Regisztráció Blogot indítok
Adatok
zaphodbb

1536 bejegyzést írt és 347 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Egy remek összefoglalót láthattunk, abból a szempontból mindenképp, hogy volt min és kin röhögni. Bár azért volt bőven pszichózás és jópárszor sikerült elvesztenem a fonalat a Laci-Ádiná tengelyen folytatott párbeszédek során. Főszerepben a pszichózisok Bulikával…..
Egy egészen érdekes öfi elé nézünk, amiben kivételesen nem a csicskagecifaszozás lesz a fő téma, hanem kedveskedni kell egymásnak. No meg elindul az iskola hét is, aminek a szintfelmérőjén jókat derültem. Teleszórom idézetekkel a hogyvoltot, mert megéri kiemelni a sok bődületes…..
Bencus beharangozza, hogy ebben a részben megint azt hallgathatjuk majd végig, hogy Ádiná hogyan retteg attól, hogy elveszíti Lacit. Alig várom. Reggel van, Fanni és a malac mint anya és gyerek létezik a villában, készíti neki a reggelit és azon vihorászik, hogy sertésmájkrémet ad…..
Javában zajlik ez a remekbeszabott hierarchia/dzsungelhét, ami azon túl is számos szépséget tartogat, hogy most egy hétig élvezhetjük a látványt, ahogy Jabba „Varacskos Disznó” feliratú táblával a nyakában mászkál. Mindjárt itt is van nekünk Kazal és Komisz…..
zaphodbb 2015.01.08 12:01:53
@Hedonistamama: "10 centis kóbászért nem éri meg disznót tartani" - ez zseniális :DD kiírom a hűtőmre, baszki :D
Bencus beharangozza, hogy micsoda izgalmakban lesz ma részünk, mert ezen a héten dzsungel törvények uralkodnak a villában, és ez egy véresen komoly játék, brutális főnyereménnyel. Képtelen vagyok komolyan venni a lemmingeket pedig, akármennyire is erőlteti. Főleg, hogy a mai rész…..
Nagyon izgalmas rész elé nézünk: vajon Komisz spermácskája betalált Kazal petesejtecskéjébe, avagy sem? Két napja ezért rágom tövig a körmeimet. Nem ezzel a témával kezdünk, naná, majd ellövik az első öt percben a rész legizgalmasabb pontját. Nem, előtte még végig kell…..
Minden a munkahét körül forog, nyafizás van, hogy dolgozni kell, mégiscsak borzalmas élet ez, hogy a létfenntartásért nem csupán dögleni kell egy kanapén. Macival kezdünk, aki a raktárban méri fel a terepet, bent pedig a szorgos kis méhek figyelik, hogy mit csinál, szerintük…..
Két tengely mentén haladunk: Dennis-Fannika és Vikcsu-Zsuzsa konfliktusozik végig. Ez az egy mondat is elég lenne szerintem erről a részről, de hát csak kifejtem, ha már itt vagyok. Dennis és Fanni tengely, avagy Inkább beszélgetnék egy cserép petúniával Dennis és Fanni…..
Ebben részben a legnagyobb történés Plasztik körbesmárolása, amitől Laci féltékenységi rohamot kap, eközben pedig Kazal és Komisz is belvillong. Ja, meg persze beköltözött Robin, az új fiúka, akitől Reni maga alá nedvesedik vőlegényestül. Buli van aprajafalván, Plasztik a…..
Oszoljanak kérem, nincs itt semmi látnivaló! Leginkább ez jutott eszembe a tegnapi rész kapcsán. Legtöbbször értetlenül néztem a képernyőt, hogy most akkor ezek az emberek mit csinálnak és miért a műsorban. Ráadásul még szexet sem virított senki sem, csak egy kis…..
Ma patakzott a könny, szem nem maradt szárazon, a végén már azt éreztem, hogy menten kiugrom az első emeletről, ha még több depresszió folyik ki a képernyőből. De kezdjük az elején. János még nem épült fel, Balázs pedig nélküle vérprofi műsorvezető, csak épp hiányzik…..
A fenti címnek tulajdonképp semmi köze magához a részhez - nem tartalmazza annak esszenciáját -, de Janinak ezt sikerült benyögnie a műsor végén Balázsnak, aki valamilyen misztikus oknál fogva robotot utánozva indult le a táborba a villalakókhoz, izé, táborlakókhoz. Úgy érzem,…..
Milyen rég volt, hogy a Gyerekszoba hasábjain utoljára Barbie babákat mutattam, lehetőleg mindig a legabszurdabb módon, a Die Barbie Die mozgalom híveként. Lehet, hogy gyerekkori trauma - tuti a bátyám az oka -, az is lehet, hogy csak felnőttként csípődött be a lányaim születése…..
