Logo Pic
TINTA Könyvkiadó 2025. február 24.

Nyelvművelésünk 1980 és 2010 között

A tanulmány 2012-ben készült. Bencédy József írása.

A nyelvművelés korszakait a Kazinczy Ferenchez kötött nyelvújítással, a Szarvas Gábor nevével összekapcsolt új ortológiával Simonyi Zsigmond működésében kiemelt idegenszerűségek, idegen szavak elleni fellépéssel és a Lőrincze Lajos által meghirdetett mozgalommal szoktuk jelölni. Az igazi, a markáns változást a Kazinczy-féle nyelvújítás és Lőrincze mozgalma jelentette, illetve jelenti. E két időszakban változott a tartalom, a cél és a módszer is. Ezt szűrhetjük le Fábián Pál (Nyelvművelésünk évszázada, TINTA Könyvkiadó, 2023.) fejtegetéséből, melyből az 1982 körüli évekre nézve nem derül ki korszakváltás, jóllehet azokban az években – emlékezhetünk rá – többen mondogatták és javasolták ennek kimondását. Fábián Pálnak és másoknak, nekem is nem ez volt a véleményünk. Ebben a kiegészítő fejezetben az azóta történtek felelevenítésével arra akarnék rámutatni, mennyi új jelenség merült fel a nyelvészetben és a nyelvművelésben, bizonyos alapkérdésekben hogyan módosult a nyelvművelés feladatainak, illetve magának a nyelvművelésnek a megítélése, mi mindenben szélesedett a nézőpontunk, társadalmi és tudományos támogatottságunk. A címben felvetett kérdésben nem akarnék állást foglalni.

Az utolsó markáns változást Lőrincze akadémiai előadásából és az azt követő dolgozatokból Fábián Pál könyvében a nyelvművelés újjászervezése és az Eredményeink c. fejezetben világosan megfogalmazza. E változás fő útjelzői: Lőrincze Lajos előadása az akadémiai nagyhét keretében, 1951-ben (l. Lőrincze: Nyelv és élet, Művelt Nép Könyvkiadó, 1953); Nyelvművelésünk főbb kérdései (Akadémiai Kiadó, 1953); Anyanyelvi műveltségünk, A pécsi nyelvművelő konferencia anyaga (szerkesztette Benkő Loránd, Akadémiai Kiadó 1960); Helyes kiejtés, szép magyar beszéd (szerk.: Grétsy László és Szathmári István, Bp. 1967, az egri kiejtési konferencia anyaga). Fábián Pál könyve nem jutott el az 1992-ben rendezett nyelvművelő, illetve szaknyelvi konferencia számbavételéhez (l. Magyar Nyelvőr 1993. 4. sz.). Én itt kezdem beszámolómat, de előbb még szólnék két dologról.

Nyelvművelésünk évszázadai
Fábián Pál: Nyelvművelésünk évszázadai

Fontos ebben az új korszakban a nyelvművelés új módszere (l. Fábián Pál könyvében A nyelvművelés újjászervezése c. fejezet elején). Azért is ki kell ezt emelnünk, mert a korábbi elvek (dogmatizmus, a nyelvhasználók és a használat elítélése, szidalmazása, sovinizmus) mind a mai napig makacsul tartják magukat a közvéleményben. Nem véletlenül hangsúlyozta Lőricze Lajos az Édes Anyanyelvünk c. folyóirat első számának bevezető cikkében (1979-ben, az első oldalon): „Korszerű folyóiratot szeretnénk … elindítani. Korszerűt és időszerűt tartalmában, szemléletében, módszerében. Olyan lapot, amely nem elavult, idejétmúlt szabályokat ismételget, nem germanizmusokra vadászik, hanem a nyelv alapvető feladatára figyel: jó és pontos közvetítője-e gondolatainknak, érzéseinknek.”

