JTom • 5 nap
Híres francia színészek 20. század – A 10 leghíresebb francia színész férfi és színésznő. 10 olyan híresség, akik világszerte is ismertté váltak. Őket Magyarországon is ismertük, ismerjük a tévé jóvoltából. Nem feltétlen ők a legjobb francia színészek, de mindenképp a legismertebbek. Nem volt könnyű ennyi hírességet beszorítani a 10 közé, így több ismert ember kimaradt. Röviden bemutatom a munkásságukat, sikereiket a 20. században, bővebbet a szövegbeli linkekből tudhatsz meg róluk.
Jean Marais maradandót alkotott a lovagi zsánerével, különösen a kosztümös filmekben alakított szerepeivel, melyeket mind leadtak a Magyar Televízióban. Ő az 1940-es években kezdett el filmezni, s hamarosan a romantikus hős szerepkörében találta magát. Ő lett az ügyeletes hős, az 50-es évekre, de számomra különösen az 50-es évek végi, 60-as évek eleji tipikus Jean Marais kosztümös kalandfilmekből ismeretes, melyeket számos alkalommal megismételtek a tévében.
A púpos (1959) a mai napig az egyik leghíresebb, de ott a van A kapitány, a Csoda a farkasokkal, vagy a Párizs rejtelmei is. Mindegyikben egy régebbi történelmi kor lenyűgöző hősét alakította, aki a gonosz ellenfelekkel, s egyéb akadályokkal szembeszállva legyőzi őket, s elnyeri a női főhős szerelmét. Körülbelül a 60-as évek derekáig a csúcson volt – utoljára a Fantomas filmek tartották a középpontban – ezután viszont lezuhant az iránta való érdeklődés. Csak kevés filmben játszott, és más művészetekre koncentrált, mint például a szobrászat.
Örök kedvenc, soha hozzá hasonló nem lesz. Az ő figurája a francia vígjáték színészek egyik legegyedibb egyénisége, még a legpimaszabb, vagy pökhendibb szerepekben sem lehetett utálni. Arcmimikája, jellegzetes nüanszai feledhetetlenné tették, noha azóta is vannak jó komikusok, kevésen nevettem ennyit.
Louis de Funes a régi francia színészek közül azért is egyedi, mivel nem fiatalon, hanem később futott igazán be. Rengeteg fekete-fehér filmben játszott – sokszor csak mellékszerepet – némelyik egész jó volt. De szerintem első nagy dobása a Horgász a pácban (1958) volt, Blaireau figurája gyermekkoromban roppant népszerű és gyakran emlegetett gyerekek és felnőttek között is.
Majd a 60-as években következett az igazi áttörés, különféle vígjátékok sorozata. A Csendőr filmek világhírűek lettek – nem szólva a már addig is híres Saint-Tropez -ról, s az elsőt további 5 folytatás követte. Az évtized közepén a legjobb francia színész férfi nagyágyúk közül a már bemutatott Jean Marais -val együtt juttatták a csúcsra a Fantomas trilógiát, melyben neves társa szinte csak másodhegedűssé vált mellette.
A mozisikerek között kiemelkedő volt az Egy kis kiruccanás (1966), amely a legnagyobb francia kasszasiker lett. Ez a másik közönségkedvenc, amelynek egyes jeleneteit imádtuk, nagy sikere volt a tévében is. Az 1973-as Jákob rabbi kalandjai ismét jókora dobás volt – az egyik legjobb alakítása, s mozija – melyet nem tudni miért, csak 1990-ben mutatták be a magyar mozik. Egy szívinfarktus a 70-es évek közepén megállította egy időre, de még néhány emlékezetes filmet készített, mielőtt végleg eltávozott közülünk.
Forrás: Louis de Funes élete és filmjei
Brigitte Bardot a francia filmművészet ikonikus alakja, aki a 20. század második felének egyik legismertebb személyiségévé vált a francia színésznők közül. Bardot a filmvilágba tényleges berobbanását az És Isten megteremté a nőt (1956) című filmmel érte el, amely nemcsak a karrierjét, hanem a modern női szabadság szimbólumát is megteremtette. Filmes karrierje során több mint 40 filmben szerepelt, olyan alkotásokban, mint például az Egy párizsi lány (1957) és a Viva Maria! (1965).
