Regisztráció Blogot indítok
Adatok
subidubidu

0 bejegyzést írt és 122 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  Az „Egy a természettel” című budapesti vadászati és természeti világkiállítás szeptember 25-én nyitott. A médiában meglehetősen megosztó kép alakult ki róla. Az ellenzéki sajtó nem kímélte a rendezőket: a halál apoteózisát látta benne és azzal az álszent javaslattal álltak elő, hogy a…..
Intro Egy frissen csatlakozott olvtársunk, nagygabe nem sokat lacafacázott. Jó civilhez méltóan amit nem tudott megvenni/megtalálni, megcsinálta maga. Ez pedig kéremszépen nem más, mint egy jó kis angol-magyar szótár, ami teljesen jól használható prc és mobipocket olvasása közben. Azaz a Kindle és…..
subidubidu 2021.09.11 00:31:32
@Dworkyll:
Először is köszönöm a részletes választ.
Van spanyol szótáram az olvasón, és ha úgy alakul, az egynyelvűt használom abból is (itthon vagy 8 féle egynyelvűm van papíron, a CD-n régebben megvásároltak vsz már nem hazsnálhatók munkára). Sőt, van nyomtatott kombinatórikus szótáram is, közel 2000 oldalas. Az ilyen szótárak arra valók, hogy megmondják, egyes szavak milyen más szavakkal együtt fordulnak elő, sokszor még a szemantikai jegyeket is hozzátéve. Szóval egy nagyon profi dolog, nem sima szótár. Nekem itthon a nyelvészeknek készült verzió van meg, nyelvtanulásra adtak ki egy másikat, amit sikerült pdf-ben megszereznem (kevesebb mély magyarázat, de több szócikk), de így nagyon nehézkes használni sajnos. Egyszerűen kényelmesebb lenne e-szótárként alkalmazni szövegalkotásra, mint a pdf-ben keresgélni, még PC-n is lassú.
De akkor lehet, hogy az lesz, hogy beruházok erre a második verzióra papíron.
Különben angolul leginkább a kollokációs szótárak hasonlítanak ehhez (ez utóbbit spanyolul még nem láttam), angol-magyar van a Tinta kiadványaként, ami messze nem ilyen komplex, mint az enyém, cserébe akár 1 évnyi rendes nyelvtanulás után is használható már.
subidubidu 2021.09.17 13:17:43
@Dworkyll:
Igen, text search, ami elég lassú még szgépen is, és persze, hogy nem csak a szócikket dobja föl. :-/
Nem hivatalos példány a pdf, és nincs is neki hivatalos digitális kiadása, pedig akár meg is venném. De akkor ezek szerint marad a papír.

Különben célnyelvre fordításhoz nagyon jó az ilyen szótár. És voltaképpen öröm lapozgatni (a másik hasonlót is), de mikor dolgozna az ember, kényelmesebb lenne egy gyors elektronikus verzió.
      Nem telik el nap, hogy ne jönne szembe velem egy cikk arról, hogy érzelmi analfabétákat nevelünk, hogy mesterségesen érzékenyíteni kell a gyerekeinket, mert ebben a mai világban minden rossz, rosszak vagyunk mi emberek, s ezáltal rosszak a gyerekeink is. Két gyerek édesanyjaként nem akarom…..
subidubidu 2019.12.08 00:15:04
A tanév kezdésével kapcsolatos gyakorlati tudnivalókat bizonyára már megismerték a kedves szülők. Van, ahol a kollégák már a tanév végén egyértelmű információkat tudtak adni a következő tanévről, de az iskolák többsége augusztus 20-a után kezdi pontosítani a részleteket, Böngésszék bátran iskolájuk…..
subidubidu 2019.08.21 23:57:57
Eddig három iskolát ismertem meg a gyerekeim tanulmányai kapcsán.
Az általános, ahol a most már érettségire készülő kezdett, gyerekcentrikus iskola volt, a szülők a nap végén tudtak találkozni a tanítókkal, mikor bementek - horribile dictu - az osztályteremig. Ugyanis a tanítók úgy gondolták, ha az óvodába nap, mint nap bemehetett minden szülő és tudott pár szót váltani az óvónővel, nem azzal kezdik a beszoktatást hogy a szülő be se menjen a suliba. Hiszen úgy tudnak azonnal reagálni bármire, ha van kapcsolat, és nem csak az üzenő füzeten keresztül.
Eltelt 12 év. A 6 éve regnáló - egyetlen jelentkezőből kiválasztott - új igazgató szerint "meg kell védenünk gyermekeinket". Tehát a suli lezárva az alula két oldalán, a gyerekhez nem lehet bemenni, ellenben napközi után belső telefonon ki lehet hvni (roppant biztonságos módja meggyőződni arról, hogy a megfelelő személy viszi el a tanulót, főleg mivel a kagylót sokszor gyerek veszi föl). Az évi 4 fogadó órából hogy, hogy nem, kettő lett. Azaz van félévente 120 perce a szülőnek, hogy beszéljen az összes gyereke tanáraival - már ha sorra kerül, már ha ott van a tanár (a félállásúak nem szoktak). Hogy visszajelzést kérjen vagy adjon. A tanítók közt van, aki ad e-mailt, teleonszámot, iletve a felsős osztályfőnökök közül is, és ők elérhetők, ellenben szaktanári elérhetőségek nincsenek. De be lehet telefonálni a titkárságra, és megérni, hogy üzenjenek, hogy XY kerezi Z tanárnőt /tanár urat. Jó esetben visszahívják. Az iskolai programokról esetlegesen, sokszor későn értesülünk, egymásnak ellentmondó információk keringenek, a változásokról végképp nincs kommunikáció.