A másik kiemelést érdemlő tény a nyelvművelés felszárnyalása. Könyvkiadók és a sajtó (napi- és hetilapok) szinte egymással versenyezve közöltek nyelvművelő írásokat, nem egy lap indított nyelvművelő rovatot, a rádióban, elsősorban a Kossuth-adón többfajta, nyelvi, nyelvművelő műsor indult; elterjedt és népszerűvé vált a Péchy Blanka, Deme László kezdeményezte „Beszélni nehéz!”; nagy nyeresége lett törekvésünknek a televízió, mely ebben az időben kezdte adásait, köztük az olyan népszerű, szinte jelszószerűen emlegetett Álljunk meg egy szóra!, Grétsy László és Vágó István beszélgetéseit (megálláskor mindig egy-egy nyelvhelyességi, helyesírási témáról); ugyancsak nagy nyeresége lett mozgalmunknak a Péchy Blanka alapítványával indult Kazinczy-versenyek Győrött és Sátoraljaújhelyen a középiskolás diákok részére, később Kisújszálláson és Balatonbogláron az általános iskolásoknak; hamarosan népszerűvé vált az Édes Anyanyelvünk c. lap (a maga többezres példányszámával). A különféle versenyek körében számottevő szakirodalom, elemzés született. A helyesírás ápolásának különösen nagy lendületet adott az 1954-ben kiadott 10., majd az 1984-ben útjára bocsátott 11. szabályzat. A nyelvtudomány tekintélyes kongresszusai a nyelvápolást is támogató témaköröket választottak: 1952-ben a magyar irodalmi nyelvet; a stílust, stilisztikát, jelentéstant 1972-ben; a magyar nyelv rétegeződését 1983-ban; konferenciát a szövegről 1978-ban, a kiejtésről 1965-ben. Az 1967-ben indított magyar nyelv hete megyénkint nagyszámú előadást és hallgatóságot jelentett. Az országos megnyitókat többször is állami és pártvezetők tartották: Kállai Gyula, Aczél György, Pozsgai Imre; a rendszerváltozás után Göncz Árpád, Hiller István, Vizi E. Szilveszter, Orbán Viktor.

Az MTA Magyar Nyelvi Bizottsága kezdeményezte az 1992 őszén rendezett nyelvművelő és szaknyelvi konferenciát. A rendezvényt több ok miatt is indokoltnak látták a szervezők. A nyelvvel, nyelvműveléssel foglalkozó új témakörök szerveződtek, új módszerek alakultak; az 1959-es pécsi nyelvművelő konferencia óta nem volt számottevő nyelvművelő tanácskozás. A nyelvtudományi bizottságok szükségesnek tartották külön szaknyelvi tanácskozás szervezését.

A konferencia több témakörben szerveződött: a nyelvművelés elmélete; a nyelvművelés szerepe és lehetőségei az ezredforduló küszöbén; a határokon túli magyarság nyelvművelése és nyelvi gondjai; a magyar helyesírás helyzete. Sok előadás (szám szerint 17) hangzott el a szaknyelvek területén.

Az előadásokban és az őket követő vitákban napirendre kerültek a nyelvészeket és sok esetben a közvéleményt is foglalkoztató témák: a nyelvművelés egysége (elveiben, módszerekben), a társadalmi, gazdasági változások hogyan hatnak, hatnak-e a nyelvhasználatra, a nyelvművelésre, a pragmatika; a norma; lesz-e nyelvi tervezés?; az idegen szók divatja és a rendszerváltás; rádió nyelvhasználata; beszélt nyelvi jelenségek, gondok; nyelvművelési mozgalmak az iskolában; egy- vagy többközpontú nyelvművelés; nyelvhelyességi gondok a Felvidéken, Erdélyben, a Délvidéken, a szórványokban; a helyesírás az iskolában, A szaknyelveket illetően természetesen csak néhány terület szerepelhetett, de többek részéről elhangzott az a megállapítás vagy kérés, hogy a szaknyelvekkel többször és többet kellene foglalkozni, mert a tudományos, technikai forradalom kiemelte jelentőségüket, megemelte a szakmai szókincs fontosságát. Nem véletlen, hogy több előadó is foglalkozott a számítástechnika nyelvével és a szakmai helyesírás gondjaival.

https://m.blog.hu/an/anyanyelvcsavar/image/2-kiss-gabor-es-benczedy-jozsef.jpgKiss Gábor és Bencédy József

 

