Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Magyar Ádám

66 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Szabó Benedek és a Galaxisok egyike a „poszt normális Petőfi Rádió"-korszak kevés alternatív zenei sikertörténetének. Ennek a legfőbb oka az, hogy egy csomó olyan daluk van, amivel nagyon könnyű azonosulni, na meg persze Benedek szuggesztív személyisége is segít a dolgon. Most ott tartanak, hogy…..
Van egy ember, aki ott volt az összes eddigi Szigeten. A legtöbben semmit sem tudunk róla, pedig ő az, aki reggel hatkor végigmegy a koncerthelyszíneken és lezárja őket, hogy aztán három-négy óra alvás után újra nekiálljon egy kétezer fős csapat irányításának. Ő Lasz György az In-Kaltól, aki…..
Az elmúlt évtizedben született itthon két olyan fesztivál, ami mára már gyakorlatilag kultikusnak számít, legalábbis bizonyos körökben. Mindkettő főleg az értelmiségi és alternatív fiatalokra épít, egy csomó nem zenei programot szervez, családbarátnak mondja magát, és mindkettőt egy tó mellett…..
Az utóbbi időben nem sok mindent lehetett hallani Odett felől, de az énekesnő eközben egyáltalán nem tétlenkedett, sőt, valami új előkészítésén dolgozik éppen. Ennek a változásnak az első jele a hónap elején megjelent Szép mentés, amely kapcsán beszélgettünk vele egy kicsit a terveiről, meg a…..
Talán meg sosem volt olyan aktuális és érdekes a Bánkitó Fesztivál, mint idén. Egyrészt azért, mert először a fesztivál történetében a szervezőknek sikerült elhozniuk néhány külföldi zenekart, köztük azt a Slavest is, ami ma már egyáltalán nem kis név, másrészt pedig azért, mert még soha nem hárult…..
Idén már tizedik alkalommal rendezték meg a Fishing On Orfűt a Mecsek lankáin, ebből az alkalomból pedig több újítással is készültek a szervezők. Ezek szerencsére szinte mind jól sültek el, és így összességében a fesztivál még mindig megmaradt annak az alternatív zenei erdei iskolának, aminek…..
Több mint két évtizede járja a színpadokat DJ Bootsie, ez idő alatt pedig jó pár dolgot átélt, és sok mindenről van markáns véleménye is. Interjúnkból megtudhatjátok, mit gondol a nemzetközi rapszíntérről, na meg a hazairól, amit maga mögött hagyott, vagy éppen iamyankről, de az is kiderül belőle,…..
Fél év elteltével ma és holnap ismét színpadra kerül a Kiscsillag koncertszínháza, a Semmi konferencia, ezúttal a MOM Kulturális Központban. Ebből az alkalomból beszélgettünk egyet Lovasi Andrással, de persze nem csak erről, hanem például a Kispál korai külföldi lehetőségeiről és visszatérő…..
Kevés olyan kanadai van, akit jobban érdekel a volt keleti blokk kultúrája, mint a hoki. A leginkább a Wolf Parade tagjaként ismert Dan Boeckner (a képen középen) közéjük tartozik, aki vasárnap új zenekarával, az Operatorsszal lép fel a Dürer Kertben, (ahol az észak-ír Girls Names és a magyar Black…..
Idén már tizedik születésnapját ünnepli a Magashegyi Underground, ez pedig alkalmat adott egy kis beszélgetésre a zenekar két meghatározó tagjával, Bocskor Bíborka énekesnővel és Fodor Máriusz billentyűssel. Az interjúból kiderül például, hogy az elején egyáltalán nem terveztek ilyen hosszú időre,…..
A fő profiljának számító hazai alternatív zene szempontjából igazán érdekes időpontban rendezték meg az idei Fishing on Orfűt, hiszen a műfaj zászlóshajójából az új Class FM-mé váló Petőfi Rádió átalakulására nem sokkal a kezdés előtt került fel a korona a stáb lecserélésével és az átalakítás…..
Nappal harmincöt fok, este ria-ria-Hungária – ha két meghatározó dolgot kéne kiemelni az idei Fishing on Orfűről, akkor ezeket mondanám. Az alábbi posztban persze mesélek másról is, szó lesz néhány érdekes koncertről és helyi jellegzetességről, na meg arról, hogy még mindig olyan szerethető…..