Ehhez képest ismerek két elitnek nevezett állami gimnáziumot.
1. Minden tanár e-mailes elérhetősége megtalálható, pár napon belül reagálnak.
2. Heti fogadóóra van megadva sokaknál, de akinél nincs, lehet vele egyeztetni
3. Ugyan itt is félévente 1 össznépi fogadó óra van, de legalább lehet rá online időpontot foglalni.
4. Probléma, kérdés esetén már a felvételi során segítőkészséget tapasztaltunk; volt, hogy az igazgató hívott vissza, pedig még el sem dőlt, oda megy-e a tanulni a gyerek.
5. Itt sem mehet be bárki az iskolába - a gyerekek kora miatt a gyakori személyes kapcsolat nyilván sokkal kevésé szükséges, mint -8 éves tanuóknál -, de rendszeresen kapunk időben tájékoztatást a programokról, változásokról (nem derogál az igazgatóelyettesnek sem írni a szülőknek).

Nem bírom fölfogni, mi az oka annak, hogy ugyanabban az oktatási rendszerben, hasonló fizetésekkel az általánosban lejtmenet van szülő-tanár kapcsolat szempontjából (nem, nem csúszott le a környék, csak a vezetés és lassan a tanári gárda is cserélődik), az általam ismert gimnáziumokban viszont partnernek tekintenek. Tudom, rengeteg a ffölösleges adminisztráció, nagyon magas az óraszám, amire, ha készül a pedagógus, heti 40-nél több órát dolgozik (és ez nem is fair velük szemben).
De azt nem hiszem, hogy ANNYIVAL túlterheltebb az általános iskolai tanár, mint egy jó gimiben tanító (azt igen, hogy heterogénabb gyerektársasággal dolgozik).
Az első időkben még alig bírtátok levenni egymásról a kezeteket és sose voltatok fáradtak a szexhez? Két évvel később meg már csak ímmel-ámmal csináljátok? Újabb két év múlva havonta egyszer? És egyikőtök se érti, miért szűnt meg a varázs? Ti csináltátok rosszul?…..
Egy viharos kapcsolatot követő szakítás után nehéz dönteni az újabb kapcsolat és a szünet között, de a legnagyobb baj, ha egy nő nem tudja, mit is akar. Ebben a felállásban még az is kínos, hogy a két szóban forgó férfi ismeri egymást.   Ha esetleg nem tudtad: a Csajok…..
subidubidu 2019.05.15 22:06:31
@savanyú a narancs ( Villanyfényes):

Captain ezen kommentjére írtam:
jaja, a remény az nagyon fontos. Arra lehet alapozni, pláne a gyereknevelésben és a párkapcsolatokban. :)
Legutóbb pont tegnap beszéltem egy ilyen reménnyel operáló ismerősömmel, mert kicsit kiakadt, amikor a házkutatásuk során kiderült, h a jóravaló kisfiuk x éve aktív drogfüggő. Na, ha korábban nem reménykednek rendesen, akkor most nagyon kiakadtak volna. De így...? :D