Nyereséggel járt, hogy a humán szekcióhoz felkérték Pusztai Ferencet, a természettudományos szekcióhoz Pusztai Istvánt összegezzék a konferencia tanulságait. Pusztai Ferenc a humán területen kiemelte: „Korunk nyelvművelésének egyik alaptétele, hogy a nyelvi helyesség megítélésekor stilisztikai szempontokra, a stílusbeli helyességre is tekintettel kell lennünk.” (544; innen a zárójelben kiemelt oldalszámok a Magyar Nyelvőr 1993. október–decemberi 4. számára utalnak.) A szaknyelvi terület vitájából a nyelvhelyességi témákra vetett erős hangsúlyt Pusztai. „Már a középiskolákban, különösen a szakközépiskolában … a magyar nyelvet valamiféle érdektelen tehernek tartják. Ez a paradox arisztokratizmus nem javul a felsőfokú tanulmányok folytatásakor sem. A helyesírásukat, stílusukat teljességgel elegendőnek vélik boldogulásukhoz, hiszen a példát mutató szakemberek jó része sem beszél különbül.” (610) A konferenciát követően Fábián Pál a Nyelvtudományi Társaság ülésén a konferenciáról mondott beszámolójában felhívta a figyelmet: „A nyelvművelés nem lehet féloldalas, nem lehet a figyelem túlnyomó nagy részét az irodalmi és köznyelv felé, tehát a kevesebb felé irányítani, és elhanyagolni a szaknyelveket, vagyis a többet (ehhez egy statisztikai adat: 1980-ban 33 200 magyarországi kiadványból 757 volt a szépirodalmi művek száma.” (613)

A nyelvvel foglalkozó tudósok már régebben felhívták a figyelmet, hogy a nyelv szorosan összefügg a gondolkodással, újabban rámutattak, hogy a magatartással (a nyelvműveléssel kapcsolatban), a stílussal. Nincs kommunikáció stílus nélkül – mondjuk meggyőződéssel, Pusztai Ferenc összegezésének egyik megállapítását elfogadva. „A stilisztikai szemlélet annyira áthatotta a konferencia előadásait, hogy némelyiküket a stílusközpontú nyelvművelés” példájaként is említhetjük. (545) Németh G. Béla szerint „elsősorban is a stílussal, a stílustípusok, a stílusrétegek jellegzetességeivel és szerepükkel volna szükséges foglalkozni, (mert) mind az írás, mind a beszéd hihetetlen primitívvé, egysíkúvá lett”. Stílusunk kultúravesztésének siettetői közül hármat nevezett meg:

„1. Az irodalom néhány csoportja, iránya kocsmai trágárságokkal, piaci ordenáréságokkal, esetlen nyelvi hanyagságokkal kíván modern, hatásos lenni…

2. A tudományok, elsősorban a természettudományok tolvajnyelve, divatidegen szavakkal parádézó, tudálékos stílusa szívós hagyománynak bizonyul. –

3. Az iskola – közel akarván kerülni a gyerekhez – gyakran átveszi a gyerek nyelvét, s így – tegyük hozzá – a tanári mintaadás, normaszembesítés, a kommunikációs szituációk különbségének, másságának érzékeltetése stb. elmarad.” (545)

Kitűnő példákkal érvel Németh G. Béla a stílus meghatározó volta mellett a konferencia megnyitójában: „Amikor Erzsébet királyné arra kényszerítette a férjét, hogy magyarul válaszoljon leveleire, az így kezdte: »Drága Angyalom!« – Nyilván valamilyen népszínműből vette, vagy abból tanították neki, hogy a számunkra kedves nőket Angyalomnak kell titulálni. Boldogult IV. Károlynak… volt egy sajátos szava, amit valahol fölszedett, a rögvest; és ha azt akarta kifejezni, hogy hamarosan, azonnal, rögtön, akkor ezt mondta, talán valami népmese nyomán. Így aztán főúri körökben így nevezték: a rögvest-király. Furcsa dolgokat szülhet a stílusérzék hiánya.” (398-9). – Szathmári István írásaiban felhívta a figyelmet, hogy a stilisztika iránti figyelem időnkint háttérbe szorul a nyelvtudományban; „halottnak tekinthető” – idézi az egyik francia nyelvészt. „A halott köszöni, jól van” – idéz máskor egy másikat. Itthon is ez a hullámzás jellemzi ezt a területet. Messzire jutottunk az ókori görögök buzgalmától!

