Regisztráció Blogot indítok
Adatok
SzekeresFlóra

25 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Spanyolországban ma újra az urnákhoz hívták a polgárokat, mert a decemberi szavazás után 5 hónap alatt sem sikerült kormányt alakítani. Ezúttal a radikálisnak is mondott újbaloldal előzheti a szocialistákat: a közvélemény-kutatások szerint a választók szűk többsége baloldali koalíciót szeretne,…..
Bár a francia államfő - François Hollande - és a miniszterelnök Manuel Valls talán azt remélték, az Eb idejére „letudják a problémát”, egyelőre nem csitultak el a munkajogi reform elleni tiltakozás hullámai az országban. Folytatódnak, ha kisebb lendülettel is a sztrájkok, kedden pedig újabb országos…..
Egy sereg európai országban frusztrálhatja a választókat, hogy nincs valamirevaló alternatíva a kormányzó erőkkel szemben: nemcsak a baloldali címkéjű, hagyományos pártok kiábrándítóak, de még egy jobboldali is érezheti úgy, hogy nincs tisztességes képviselete, mert a…..
Az elmúlt majd egy év egyik legmeglepőbb fejleménye talán az volt a magyar médiában, milyen lendülettel sikerült átvenni a nyugati idegengyűlölő, rasszista és iszlamofób diskurzus legfőbb topikjait. Szoft és hard, szenzációvadász és ezoterikus, elméleti, gyakorlati, spontán…..
A szerb-magyar határra érkező elcsigázott embereket látva, vagy a budapesti pályaudvaron várakozókról szóló tudósításokat hallgatva, és a kerítésekről szóló viták közepette ritkán merül fel, hogy a hazánkba érkező menekülthullám egyik legfőbb oka az, hogy az Európai…..
Hatvanezer ember befogadásának módozatairól egyeztet hosszú hetek óta a félmilliárd lakossal bíró Európai Unió. Képletesen ez valami olyasmi, mintha két elefánt - afrikai persze, mert ott a hímek elérhetik a hat tonnát is - arról vitatkozna hónapokon át, vajon elbírja-e egy…..
Bármit is hozzon a jövő Görögországban és az európai kulisszák mögött, az elmúlt napokban egy súlyos tanulságokat hordozó, sajátos puccskísérlet epizódjainak lehetünk tanúi: az eurózóna és egyben az EU vezetői a szemünk előtt próbálnak kigolyózni egy 5 hónapja…..
A múlt hétvégi spanyol választások eredménye újra aláhúzta a Görögországgal szemben választott uniós metódus szemellenzősségét és kegyetlen cinizmusát. Miközben európai „partnerei” a görögök kivéreztetésével próbálnak időt és politikai legitimitást nyerni,…..
Egyre több fórumon fogalmazódik meg a kérdés, hogyan lehetne felépíteni olyan baloldali tartalmat, pláne szervezett politikai, társadalmi erőt, amely nemcsak a Magyarországon berendezkedett jobb-szélsőjobb trenden fordítana úgy általában, de esetleg még választásokat is…..
A legtöbben félünk attól, hogy fogyatékkal élőkkel találkozzunk. Nem mintha félelmetesek lennének, inkább az a félelmetes, hogy az éveken át gyakorolt gesztusaink, mozdulataink, esetleg kliséink, bejáratott mindennapi kommunikációs készségeink és értelmezéseink alól húzza ki…..
Azon az áprilisi éjszakán több százan tolongtak a dél-olasz falucskától 3 kilométerre lévő, eldugott öbölben. Jurijék a szedett-vedett sor közepén állhattak, a kisebb gyerek szerencsére aludt, az ötéves Magdát pedig teljesen lefoglalta a partot nyaldosó hullámok ritmusa. A…..
A szakszervezeti tagság csökkenése és a legmagasabb jövedelmek növekedése között egyértelmű összefüggés mutatható ki – állítja egy márciusban bemutatott tanulmány, amely a fejlett országok 1980 és 2010 közötti adatait vizsgálta, méghozzá nem egy kifejezetten baloldali…..
