Regisztráció Blogot indítok
Adatok
medve97

0 bejegyzést írt és 93 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Semmi eget rengető nincs a hírben, csak fura, hogy míg a magyar RTL az angol Love Island című variánst próbálja be, az anyacég a Paradise Hotel mellett döntött, amit az eredeti formátumgazda FOX 16 éves(!) szünet után támaszt fel, pontosabban május 9-én, egy duplarésszel. A…..
Az európai versenyzők hamar megismerték a pályát, különösen az új-zélandi Paul Radisich. Két adáson vagyunk túl a dominikai palikozásból, és ha agyonvernek sem tudom megmondani, miről és kinek szól ez a műsor, amit Exatlonnak hívnak, és kábé olyan, mintha a Survivor…..
Mindkét nagy kereskedelmi tévé odafigyel az év elejére is, ami abból a szempontból elég szokatlan, hogy ez az az időszak, amikor a reklámozóknak nem nagyon van pénze, hiszen decemberben mindent elköltöttek, ami volt, ráadásul január évtizedek óta a kiskereskedelem fekete hónapja,…..
A TV2 idén ősszel bemutatott egész pályás letámadásának részeként visszahozta tavalyról az elég sikeres Ninja Warrior nevű vetélkedőt, amiben a kistarcsai műkörömépítő és a szekszárdi grafikus is megmutathatja, hogy ő a legügyesebb és a legerősebb az országban. Komoly változásokkal tért vissza a…..
Most menten. Az RTL a Nyerő párost indítja héttől. A Masterchefet még nem jelentették be a tévében, de gondoltam, van akit érdekelhet...
Az van, hogy a FOX kivonulásával egy csomó olyan sorozat sorsa kérdőjeleződött meg, amit a magyar tévében csak itt lehetett látni, például a Gothamé vagy a Légióé, de ami még ezeknél is nagyobb hír/márkaértékű, a The Walking Dead-é. A kérdés jogos, hogy miért a FOX adta az…..
Különleges nap volt a mai a Mokka stúdiójában, ugyanis egy ellenzéki politikust hívtak be beszélgetni. Jakab Péter, a Jobbik szóvivője kapott meghívást, hogy Istenes Lászlóval beszélgessen a Jobbik választásokon elért eredményeiről. A beszélgetésben erről viszont nem esett szó, Jakab ugyanis arra…..
medve97 2018.04.17 07:54:01
@Ménár Atya: ha annyit Fletózol, akkor valószínű azt is tudod, hogy 2008-ban volt egy elég nagy világgazdasági válság, ami miatt hitelt kellett felvenni! De ha azt gondolod, hogy Orbán nem.vesz fel hitelt, el kell keserítselek. A nominális államadósság 20 ezer milliárd forintról 27 ezerre nőtt 2010 óta. Tehát továbbra is vannak hiteleink, csak az IMF hitelt a maga egész kedvező feltételeivel lecseréltük különböző nemzetközi hitelekre kicsit nagyobb kamattal.
Olvastam atompárti vagy. Na hát van pár kérdés ami felvetődik bennem. Elméletileg az oroszok 20 évre vállalták a kiégett hulladék elszállítását. Utána mi lesz?? Jelenleg semmiféle végleges megoldása nincs az atomhulladék tárolásának, csak ideiglenes jellegűek. Semmi!! Mi az anyámat csinálunk az atomerőművel ha lejár az ideje és le kell bontani? Elszopogatjuk? Másik: földrajzi adottságainkról nem tehetünk, de nem tudom eszébe jutott e bárkinek a döntéshozók közül józan paraszti ésszel, hogy ez egy kib@***tt MEDENCE, amiben élünk. Közepén egy atomerőművel, ami bármelyik pillanatban szétrobbanhat a francba. Mi lesz akkor? Hova megyünk? Ezt nem fújja el innen a szél egykönnyen...
Hidd el, ha az ország, mint a nyíl úgy fejlődne, senkit nem érdekelne Mészáros Lőrinc, vagy Andy, vagy Tiborcz. Mindenhol van elit, haverok. Ez nem baj, valamilyen szinten talán kell is. De az, hogy rajtuk kívül ma senki nem fejlődik ebben az országban az vicc! 1-3%-ot fejlődünk?? EU-s lóvé nélkül 2010 óta stagnálnánk? Hát miez? 2020-ban véget ér a fejlesztési időszak, véget èr a lehetőség a gyors fejlődésre... Akkor milesz? Hümmög a viktor egyet hogy a szocik meg a kommunizmus? Kérem 8 év teljhatalma lett volna valamit kihozni ebből a nyüves országból!!
