Regisztráció Blogot indítok
Autó + Sport

Speedzone: Levente Losonczy pozitív élményekkel gazdagodott...

A Magyar Motorsport Akadémia 21 éves versenyzője a időmérő edzésen a 13. rajtpozíciót szerezte meg, az első, szombaton lebonyolított versenyen pedig megfelelő versenytempót diktált, azonban egy defekt miatt nem tudott jobb eredményt elérni. Az első kör negyedik kanyarjában volt egy kis ütközés az egyik riválissal, ami egy lassú defektet indított el, de sajnos nem vettem észre, mivel nem tapasztaltam semmilyen rezgést vagy más problémát. A tempó…

Juventus FC blog: Juventus - Salernitana 1-1

A Juventus vasárnap este a már biztos kieső Salernitana gárdáját fogadta, és bár a mester veszélyes mérkőzést vázolt fel a szombati sajtótájékoztatón, az Öreg Hölgy szurkolói azért feltehetőleg mégis bíztak egy hazai győzelemben így a bajnokság hajrájában a Serie A 20. helyezettje ellen. A mérkőzés hazai helyzettel kezdődött, ám Dušan Vlahović lövése a kapufáról kipattant, majd a vendégek egy szögletből a rövidre fejelve gólt szereztek Niccolò…

Juventus FC blog: Allegri: „Javulnunk kell”

Massimiliano Allegri a Salernitana elleni döntetlen után javulási kényszerről beszélt, s nem tagadta, csapata rosszul játszott a már kiesett salernói csapat ellen. „Rossz első félidőnk volt.” - értékelt a mester a DAZN számára. „Viszonylag jól kezdtünk, de aztán hibáztunk a döntések tekintetében. Szétestünk, és nem tartottuk meg a pozíciókat. Tudtuk, hogy a Salernitana veszélyes tud lenni rögzített helyzetekből, s mégis gólt kaptunk egy…

NFL HUNGARY: Jerry Rice nem örült, hogy a fiát csak hetedik körben választották ki

Brenden Rice ezen a héten kezdte meg NFL pályafutását, amikor megjelent a Los Angeles Chargers újonc edzőtáborában. A Los Angeles-i utat zonban megelőzte egy bukás a két héttel ezelőtti Drafton aminek nem örült az elkapólegenda. (adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({}); Rice, a Hall of Fame wide receiver Jerry Rice fia, pénteken elmondta, hogy édesapja nem volt túl boldog, hogy a 7. fordulóig kellett várnia, hogy hallja…

Juventus FC blog: A Salernitana elleni mérkőzés

A szezon végéhez közelítve a Juventus elérheti legfőbb célját, s egy győzelemmel bebiztosíthatja helyét a Bajnokok Ligája következő kiírásának mezőnyébe. Ehhez adott az ideális ellenfél, hiszen a már biztos kieső Salernitana együttese látogat a zebramezesek otthonába, így a három pont begyűjtése nem tűnik lehetetlen feladatnak. Massimiliano Allegri keretéből bizonyosan hiányzik majd Alex Sandro és Mattia De Sciglio, ahogyan a legutóbbi…

autórajongó: Az Eredeti Mustang Vad Tereprali Versenyautó

A Borromeo deSilva design stúdió most először saját neve alatt tervezi készíteni a Ford Mustang STL-1 nevű tereprali versenyautót. Az eredeti Ford Mustang modellt alapul véve teljesen kiürítik és lebontják még a külső karosszériaelemeket is. A vázat megerősítik, majd vastagabb, erősebb acéllemezekből készült, tető nélküli karosszériát építenek rá, amelyben a klasszikus fastback tetővonalat követő bukókeret is megtalálható. A nagy teherbírású…

NFL HUNGARY: Korábbi elsőkörös védőt szerződtetett a Chargers

A Los Angeles Chargers tovább erősíti a pass rush sorát. Joey Bosa és Khalil Mack mellé egy korábbi elsőkörös pass rushert szereztek. Bud Dupree kétéves, 10 millió dolláros szerződést köt az új csapatával. 6 millió dollár az alapfizetése és 4 millió dollár az ösztönző. (adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({}); A jelenleg 31 éves játékost a 2015-ös Draft 22. helyén választotta ki a Pittsburgh Steelers. Lassan kezdett de az…

NFL HUNGARY: Michael Penix hálás, hogy Kirk Cousins mellett tanulhat

Michael Penix Jr. már átesett az első edzésein az Atlanta Falcons játékosaként. A Draft első körének legnagyobb meglepetését egyértelműen a Falcons szolgáltatta, hogy Kirk Cousins megszerzése után az első kör 8. helyen a fiatal irányítót választották. (adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({}); A választás viszont azt jelenti, hogy az újoncnak meg kell küzdenie a veterán játékossal. Sokak szerint ez igen kínos kapcsolatot fog…

f1 rajongó: Jelentős változások következtek be a McLaren és az Aston Martin csapatoknál