Az 1980-as évektől egyre nagyobb figyelem fordult hazánkban is a beszélt nyelvre, mint a nyelvhasználat (a parole) széles, nagy és meghatározó területére. Az ELTE bölcsészkarán napi beszélgetéseket rögzítettek Hatvanban és másutt, s ugyanabban az időben beszélt nyelvi vizsgálatok indultak a Nyelvtudományi Intézetben, Kontra Miklós vezetésével, s ezeket is publikálták egy sorozatban, 1988-tól. Ekkor már mintegy 20 éve folytak a Kazinczy kiejtési versenyek Győrben (a Kazinczy Ferenc Gimnázium szervezésében), s mintegy 10 éve Sátoraljaújhelyen (a Kossuth Lajos Gimnázium és Szakközépiskola szervezésében). Ezek a versenyek évente mintegy tízezer tanulót mozgattak meg iskolai, megyei és országos döntőkön.

Péchy Blanka, akinek alapvető érdemei voltak a kiejtési versenyek elindításában, gyakran hangsúlyozta, hogy a verseny célja a hangképzésben, hangsúlyban, hanglejtésben kiemelkedő tanulók serkentése, jutalmazása, nem pedig előadói, színészi utánpótlás nevelése.

A versenyek első éveiben sok gond adódott a hangképzés területén. Az artikulációnak szinte minden mozzanata szerepelt a kifogásokban. Az artikuláció fő hibái fokozatosan csökkentek, de sajnos, egyre általánosabbá vált a gyors beszéd, a hadarás, összefüggésben ennek a társadalmi feltűnésével. Ezt főleg fiatalok beszédében tapasztaljuk, de hadarnak a sportolók is (főleg szereplés után). A társadalmi változással párhuzamosan – nem mai jelenség, de nehéz rá egy-egy időszakban mértéket mondani. Egy lényeges mérték azonban van: a beszéd érthetősége.

Az évek során figyelni kezdtünk a regionális kiejtési sajátságokra. Az i, u, ű időtartamának megkülönböztetése mellett elsősorban az e hangnak lett volna rá esélye, köztük is a zárt e-nek. Sajnos hiába várakoztunk. A határainkon túlról érkező tanulók kiejtése jelentett némi vigasztalást.

1976-ban a Magyar Rádióban indultak a Beszélni nehéz adások, Péchy Blanka és Deme László vezetésével. Ezek a rádió műsoraiban elhangzott, a kiejtés tekintetében ügyetlen mondatokat elemeztek, s ugyanilyen feladatokat adtak a hallgatóknak. A műsort a Magyar Rádió megszüntette, de a szerkesztők megkeresésére a Katolikus Rádió lehetőséget adott a folytatására.

Mondjuk helyesen!
Kerekes Barnabás, Kovács Zsuzsanna: Mondjuk helyesen!

1977-től fokozatosan országos versennyé szélesedett az általános iskolákban folyó vetélkedés, de valamivel korábban már a pedagógusképző intézmények is bekapcsolódtak a mozgalomba 1987-től határainkon kívülről jött diákok is rész vesznek a versengésben. Közben egymás után szerveződtek nyári táborok (Győrben, Balatonbogláron, Csongrádon stb.), melyek felkészülést nyújtanak tanároknak, tanulóknak a versenyekre, a Beszélni nehéz körökben folyó munkára. E táborok szervezéséhez, munkájához segítséget nyújt az 1989-ben alakult Anyanyelvápolók Szövetsége.

Nagy örömmel és segítőkészséggel fogadta mindenki Sátoraljaújhely jelentkezését. A máig is folyó verseny több újat is hozott. A versenyzőknek egyrészt egy nyelvtani, helyesírási feladatlapot kell megoldaniuk, másrészt – s ez az igazán új – egy három perces beszédet kell húsz perces felkészülés után elmondaniuk, melyet a versenybizottság jelöl meg negyedmagával. Ennyiféle versenyt részletesen bemutatni nyilván lehetetlen és értelmetlen, ezért Győr munkája alapján folytatom a tájékoztatót, s csak némi kiegészítést csatolok a sátoraljaújhelyi versenyről.

A hangképzésről már esett szó. A hangsúly, hanglejtés, szünet megoldása máig is elég sok gonddal jár. A versenyzők szépen, hatásosan akarnak beszélni, bemutatni azt a törekvésüket, hogy szövegüket jól artikuláltan, érthetően adják elő. Ebből következik a szöveg agyonhangsúlyozása, a rengeteg felesleges szünet, a szóvég széttöredezése. A beszélők szavakat, mondatrészeket, szerkezeteket olvasnak fel, nem a szövegegész gondolatait, mondanivalóját akarják közölni. Sokat kínlódnak a szünetekkel. A sok felesleges hangsúly sok felesleges szünettel jár, és hibát okoz az összetartozó részek széttagolása is.