Én bevállalom a bizalommal és a reménnyel járó kockázatot. Ezért írtam, hogy a veszély éltet. ;-)
subidubidu 2019.05.15 22:40:39
@Almandin:
Természetes, hogy kételyeid vannak.
Nem célom senkit sem meggyőzni arról, hogy nekünk jó; elég, ha mi így hisszük (egocentrikus módon azt is mondhatnám, elég, ha én hiszem...).
Azt, hogy "sikerült", nem merem kijelenteni, mert ez nem egy lezárt ügy, folyamatosan működtetni kell. Nekem megéri beletenni, és úgy látom, a férjemnek is.

Ami a szexet illeti: valóban nem ugyanolyan, mint az elején - szerintem jobb is.
Persze erre lehet azt mondani, hogy milyen lúzerek lehetünk, ha 25 év után jobban élvezzük a testi örömöket, mint hamvas ifjúságunkban; és még az is lehet, hogy igaza van annak, aki ezt gondolja. Lehet, hogy kevéssel is beérjük, de, hogy egy klasszikust idézzek, boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa. :-D
A hagyományos paraszti társadalomban a két nem érintkezését részletesen szabályozták. A szexualitáshoz való viszony nemzetiségenként, felekezetenként és tájanként nagy változatosságot mutatott. Ráadásul a hétköznapi gyakorlat soha nem esett egybe tökéletesen az írott és íratlan normákkal.…..
Az új kapcsolat izgalmai örömet, boldogságot, sőt eufóriát hoznak, amíg egyikőtök nem sokall be valami miatt és gyorsabban kiszeret a másikból, mint ahogy a Tinderen balra húzta volna...
subidubidu 2018.03.15 21:56:05
@karandash:
Ezek után nem is értem, hogy lehetnek még jól működő kapcsolatok, miért házasodnak az emberek.
:-D
Velünk, nőkkel, gyakran előfordul, hogy olyasvalakire vágyunk, aki nem viszonozza érzéseinket vagy legalábbis nem úgy, ahogy mi szeretnénk. Úgy érezzük, megtaláltuk az igazit, senki mást nem tudunk elképzelni magunk mellett, titkon már az esküvőt és a közös családot tervezgetjük, a másik oldalról…..
subidubidu 2018.03.06 11:21:27
@Comte de Gippaud:
Bocsánat, csak most néztem vissza az oldalra.
Ahogy már egy másik kommenttárs is írta, nem arról van szó, hogy kémia nélkül lenne szerelem, hanem hogy a kémia megléte nem egyenlő azzal, hogy szerelmes valaki. Sok embert találhatunk vonzónak a másik nemből, de ahhoz, hogy beleszeressünk, ennél - jó esetben - több kell. Nem légvárat építeni a szexuális vonzerő köré.
subidubidu 2018.03.06 11:36:42
@Billy Hill:
@Untermensch4
Erről az jut eszembe, hogy még nem jártunk a férjemmel, mikor beszélgetés közben felmerült a "férfi" meghatározása és azt mondtam neki, benne pl. látom a férfit. Mondtam, nem utaltam rá, nem (csak) testbeszéddel vagy mimikával kommunikáltam.

Pár évre rá kiderült, hogy akkor ezt ő úgy értelmezte, hogy biztos nem érdeklem, hiszen akkor nem mondtam volna neki ilyent... Ez nem elég egyértelmű?

Enyhítő körülménynek tekintem, hogy előtte pár hónappal egyszer már elutasítottam (nagyon finoman, tehát jóban maradtunk) és az ominózus mondat után másfél hónappal csak megtette a második, immár elfogadott ajánlatot.

