Regisztráció Blogot indítok
Adatok
cs.k.

24 bejegyzést írt és 6 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ez elmúlt napokban felgyorsultak az események a belvárosi ingatlanügyek körül. A Főváros élni kíván elővásárlási jogával az V. kerületi vezetés által eladott ingatlan ügyében, melyek a piaci árnál jóval olcsóbbnak tűnnek. A kerület azzal védekezik, hogy az eladás nyílt pályázat eredménye volt, ahol…..
Belváros-Lipótváros jelenlegi vezetése nem az átlátható gazdálkodásáról híres. A fideszes garnitúrára ráégett ingatlanügyek mellett más szerződésekkel sincs minden rendben. Azért hogy megnehezítsék az érdeklődő állampolgárok, képviselők, újságírók munkáját, nyilvánvaló törvénytelenségektől sem…..
doktor ötker Miért írtuk alá? 2019.07.08 09:09:38
Július 5-én az LMP Belvárosi szervezete együttműködési megállapodást írt alá az MSZP-DK-Momentum pártokkal. A megállapodás értelmében a pártok közös listát állítanak a kerületben, meghatározzák, hogy ki melyik körzetben indul és közös polgármesterjelöltet támogatnak. Ez az LMP-re nézve azt jelenti,…..
400 millió  forintos keretösszeggel a Novum Guard kft nyerte el azt a népszerűtlen, ámde jól fizető feladatot a kerületben, hogy ő helyezheti ki a kerékbilincseket a szabálytalanul, vagy parkolójegy nélkül parkoló gépjárművekre. Igaz, hogy a közbeszerzés már korábban lezajlott, de az eredményét…..
  Majdnem napra pontosan egy éve történt meg az a szinte senki által nem várt és előre nem látott esemény, hogy Csárdi Antal, az LMP színeiben, megverte az Budapest 1. választókerületében a Fidesz jelöltjét Hollik Istvánt. A meggyőző arányú nyereség okait azóta sokan, sokféleképp magyarázzák.…..
A belvárosi képviselő testület az ünnepek előtti utolsó ülésén több mint 1 milliárd forintért adott el ingatlanokat. A listán szereplő 16 helyiség közül számos olyan van, amelyet éppen csak annyi ideje bérelnek a bérlők (1 év), hogy megkaphassák a bérlőknek járó 30%-os kedvezményt. Néhány másikat…..
doktor ötker Teher alatt nő? 2018.11.28 09:46:43
Egy éve kész kellene lennie a beruházásnak, de még ma sem látni pontosan mikor kapják vissza a belvárosiak és a budapestiek a József nádor teret.A téren épülő mélygarázs munkálatai, illetve a felszínrendezés egy éves késésben van.Ennek csak kis részben oka a régészeti feltárási munkák elhúzódása. A…..
  Kivágták a fákat a Semmelweis utcában. A cikkünk nyomán szervezett bejáráson felvetődött kérdések megválaszolásával az önkormányzat nem foglalkozott. Az utca tervezett felújításába, a fák sorsának kérdésébe nem vonták be a helyben lakókat. Ennek az ügynek még lesznek utórezgései, de a kivágott…..
Korábbi írásunk nyomán került napvilágra, hogy a Főkert és az V. kerületi önkormányzat a fák kivágását és a fasor lecserélését tervezi a Semmelweis utcában. Az elemi erejű felháborodás hatására a Főkert bejárást szervezett, melyről kedden a postaládába dobott szórólapokon értesítették a környékbeli…..
  Múlt héten döntött a kerület Tulajdonosi Bizottsága, arról, hogy hozzájárul a Semmelweis utca összes fájának a kivágásához. Az LMP és több ellenzéki képviselő tiltakozása ellenére a Fideszes többség úgy döntött, hogy az utca felújítása előtt eltüntetik az összes fát, egészségeset és beteget, jó…..
    Gyurcsány Ferenc a demokratikus fénycsóva, aki kérlelhetetlenül küzd Orbán Viktor autoriter rendszere ellen, és állhatatos munkával mindent megtesz azért, hogy a demokratikus oldal összefogjon és legyőzze a főgonoszt.   Legalábbis szóban.   Tettekben már kicsit máshogy néz ki a…..
Nincs olyan gesztusa az LMP-nek, amely ne Orbán maradását szolgálná. Azzal, hogy külön indulnak a választáson, 13-15 mandátumot vehetnek el a demokratikus ellenzéktől. Az LMP egész történetét belengi a gyanú, hogy ez a formáció nem más, mint a Fidesz fiókszervezete.Kezdődött azzal, hogy ártatlan…..
