Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Szaló Péter Tamás

16 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Jelen sorok szerzője szerint a taktikai szavazás – hogy a legerősebb egyéni jelöltre szavaz, aki kormányváltást akar – jó ötlet. Sokkal jobb, mint a koordináció, visszalépés. Ugyanakkor kifejezetten ártalmasnak tartom, ha nem taktikai szavazó ellenzéki választók szapulását...
Miközben manapság a tömegközlekedés reneszánszát éljük, előtérbe kerül a forgalomcsillapítás és az autóhasználat visszaszorítása. P+R parkolók épülnek és az Egyesült Államokban javában zajlanak azok a fejlesztések, melyek egy újabb motorizációs hullámot indíthatnak…..
A hosszú, fárasztó szezon nem csak a csapatokat, hanem szerkesztőségünket is is elfárasztotta, a Copacabanan eltöltött szabadság után most visszatérünk, és összefoglaljuk, milyen változások előtt állunk a következő szezon előtt. Szerencsére téma van bőven, lássunk is neki!..
Vasárnap este befejeződött a portugál bajnokság, ahol a Porto tett pontot az utolsó fordulókra felpörgött küzdelem végére. A sárkányok zsinórban másodszor szereztek bajnoki címet úgy, hogy néha már maguk sem hittek a sikerben, ezzel együtt zsinórban harmadik, összességében történetük 27. bajnoki…..
Nagy szerencse, hogy nem írtam előzetest a tegnapi, az év végi szájízünk szempontjából sorsdöntő BL-visszavágóról, mert nagyjából egy magabiztos értekezésre készültem, ahol bár méltatom a Malaga eredményeit, de hát mégis, ha szorosan is, de egy idegenben lőtt góllal behúzzuk a megérdemelt…..
Lehet-e egyáltalán rangadónak nevezni a Sporting-Portót manapság? A Sporting "meneteléséről" már rengeteget írtunk idén, sőt, ha nincs jobb ötletünk, biztos pontnak számítanak saját magunk szórakoztatásában, míg a Porto közel egy éve veretlen a bajnokságban, és BL-ben is rendesen helytálltak…..
Azt hiszem én voltam az egyetlen forradalmár a városban, aki képes volt izgulni a tegnapi Porto-Malaga Bajnokok Ligája nyolcaddöntőn, ugyanis reálisan nézve a két csapat találkozójáról készült felvételt nyugodtan lehetne mellékhatások nélküli altatóként is mellékelni - nekem is csak azért sikerült…..
Mint minden héten, úgy most is vízválasztó forduló jön Portugáliában: a Portónak és a Benficának is kötelező nyernie, hiszen nagyon úgy tűnik, hogy idén a kis botlások fognak dönteni a bajnoki címről. A fővárosban magabiztosak lehetnek (nem, nem a Sportingnál, ők most már tényleg bárkitől…..
Átfogó, pontos statisztikákon alapuló poszt következik: ahogy a cím is mutatja, metszően élesen látó szakértőnk górcső alá veszi, hány hazai játékos játszik az élvonal csapataiban, levonja a tanulságokat, majd  a végén egy igazi érdekességgel szolgál, de közben láthatóan ő is jól szórakozik. Annyit…..
Megszokhattátok már, kedves olvasók, hogy hétfő esténként általános elemzést írunk a fordulóról, de hát az Isten szerelmére, Classícó volt a hétvégén, ami szinte egymagában dönti el a bajnokságot (illetve hát nem döntötte el, de nem szaladjunk előre), így most kizárólag erről fogunk beszélni, annak…..
Mi újat tudunk írni egy olyan fordulóról, ahol a Porto, a Benfica és a Braga nyert, a Sporting pedig ismét kikapott? Szerencsére itt a január, jönnek az átigazolások, jövő héten Classíco, és két friss edzőváltásról is be tudunk számolni. Hajtás után óriási izgalmak!..
Régóta ismert tény, hogy a portugál óriások szűkös lehetőségük miatt saját nevelésű és Dél-Amerikai játékosok exportjából tudják a víz felett tartani magukat. Azt is látjuk, hogy az évről-évre papíron meggyengült csapatok szinte ugyanúgy helytállnak a nemzetközi kupákban, mint előtte bármikor. Na de…..
Újabb forduló telt el a héten a Liga ZON Sagresben és paradox módon egyre nehezebb jóslatokba bocsátkozunk a bajnoki versenyfutásban, annak ellenére, hogy folyamatosan tisztul látásunk és a megállapításainkat is többnyire igazolja az élet. Nem titkolom, annak ellenére, hogy a BL-ben szinte…..
Aki követte az elmúlt fordulókban megkezdett összefoglaló sorozatunkat, tudhatja, hogy főleg a négy portugál naggyal foglalkozik rovatunk, akikből vasárnap ebből egyszerre kettő is pályára lépett, így negyedével kevesebb meccsről kell írjunk, hurrá! Hajtás után folytatás...
Lassan Falcao mindenkinek a kedvenc csatára lesz, de nekünk máris megvan az új hősünk: Jackson "Cha-Cha-Cha" Martinez. Már két hete szerzett góljáról is külön megemlékeztünk, de ezúttal sem maradhat el az ováció a kolumbiai produkciójával kapcsolatban, ezúttal a Sportingnak lőtt olyan gólt, amit…..
Csudás hétvégének nézhettek elébe a Liga Zon Sagres kedvelői, hiszen a televízió 3 meccset is a programjába illesztett. Igaz, (egyenlőre) nem az elképesztően színvonalas blogunké az érdem, hanem az olasz bajnokik jogának átkerülése egy másik csatornához, de talán most megoldódik egy régi problémánk,…..
A hétvégén a válogatott mérkőzések és az utána lévő szünet után először adódott lehetőségünk felmérni, hol tartanak a Liga Zon Sagres gigászai, miután rövid időn belül Hulk, Javi Garcia és Witsel is elhagyta Luzitániát a pénztárcájuk ambícióik kedvéért, így végre alkalmunk adódott felmérni, hogy…..