Regisztráció Blogot indítok
Adatok
kenyerelemer

15 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
[feszültségem akkor sem ha kimozdulok a lakásból. kivételes e „sziget” vonzereje! ha céllal megyek valahová remegek hogy időben visszaérjek. ha olykor-olykor „egészségügyi sétát” tartok (fél óránál akkor sem többet) a kiszolgáltatottság érzése hatalmasodik el rajtam…..
[tulajdonosa lettem. zuhanyzás közben fedeztem fel hasfalamon a galambtojás nagyságú duzzanatot. semmi előzményre nem emlékeztem ezért először izomrándulásra vagy lipómára gyanakodtam. a bőrgyógyász szerint lehet jó- vagy rosszindulató daganat de inkább sérv. készíttessek…..
[tavaly szeptember közepén jött haza anyám a kórházból. labdává gömbölyödött ültében feje előrelógott két karját összevonta szorította mellét hasát. és nyöszörgött. amikor hosszas unszolásomra a háziorvos megvizsgálta annyit mondott hogy a tüdőgyulladás határán…..
[2012 decemberében volt még egy igen makacs és kiterjedt hörghurutja anyámnak. a januári háziorvosi vizit után megnyugtató volt hogy mindkét oldalon jelentősen oszlott a lerakodás. az epilepsziás rohamok gyakorisága ugyanakkor növekedett; markáns fronthatások – akár hidegre akár…..
[újabb álom vissza-visszatérő motívumokkal. az L. úti kertből látom temető a szomszédban. kérdezem anyámat bólint pár hete nyílt. „Apád járogat át, gondozza a virágokat, naponta kap érte 1000 forintot.” odabenn a házban omladozó vakolat anyám megnyugtat: nemsokára jönnek…..
[szó esett már a halolajról hogy anyámnak hasmenést okozott tápszerbe kerülése. ehhez idővel hozzácsapták a kókuszolajat vagyis valamennyi addigi formulációt megtöltöttek eme „csodaszerekkel”. állítólagos szívvédő és emésztést elősegítő hatásukat hangsúlyozták.…..
[anyám tömködte a szájába palackok fedelét. sebesen kapkodtam kifelé azokat de egyet legyelt. ekkor azonnal felébredtem. gyakran álmodok hasonlókat legtöbbször azt hogy megfullad. a szemem láttára vagy kórházban; nővér szalad orvos nyugtat kitessékel a kórteremből. a…..
kenyerelemer 2014.08.01 12:53:26
[2012 január 28-án éjjel szűnni nem akaró köhögési roham rázta anyámat. éjfél után 2-kor nyugtatgatni próbáltam közel hajoltam hozzá és akkor suttogta a fenti sóhajt. pár pillanat múlva még egyszer. tisztán érthetően. elképedtem. tudvalevő hogy hosszú évek óta nem…..
[René Char: a saját két lábunkon induljunk el az úton és napestig szaporázzuk hálásan kémleljük és bánjunk jól ezzel az úttal mely gyűlöletes szakaszai dacára megmutatja nekünk a meghallgatott kívánságok szalmaszálait és a madarak látogatta földet.]..
[az Alzheimer-kór kezelésének egyik módja a „legjobb barát” modell melyet egy lexingtoni amerikai orvos Virginia Bell dolgozott ki. nevéhez fűződik az első demenciaspecifikus napközi program (Helping Hand Adult Center) kialakítása. a demens betegek mentális gondozásával…..
[1. az ellátottjogi képviselő alapvető feladata hogy az ellátást igénybe vevőket segítse jogaik megismerésében gyakorlásában (Szt. 94/K. §). ennek érdekében több feladatot is ad a képviselőnek a törvény: – tájékoztatást a jogokról, azok érvényesüléséről az…..
[állapotjavító vagy megőrző állapotromlást késleltető hatású foglalkoztatás a mentális gondozás jelentősége. az időskori mentális hanyatlás külső szemlélő által alig érezhető a végpontja pedig sajnos a vegetatív működés szintjére került idő s ember. a két pont…..
[a Betegjogi Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány szeptemberi jogvédelmi füzete még 2009-ből. a betegjogi ellátottjogi és gyermekjogi képviselői hálózat és civil jogvédő munka fejlesztésére társfinanszírozók az Európai Unió és az Európai Szociális Alap…..
[vezetni kell tovább ezt a naplót. visszatérni a netre azért is mert ígéret kötelez erre amíg anyám él. és ő még él! sokak szerint csak vegetál vagy épp „éber kómában” van de nem érdekelnek ezek vélekedések. amíg kinyitja a szemét lélegzik fájdalmat jelez a…..
[Ki az, aki négy lábon kezdi, kettőn folytatja, és hármon fejezi be? Az ember és az ő végzete. csúsztatással azt is mondhatnám ez a blog a végzetem. az egyik mindenképp ergo nem szabadulhatok tőle; időnként eltávolodom (elköszönök) de előbb-utóbb összefutunk ismét. ezúttal…..