Logo Pic
Fejes Valentin 2024. január 30.

Kiköszörülni a Spielberg ejtette csorbát

Hiába sikerült világraszóló csapatot kovácsolni a projektjük köré, a Netflix következő nagy durranásának szánt „Élet a bolygónkon” sokakban keserű szájízt hagyott. Egy utolsó bemutató erejéig azonban még érdemes foglalkoznunk vele, hiszen afféle kísérőként nemrég könyvet kapott. Bár ennek megjelenését jóval kisebb felhajtás övezte, szerintem méltán megérdemli a figyelmet.

_fb_uj_dr_tom_fletcher_life_on_our_planet.jpg

„A valaha írt legizgalmasabb történetet kőbe vésték.” – indít e szép gondolattal a szerző, mellyel nehezen szállhatnánk vitába. Dr. Tom Fletcher, a gerincesekre szakosodott őslénykutató kísér bennünket azon a rögös, néhol kanyargós úton, ami több milliárd év eseményeit öleli fel. Szemtanúi lehetünk, miként pattant ki az élet első szikrája a zavaros őslevesben, annak, ahogy a sokáig kopár bolygónk végül zöldbe borult; nyomon követhetjük a máig töretlen népszerűségnek örvendő dinoszauruszok felemelkedését, a tündöklésüket, majd virágzó birodalmuk bukását; végezetül képbe kerülnek a hosszú ideig háttérbe szorított emlősök, köztük a mi közvetlen elődeink is.

anthra_1.JPG

Strepsodust zsákmányoló Anthracosaurus (kép forrása: Netflix)

maiasaura_netflix.jpg

A Maiasaura, a „jó anyagyík” épp rászolgál a nevére (kép forrása: Netflix)

Földünk krónikájában a szörnyű pusztítással járó tömeges kihalások hozták el a legkomorabb időket. Jelen tudásunk szerint öt ilyen súlyos katasztrófát vészelt már át a Naprendszer kéken tündöklő gyöngyszeme, ám sajnos minden jel arra mutat, hogy jelenleg a hatodik kellős közepén járunk, melyben kivételesen a természet fékeveszett erői helyett a felelőtlen emberi magatartás játszik döntő szerepet. „A földtörténeti múltból tanulva talán elkerülhetjük az újabb tragédiákat.” – teszi hozzá reménykedve a paleontológus. Zárásként ennél nyugodtabb vizekre evezünk, így a kulisszatitkokba avat be minket az író. Milyen nehézségekkel kellett szembenéznie a stábnak a forgatások során? Hogyan leheltek lelket (persze csak virtuálisan) a rég letűnt állatokba? Mekkora kihívást jelentett az őslényeket modern környezetünkben elhelyezni?

anagyk_1.JPG

Látkép 252 millió év távlatából – zajlik A Nagy Kihalás (kép forrása: Netflix)

anchiornis_netflix.jpg

A korszerű kutatási módszereknek hála immár egész pontos képet festhetünk a kis Anchiornisról (kép forrása: Netflix)

Tom a Leedsi Egyetemen töltött évek alatt érzett rá a tanítás fontosságára, az ismeretek átadásának szeretetére. Elismerésre méltó hozzáállása a kötetet forgatva hamar kitűnik. Az epizódokhoz igazodva viszonylag rövidebb terjedelmű, könnyen fogyasztható fejezetekre osztotta a szöveget. Mesélésében végig egyenes, a homályba nyúló kezdetektől egészen napjainkig tartó vonalat követ, ezért ezúttal nincs ide-oda ugrálás se térben, se időben. Szerencsére messziről kerüli a túlzásokba esést, nem veszi feleslegesen drámaira a figurát, mégis eléri célját – tehetséges előadóként képes folyamatosan fenntartani az olvasó érdeklődését, jól érthetően magyarázza el az összetett (például az élet menetét alakító) jelenségeket, emellett mondanivalóját helyenként odaillő tudománytörténeti részletekkel egészíti ki. Íme, itt a követendő példa, tessék tőle tanulni!

erythr_1.JPG

Jóllakott Erythrosuchus sütkérezik a nap fényében (kép forrása: Netflix)

gyapja_1.JPG

Gyapjas mamutok menetelnek szép libasorban (kép forrása: Netflix)

Kizárólag a forrásjegyzék hiánya miatt emelnék kifogást, máskülönben kiváló ismeretterjesztő munkáról beszélhetünk. Mindezek tükrében szinte adja magát a kérdés: miért nem ilyenre sikeredett a sorozat? Ha az alkotók megalkuvás nélkül ragaszkodtak volna ahhoz a magas színvonalhoz, amit e könyv képvisel, akkor a nézők most valószínűleg sokkal elégedettebbek lennének a végeredménnyel.

a_kozetek_naploja_kicsi_ammonitesz_75.png

Köszönöm szépen a kiadónak a felajánlott példányt! A könyv profilja ide kattintva érhető el.

a_kozetek_naploja_tamogato_trilobita_100.png

Vissza a címlapra
A Kőzetek Naplója
„A Kőzetek Naplója” Fejes Valentin tudományos ismeretterjesztő blogja Földünk íratlan történelméről. Rövid híradások, hosszabb írások és könyvbemutatók – minden, ami őslénytan!
Legjobban pörgő posztok
A Benfica elleni mérkőzés
Apuleius • 2 nap
A Napoli elleni mérkőzés
Apuleius • 6 nap
A mercato utolsó napjai viharosak lehetnek
venember83 • 4 nap
Veiga csak drága kölcsönben érkezhet?
venember83 • 8 nap
HÁZSZEMLE: Új építésű lakás 100 millióért, horror minőségben
KömKel • 5 nap
Cikkek a címlapról
A fosszilis tüzelőanyagok környezeti hatásai – az üvegházhatású gázok kibocsátásán túlmenően
A fosszilis tüzelőanyagok termelésének és felhasználásának környezeti hatásait illetően a figyelem nagyrészt az üvegházhatású gázok kibocsátására irányul, és hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni számos más jelentős problémát, például a levegőszennyezést, a zajszennyezést, a talaj és a víz…
A klasszikus sci-fi metal újraértelmezve
Ilyet még biztos nem láttál, de most fogsz! A sci-fi metal koronázatlan királya, a Voivod nagyzenekarral állt a színpadra. A zenekar korábban bejelentette, hogy Monteral-ban két koncerten a Orchestre Symphonique De Montréal zenekarral lépnek a színpadra. Az első koncertre január 29-én került sor,…
>