A mondanivaló és a szerkezet előtérbe állításának követelményével a szövegegészhez jutottunk, ahhoz a feladathoz, hogy a versenyzőnek meg kell keresnie s aztán kifejeznie, mi a szöveg mondanivalója, és ez a mondanivaló hogyan, milyen eszközökkel (tétmondatokkal, szerkezettel) jelenik meg.

Ami a sátoraljaújhelyi beszédeket illeti, ezekben is a szerkezeti részek, ezek hiánya, ezek érzékeltetése okozza a fő gondot: a bevezetés, tárgyalás, befejezés; a hatásos indítás, az érvelés hiánya.

A kezdetektől örömmel tapasztaltuk, hogy a verseny a tanulók számára több egyszerű szereplésnél. Árad belőlük az anyanyelv szeretete, féltése. Rádöbbennek a nyelv értékeire, szépségeire; egyáltalán: értékeire, ami a mai világban a leghatalmasabb erő a rengeteg silányság, durvaság, pongyolaság, felületesség közepette. Rádöbbennek, hogy a nyelv élete, hordozója ők maguk, hogy a nyelv nemcsak a kommunikáció eszköze, hogy a nyelv szeretete, védelme egyben a haza szeretete és védelme is.

Az 1950-es évektől a nyelvészet különféle ágai egyre nagyobb figyelmet fordítottak a mondatnál nagyobb egységre, a szövegre. Hazánkban a 70-es évektől kerültek előtérbe a szövegtani kutatások; ezek jelentős állomása volt a kaposvári szövegtani konferencia, 1978-ban. A beszélt nyelvi vizsgálatokban kiemelt helyen szerepelt a szöveg; ezt figyelhettük meg a Kazinczy-versenyekhez kapcsolt elemzésekben.

Az iskolai tantervi vitákban ugyanezen időben sokat foglalkoztunk azzal, hol kezdjük az anyanyelvi képzést: a hangokkal vagy a szöveggel. Ismerjük az eredményt; de azt is tudjuk, mennyi területen áll előtérben a szöveg: a fogalmazástanításban, a retorikában, a kiejtésben stb. A szövegvizsgálat, szövegelemzés során egyre nagyobb szerepet kapott a pragmatika (a szövegelőzmény, a szituáció). Kitűnő könyvek, tanulmányok születtek: hogy csak az úttörőket, a legismertebbeket említsem: Deme László: A szöveg alaptermészetéről, Balázs János: A szöveg. (L. Szövegtani szöveggyűjtemény, 1995, ELTE Tanárképző Főiskolai Kar.) Kidolgozták a szövegalkotás és a szövegelemzés nagy fejezeteit, az elemzés fő területeit: a pragmatika, a jelentés, a grammatika szintjét. Néhány éve szerephez jut a szövegértés a magyar tantárgyban, az érettségi vizsgán.

A nyelvvel, a nyelvműveléssel több területen is érintkezik, és egyre szélesedő terület a szociolingvisztika, a társas nyelvészet. Részleteiről átfogó képet kapunk Kiss Jenő: Társadalom és nyelvhasználat, 1995, Tankönyvkiadó Vállalat c. könyvéből. A szociolingvisztika kialakulásában a szociológián és a nyelvészeten kívül más tudományos tényezők és egyéb társadalmi jelenségek, igények is szerepeltek. Se a strukturalizmus, se a generatív grammatika nem tudott kielégítő választ adni a 20. sz. elejétől folyamatosan felmerülő új igényekre, mint a nyelvjárások és a köznyelv viszonya, a nyelvi norma, a pragmatika, a kommunikáció.

A társas nyelvészet foglalkozik a nyelvi változatokkal, ezek szókincsével, nyelvtani eszközeivel, ezeknek egymáshoz, illetve a köznyelvhez való viszonyával, a normával. Mindezek a mindennapi nyelvhasználatot és a nyelvművelést is érintik, de foglalkoznak a nyelvi lazulással, az elektronikus eszközök (a mobiltelefon, az internet) révén elindított és mozgásban tartott változásokkal, a pongyolaságokkal, a határainkon kívül élő magyarság nyelvhasználatában tapasztalható keveredéssel, a globalizmus következtében beálló hatásokkal (szakmai nyelvhasználat, elvont fogalmazás és terminológia).