„A tolerancia apró lépésekkel és személyes élményekkel építhető fel egy közösségben” – mondja Jónás Vera, és a saját eszközeivel tesz is érte, hogy ez így legyen. Éppen ezért a szokásoshoz képest meglehetősen sokat beszélgettünk vele társadalmi kérdésekről, így megismerhetitek véleményét a nők…..
Úgy alakult, hogy hogy a közelmúltban öt hónapig Szardínia szigetén, Cagliariban éltem, és ha már ott voltam, kihasználtam azt, hogy lehetőségem van egy kicsit jobban megismerni az olasz zenét. Ennek eredménye ez a poszt, ami egy abszolút szubjektív válogatás olyan dalokból, amelyek fontosak az…..
Idén huszonötödik szülinapját ünnepli a Quimby, ebből az alkalomból pedig Kiss Tibiék felkértek tizenhat, általuk izgalmasnak tartott előadót és zenekart, hogy dolgozzák fel egy-egy dalukat. Az eredmény a nemrég Tükröm, tükröm címmel megjelent album, amit most jól kielemzünk. Sőt mi több, négy…..
Harmadik alkalommal lépett fel a Kispál és a Borz Bátorkeszin az orfűi koncert felvezetését szolgáló külföldi turné részeként, és ezúttal utoljára, legalábbis jelen állás szerint. Eddig adott itt a zenekar egy igen jó és egy kevésbé jó koncertet, és nem mellesleg feltette a kis felvidéki falut a…..
Nemrég jelent meg a Péterfy Bori & Love Band legújabb lemeze, a Szédülés, amiről sok dalt hallhat majd a közönség május 6-án, az ingyenes Óbuda Napja rendezvényen. Szóval teljesen aktuális most egy beszélgetés az énekes- és színésznővel, aki sok mindent mesélt az új albumról, de nem csak arról.…..
A rock and rollt Pécsről feltámasztani igyekvő Junkie Jack Flash énekesével, Pető Szabival nem könnyű interjút készíteni, mert a hőskor rockereire válaszadási hajlandóságban is hasonlít. Ehhez képest most legalább a kérdések felére komolyan reagált, a többire meg simán viccesen, úgyhogy a zenekar…..
Sűrű időszakot él át mostanában a Pannonia Allstars Ska Orchestra, hiszen nemrég jelent meg új, Ghost Train című lemeze, amivel persze egy csomó koncert is jár országhatáron kívül és belül. Ennek apropóján a zenekar énekesével, KRSa-val készítettünk interjút, amin többek között szóba került az új…..
Kicsit több, mint két év telt már el azóta, hogy a Legnagyobb hőssel a Honeybeast országos ismertségre tett szert. A zenekar azóta kiadott két nagylemezt, felépített egy stabil rajongótábort, és igyekszik a figyelem középpontjában maradni. Legközelebb március 13-án adnak koncertet a Barba Negrában,…..
Szünetelt, újra összeállt, majd lemezt adott ki és végigturnézta a nyarat a Fran Palermo, amely november hatodikán az Akváriumban egy újabb korszak nyitányát jelentő koncertet ad, dalpremierrel. Ebből az apropóból beszélgettünk kicsit Henri Gonzo énekessel a közelmúltról és a…..
Sok minden történt a Horrors körül, mióta 2012-ben utoljára jártak a Szigeten. Tavaly például lemezük jelent meg, de máris dolgoznak egy újon, ami idén már el is készülhet. Sajnos annyi időnk nem volt, hogy mindenről megkérdezzük őket, de a zenekar gitárosa, Joshua Third így…..
Már csak pár nap van hátra hazánk legnagyobb zenei rendezvényéig, amin idén is rengeteg érdekes koncert lesz, ezért a világzenei ajánló után most megmutatjuk, szerintünk melyik az a tíz…..
Véget ért a Fishing on Orfű, és annyira szép volt ez a négy nap, hogy az összes ott szerzett élményt nem is tudnám belesűríteni egy posztba. Mindenesetre kiválasztottam azokat, amik az egész fesztivál szempontjából is fontosak voltak, vagy csak tényleg nagyon jellemzőek rá. Ez a…..
Az egyik legnagyobb közhely a magyar zenei életben az, hogy a Fishing on Orfű egy családias, barátságos hangulatú fesztivál, ahol minden ember kedves, nyugodt és boldog. Aki eltöltött már itt néhány napot, az persze pontosan tudja, hogy milyen érzés Orfűn lenni, vagy miben más,…..