Úgy tűnik nehezen képzelhető el kormányzati beruházás valamilyen mértékű fairtás nélkül. A Városliget, az Orczy kert, a Kossuth tér, a Dagály nagyszabású projektjei után, melyekben százszámra vágtak ki értékes fákat, egy sokkal kisebb volumenű építkezés sem valósulhat meg anélkül, hogy…..
A vizes világbajnokság kapcsolódó beruházásaként megújul először az Újpesti rakpart, majd a vb után a rakpart V. kerületi része (id. Antall József rakpart) is. A látványterveken remekül mutató beruházás nagyon ígéretes és sok szempontból (WC, bicikliút) valóban rendezett körülményeket fog…..
    Az V. kerületi képviselőtestület a holnapi ülésén dönt arról, hogy a bérlőknek járó 30 százalékos kedvezménnyel elad több Mérleg utcai és Október 6. utcai ingatlant a Spielberg Ingatlanforgalmazó kft-nek. A cég az ingatlanokat 2014 óta bérli az önkormányzattól és az eltelt idő alatt semmilyen…..
  Van egy beruházás a Belváros közepén ami legalább annyi kérdést vet fel mint a Liget-projekt, vagy az Orczy kert és mégsem kapott eddig különösebb figyelmet. Az Erzsébet téren hamarosan újra felállítják a Sziget Eye néven futó óriáskereket  a környékbeli lakók tiltakozása ellenére. Idéntől a…..
cs.k. 2016.05.09 21:03:21
@Hóhér az utolsó barátod: Utána fogunk nézni az ügynek!
  Az ülés több dolog miatt is izgalmas volt. Első, nyílt napirendi pontként volt felvéve a kerületi lakbérrendelet módosítása, amely egy igen nagy horderejű kérdés. Korábbi testületi ülésen ígéretet kaptunk a polgármestertől, hogy a koncepcionálisan új alapokon nyugvó rendelet kidolgozásába…..
Folytatódik a jó adottságú üzlethelyiségek kiárusítása a Belvárosban. A testület a fideszes képviselők szavazatával és az ellenzék egyöntetű tiltakozása mellett a legutóbbi ülésen elfogadott egy listát, amelyen több kisebb és kevésbé frekventált ingatlan mellett két…..
A csütörtöki testületi ülés kiemelkedő jelentőséggel bírt a kerület életében. Az ellenzék megrendszabályozása céljából bevezetett kéthavonkénti ülésezési rend okozta önmagukban is nagy súlyú rendeletek voltak, mint a költségvetés, a zárszámadás, vagyonkoncepció…..
  A múlt hét egyik napvilágot látott ügye volt, hogy a kerület, egyik utolsóként teljes egészében önkormányzati tulajdonú műemlék házában kíván éttermet nyitni a kerületi média legfontosabb embere - a Habony Árpádnak is lakcímet biztosító - Karalyos József, akinek…..
  Nagy-interjú jelent meg ma az Indexen Rogán Antallal, a kerület volt vezetőjével, melyben védekezni próbál az elmúlt időszakban felszínre került kétes ingatlanügyek kapcsán általunk is megfogalmazott kritikákkal…..
Az elmúlt napokban az újabb kiderült ügyek mellett érkezett néhány reakció, amelyet érdemes megvizsgálnunk Az önkormányzat azt mondja a Sas utcai ügyre, hogy törvényes volt, mert a rendeletnek megfelelt az értékesítés és az sem probléma hogy nem a Lázár s Fiai vette meg az…..
Jó a belvárosban  Fidesz-kádernek lenni: a drogosozásáról elhíresült Böröcz Lászlót alpolgármesteri címmel jutalmazták, aki havi 1,3 milliót keres. De a foglalkozását szüneteltető színművész is elég szép summát kap a majdnem semmiért. Tovább böngésztük Rogán…..
cs.k. 2015.01.12 12:06:54
@turista a saját országában: egy ilyen címü összeállitasban szerepeltetes az sugalmazas, ezt cafoltam
  Van egy üzlethelyiség a Sas utcában, amely minden eddiginél jobban példázza, hogy mekkora pénzeket, mekkora vagyont tékozolt el a belvárosi önkormányzat Rogán Antal polgármestersége alatt. A Sas utca 17. szám alatti, összesen 310 négyzetméteres üzlethelyiséget a CBA bérelte…..
Az elmúlt hónapok folyamatosan ki-ki pattanó ingatlanbotrányai már előre borítékolva voltak évek óta. Az LMP már 2010 óta folyamatosan hívta fel a figyelmet a visszásságokra a bizottsági és testületi üléseken is és többek között a Lámpás újságban is.   Mint a…..