A különféle nyelvi változatok használatában a viszonyítási alap a norma. Minden nyelvben több norma van, minden nyelvváltozatnak van saját normája, de ezek közt szerepel egy kodifikált norma, és jelen vannak nem kodifikált normák A magyar nyelvben a kodifikált norma köznyelvi. Vita folyik az egy- vagy többközponti (központú ???) norma körül, amely fellángol, hol csillapodik.

A kisebbségben élő magyarság nyelvi gondjaival a legtöbb nyelvész, nyelvművelő foglalkozik, így Péntek János, Murádin László Kolozsváron, Lanstyák István Pozsonyban és számosan Újvidéken, idehaza. Fontos jelenség a diglosszia, a kettős nyelvűség: nyelvjárás és köznyelv vagy regionális köznyelv egy-egy ember nyelvhasználatában: az egyik családi, baráti körben, a másik hivatalos alkalmakkor. A diglossziával hazánkban is találkozunk; szerepe van a nyelvjárások visszaszorulásában.

Az iskolai hátrányok kialakulásában szerepe van az ún. korlátozott nyelvi kódnak, mely az elmaradott társadalmi rétegek gyermekei körében mutatkozik; a mi viszonyaink közt a cigányság gyermekeit sújtja, valamint a nemzetiségi területeket. A trianoni békeszerződéssel elszakított területeken számos egyenetlenség forrása.

Az utóbbi témákkal a nyelvstratégia foglalkozik. 2014-ben a Kormány Nemzeti Stratégiai Intézetet hozott létre, Bence Lóránt vezetésével. Hogy az intézetnek mi lesz a feladatköre, azt még nem tudjuk.

A nyelvművelés átfogó társadalmi szervezete az Anyanyelvápolók szövetsége (2014 óta Anyanyelvápolók Egyesülete néven folytatja munkáját). Taglétszáma mintegy kétezer, tevékenysége igen sokrétű. Szóltam már a helyes kiejtés versenyeiről, a nyári táborokról, az Édes Anyanyelvünk c. lapról. Most még néhány további kiemelkedő tevékenységét kell említenem. A szövetség (egyesület) szervezi a magyar nyelv heti programokat, 2010 óta a magyar nyelv napi megemlékezést. A szövetség kezdeményezésére – több szervezet közreműködésével – felépült A magyar nyelv háza, Széphalomban, a Kazinczy-emlékhelyek környezetében. Ezt az intézményt a Petőfi Sándor Irodalmi Múzeumhoz kapcsolták, de a Szövetség szervezi az állandó és időszaki kiállításokat, az aktuális programokat, így a magyar nyelvi juniálist, a nyári magyar nyelvi tábort. 2012-től bővülő együttműködést alakít a Szövetség az MTA Nyelvtudományi Intézetével, ennek keretében információt cserél, előadásokat, konferenciákat szervez. A szövetség több más intézmény segítségével megalapította a Lőrincze Lajos-díjat. Anyanyelvi pályázatokat hirdet, s ezeket egészben vagy részben könyv alakban megjelenteti; 2014-ben már a 13. kötetnél tart. Példamutató együttműködést folytat a Magyar Orvosi Nyelv c. szakfolyóirattal. Bővülő mértékben alakulnak kapcsolatai a határon túli anyanyelvi szervezetekkel, így elsősorban az erdélyi Aranka György Egyesülettel, de jól formálódnak kapcsolatai a vajdasági és a kárpátaljai szervezetekkel is.

***

Mi a nyelvművelés helyzete ma? – Javul? Romlik? Milyen a megítélése? – A jelenség nagyon összetett; mindkét oldalon vannak tapasztalatok. Felvetik a kérdést: tudomány-e a nyelvművelés? – Abban szinte mindenki egyetért, hogy a nyelvművelés az alkalmazott nyelvtudomány egyik ága, ahogy e könyvecskében is megjelent. – A javul (?), romlik (?) kérdésekre is vannak tapasztalatok, válaszok. Csökkent a sajtó és a rádió, televízió érdeklődése. A gazdasági, társadalmi változások sokféle nyelvi hatással járnak (hadarás, idegen szók, pongyolaságok, durvaság), de ugyanakkor nem kevés gazdagodással (a szókincsben, a szakmai, szaktudományi terminológia területén, a szlengben, a képi eszközök terjedésében, új, sajátos elektronikai műfajok megjelenésében). – A nyelvművelés elleni érthetetlen, dühödt támadások mintha elültek volna. Találkozunk új társadalmi mozgásokkal (nyelvi versenyek, új intézmények, mint a nyelvstratégiai intézet).