Brigitte Bardot rendkívül szabad szellemű életet élt, amely a sajtó és a közönség figyelmének középpontjába helyezte. Az 1970-es években visszavonult a színészettől, hogy az állatvédelemnek szentelje életét. Alapítása, a Brigitte Bardot Foundation, az állatok jogainak védelmét tűzte ki célul, és ma is aktív. Ez egy fontos küldetés, hiszen például a legszebb állatok bőrét, vagy bundáját előszeretettel használják fel, vagy vadásszák világszerte.
Különleges kisugárzása és megjelenése miatt Bardot örökre a francia kultúra egyik meghatározó alakja marad. Személyisége egyszerre volt rejtélyes és karizmatikus, amely mind a rajongók, mind a kritikusok körében elismerést aratott. Azon kevés szexszimbólumok egyike, aki más területeken is maradandót alkotott.
Jean-Paul Belmondo számomra leginkább komikus akció és kaland karaktereiről emlékezetes. Máig megvan videón a Riói kaland (1964), az Egy kínai viszontagságai Kínában (1965), vagy az Ászok ásza (1982). Paulnak kezdetben sportolói álmai voltak, ám egy betegség miatt fel kellett hagynia az ökölvívással. Ezután fordult a színészet felé, és a Párizsi Konzervatóriumban tanulta a szakmát, ahol a hagyományos és modern színházi irányzatokat egyaránt elsajátította.
Belmondo a francia újhullám kiemelkedő alakjává vált Jean-Luc Godard Kifulladásig (1960) című filmjével, amely meghozta számára a nemzetközi hírnevet. Karakteres arcvonásai, lezser stílusa és természetes karizmája miatt a francia film egyik legismertebb sztárja lett. Olyan ikonikus filmekben szerepelt, mint az Egy asszony meg a lánya (1960), Vittorio De Sica rendezésében, valamint a Cartouche (1962) és a Bolond Pierrot (1965), amelyekben a klasszikus hős és az anti-hős szerepét is magára öltötte.
Az 1970-es években Belmondo az akciófilmek és bűnügyi drámák meghatározó alakja lett, gyakran saját maga végezve a veszélyes kaszkadőrjeleneteket. E korszak emlékezetes alkotásai közé tartozik a Borsalino (1970), amelyben Alain Delonnal közösen szerepelt. Később A profi (1981) lett Belmondo karrierjének egyik kultikus alakítása, melynek a zenéjét a legjobb filmzeneszerzők egyike, Ennio Morricone varázsolta örökzölddé.
A híres francia színészek közül jellegzetes stílusával egyszerre volt szórakoztató és komoly, és minden karakterének egyedi vonásokat adott. Belmondo 2021-ben bekövetkezett haláláig a francia kultúra egyik legismertebb alakja maradt. Filmes öröksége mellett sármja, humorérzéke és bátorsága generációk sorának nyújtott inspirációt.
Alain Delon a francia mozi egyik legfényesebb csillaga, aki rendkívül sokoldalú színészként és karizmatikus személyiségként hódított meg generációkat. Legnagyobb sikerei közé tartozik a Rocco és fivérei (1960), a Napfényes helyek (1960), valamint a A szamuráj (1967). Ezek a filmek nemcsak a francia, hanem a nemzetközi filmvilágban is meghozták számára az áttörést.
Noha az egyik leghíresebb francia színész férfi volt, számomra Belmondóhoz képest sokkal kevésbé fogott meg a mozijaival, csupán néhány filmjére emlékszem. Általában hasonló jellegű karaktereket alakított, és számos középszerű bűnügyi, vagy hasonló filmben szerepelt.
Delon híres volt arról, hogy nemcsak színészként, hanem producerként és üzletemberként is sikeres volt. Karrierje során számos díjat nyert, beleértve a Cannes-i Fesztivál életműdíját. Karizmatikus és titokzatos egyénisége gyakran árnyalta magénéletét, amely szintén a bulvár híradók középpontjában volt.
