Linda Morvai • 19 nap
Furcsa állatok, a 10 legfurcsább állat a világon nem egy sztenderd lista. Számos szempontból összeállítható, úgymint működés, funkció, szokatlan külső, extrém tulajdonságok, stb. A kismillió természetfilm alapján melyet megnéztem az évtizedek alatt, legalább százas listát csinálhatnék.
De – mint nemrégiben a legfurcsább fák esetén – itt is megpróbáltam leszorítani tízre. Rengeteg külföldi oldalt is végigböngésztem, miket ajánlanak, végül igyekeztem több állat típusból, kontinensről és helyről összeválogatni a furcsa állatok top 10 -es listáját. Bármikor máskor írom, ezt a cikket más-más top 10 lett volna, ugyanis mindig találunk még furcsábbat.
A sáskarák(okat) elsősorban szokatlan és sokszínű külsejük miatt válogattam ki. A méretük a szokásos 10 centimétertől akár ennek 3-4 szereséig is terjedhet, az egyik fő jellemzőjük a sokféle színkombináció. A trópusi és szubtrópusi sekély tengervizekben, a tengerfenék üregeiben élnek és pihennek. Az elnevezésüket az imádkozó sáskákhoz hasonló testtartásukról kapták.
Ragadozóként gyors ollómozgásokkal csapnak le áldozataikra. Mivel képesek biológiai szonolumineszcenciára (ami hang hatására létrejövő fénykibocsátást jelent), nehéz őket tartani, mivel speciális akváriumra van szükség, amit nem tudnak áttörni. Az eddigi kutatások szerint a nyúlványokon ülő nagy összetett szemeik révén, a sáskarákok nagyobb színskálát érzékelnek, mint az emberi szem.
Ez itt most nem egyetlen faj, hanem egy rend, de minden faja olyan egyedi külsejében, hogy nem akartam kiemelni egyet sem. Valójában nem sáskák, s bár a legtöbben azt hiszik, (csak) trópusi állatok, északabbra, például Dél-Európában is él néhány fajuk. Fő érdekességük a növényekre emlékeztető, szokatlan külső, amellyel szinte teljesen beleolvadnak a környezetükbe.
Egészen különféle alakúak vannak Ázsiában, vagy a különleges természeti jelenségekkel tűzdelt Amazonas erdeiben. Egyesek a növények leveleire, mások vékony, elágazó faágakra, pálcikákra hasonlítanak. Vannak, melyeket mohaszerű, vagy zuzmós kinövések borítanak, és roppant hosszú ideig képesek mozdulatlanul maradni. De a botsáskák közül vannak színváltók is, illetve egyesek színvillogtatással, vagy hang kiadásával védekeznek.
Az orchidea manó nem egy fantasy könyvekből származó lény, hanem a trópusokon, főként Délkelet-Ázsiában élő állatfaj. A külseje káprázatos, vannak köztük gyönyörű, rózsaszín és más – virágokhoz hasonló – színezetű példányok, amelyek szinte egybeolvadnak a virággal.
De képesek változtatni is a színűket, s ez egyrészt azt a célt szolgálja, hogy a madarak el ne kapják őket, másrészt, hogy zsákmányállataik összetévesszék a virágszirmokkal. E tekintetben rafináltabbak, mint a legveszélyesebb nagyragadozók. Általában rovarokat fogyaszt, de megfigyelték már, hogy apróbb gyíkot is elkap.
A tüskés ördög Ausztrália sivatagos vidékein él. Az agámafélék családjába tartozik, a testéből mindenünnen kinövő tüskék teszik egyedivé. Színe a környezetéhez alkalmazkodóan arany és barna, de a hőmérséklettől függően is változik. A tüskék nemcsak a ragadozók távol tartására szolgálnak, de abban is segítik, hogy összegyűjtse és megtartsa a csekély vizet a száraz környezetben.
A déli félteke legforróbb időszakaiban szinte teljesen inaktív. Rengeteg hangyára van szüksége a táplálkozáshoz, többnyire délelőtt, vagy késő délután les rájuk. Ha valami fenyegető jelenik meg, például varánusz, vagy kányasas, felfújja magát, és fejét a mellső lábai közé szorítja.
Ez sem egyetlen fajta, mivel Afrikában és Ázsiában is több fajuk él. Külsejük azonban többnyire hasonló, mivel mindegyiküknek a fenyőtobozra hasonlító, pikkelyes, cserépszerű, páncélosnak ható kültakarójuk van. Afrikának főleg a középső-nyugati, közép-keleti és délebbre eső területein található meg, Ázsiának pedig a déli részén, Indonéziát is beleértve.
