venember83 • 1 nap
Thomas Halliday, az ifjú brit paleontológus bemutatkozó műve, a Más-világok világszerte óriási sikernek örvendhet: eddig tizenhárom nyelven jelent meg, és nemsokára érkezni fog a brazil, a japán, az orosz, valamint a török kiadás is. Micsoda eredmények! Kíváncsiságomtól hajtva feltétlenül utána akartam járni, mégis mitől ennyire népszerű egy őslényekkel foglalkozó könyv, érdeklődésemet pedig csak még tovább fokozta, hogy a szerző személye a közelmúltig ismeretlen volt számomra.
Fiatal írónk hamisítatlan prehisztorikus szafarira hív bennünket – minél messzebbre utazunk vissza az időben, annál idegenebbnek ható világokba csöppenünk. A mamutsztyeppéken uralkodó zord körülményekhez kizárólag a legrátermettebb fajok képesek alkalmazkodni, mint például a lovaink közvetlen elődei. Nem sokkal A Nagy Kihalás után, körülbelül 225 millió éve, a mai Kirgizisztán területén furcsa hüllők siklanak a levegőben a hátsó lábaik között feszülő bőrvitorláik segítségével, míg jókora, az imádkozó sáskákra emlékeztető rovarok állnak lesben. Az élet hajnalán, hozzávetőlegesen 550 millió évvel ezelőtt barátságtalan, kopár környék fogad minket: a nappalok kissé rövidebbek, az éjszakai égbolton sok csillagzatot meg se találnánk, az akkor élt lények pedig annyira kilógnak a sorból, hogy egyszerűen képtelenek vagyunk magabiztosan besorolni őket a jelenlegi állatcsoportok valamelyikébe. Szédítő kalandunk végén, a látottakat összegezve vonjuk le a manapság egyre inkább időszerű következtetést – ha tudunk tanulni íratlan történelmünkből, akkor sokkal könnyebben vehetjük a bizonytalan jövő állította akadályokat.
▲ Vitorlázó Sharovipteryx (Mark Witton illusztrációja)
A kötet alapjául szolgáló elképzelés korántsem egyedi, ám a pazar előadás feledtetni tudja ezt velünk. Thomas nagyon ügyesen bánik a szavakkal, öröm olvasni a rég letűnt tájakról írt leírásait vagy azt, ahogyan bemutatja a színre lépő szokatlan állatokat. A lendület egészen magával ragadó, így hamar olyan érzésünk támadhat, mintha valójában dokumentumfilmet néznénk. Akad azonban egy érthetetlenül kihagyott lehetőség, ami véleményem szerint rengeteget emelhetett volna a színvonalon… A könyvben néhány fekete-fehér illusztráció kapott helyet, melyek Beth Zaiken munkái (mondjuk ez valamiért nincs külön, jól láthatóan feltüntetve, egyedül a köszönetnyilvánításból derült ki). A díjnyertes paleoművészt leginkább a szemet gyönyörködtető életképei alapján ismerem: teljesen felfoghatatlan számomra, miért nem kérték fel ezúttal is arra, hogy ilyeneket alkosson, fejezetenként legalább egyet-egyet. A festményeket csodálva a témában járatlanabbak jóval egyszerűbben maguk elé képzelhetnék a nemrég olvasottakat, ráadásul a részletekben elmerülve hosszasan elidőzhetnének felettük.
▲ Grönlandi táj kétmillió évvel ezelőttről (Beth Zaiken illusztrációja)
Hatalmas csalódást okozott a magyar fordítás – már csak azért is, mert az a Dulai Alfréd érte a felelős, aki a Magyar Tudományos Akadémia köztestületének tagja, a Magyar Természettudományi Múzeum Őslénytani és Földtani Tárának egyik vezetője, emellett korábban számos ismeretterjesztő kiadvány honosításánál működött közre. Görcsös ragaszkodása a különösen bosszantó dolgokhoz folyamatosan kizökkentett az időutazás élményéből… Lássunk erre egy példát! Az eredeti szövegkörnyezetben pterosaur szerepel, ezt egyszerűen pteroszauruszként kell átültetni magyarra, ehhez képest ő a repülő őshüllők egész csoportjának (pontosabban rendjének) nevét vonatkoztatja egyetlen példányra, ezért állandóan Pterosauriázik. Miért? És hányszor, de hányszor elkövette ugyanezt a hibát! Sajnos gyakran fordulnak elő nevetségesen hangzó kényszerfordítások is, meg olyan változatos agyrémek, amikre a szánalmasnál kifejezőbb jelzőt keresve sem találhatnék. Kafferbivaly helyett „afrikai bölény”, „ormányos Proboscideák”, „romániai Hátszeg”, „keselyűszerű sörény”, a Myotragus „nyugtalanítóan előrefelé néző kecske”, a földilajhár „nyöszörögve négykézlábra gurul”, „a pók fogai”, a tengeri skorpiók „felszerelik a végtagjaikat”, a Hallucigenia „hátából egy hosszú gerinc áll ki, amely enyhén pikkelyszerű”…. *mély sóhaj* Hosszan lehetne még folytatni a sort. Szégyen. Gyalázat. Méltatlan az alaphoz.
▲ Rhamphorhynchusok szárnyalnak egy lagúna felett (Simon Stålenhag illusztrációja)
Hiába érdemli meg minden elismerésünket az eredeti, a Más-világok hazai kiadásának borzasztó hanyagsága érthető okokból kifolyólag sokat ronthat az értékelésünkön. Üzenem a kiadónak: legközelebb Makovecz Benjamint bízzák meg a fordítással! Benne eddig sosem kellett csalódnunk.
Köszönöm szépen a Corvina Kiadónak a felajánlott példányt! A könyv profilja ide kattintva érhető el.