Spanyolországban 30 ezer eurót kóstálhat, ha Facebookon hívjuk barátainkat egy be nem jelentett tüntetésre. A kapucniviselés is sokba kerülhet. Tényleges életfogytiglan, szájkosártörvény, újabb elnyomó antiterrorista intézkedések: a konzervatív Partido Popular (PP)…..
Múlt szerdán az Európai Központi Bank új épületének ünnepélyes megnyitója Frankfurtban nem egészen úgy sikerült, ahogy a szervezők eredetileg elképzelték. Kezdetben még úgy volt, hogy nagy reprezentatív bulival ünnepli az EU krémje a tervezettnél kicsit drágábbra sikerült…..
Szoknyás férfiak vonultak fel múlt szombaton Isztambulban, hogy tiltakozzanak a nők elleni erőszak ellen. „Ez nem csak a nőkről szól, ahol a nők nem érzik magukat szabadnak, ott hamarosan a férfiak sem fogják”, „a mai társadalomban a nőket rengeteg erőszak éri, és ez az egész…..
Sajnálatos módon Európában az a fura elképzelés az uralkodó, hogy minden tücsök délen lakik, és minden hangya északon, mikor a valóságban hangyákat és tücsköket mindenütt találunk – fejtegette az uniós válság és annak kezelése körüli félreértéseket minden idők első…..
Be kellene reteszelni Magyarország ajtaját – mondta volna – Rogán Antal tájékoztatása szerint – Magyarország miniszterelnöke a Fidesz mezőkövesdi frakcióülésén. Kezdjük a megnyugtató ténnyel: az ország, ugye, szerencsére nem Orbán Viktor birtoka, vára, haciendája.…..
Sokan ma felelőtlen és demagóg ígérgetéssel vádolják a Szirizát, de vajon nem volt-e felelőtlen ígérgetés arról meggyőzni a „megsegített” államokat, hogy a trojka és az IMF máshol sem túl sikeres tervei kihúzzák őket a bajból? Nem azok voltak-e a felelőtlen ígérgetők,…..
Lázár János tegnap újságírók gyűrűjében kijelentette, hogy „mi”, azaz a kormány „segítséget kérünk az Amerikai Egyesült Államok kormányától, hogy igazi barátként próbáljanak segíteni abban, hogy a helyzetet tisztázni tudjuk”. A helyzet tisztázására szerintünk is…..
Most itt minket hülyének néznek. A mondat október 4-én, a városligeti Múzeumi Negyedről a Humán Platform szervezésében létrejött vitafórum kb. 100. percében hangzott el, egy XIV. kerületi lakostól. Magáról a vitáról talán beszámolunk egy másik alkalommal, most csupán…..
A közelgő önkormányzati választások miatt még sürgetőbb a kérdés, meddig hagyjuk, hogy Putnik Lázárok, Orosz Mihály Zoltánok képviseljenek bennünket. Az ámokfutó érpataki polgármester már jóideje közismert, Putnik Lázár pedig az újszentiváni fantomlakók esete után azzal…..
"A miniszter szerint a szociálpolitikának különbséget kell tennie a problémás családok és terheket hordani képesek között, ezért az új kormányban két külön államtitkárság foglalkozik majd a rászorulókkal és azokkal, akik "a vállukon viszik Magyarországot". Elmondta: így a…..
A NER főszereplőinek világlátása, önképe érthető módon megszenvedte a két legutóbbi választási győzelmet. Korábban is hajlamosak voltak a sajátjukként kezelni az országot, most pedig odáig fajult a helyzet, hogy listákat gyártanak a veszélyesnek tartott, ergo baloldali…..
„Azon töprengek, hogy amikor a szegregációról beszél, akkor valóban arról beszél? Vagy csak megbélyegzik, már megint, valamivel a Jobbikot? Tehát, amikor arról beszél, hogy külön osztályokat, akár külön kollégiumokat alapítva bentlakásos iskolákat hozzanak létre, az a…..
A mindennapi csörték zajában hajlamosak vagyunk megfelejtkezni arról, hogy magyarországi csatáink egy tágabb kontextusba is illeszkednek. Kínáig most ne menjünk (bár épp történelmének egyik legnagyobb sztrájkja folyik állítólag), de számos hazai politikai jelenség párhuzamát…..