Én ennél egyértelműbb azért nem szerettem volna lenni az adott helyzetben. ;-)
Coach blog Becsengetnek 2017.08.22 07:09:33
Két hét és újra megkezdődik az iskola. Az előző tanévben egyre növekvő kiakadással szemléltem a  bennünket körülvevő világ sokszor végletekig teljesítményorientált elvárásait, amelynek már a gyerekeink is elszenvedői. Akad köztük, aki a hatévesen háromféle edzésre jár, mert kell a mozgás, mondja a…..
subidubidu 2017.08.22 21:17:21
@Csatlós Csilla:
A 16 évesemet hiába akartuk lebeszélni anno a Fazekas specmatról. A felvételi előkészítő volt a "különóra". Most ott tanul, heti 2 szakkörre jár, és persze kényszerűségből heti 2 délutáni tesije is van. Imád versenyezni, lelkiismeretesen készül is rá. Olvasni is nagyon szeret.
A 14 évesemet ellenben ökörrel sem lehetett volna elvonszolni az általánosból 8. vége előtt. Viszont 2 hangszeren tanul és játszik, imád zenekarra járni (viszont nem akart zenész lenni, pedig nagyon próbálták rábeszélni). Versenyezni egyáltalán nem szeret, pedig ha megy, sikeres.

Nem merem kijelenteni, hogy "boldog ember lesz" bármelyik, de most a szabad idejüket azzal töltik, amit szeretnek.
subidubidu 2017.08.28 11:57:48
@Csatlós Csilla: a próféta szóljon Belőled. :-)
Ha lehetne ilyesmire fogadni nagy tétet mernék rátenni arra, hogy pár évtizeden belül számos országban a nagyszülők szerepe felül fogja múlni a szülőkét a gyereknevelésben, legalábbis a gyermekekkel töltött idő tekintetében. Ennek fő oka a társadalmak elöregedése, amit például az is jelez, hogy…..
subidubidu 2017.06.18 15:06:03
@sZulamith:
Nem is a tanácsokra szorulnak a kisgyerekes szülők - most sem -, hanem gyerekvigyázásra, lehetőség szerint ingyen.
Mert a bébiszitter azt teszi, amit mondasz neki, de pénzért. A nagyszülő meg hajlamos a véleményét is megosztani veled - ami nem baj, ha nem várja el, hogy utána úgy csináld -, esetenként mást tenni, mint amit kértél, mert ő "jobban tudja".
subidubidu 2017.07.30 15:29:02
@sZulamith:
Nem azt írtam, hogy ezt kell mondani nekik, hanem azt, hogy arra van szükségük, hogy valaki ingyen vigyázzon a gyerekekre, és nem arra, hogy az észt ossza.
Nyilván van észszerű kompromisszum, ha mindegyik fél hajlandó és érdekelt. Ismerek jól működő nagyszülő-szülő kapcsolatot, de ez kb. 20%.
subidubidu 2017.08.28 11:55:10
@sZulamith:
Úgy tűnik, nem érted, amit írok.
Nem azt állítom, hogy a nagyszülőnek v. bébiszitternek nem lehet véleménye, eltérő elképzelése. Hanem azt, hogy a szülőnek nem arra van SZÜKSÉGE, hogy ezt ráerőltessék, hanem arra, hogy támogassák (ami sok esetben ingyenes gyerekfelügyeletet jelent, ez az igazság)..
4 gyerekünk van, van tapasztalatom nagyszülőkkel és bébiszitterekkel is. Az a nagyszülő, amelyik tiszteletben tartja, hogy a szülő nevel és nem ő (tehát lehetőség szerint nem bírálja felül, nem szól be, maximum finoman és négyszemközt jelzi, ha valamivel nem ért egyet), azzal hosszú távon is jó a kapcsolat. Bébiszitterekkel pedig kifejezetten jó a tapasztalatom - van olyan, akinek utána született két gyereke és még azóta is tartjuk a kapcsolatot, egy másik az egyik gyerekem keresztanyja lett. Igaz, rászánom az időt, hogy olyant válasszak, aki hosszú távon kompatibilis lehet velünk szemléletmódban, stílusban, habitusban.
Nem állítom, hogy a nagyszülőknek könnyű. Ha megérem és ebbe a helyzetbe kerülök, biztosan nekem sem lesz az. De attól még igaz az, amit a SZÜLŐK szükségleteiről írtam. Amit nem biztos, hogy a nagyszülő ki tud/akar elégíteni, mert neki is vannak saját szükségletei. Ha sikerül egy jó kompromisszumot kötni, működik. Ha nem, nem.
Ez alkalommal arra a kérdésre keressük a választ, hogy meddig használható egy golyóstoll, vagy golyóstollbetét. Vajon vannak-e különbségek az egyes típusok között? Ha feltételezzük, hogy a golyóstollak a tinta kifogyásáig működnek, a tollbetét élettartama megegyezik az íráshossszal. Az íráshossz…..
subidubidu 2017.08.12 14:07:13
@golyóstoll:
Köszönöm a választ.
A toll ez lenne: Faber-Castell Grip 2011 golyóstoll. Nem tudom, milyen betét kell bele, én naivan azt gondoltam, standard fémtartályos...
subidubidu 2017.08.13 00:13:37
@golyóstoll:
Akkor nagy baj nem lehet.
Egy alsós gyerek lehet, hogy előbb veszti el a tollát, mintsem kifogyjon a tinta egy ilyen betétből (most szoknak a tollhoz).