A McLaren komoly fejlesztéseket hajtott végre a Miami Nagydíj előtt, hogy újra komoly kihívója legyen a Red Bull Racingnek. Ebben az évben főként a Ferrari veszi át ezt a szerepet, de a wokingi csapat visszaszerezni kívánja ezt a pozíciót a maranellóiaktól. Lando Norris kapta meg a teljes új csomagot a két McLarentől, míg Oscar Piastri csak kb. felét, legalábbis a csapatfőnök, Andrea Stella szerint. Az Aston Martin még radikálisabb…

Juventus FC blog: Allegri: "A holnapi mérkőzés a legfontosabb"

A Juventus vasárnap este a biztos kieső Salernitana csapatát fogadja Torinóban, s amennyiben végre sikerül újra nyernie, azzal biztosítja helyét a Bajnokok Ligája következő kiírásában. "Jó formában vagyunk, a legfontosabb, hogy próbáljuk elérni az első számú célunkat, s jól készüljünk a római döntőre az Atalanta ellen. Mindig a soron következő mérkőzés a legfontosabb. A Salernitanát nem nézhetjük le, ez tiszteletlenség lenne. A mérkőzéseket a…

Speedzone: Tim Gábor az Eset GT Sprint Bajnokságban dobogós helyekkel kezdte a versenyt

Április utolsó hétvégéjén elindult az Eset GT Sprint hét futamot magában foglaló versenysorozat, ahol Tim Gábor is részt vett. Ezek a változtatások elengedhetetlenek voltak, mivel eredetileg az autót semi-slick gumikhoz tervezték, de a GT Sprint bajnokságban slick gumikat alkalmaznak. Ennek következtében az autó tapadása javult, és a nagyobb kanyarsebesség miatt az egyenesekben is gyorsabb lett a Lotus. A versenyző és a csapat két különböző…

Nyíltkerék: Pénteki és szombati események

Idén az USF PRO2000-ben (Indy3) Nikita Johnson ritkán talál legyőzőre, továbbra is dominálja a bajnokságot. Amint betölti a 16. életévét csatlakozni fog a GB3 mezőnyéhez is, így majd a Ringen is lesz alkalmunk megfigyelni. Az Új-Zéland GP győztes Liam Sceats az FRO szezonhoz hasonlóan, itt is egyre javuló eredményeket ér el, Indianapolisi első versenyen már 2. is tudott lenni. A második versenyen is ugyanez lett az eredmény.Az Indy NXT-ben Jacob…

Juventus FC blog: A védősorra is vérfrissítés vár

A La Gazzetta dello Sport értesülései szerint nyáron már el is hagyhatja a Juventust a januárban igazolt Tiago Djaló, a pletykák szerint a portugál futballistát a vezetőség szeretné bevonni Riccardo Calafiori átigazolásába, akit a Bologna 25 millió euróra értékel. Januári érkezése óta a komoly sérülésből felépülő 24 éves védő egyetlen percet sem játszott tétmeccsen bianconero mezben. Ugyancsak a milánói sportlap számolt be arról, hogy a…

szirszarjaim: Már nem Slave

Boba Fett ikonikus hajója, a Slave I már korábban is tiszteletét tette mind a gyűjteményemben, mind itt a blogon, de a jóból sosem elég. Két változás történt azóta: az egyik, hogy az én korábbi példányom már sok éve nincs meg, több társával együtt az is "beépült" a motoromba, a másik meg hogy ez az újonnan beszerzett verzió már hivatalosan nem Slave I-ként van jelen sem a Disney-féle Star Wars univerzumban, sem a Lego kínálatában, gondolom,…

Juventus FC blog: Fagioli visszatérhet a Bologna ellen

A Juventus középpályása, Nicolò Fagioli hamarosan visszatérhet a pályára, s a Bologna elleni meccs május 20-i időpontra kitűzésével kiderült, hogy már Bolognában pályára léphet a hosszú szünet után. A fiatal játékos egyéves eltiltást kapott 2023. október 17-én, de adott feltételek teljesülése mellett végül hét hónap után visszatérhet a pályára. Az enyhített ítélet október 19-én lépett érvénybe, így május 19-e az eltiltás utolsó napja. Tehát…

Juventus FC blog: Chiellini: „Megtiszteltetés volt a Juve karszalagját viselni CR7 társaként”

A Juventus legendás védője, Giorgio Chiellini nemrégiben a BSMT podcastban beszélt múltjáról, és szóba került úgy a legendás BBC védőtrió megszületése, mint Cristiano Ronaldo torinói pályafutása. „A Juventus a Serie B-ben jobb volt, mint a Serie A-ban szereplő csapatok többsége. Nemzetközi bajnokok voltak a keretben, én pedig egy fiatal játékos voltam, aki előtt egyedi lehetőség mutatkozott meg. A BBC és Gigi? Nos, Leo 2009-ben érkezett a…

még több találat...