Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Fincherista

146 bejegyzést írt és 189 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Elsőre talán nem tűnik különleges döntésnek, hogy a 85 éves korában is még roppant aktív Ridley Scott egy Napóleon-filmet akart készíteni, hiszen már számos alkalommal bizonyította, kivételes érzéke van a nagyszabású történelmi filmekhez. Viszont amennyiben a karrierútját vesszük figyelembe, akkor…..
A horrorfilmek esetében vissza-visszatérő motívum, hogy valós események vagy bizonyos csoportok hétköznapjait érintő problémák köré írják a történetet, ezáltal pedig az ijesztgetésen túlmutató elemzésre adjanak lehetőséget. A 2010-es években a művészfilmesebb megközelítésű horrorokat el is nevezte a…..
Alaposan rájár a rúd a Warner Bros stúdióra az utóbbi időben, még a Covid előtt biztossá vált, hogy a 2013-as Az acélemberrel megkezdett DCEU teljesen szétesett, a pandémia alatt pedig Christopher Nolan döntött úgy, hogy a Tenet körüli herce-hurca végett 19 évnyi sikeres együttműködés után lelép a…..
Fincherista 2023.06.13 22:18:59
@Kage kyōi: én sajtóvetítésen láttam. A hivatalos mozipremier 15-e, de egyébként lesznek premier előtti vetítések is holnap.
Bár Nic Cage több mint 100 szerepével korunk egyik legtöbbet foglalkoztatott színésze, a Renfield előtt mindössze egyetlenegyszer alakított vámpírt és azt is még évtizedekkel ezelőtt. A vámpír csókja ráadásul atipikus vámpírfilm, lévén főszereplője voltaképpen saját képzelgéseinek és nem pedig egy…..
Manapság már talán hihetetlennek tűnhet, de a ‘80-as években a Dungeons & Dragons társasjáték számos politikus, valamint vallási csoport célpontja volt miután 1979-ben James Dallas Egbert III eltűnését a játék iránti szenvedélyével mosták össze. Az akkori narratíva szerint a D&D világa képes…..
A Hatodik érzékkel osztatlan kritikai sikert elérő és a köztudatba rögtön berobbanó M. Night Shyamalannak gyakorlatilag mindenki fényes jövőt vizionált. Azonban csakúgy mint legtöbb filmje, a karrierje is tartogatott egy váratlan fordulatot: rendezői debütálását követően szinte zuhanórepülésbe…..
Azok közé tartozom, akik értetlenül álltak a Fekete Párduc osztatlan kritikai sikere, valamint neki tulajdonított szociokulturális fontossága előtt. A Vakanda működését romanticizáló elmélkedések meg már egyenesen a fájdalmasan naiv írások sorát gyarapították a szememben. Lehetne azzal bírálni, hogy…..
A minap megjelent Esquire esszé arra futott ki, hogy a Pókember: Nincs hazaút esetében voltaképpen másodlagos a film minősége és fogadtatása, hiszen az utókor számára leginkább az előzménye és a forgatását körüllengő pletykák százai miatt lesz emlékezetes. Én korainak tartom az ilyen jellegű…..
Három évvel ezelőtt a Venom a képregényfilmes bumm ellenére is váratlanul nagy kasszasiker lett, világszinten még az egy évvel korábbi Pókember: Hazatérést is majdnem beérte. Mindez azért is tekinthető komoly teljesítménynek, mert a két karakter szinte elkülöníthetetlen egymástól, de a szimbióta…..
Kevés rendező mondhatja el magáról, hogy mind a Marvel, mind pedig a DC égisze alatt is készíthetett filmet és az a helyzet, hogy eredendően James Gunnt sem érhette volna ilyen megtisztelő feladat, ha annak idején jobban figyel, miről is csicsereg. Ugyanis hiába volt ő A galaxis őrzői-filmek…..
Valamivel több, mint egy évtizede a Felkoppintva c. vígjáték kapcsán a film egyik sztárja, Katherine Heigl nyilatkozott arról, mennyire nem ért egyet annak üzenetével. Kritikájának alapját az adta, hogy míg az ő karaktere, illetőleg a többi női karakter elviselhetetlen fúria volt, addig valamennyi…..
Egy folytatás esetén mindig komoly dilemmát okozhat a szerző számára az, hogy mégis mennyire legyen epizodikus az éppen aktuális felvonás, vagy a másik oldalról nézve: mennyire próbáljon visszakacsintani a szériát már ismerők kárára. Ugyanis míg előbbi választás akár ki is zárhatja a potenciális…..
A közösségi finanszírozás intézménye új dimenziókat nyitott a képregényesek előtt, lévén a kiadóktól, illetve szerkesztőiktől való függetlenedés adta kreatív szabadság sokak számára lehet vonzó. Kiváltképpen, ha mindehhez előzetesen meghatározott bevételi számokat is fel lehet sorakoztatni, ezáltal…..