Gyerekek, megvan. Kétharmaddal. Nem kell fullba tolni a kretént tovább, tessék rendes újságot írni. Ja, hogy az nem megy? ..
medve97 2018.04.14 07:35:13
@serra:
ezaz, nem szép dolog ilyet mondani, de megnézném mi történne akkor, ha az öreg feldobná a pacskert :D
Nem felejteni a Magyarországról kivonuló FOX hattyúdalának is tekinthető nyolcadik évad hamarosan indul, az amerikai vetítés hajnali 3-kor lesz tán, de este tíztől már szinkronnal is megnézhető a zombis túlélőkaland, amiben még mindig Negan a főellenség, Rick meg a szokásosnál is jobban meg van…..
Olvasói levelet kaptunk központi problémakezelő emailcímünkre: Tisztelt műsorszerkesztők! Ma kb a tizedik adást néztem végig és meg kellett állapítanom,hogy ilyen méltatlan felháborító programot nem mostanában hozott Vajna úr televíziója. Amikor két egyszerű tüneményes játékos páros akik az…..
Az RTL megnézte a múlt heti nézettségi adatokat, majd úgy döntött, hogy A Fal vágóira szánnak egy keveset a túlórakeretből, és hosszabbra vágják az epizódokat, mer hiába nézik jobban az ő vetélkedőjüket (már amikor), ha vége van, a nép hanyatt-homlok átkapcsol a TV2-re és megnézi, hogyan sikoltozza…..
medve97 2018.02.12 17:10:34
@Dave_bloghu: csak az az érthetetlen, hogy évekig azt hittem, hogy az RTL-nek sokkal több esze van, mint a tv2-nek úgy együttvéve. A műsoraik stb sokkal inkább egy irányba mutatóak voltak. Amikor vajna megvette a tv2-t és beömlött a lóvé amit elcsesztek a star academyre azthittem végleg mehhülyültek. Most viszont azt látom, hogy az utóbbi időben mintha mindez megfordult volna. Az RTL nem hajlandó megválni az említett lejárt lemez sorozatoktól, viszont a tv2 régen kimentette a jóban rosszbant a supertv2-re, ahol a nézői meg is találták. A tv2 kezd összeállni, már nem csak a szórakoztató hétvégi műsoraik hanem hétköznap is ott vannak az rtl nyakán... Ebben a piramis fal cirkuszban is kitartottak a saját tervük mellett (mindegy mennyire lopás), és csinálják... A tények viszont fuu na az nézhetetlen... Híradónak nem nevezhető, hazugságok sorozata az egész...
medve97 2018.02.13 07:18:10
@Tzp: aláírom, csak az rtl két hónapja menti a menthetőt, amit eddig nem nagyon kellett neki... Jót fog tenni nekik, hogy a tv2 megfingatja őket kicsit és lesz végre verseny...

A politikai oldaláról teljes mértékben igazad van... Bár a határzár hatásosságáról tudnék írni, de most nem ez a téma.
A fideszből (élén Vityesszel) egy új "A Párt" épül, csak ezt az elvtársak nem veszi észre...
Sokan sokszor mondták már, hogy a popzenében eljátszottak mindent, amit csak lehet. Ettől még lehet azért egymástól eltérő dalokat írni, de olyan esetek is akadnak, amikor szinte egyértelmű két dal között a hasonlóság. Tavaly A Dalból kizárták a Jetlag nevű zenekart, és bár a kizárást a sajtó felé…..
A Fal kontra Piramis hiszti miatt született egy cikk a tévés műsorlopásokról, de mivel az Indexen jelent meg, nem lehetett kommentelni. Többek kérték, hogy lehessen már, erre lehetőség nincs, de arra, hogy ide kitegyem, és itt már  lehessen vitatkozni egy jót, igen. Szóval. Így nyúlnak egymástól…..
Drága családom - Az Emilio Família címmel indult új reality show a Slágert Tv-n, január 29-én hétfőn este. A nézők estéről estére követhetik majd a család magánéletének legapróbb részleteit: a hatalmas közös főzéseket és fellépéseket, sőt az előzetes szerint a veszekedéseket is. A reality állandó…..
