Ártalmas szűkszavúság

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: IMP Magazin 2010. január.

A szűkszavúság, azaz a valamit kevés szóval, röviden is jól elmondani tudás képessége és gyakorlása alapjában véve elismerésre méltó dolog. Legalábbis sokkal jobb, mint ellentéte, a szószaporítás, noha ez utóbbinak bizonyos formái, így a pleonazmus és a tautológia bizonyos esetekben, helyzetekben még stiláris, főleg figyelemfelhívó, nyomósító szerepet is tölthetnek be, s ennek megfelelően stilisztikai kézikönyveink szóalakzatként kezelik s tárgyalják őket. Történetesen az említettek egyikéről, a pleonazmusokról már szóltam is a TINTA blogon („Ne mondj semmit kétszer!”, 2024. 10. 11.), most azonban maradjunk csak a szűkszavúságnál, pontosabban annak ártalmainál!

A szűkszavúság, mint már legelső mondatomban tisztáztuk, önmagában nem ártalmas, amúgy pedig jellegzetesen korunk terméke, a rohanó élettempó következménye, tünete. Ha nem kelt zavart, nem okoz döccenőt a megértésben, bátran el is fogadhatjuk, különösen az élőbeszédben. Miért ne mondhatnám ezt: „Láttam egy remek darabot a Madáchban”, ehelyett: „…a Madách Színházban”? Egy fiatal a barátjának írt SMS-üzeneteit miért ne tölthetné tele olyan egyéni alkotású – vagy akár nemzedéktársai körében már elterjedt – rövidített szóalakokkal, amelyek mibenlétéről egy 20-30 évvel idősebbnek fogalma sincs? Vagy miért ne kérhetnék egy étteremben egy fél deci cseresznyepálinka helyett egyszerűen egy fél cseresznyé-t? A helyzet, a környezet lehetetlenné tesz bármilyen félreértést, ráadásul az efféle rövidült, jelentéssűrűsödéses formákat már az általános nyelvhasználat is hitelesítette.

"Kérek egy fél cseresznyét!"

A baj akkor kezdődik, amikor a magyarul beszélők (s még inkább a magyarul írók) egyike-másika nem érzi, hol a határ, meddig lehet elmenni a szűkszavúsításban. Nem érzi, hogy ami élőszóban esetleg még természetes, az írásban már hanyagságnak, pongyolaságnak minősül. Vagy nem érzi, hogy egy-egy láncszem kihagyása olykor már – ha csak egy pillanatra is – a gondolatsor megszakadásához vezet. Lássunk csak erre néhány tanulságos példát!

Híradás egy labdarúgóról egyik sportlapunkból: „X.Y.-t a budapesti ortopédklinikára szállították porcgyanúval.” Magam is jól tudom, hogy a „páciensnyelv” bizonyos szavai, kifejezései a túlzott szűkszavúság betegségében szenvednek. Számtalanszor hallunk ilyeneket: cukrom van (noha cukorbajom, cukorbetegségem), vérnyomásom van (holott ha nem lenne, nem is élnék; helyesen: magas vagy túl magas a vérnyomásom); mellhártyám van (= mellhártyagyulladásom, mellhártyasérvem, mellhártya-összenövésem stb.). Még most is őrzöm azt a levelet, amelyben egy érdi olvasóm a következőket írta: „Kedves Tanár Úr! A sajtó sok ostobaságot terjeszt. Most pl. egy bulvárlap orvosi rovatában olvastam egy »aggódó feleség«-nek a laphoz beküldött következő panaszát: »Azt vettem észre, hogy férjem egyre többször jár ki WC-re éjszaka. Lehet, hogy prosztatája van?« Már elnézést, de mije legyen egy férfiembernek, ha nem prosztatája?”