A gimis fiam "eszi" az olcsó tollakat, de mivel állandóan kölcsönadja őket (és felét sem kapja vissza), nem merek jobbat venni neki.
subidubidu 2017.08.28 10:26:02
@habpite:
Nálunk viszont pont hogy tiltják a törölhetőt, mondván, meg kell szokni, hogy a tollal oda kell figyelni az írásra, és hogy dolgozatban ill. vizsgán is majd áthúzással javítunk, ott eleve tilos a törölhető.
:-O
Biztosan emlékeztek, hogy az előző bejegyzésemben kértem, hogy akinek van bármilyen tapasztalata, véleménye a külföldi esküvővel kapcsolatosan, írjon nekem. Kaptam is egy e-mailt, szerintem e-mailnek még így talán soha nem örültem. Amikor pedig megláttam, hogy egy úriembertől…..
A munkáltatók számára is ismert a lista, hogy törvény szerint mire nem szabad rákérdezni, mégis megteszik sokszor. (neme, faji hovatartozása, bőrszíne, nemzetisége, nemzetiséghez való tartozása, anyanyelve, fogyatékossága, egészségi állapota, vallási vagy világnézeti meggyőződése, politikai vagy más…..
subidubidu 2017.08.10 14:50:13
@Gerardus A. Lodewijk:
A cégek nem keveset hiteleznek az államnak, a visszaigénylés nagyon sok esetben automatikus NAV-ellenőrzést von maga után (ami munkaidő-kiesést jelent, mert pénzt hozó üzlet helyett ezzel foglalkozik egy-két ember).
Valóban nem a gyes a bomba, hanem az állam hozzáállása úgy általában a cégekhez. A kis hal bizonyítsa be minden esetben, hogy nem csal. És akkor is hibás, ha nem hibás.
Kedvencem volt, mikor az APEH-nek dolgozott a cég, nem fizettek határidőre, majd az APEH megbüntetett, hogy nem fizettük be a tőlük még meg nem kapott bevétel utáni ÁFÁt...
Nagy hal esetén persze mások a játékszabályok. :-/

Ezzel együtt nálunk - bár több a férfi - van több többgyerekes családanya is. Meg is becsülik.
A következő tanévben az állami iskolába járó gyerekek támogatása 58,3 ezer forintra csökken, míg az egyházi iskolákba járóké 200 ezerre nő. A különbség az intézmények között tehát 3,4-szeresére növekszik. A különbség a dologi költségeknél jelentkezik igazán, nem a…..
subidubidu 2017.06.23 15:55:26
@meszena:
Az egész társadalomnak az a haszna, ha MINDEN iskola jobb lesz.

Senki nem lovagolna az anyagiakon, ha arányosan ugyanannyit fordítana az állam az állami iskolák fejlesztésére is, mint amennyit az egyházi fenntartásúakéra.
Egyelőre az a helyzet, hogy nem IS, hanem szinte CSAK az egyházi fenntartású intézmények lesznek jobban felszereltek.

És nem csak anyagi szempontú megkülönböztetés van.
Az egyházi fenntartású oktatási intézmények az államiakhoz képest többletjogokkal rendelkeznek: nincs területi ellátási kötelezettségük, és szabadabban választhatnak tankönyvet.
MIÉRT?

Valamint joguk van kötelezni a hozzájuk járó diákokat ill. családjaikat különböző egyházi szertartásokon való részvételre.

