. A várakat zászlós nagyurak, országnagyok igazgatták, ilyen volt a legendás Ozorai Pipó is, aki 1406 és 1426 között dolgozott az erődítmények fejlesztésén. Az ő tanítványa volt az ugyancsak legendássá váló Hunyadi János a későbbi nándorfehérvári hős.
A végvárakban sajátos élet folyt: a várkapitányok és várnagyok határozták meg a mindennapok feladatait. Volt- ebben fegyveres gyakorlás és portyázás a katonáknak és nagyon sok munka a várőrséget kiszolgáló személyzetnek, melynek tagjai egész nap gondoskodtak az étkezésekről, a jószágokról és a várhelységek tisztántartásáról, karbantartásáról. Ide tartoztak a cselédek, szobalányok, inasok, fegyvernökök, apródok és a várban dolgozó mesteremberek is (ácsok, kovácsok ... stb). Rendszeresek voltak a bajvívások, mely eseményekre gyakran messzeföldről érkeztek a bajnokok és ezeknek bizony az egész várnép a megtekintője volt.
A középkori var (illusztráció). Forrás: mediastorehouse.com
Ha a török sereg megindult a magyar végvárak ellen, akkor az vagy egy-egy helyi pasa (bég) kezdeményezésére történt, vagy a nagyvezír indította a támadást, néha pedig maga a szultán állt a hadak élére. Például 1456-ban amikor Nándorfehérvár elfoglalása volt a cél, személyesen II. Mehmed szultán irányította a hadműveleteket. Ám akármilyen török támadás is indult a magyar várak hasonlóan reagáltak: félreverték a harangokat és a várfalak mögé menekítették a környékbeli értékeket: jószágot, parasztot, ingóságot. Felvonták a várhidat, bezárták a várkaput és a falkra vezényelték a várkatonaságot. A végvárak mindig megsegítették egymást, így ha az egyiket támadás érte, akkor az egész vágvári vonalon végigfutott a hír és a legtöbb erődítmény küldött lovascsapatokat a bajba jutott vár felmentésére.
A déli határvidék a XV. században jól megszervezett katonai területnek számított: még Zsigmond hozta létre itt a határvédő bánságok rendszerét. Ezek olyan területek voltak, melyek kiváltságokat élveztek annak fejében, hogy állandó készenléti állapotban várták a török betöréseket, hogy felfogják ezeket, megvédve a királyság mögöttes területeit. Ilyen volt például a Szörényi, Nándorfehérvári és Macsói bánság a Duna mentén, a Szabácsi bánság a Száva partján és a jajcai bánság Boszniában. A báni méltóságot a király adományozta és aki ilyen kinevezésben részesült az az országnagyok közé emelkedhetett. Így lett országos méltóságú zászlósúr Hunyadi János is amikor 1439-ben elnyerte Albert királytól a szörényi bán címet. Idővel kiépült egy második végvári vonal is.
Hunyadi János, ismeretlen XVII. századi művész alkotása. Forrás: wikipedia.org
Ha már Hunyadi neve újra szóbakerült, kiemelendő, hogy őt tekintjük az első nagy magyar hadvezérnek, aki nem csak védekező, de jelentős támadó hadjáratokra is válallkozott a török ellen, az ifjú Ulászló királlyal összefogva. Ilyen nagy támadó hadjárata volt a Hosszú hadjárat 1443-ban (mely egészen Szófiáig jutott), a várnai hadjárat 1444-ben a Fekete tenger partjára (melyben elesett I. Ulászló király) és a rigómezei hadjárat 1448-ban, mely sajnos nagy vereséggel zárult a szerb Brankovics György árulása miatt.
A XV. század legnagyobb török ellenes harca azonban Nándorfehérvárnál zajlott 1456 nyarán és hatalmas magyar sikerrel zárult, mégpedig Hunyadi János felmentő seregének és Kapisztrán János itáliai szerzetes toborzott paraszthadának köszönhetően. Az otrom három fordulópont miatt lett magyar győzelem: egyrészt mert Hunyadinak sikerült feltörnie a vár körüli ostromgyűrűt és bejutnia a Szilágyi Mihály által védett falak mögé, másodszor mert a sikeresen tört ki onnan elfoglalva a török ágyúkat és azzal lövette Mehmed seregét. Végül harmadszor mert a csata egyik fontos pillanatában felbukkant Kapisztrán János sok ezres keresztes-paraszt hada és a Száván átkelve oldalba támadta az anatóliai hadtestet. A három szerencsés fejlemény együttesen már sok volt II. Mehmednek, aki az ostrom 18.napján (1456 július 22-én) visszavonulási parancsot adott ki.
A kép forrása: Magyarorszag története/MTVA Sajtóadatbank / MTI
A győzelmet követően Hunyadi és a szerzetes is meghalt pestisben, ám a nagy törökverő kisebbik fia Mátyás trónra emelkedhetett. Mátyás királyról ugyan temérdek népmese és leírás maradt fenn, valójában néhány várvédéstől és ütközettől eltekintve (mint a kenyérmezei csata vagy Jajca és Szabács visszavétele) nem sokat törődött a török-veszéllyel. Inkábba cseh trónra áhítozott, így Morvaországba küldte seregét.
Az Oszmán Birodalom elleni küzdelem a XVI. században lándolt fel újra, amikor Nagy Szulejmán hatalmas sereggel indult meg ellenünk Mohács mezejére. De az már egy másik évszázad krónikája.