Számomra a levél megkapásakor nem volt kétséges, hogy levélíróm nagyon is jól tudta, hogy itt nem magáról a prosztatáról, más szóval dülmirigyről, vagyis a férfiak és általában a hím emlősállatok mirigyes szervéről, hanem annak valamiféle betegségéről van szó, s csupán a hatáskeltés kedvéért tett úgy, mintha a kérdést félreértené. De a szellemeskedés jogos, mert ezáltal érzékletesebben megmutatkozik, hogy bár a szószaporítás sem jó, ellentétének, a túlzott szűkszavúságnak is megvannak a veszélyei. S e kis kitérő után visszakanyarodva a porcgyanú-hoz hadd válaszoljak így: Azt hiszem, valódi félreértésről itt sem lehet szó, azaz az olvasók nagyon is jól megértik a szövegből, hogy a porcgyanúval azt jelenti benne: ’porcsérülés gyanújával’, de magam is úgy vélem, hogy ha nem értik is félre az olvasók ezt a sűrített formát, sajtótermékben nem ajánlatos ennyire szűkszavúnak lenni!

De nézelődjünk csak tovább! Egy országos napilapban olvastam ezt a mondatot: „A vizsgálat eredményeként több lakástakarító kisiparos ellen szabálysértést kezdeményeznek.” Hogyhogy? Azok, akik hivatalból fellépnek a szabálysértők ellen, maguk kezdeményeznek szabálysértést? Ugyan már! Szabálysértési eljárást! Nem mindegy!

Kétszeresen is elmarasztalást érdemel ez a sajtóbeli közlés, azaz inkább hirdetés: „Munkaközösségünk személy- és motorkerékpár tanfolyamot indít.” Kellőképpen kiegészítve: személygépkocsi- és motorkerékpár-vezetői tanfolyamot. „Kétszeresen” – írtam, nem ok nélkül, mivel mind a gépkocsi, mind a vezetői szó kihagyása már eleve értelmetlenné teszi a mondatot.

Ezúttal egy megyei lap egyik rendőrségi híréből idézek: „Emberölési kísérlet miatt decemberben szabadult a 20 éves d.-i férfi, akit újabban M. Imréné 70 éves asszony meggyilkolásával gyanúsít a rendőrség.” Emberölési kísérlet miatt szabadult? Szó sincs róla! Emberölési kísérlete büntetéséül börtönbe csukták, s onnan szabadult decemberben! Egy igen fontos mozzanat kimaradt a szövegből, s ezáltal azt sugallja, hogy emberölési kísérletével érdemelte ki a szabadulást. Helyesen, azaz betoldva a túlzott szűkszavúság következtében hiányzó részt így, hangzana a mondat: „Emberölési kísérlet miatt kapott börtönbüntetéséből decemberben szabadult a 20 éves d.-i férfi…” stb.

Hogy a nyomtatott sajtó mellett az egyéb tömegtájékoztató eszközök se szoruljanak teljesen háttérbe, most még egy rádiós zenei ismeretterjesztő műsorból idézek egy szintén figyelmet érdemlő példát: „Hazánkban kb. 70 ezer gyermek fáradozik hangszer elsajátításán.” Hogyan? Hát ennyien akarnak nálunk hangszert lopni? Persze, tudom én, hogy valójában nem hangszer elsajátításáról, azaz eltulajdonításáról, ellopásáról volt, azaz lett volna szó abban a műsorban, de hogy valóban arról legyen szó, ahhoz azt is kellett volna mondani.

„Hazánkban kb. 70 ezer gyermek fáradozik hangszer elsajátításán.”

Végezetül egy autójavító kft.-nek abból a hirdetéséből idézek egy érzékletes példát, amelyben ez az ajánlat is ott szerepel: Karambolos javítás. Jó, jó! Tudom én, hogy ez sem valamilyen istentelen vétség, mivel a legtöbben hamar rájönnek, hogy miről is van szó. De nyilvánvaló, hogy nemcsak pontosabb, hanem stílusosabb is lett volna ez a túlsűrítés nélküli felirat: Karambolos kocsik javítása.

Remélem, minden olvasóm előtt világos, hogy nem a terjengős fogalmazás védelmében írtam ezeket a sorokat. Magam is sokra értékelem a Nobel-díjas olasz költőnek, Carduccinak ezt a szellemes mondását: „Aki valamit tíz szóval is el tud mondani, de hússzal mondja el, az egyéb aljasságokra is képes.” De ne felejtsék el: aki tíz szóval próbálja elmondani azt, aminek világos megértéséhez húsz szó szükséges, az sem kevésbé vétkes a fölöslegesen fecsegőnél.

Grétsy László