Bencédy József

Irodalom

  • A magyar nyelv rétegeződése I–II.; szerk. Kiss Jenő és Szűts László, Akadémiai Kiadó, 1988.
  • Az 1993. évi nyelvművelő konferencia, Magyar Nyelvőr, 1993/4. sz.
  • Balázs Géza és Zimányi Árpád (szerk.:) Hogyan mondjuk? Hogyan írjuk? Magyar nyelvhasználati szótár, Pauz-Westermann, 2007.
  • Balázs Géza, Bencédy József, Deme László, Fábián Pál, Grétsy László, Szathmári István: Kedves Hallgatóim. Válogatás a Magyar Rádió Édes anyanyelvünk című műsorából. TINTA Könyvkiadó, 2003.
  • Balázs Géza: „A magyar nyelv elé mozdításáról…”, Akadémiai Kiadó, 2005.
  • Balázs János: A szöveg, Gondolat, 1985.
  • Bencédy József: Jót s jól. Válogatott nyelvművelő írások és műelemzések, TINTA Könyvkiadó, 2005.
  • Bencédy József: Nyelvtudomány elméletek és nézetek a 20. században, TINTA Könyvkiadó, 2013.
  • Grétsy László, Kemény Gábor: Nyelvművelő kéziszótár. Második, javított és bővített kiadás, TINTA Könyvkiadó, 2005.
  • Grétsy László: A szavak ösvényein. Szavaink és szólásaink eredete, változásai, érdekességei, TINTA Könyvkiadó, 2014.
  • Grétsy László: Anyanyelvi séták. Szavaink, neveink és szólásaink születése, életútja, titkokkal teli világa, TINTA Könyvkiadó, 2011.
  • Kiss Jenő: Társadalom és nyelvhasználat, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2002.
  • Minya Károly: Mai magyar nyelvújítás, TINTA Könyvkiadó, 2003.
  • Minya Károly: Változó szókincsünk. A neologizmusok több szempontú vizsgálata, TINTA Könyvkiadó, 2011.
  • Nyelvművelő kéziszótár, I–II.; főszerkesztő Grétsy László és Kovalovszky Miklós, Akadémiai Kiadó, 1980, 1985.
  • Szathmári István: A magyar stilisztika a kezdetektől a XX. sz. végéig, Tinta Könyvkiadó, 2005.
  • Tanulmányok a magyar nyelv szövegtanának köréből, Szerkesztő: Rácz Endre és Szathmári István, Tankönyvkiadó, 1980.
  • Tótfalusi István: Magyarító szótár. Idegen szavak magyarul, TINTA Könyvkiadó, 2011.

Fábián Pál Nyelvművelésünk évszázadai című könyve megrendelhető a TINTA Kiadó honlapjáról: www.tinta.hu.

Vissza a címlapra
TINTA blog
A szó elszáll, a TINTA megmarad.
Legjobban pörgő posztok
Napi érdekes - 561
JTom • 8 nap
A Fiorentina elleni mérkőzés
Apuleius • 1 nap
Az Atalanta elleni mérkőzés
Apuleius • 8 nap
Mancini vagy Pioli követheti Mottát?
venember83 • 3 nap
Médiavisszhang a történelmi vereség után
venember83 • 7 nap
Cikkek a címlapról
„…a piros szín az erő, a fehér szín a hűség, a zöld szín a remény jelképe.”
Izsó Miklós címerdomborműve az MTA épületén. In: Róna József: Egy magyar művész élete, Budapest, Szerző, 1929 – Magyar Elektronikus Könyvtár. A kép forrása: Digitális Képarchívum „Magyarország címere hegyes talpú, hasított pajzs. Első mezeje vörössel és ezüsttel hétszer vágott. Második, vörös…
Hinni vagy nem hinni?
Hinni vagy nem hinni? Néhány napja láttam munka közben egy puzzle-t, ami megállított, elbűvölt néhány pillanatra. Ha valamikor úgy találkozom vele viszont, hogy megvehetem, megteszem. Mert annyira szemléletes, mély, és magamra vonatkoztatva őszinte-leíró volt. Egy lány, bolygó lufikat tartott a…
>