Hasonlóak az amerikai kontinensen élő hangyászokhoz – melyek szintén beférnének a furcsa állatok közé – szintén hangyákkal és termeszekkel táplálkoznak. A tobzoska részben veszélyeztetett is az orvvadászat és kereskedelem miatt. Erős karmaik és igen hosszú nyelvük van.
Ezen a ponton egy kis cselhez folyamodtam, mert nem egy, hanem két különböző állatot vettem ide. A csillagorrú vakond meglehetősen fura, előrenyúló, tapogatókkal rendelkező orráról kapta a nevét. Észak-Amerika középkeleti részén, azaz Kanada délkeleti és az USA északkeleti területén fordul elő. Ez az állat a felszínre is kimegy és még a vízben is úszik.
A csupasz turkáló földikutyaként vagy vakondpatkányként is ismeretes. Afrika közép-keleti résén él, Etiópiától Szomáliáig. Bizarr, csupasz külseje miatt került ide, szőrtelen, s vak, mivel életét a föld alatt tölti. Egyes rovarcsoportokhoz hasonlóan egy királynő köré összpontosul a család. Gumókat és gyökereket fogyaszt, s legfeljebb egyes kígyók veszélyeztetik.
Noha jó néhány repülő mókus van, az orosz sutaszárnyú mókust azért választottam ki, mert ez nem a trópusokon él, hanem Eurázsia északi részén. A szibériai repülőmókus az általam igencsak kedvelt tajga – ahonnét sok jó állat történet származik, pl. Mariszajev könyvéből – lakója. Kis termetű, selymes, ezüstszürke bundája van, és jókora szemei.
Amikor ellendül a fától, kiterjeszti a lábai közt feszülő repülőhártyáját, és akár 30-40 métert is képes átszelni a levegőben, két fa között. Főleg a lakott helyektől távoli nyírfa erdők és erdei fenyvesek magas koronaszintjén él, így igen ritkán megpillantható. Nagy fészket épít eme fák koronájában.
A kacsacsőrű emlős Ausztrália őshonos és igencsak fura emlősfaja. A különlegességét az adja, hogy rendelkezik néhány madárra jellemző vonással, például tojásokat rak és csőre van. A kacsacsőrű emlősök szőrös testűek, puhán selymes a bundájuk, ami jó hőszigetelést biztosít vízben való tartózkodásukhoz. Az egyik legjellegzetesebb vonásuk a hímek egyik lábujján található, mérgező tüske, amelyet védekezésre vagy rivalizálásra használnak.
A kacsacsőrű emlősök rendkívül érzékenyek a környezeti változásokra és kiválóan alkalmazkodtak az élőhelyükhöz. Vízparti területeken élnek, ahol a vízben keresgélve táplálkoznak apró rákokkal, kis halakkal, lárvákkal és egyéb vízi élőlényekkel. A faj az emlősök biológiai sokféleségének egyedi és követendő példája, kiemelve az evolúció sokféle útját és az alkalmazkodóképességet.
Mi a manó! Összeállt a zsiráf a zebrával? Ez az állat a külsejét tekintve mintha a legjobb kalandregény írók egyike fantáziájának terméke lenne. Pedig nem. A legfurcsább emlősök egyike az afrikai dzsungelekben élő okapi, barna színű, hosszú nyakú, és a lábainál, főleg a hátsónál zebra szerűen csíkozott.
A Kongó őserdeiben honos állat valóban a zsiráf félék családjába tartozik, és szokatlan külseje a rejtőzködését segíti. Igencsak ritka lény, mind az erdőirtás, mind a vadászat veszélyezteti. Még egy Okapi Vadrezervátum -ot is létrehoztak a Kongói Demokratikus Köztársaság területén a számára.
Ha létezik állat a Földön, amelyről azt gondolnánk, ez bizony csakis a legeredetibb sci-fi filmek egyikéből bukkanhat elő, akkor azok a telepes medúzák. Az elképzelhető legfurcsább alakzatokat jelenítik meg. Sokuk olyan, mint egy szalagokkal, gömbökkel ékesített dísz, mások mindenféle alakú leveles növényekre emlékeztetnek. Egyesek méretüket tekintve a legnagyobb állatok sorába is beállhatnának.
De vannak zsinórszerűek is. 2020-ban egy kutatóexpedíciónál az ausztrál vizeken találtak egy 45 méter hosszú példányt. A telepes medúza a hosszú nyúlványokon lévő csalánsejtjei segítségével ejti el zsákmányát. Egy telepes medúza több különféle funkciót ellátó élőlény közösségének együttese. Mivel többségük fényt bocsát ki, igen látványos jelenségek az óceánban.