A járványhelyzet a globális mozizási szokásokat is alaposan felülírta, hiszen míg az elmúlt években sokaknál már szinte tradícióvá nőtte ki magát egy-egy filmes franchise éppen aktuális felvonásának megtekintése, addig az idei év ezen filmek esetében leginkább csak a premierek halasztásáról szólt.…..
Fincherista 2020.07.08 11:19:40
@doggfather: Mindegyik része, vagy része lesz. A Netflix-sorozatok az MCU részét képezik, mégha Feige nem is szívleli annyira, a Hulk világát elmagyaráztam, Ms. Marvel lesz a Disney+-on, az egész listáról egyedül az FF4 és az X-Men nincs még hivatalosan megerősítve.

Ha a történetek milyenségére gondoltál, akkor valóban másabb képregényeket hoztam, mint amiket elméletben megfilmesítettek, de fontosnak tartottam, hogy olyanokat ajánljak, amiket azok is simán élvezhetnek, akik még nem olvastak Marveltől semmit. Egy Végtelen hatalom pl. jobban passzolt volna elméletben, csak gyakorlatban kicsit élvezhetetlen, ha egyszer valaki nincs tisztában azzal a néhány tucat karakterrel, akiket mozgat.
Az egykori Atlas Comics újrapozícionálásából megszülető Marvel Comics korszakalkotó próbálkozás volt. A szerkesztőként és íróként is legenda státuszt kivívó Stan Lee szellemisége gyorsan állított maga mellé nagy tömegeket, lévén a korabeli szuperhősös képregényektől eltérő megközelítése sokkal…..
A megjelenések számát tekintve rekordévet zárt a hazai képregénypiac ugyanis az év végére a kepregenydb.hu adatbázisa szerint 499 képregény jelent meg. Ha a különböző címeket néznénk, akkor ennél azért kisebb mennyiségről beszélhetünk, hiszen az oldal külön kiadásként kezeli a normál és a limitált-,…..
Aki belebotlott a temérdek promóciós anyag bármelyikébe, az aligha kerülhette el, hogy a Disney mintegy történelmi zárásként igyekezett beharangozni a Skywalker korát. Valamennyi megszólaló színész, filmes szakember, de még a takarító is egyértelműsítette, hogy ez lesz az a film, ami pontot tesz a…..
A magyar írók műfaji palettáján viszonylag ritkán fordulnak elő posztapokaliptikus művek, westernt még azoknál is nehezebb találni, s ezen kettő elegyét beszerezni - ráadásul light novelként - egészen biztosan lehetetlen lett volna. A jó hír, hogy már van a piacon mindhárom kritériumnak megfelelő…..
Jelen évtizedünk egyik, ha nem a legjobb autós mozijában, a Hajsza a győzelemért c. alkotásban volt egy jelenet, amikor a Daniel Brühl által kiválóan megformált Niki Lauda éppen egy Ferrarit tesztelt, majd amikor félreállt vele, akkor az előtte álló mérnöknek panaszkodott. Kritikája során kitért az…..
Tippelni sem merem, hogy pontosan mit is jelentett a GooBo kiadó számára a Dragonero c. fantasy-képregény behozatalának sikere, de annyi ugyebár bizonyos, hogy közel két év alatt már a hetedik kötetnél járnak. Illetve amelett idén belekezdtek további Bonelli-címek megjelentetésébe, amolyan antológia…..
– Védelmezők? És kitől védjük meg őket? – Önmaguktól… Alan Moore Watchmenje a képregénytörténet egyik, ha nem a legmeghatározóbb darabja, a USA-ban (is) oly népszerű szuperhősös műfaj demitizáló kritikája, ami annak idején Frank Miller A Sötét Lovag visszatér címet viselő opus-ával egyetemben…..
Eljött a világvége! És még csak nem is hívta senki! Most komolyan, hát mégis mióta szabad csak úgy hívatlanul betoppanni?! Nekem ne jöjjön senki azzal, hogy volt időnk bőven felkészülni, mert valami boszorkány már jó előre megjósolta, hogy így lesz, ha egyszer szinte senki sem tudhatott annak a…..
Ha van gyenge pontja Simon Stålenhag Elektronikus állam c. művének, akkor az a besorolhatatlansága. Egyszerűen nem tudok kisregényként hivatkozni rá, mert azzal figyelmen kívül hagynám a kiállításba illő illusztrációit, de nem nevezhetem illusztrált könyvnek sem, mert a festményeinek ereje jócskán…..
Aki már járt Rómában, alighanem beleszerelmesedett a város egészen különleges hangulatába, ismerőseinek lelkesen méltatta káprázatos épületeit. Nem csak turistalátványosságként tökéletes, egyik kedvenc könyvem, Dan Brown Angyalok és démonok c. krimije bizonyította számomra először, hogy mennyire jól…..
Egyedülálló kezdeményezésnek köszönhetően kivételes bemutatót kapott az első magyar nyelvű Valiant-képregény. A ’90-es években elinduló, de igazán a 2012-es relaunch után berobbanó képregény-univerzum a több, mint 2000 jegyzett karakterével a világon a harmadik legnagyobb ezen a téren, egyedül a két…..