Én pl. nem utálom az egyházi iskolákat, sőt rengeteg hívő barátom van, akik ugyanúgy igazságtalannak, részrehajlónak tartják ezt a hozzáállást az állam részéről.
Szerintük sem így kell új hívőket "toborozni".

Kilóg a lóláb.
Az elmúlt 10 évben mindig le akarták cserélni a budapesti jegy- és bérletrendszer elemeit, megújítani az egészet, hiszen tudták jól, hogy egyáltalán nem működik, nem hatásos, nem szolgálja a célját. Mégis, azóta sem sikerült továbblépnünk. Miért? Mert egy szintén…..
Tanulmányok szerint az érzelmi érettség és az anyagi biztonság a minél későbbi gyermekszülés mellett szól, ugyanakkor a kivárásnak egészségügyi kockázatai lehetnek. Melyik az ideális kor?..
subidubidu 2017.04.01 21:48:32
@Jakab.gipsz:
Nagyanyáink és az őt megelőző elődeink nem élvezhették a fogamzásgátlás előnyeit (és hátrányait). Úgyhogy amikor teherbe estek - ami nem egy liberális szóújítás, elég régóta használatos -, akkor, ha megmaradt a gyerek, meg is szülték, nem volt más választásuk. És lehet, bizony teher volt más az a "másállapot", mikor lógott 4-6 kölök a nyakukon.
Most van az a luxus, hogy arról beszélgethetünk, mi az ideális - anyai - életkor. Van döntési lehetőségünk, hogy megpróbáljuk megtalálni a biológiai, társadalmi és anyagi optimum közös metszetét. Ebben segítenek ezek a tanulmányok.
Az Oscar-díjat kapott Mindenki című magyar kisfilm kapcsán a kezdeti öröm után nagyon sokakban további gondolatok támadtak, amit a neten széles körben meg is osztottak. Talán leginkább három csoportba oszthatók a megjegyzések. A többség számára fontos üzenetet hordozott, hogy összefogásra van…..
Először is nem szabad hátradőlni azzal, hogy a rossz teljesítményeket a hátrányos helyzetű gyerekek hozták össze! Ez ma már nem igaz, minden szinten romlás következett be, tehát a középosztályos szülő gyermekéből sem hozza ki a potenciált a mai magyar oktatás. Mi magunk is sokat tehetünk azért,…..
subidubidu 2016.12.22 12:24:24
Nagyon tetszik ez az írás.
Bizony találkoztam olyan szülői attitűddel, hogy egy hét után el akarták távolíttatni az osztályból - eleve kis létszámú, fejlesztő osztály volt - az első héten zaklatott és ezért könnyen kiakadó gyereket. A tanítója kiállt érte, egy hónap múlva már nem volt gond vele.
A gyerekeim egy budapesti lakótelepi iskolába járnak, a kevésbé "jóba". Egy-két kivételtől eltekintve nem találkoztam negatív pedagógusi hozzáállással, igyekeznek a kevésbé támogató családi hátteret is kompenzálni, de persze idejük, energiájuk véges.
Én ebben IS látom a gyökerét annak, hogy a jobbak is "romlanak", hiszen arra már kevésbé jut kapacitás.
Abban is egyetértek, hogy hosszú távon öngól hagyni, hogy leszakadjanak rétegek. Fontos lenne a pozitív felnőtt minta. Apró dolgokat tehetünk, segíthetünk leckével, javasolhatunk fejlesztést. De van az a szint, amit nem szívesen vállal be senki - szakmai támogatás híján a pedagógusok sem.
De adni csak akkor lehet, ha van miből, és amíg a pedagógusoknak nincs energiája, kapacitása a személyes törődésre - amit az adott gyermek esetleg nem kap meg otthon -, akkor miért várnánk el a másik szülőtől ezt a figyelmet?
Mi ráadásul meg is próbáltuk. Aztán pár hónap után rájöttünk, a kedvesen fogadott vendégek rendszeresen megloptak(az első nagyobb tételnél derült ki), sőt a gyerekeinket is erre biztatták (hogy így több lesz a zsebpénzük, milyen szemetek vagyunk mi szülők, hogy nem adunk többet, mikor nekünk van). Az eltulajdonított pénzt, néhány szívemnek kedves tárgyat is sajnálok, de még inkább az elveszett bizalmat.
A legrosszabb az egészben, hogy mint utóbb kiderült, nem ez volt az első alkalom, mégsem figyelmeztetett senki, hogy erre nagyon ügyeljünk (mi szóltunk az iskolában, akkor derült ki, hogy bizony visszaesők).
Még mielőtt: NEM cigányok voltak, se nem külföldiek - hanem anyagilag, érzelmileg elhanyagolt magyar gyerekek.
Tele van a sajtó azzal, hogy ki a felelős a tanulók rossz teljesítményéért a legújabb PISA méréseken. A PISA eredményekről itt, a kormányzati hárításokról pedig itt írtunk. Most vegyük sorba, ki mindenki felelhet ezért a fiaskóért. Megjegyzem, ennek csak akkor van értelme, ha a megállapításokat…..
subidubidu 2016.12.17 13:02:28
@apterus: Bizony, a 8. utáni felvételi (meg, gondolom, a többi is) ugyanilyen szövegértős feladatokat tartalmaz. Sőt, a biztonság kedvéért úgy "tréningezik rá" a gyereket, hogy keresse meg a szövegben a választ. Ha szó szerint kimásolja, megkapja a pontot.
@Tanulópénz: a jobban haladók hány évig jó, ha látják, hogy "nem vagyunk egyformák"? Látják az oviban, látják az általánosban 4, 6 vagy 8 évig. Értem én, és egyet is értek azzal, hogy az a jó, ha a társadalmi rétegek érintkeznek és tudnak egymással együttműködni. De ehhez az nem elég, hogy egy osztályba járnak, főleg hogy az együtt töltött idő jelentős része nagyon szabályozott. Sok helyen él a "ne beszélgess órán, ne beszélgess a sorban, ne beszélgess ebéd közben", csak a szünetben lehet hivatalosan "társadalmi életet" élni.