Alain Delon 2024-ben hunyt el, de öröksége és filmes hatása töretlen marad, hiszen a modern filmművészet és a legjobb francia színészek egyik meghatározó alakjaként tartják számon.
Pierre Richard a francia vígjáték mestere, akinek a neve összeforrt a szerencsétlenkedő, de szerethető figurával. Az olyan filmek, mint A magas szőke férfi felemás cipőben (1972) vagy a Félénk vagyok, de hódítani akarok (1981), a francia mozi emblematikus alkotásai lettek, s hazánkban is kedveltek voltak. Richard filmjei nemcsak humoruk, hanem érzelmi mélységük miatt is kedveltek.
A színész eredetileg zenésznek készült, mielőtt a színészet felé fordult. Már a 60-as években elkezdte az „ökörködést”, és a 70-es években ezt tökélyre fejlesztette. A fentebb említettek, az Olajralépés (1978), az Esernyőtrükk (1980) és még egy sor akkori vígjátékot töretlen sikerrel játszottak a tévében is.
Karrierje során több díjat is kapott, és mind a mai napig aktív a filmes világban. A 80-as években tovább folytatta sikereit az egyik legjobb komikus párosként a Depardieauval közös Balfácán (1981), Balekok (1983) és Négybalkezes mozikban. Ezeknek az amerikaiak elkészítették a saját verziójukban is.
De az Iker (1984), vagy a Magas szőke + 2 szőke (1988) is ismert filmjei lettek, és a 90-es években valamint az új évezredben is számos alkotásban szerepelt. Richard egyszerre komikus és intelligens személyiség, aki mély humanizmussal közelít minden szerepéhez.
Catherine Deneuve a francia mozi királynője, akit eleganciájáról és sokoldalú tehetségéről ismernek. Első nagy sikere a Cherbourgi esernyők (1964) volt, amelyet számos emlékezetes alakítás követett, mint például A nap szépe (1967) és az Indokína (1992). Utóbbi szerepéért Oscar-díjra jelölték.
Deneuve különleges művészi érzékkel bír, amelyet nemcsak színészetben, hanem divatban és aktivizmusban is kamatoztatott. Személyisége többrétű, egyszerre titokzatos és földöntúli, amitől állandó inspirációt jelent a rendezők és a közönség számára.
Deneuve karrierje során számos díjat és elismerést kapott. Kétszer nyerte el a César-díjat (Franciaország legrangosabb filmes díja): először a Le Dernier Métro (Az utolsó metró, 1980), majd az Indokína (1992) című filmekért. Az Indokínában nyújtott alakítása Oscar-jelölést is hozott számára a legjobb női főszereplő kategóriában. Az elismerések mellett a filmművészet egyik legkiemelkedőbb arcaként ismerték el, és a franciák egy ideig "a nemzet arcának" (Marianne) választották, ami a francia állam szimbóluma.
Deneuve élete és karrierje során mindig is fenntartotta a titokzatosság auráját, amely csak tovább növelte vonzerejét. Noha a magánéletéről ritkán beszélt nyilvánosan, ismert kapcsolatai közé tartozott Marcello Mastroianni, akivel egy közös lányuk is született, Chiara Mastroianni, aki szintén a művészeti világban találta meg hivatását.
Catherine Deneuve nemcsak a filmvásznon, hanem a divatvilágban is ikonikus figurává vált. Yves Saint Laurent múzsája volt, és eleganciája generációk példaképeként szolgált. Mindemellett emberjogi aktivistaként is ismert: kiáll a nők jogaiért és a környezetvédelemért. A híres francia színészek között nőként is elismert sokoldalúsága miatt.
Gérard Depardieu nemcsak hazájában, hanem és nemzetközi filmművészetben is ismert egyéniséggé vált. Az 1970-es években indult pályafutása során hamar az egyik legfoglalkoztatottabb és legsokoldalúbb színésszé lett. A 70-es évekbeli szerepei után egyre több drámai és vígjátéki szerepben tűnt fel. Nem lehet besorolni a francia vígjáték színészek közé, mert sokféle szerepet eljátszott.