Van ez a Piramis kontra Fal hiszti, a TV2 lenyúlta az RTL drágán vett formátumát, és rohamtempóban leforgatott belőle egy rakás adást, amivel úgy elverték az RTL-t, mint betyár a a kétfenekű dobot, és persze ezen felbuzdulva most is forgatják az új részeket, mert addig köll ütni a vasat, míg, ugye.…..
medve97 2018.01.24 00:20:21
@Indriq: nekem nem mondja meg senki mit nézzek, de egyébként sok csatornát szoktam nézni (kivétel közmédia, és echo tv, és az összes híradó). És még mielőtt nem, nem vagyok sem fidesz, sem soros bérenc sem! :D
A 24. hu szúrta ki, hogy a Duna TV vasárnap reggeli vallási műsorában, a Baptista ifjúsági műsorban elég erős nyolc percet sikerült összeállítani a homoszexualitásról, melyből számos dolgot lehetett megtanulni, köztük hogy a homoszexualitás kritikus dolog, hogy fontos megtanulni, hogy kell…..
medve97 2018.01.22 00:40:16
Ha van olyan, hogy NER-kompatibilis metálzenekar, az a Leander Kills, ami immáron másodjára szerepel a nemzeti dalválogatón, de először kampányolt élő adásban kormányszlogennel. Nem tudom, Köteles Leander énekes miért gondolja azt, hogy egy ilyen énekes hogyishívják a legjobb platform arra, hogy…..
A harmadik évad első része ugyan nem hozott egetverően magas nézettséget, 14,8 százalékos közönségarányával ki is kapott a TV2 egyik vetélkedőjétől, de a második már 15,2 százalékot hozott, és nyert (15,2% vs. 14%). Ezen felbuzdulva az RTL nem húzza még nyolc héten át a sorozatot (tízrészes évadról…..
medve97 2018.01.12 20:55:16
medve97 2018.01.12 20:56:47
@medve97: Ja, azt esetleg lehet tudni hogy a héten hogy alakultak a nézettségek?
Ha én most RTL-sajtós lennék, sokat törném a fejem hogy lehetne úgy tálalni 2018 második hetének első két napi nézettségét, hogy abból jól jöjjek ki, de aztán rájönnék, hogy sehogy, és kiemelném azt a két műsort, amivel lehet valamit kezdeni. Az egyik a Híradó, ami továbbra is agyonvágja a Tényeket…..
Péntek este új dokumentumfilm sorozat indult a SuperTV2-n a Földművelésügyi Minisztérium, illetve a Gyulai Kolbász támogatásával, ami arra épít, hogy két srác egy operatőr kíséretében bejárja Ázsiát, Moszkvától Bangkokig, miközben olyan hungarikumokat keresnek, mint a sanghaji Petőfi Szobor, vagy a…..
A január első hete most bár biztos, hogy a TV2 meglehetősen váratlan sikereiről és az RTL lassan történelminek nevezhető mélyrepüléséről szól. A keddi és szerdai nézettséget már kielemeztük, a tegnap esti még arra is rátett egy lapáttal, a Válótársak meg kikapott egy olyan műsortól, amiben azt kell…..
medve97 2018.01.05 19:31:13
@k.tamas: hétköznap estére pizsamában dögleni rántotthúsot' zabálva igenis szórakoztató számomra a piramis és a pénzt vagy éveket is. Nem mondod komolyan, hogy egész nap történelmi dokunak meg animal planetnek, ill a vasárnapi makói mise ismétlésének kéne mennie? Azért ezeket a csatornákat a szórakozás miatt nézi az ember, hogy kikapcsoljon egy picit, és ne aurelio lóbálja a pöcsét a képernyőn.
medve97 2018.01.05 20:32:44
@RTLklubvideók: Aki mer, az nyer... Nem szép, nem etikus, de taktikai szempontból remek lépésnek látszik (gyakorlatilag az rtl megcsinálta neki az ingyenreklámot, és a Fal második részének nézettsége 50%-ot esett...). Várom, hogy mi lesz az rtl-es válasz (mármint tartalomban mit változtatnak). A nézőknek ez csak jó lesz! Egyébként az emberek nagy részének mindegy, hogy Fal vagy Piramis, TV2 vagy RTL, azt nézi, ami érdekli. Ez úgy látszik érdekli, és a csatornáknak csak ez számít. Mert az ami évek óta a TV-ben ment, szánalmas volt...
medve97 2018.01.05 20:43:50
@k.tamas: köszönöm, igazán jól esett ez az enyhe lehülyézés :D de nyugi, a magánéletemmel minden rendben, egyszerűen nálunk általában megy a tv, belenézünk az újdonságokban, és vagy maradunk, vagy nem. Nekem ez nem igényem. Azért akármennyire is szeretnéd, 2017-ben egy Legyen ön is milliomos már nem működik, ahogy a köztv-s statikus Honfoglaló se. Ez van.