Jó tanítók végeztetnek csoportmunkát is - mikor KELL is beszélgetni -, rendszeresen keverik a gyerekek ülésrendjét, így mindenki mindenkivel tud együttműködni. De ez elkopik felsőre. :-(
Helló! :) Üdv újra itt, a megszokott módon kezdetét veszi kalandjaink megosztása, mivel holnap reggel hivatalosan is megkezdődik a 13. IJSO, melynek helyszíne Indonézia, azon belül is Bali szigete lett. A magyar csapat viszont már tegnapelőtt megérkezett, hogy az időeltolódásból származó…..
subidubidu 2016.12.02 20:24:41
Tarlós István Orbán Viktornak írt leveléből kiderül, amennyiben a kormány nem segít be a fővárosnak a BKV finanszírozásába, az eddig ingyen utazó gyerekek, nyugdíjasok és fogyatékkal élők havi 1000-2000 forintos regisztrációs díjat lesznek kénytelenek fizetni, az…..
subidubidu 2015.11.06 21:35:56
@Rwindx:
Így igaz. Bár nyilván a nyugdíjasnak sem könnyű.
Talán Bécsben van úgy, hogy csúcsidőben fizetni kell a nyugdíjasoknak (akkor a munkába/iskolába járóknak kell a kapacitás elsősorban), azon kívül nem. Természetesen bele lehet esni abba, hogy a nyugdíjas megy pl. vérvételre, de azt az egy-egy alkalmat biztos kibírja.
Egyébként vidéki városokban kőkeményen 6 éves kortól kell fizetni akár az ovisoknak is. Ami azért vicces, mert nincs még diákja a diákbérlethez, tehát elvben arra sem lenne jogosult. Szóval a BKV még nagyvonalú.
      Topmodell volt. Most két gyermek édesanyja, feleség, üzletasszony. És, ahogy ez a kép mutatja: bevállalós is. A 48 éves Cindy Crawford ugyanis a Marie Claire áprilisi száma számára (sic!) vetkőzött le fehérneműre. Ebben semmi igazán különös nem lenne, ha nem retus…..
Ma két teljesen különböző kultúra ünnepi szokásairól olvashattok, ám egy közös mégis van a katalánok (spanyolok) és az egyiptomiak (ezen belül is a koptok) ünnepében: az, hogy a java még csak most, majd január elején jön. Hogy hogyan jön mindehhez szegény bottal vert…..