Depardieu nagyszerűen váltogatja a komoly és könnyed műfajokat, ahogy azt például Cyrano de Bergerac (1990) vagy az Asterix és Obelix filmsorozatban is láthatjuk.
A Cyrano de Bergerac-ban nyújtott alakításáért Cannes-i díjat kapott, és Oscar-díjra is jelölték. Híres szerepei közé tartozik még A zöld kártya (1990), amelyben egy különleges szerelmi történet részesévé vált, és amely megnyitotta az utat számára a hollywoodi sikerek előtt is. Utána 1492 – A Paradicsom meghódítása (1992) emlékezetes, amelyben a legnagyobb felfedezők egyikét, Kolombuszt játszotta. Számos szerepet kapott amerikai, vagy koprodukciós filmekben is.
Munkássága során több rangos elismerést nyert, többek között a César-díjat és az Európai Filmakadémia életműdíját is. Depardieu személyisége markáns és ellentmondásos: temperamentumos, szenvedélyes emberként ismert, akinek életmódja és politikai nézetei gyakran váltanak ki vitákat. Ugyanakkor vitathatatlan tehetsége és lenyűgöző jelenléte a filmvásznon minden idők egyik legkiemelkedőbb színészévé teszi.
Jean Reno, eredeti nevén Juan Moreno y Herrera-Jiménez, spanyol származású francia színész, aki világszerte ismertté vált jellegzetes megjelenéséről és karizmatikus alakításairól. Filmes karrierje az 1980-as években indult be, és az áttörést Luc Besson filmjei hozták meg számára. A Metró (1985) és A nagy kékség (1988), vagy a Nikita (1988) után a 90-es években felfelé ívelt a karrierje.
Christian Clavierrel közösen a Jöttünk, láttunk, visszamennénk (1993) filmmel egy több folytatásból álló sikeres időutazós vígjáték széria vette kezdetét. De a Leon, a profi (1994) című film tette őt igazán híressé, amelyben egy érzékeny, de könyörtelen bérgyilkosként lopta be magát a nézők szívébe.
Nekem az 1996 -os A jaguár a kedvencem, amely a dzsungel kalandfilmek egyik remek darabja. Reno Hollywoodban is sikeres lett: olyan kasszasikerekben szerepelt, mint a Mission: Impossible (1996), a Godzilla (1998) és a Da Vinci-kód (2006). Egyedi stílusa és sokoldalúsága lehetővé tette számára, hogy a drámától a vígjátékig minden műfajban megállja a helyét.
Jean Reno a magánéletben visszafogott és elegáns figura, aki büszke francia identitására és spanyol gyökereire egyaránt. Bár karrierje később inkább a nemzetközi produkciókra helyeződött, Franciaországban továbbra is a filmszínészet egyik ikonjaként tartják számon.
Sophie Marceau a francia filmek csillaga, aki fiatalon, 14 évesen robbant be a köztudatba a Házibuli (La Boum, 1980) című tinifilmben. A film hatalmas sikere és az azt követő folytatás révén Marceau nemcsak Franciaországban, hanem nemzetközileg is a fiatal generáció szimbólumává vált. A későbbiekben komolyabb szerepekkel váltotta fel a tinédzserkaraktereket, mint például A Saganne erőd (1984) vagy A kék hangjegy (1991). Közben vígjátékokban is szerepelt, mint például a Kellemes húsvéti ünnepeket (1984) komédiában Belmondóval.
Nemzetközi áttörését a Rettenthetetlen (1995) hozta meg, ahol Mel Gibson oldalán játszott egy jelentős szerepet. Marceau emellett a James Bond-univerzumba is belépett, mint a A világ nem elég (1999) egyik emlékezetes női főszereplője. Az évek során bebizonyította, hogy a romantikus filmektől a történelmi drámákig minden műfajban képes kiválóan helytállni.
Sophie Marceau bája és intelligenciája nemcsak színésznőként, hanem rendezőként is megnyilvánul. Több filmjét maga rendezte, és ezekben érzékenyen reflektált az emberi kapcsolatok mélységeire. Szépsége, tehetsége és elhivatottsága miatt ma is a francia filmgyártás egyik legnagyobb ikonjának számít.