Gyerekszoba Star Wars matrjoskában 2013.11.21 09:58:00
Ki mondta, hogy a matrjoska babák csak és kizárólag kis cuki figurák lehetnek? Legyenek olyanok, amilyet megálmodunk, a saját kedvenc szereplőinkből. Ilyesmit gondolhatott magában Andy Stattmiller, amikor a saját matrjoskáit megálmodta. Az én kedvencem - nanáhogy - a…..
Mindannyiunkban felmerült a kérdés - de legalábbis a lányos anyákban biztos -, hogy milyenek lennének a Disney hercegnők igazi ember arccal. Jó, lehet, hogy igazából egyedül vagyok ezzel, hogy ilyen kérdések kötik le az agyam legalább 30 százalékát. Azaz szerencsémre nem csak én…..
Vigyázat, a galériára kattintva übercukiság következik! A nyugalom és a mosolyráncok megzavarására alkalmas képsorozatra leltünk egy kínai anyuka facebook oldalán. Queenie Liao rajong a fiáért, Wengennért és a fotózásért, így mi sem természetesebb, hogy a két szenvedélyt…..
Langston kommentálásával látjuk, amint egy autóból, egy véres szőnyegből kitekernek egy halott nőt. Bírósági   meghallgatáson magyaráz Langston, hogy hol lőtték meg a nőt és mivel. Közben egy autó érkezik a bíróság elé, fegyver van a benne ülőnél. A fegyveres simán…..
Nem is tudom melyik volt előbb, hogy Andrew Bird ma este belépett az életembe, vagy hogy megtaláltam az eddigi legjobb mákos paleo süti receptjét. Lehet, hogy a kettő egyszerre történt, mindenesetre biztosan hatással voltak egymásra. Andrew Birdbe hirtelen szerelmes lettem,…..
Megint torta került ki a kezeim közül. Ki érti ezt? Folyton olyan sütiket sütök, aminek az egyik felét a férfiembernek átadom, a másik felét pedig a kiadóba viszem. Most Olgi sütijéből indultam ki, diós paleo tortának nevezik, de megint olyan hozzávalókból állt, amikkel a…..
Zafifőz Egy len mind felett 2013.03.25 20:38:19
Nem is tudom lehet-e lekenyerezni ezt a kenyeret. Merthogy attól függ. Ha van aszalógéped vagy sok türelmed szárítani a sütőben a cuccot, akkor ropogtatnivaló kréker lehet belőle. Nekem nincs. Egyik sem, úgyhogy kenyérfélének szoktam felfogni és megsütni. Pompás paleo kaja, Szendi…..
A kishippik az én gyermekeim, azaz Borcsa félkilenc, és Dorka félhét évesen. Ma van a szülinapom, mit tehet ilyenkor az egyszeri anya? Tortát süt a lányainak. Nem ám meghatódni ettől, ez csak a beetetés. Most szoktatom hozzá őket, hogy minden szülinapomkor saját sütésű torta…..
Szülinapi hét van, a világ két legcukibb kolléganőjének, Évinek tegnap, Barbinak ma, nekem meg holnap van a szülinapunk. Természetesen mindhárman 25 évesek vagyunk. Barbi tényleg. Évi és én már pár éve és még pár évig. Ennek apropóján tortát rendeltek a kiadóban, hogy…..
Zafifőz Faék lenzsemle 2013.03.20 09:51:48
Egyszerű, mint a faék, 20 perc alatt megvan és máris ehetjük a lenzsemlét. Azért zseniális, mert este 11-kor jutott eszembe, hogy másnapra nincs az ebédemen és gyümölcseimen kívül kajám, és ott fenn a hegy tetején, ahol dolgozom, a madárse, nemhogy bolt a közelben. Az élet a…..
Zafifőz Hajnali torna 2013.03.19 09:04:47
Régen, gyerekkoromban volt a tévében reggeli torna, amit hétvégente előszeretettel végeztem bátyámmal együtt, de persze az egészből az tetszett a leginkább, hogy hintáztak a csilláron. Mostanra viszont teleszaladt a búrám, hogy nincs elég mozgási lehetőségem, mert kilenc órát…..
Van a cukiságnak felső határa? Láttunk már sok mindent az internet széles e tengerében, már lassan immunissá válunk a Facebook falunkon, Twitteren, Instagramon, ki-tudja-még-hol percenként felvillanó helyes, aranyos, vicces - néha bölcselkedőre fotosoppolt - kutya, macska, sün,…..