Regisztráció Blogot indítok
Adatok
kirk kapitány

586 bejegyzést írt és 18 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A dél-mauritán szavannán gyalogolt Karcsi, amikor a távolban szerteszét porfelhőt húzva megjelentek a ralis autói. Sokáig hiába integetett, nem vették észre, végül Bella és Péter látta meg a köves pusztaság közepén utazó táskát cipelő fehérembert. Karcsi öt éve lett…..
A dűnék után szavannás tájak, akác bozótos ligetek és állattartással foglalkozó kis falvak következtek. Ahogy egyre több lett a fű egyre több lett a jószág is. Sajnos az állatokkal több csapatnak is meggyűlt a baja. Szlovén versenyzők tehénnel ütköztek, a 221-es verseny…..
A szaharai ország és a magyarok közötti örökös jó viszony 2008-ban kezdődött. Mauritánia számára óriási bevétel kiesést jelentett, amikor egy francia turista család brutális legyilkolása miatt törölték a Párizs-Dakar rali az évi futamát. A döntés miatt több afrikai…..
Csütörtök éjjel eltűnt egy versenyző. Janó sikeresen teljesítette az aznapi szakaszt, aztán Ksar Tafnidilt-ről, a táborhelyről beugrott a közeli Tan Tan-ba tankolni. Visszafele úgy döntött, levágja a 6 kilométeres kerülőt a kősivatagban. Janó tapasztalt Bamakós, már hétszer…..
A Bamako autós túra, de részben az adományozásról szól. Vannak résztvevők, akinek ez nem jelent sokat, de vannak sokan, akik ezt komolyan is veszik. Szilvia például nem terepjáróval jött. Évek óta Cambridge-ben él, és kiváncsi volt Nyugat-Afrikára, jelentkezett utasnak a…..
A magyarok többek között a meleg időjárás reményében vágtak neki az afrikai ralinak. Eddig nem sok jutott belőle. Az úton végig eső és hideg kísérte, szerdán viszont mar hó akasztotta meg a csapatot. A Marakeshtől vhegaga szakaszon órák óta áll a teljes Bamakós társaság…..
A csapat az 1200 kilométeres éjszakai etap után a genovai kikötőben rögtön ellazult, és a kétnapos hajóút ideje alatt úgy is maradt. Az olasz komphajón a marokkói utasok mellett a 400 fős Bamakós társaság a legnagyobb csoport, főként magyar résztvevőkkel. A komp kapitányának…..
Eddig három kamionnyi adomány gyűlt össze a Budapest-Bamako rali támogatóitól. Az afrikai futam szervezői csütörtökön, egy nappal a start előtt jelentették be, hogy szállítmány Mauritániába, és Maliba szánt segélyszállítmány értéke túllépte az 1 millió eurót. Szabó…..
A 2015-ös Budapest-Bamako rali 600 nevezőjéből a jövő heti startra 480 induló maradt. Több mint százan visszamondták az indulást, ami rekord a 10 éves verseny történetében. Eddig "csak" az Al-Kaida terrorfenyegetése, az emberrablásokról szóló hírek miatt kellett fokozni az…..
A blog 2014 június 30-tól ezen a címen megszűnik, DE a Kerékagy nem áll le, sőt. Mostantól a index.hu/kerekagy/ címen, direktben az Indexen lesz elérhető. Köszönjük az eddigi bizalmat, és Hajrá, lehet olvasni az új címen is...
A lengyel Bartek Jaws Krzyszton a francia Alpokban talált megfelelő kihívásra. Krzyszton Facebook-oldalát nézve nem először próbálkozott ilyen extrém pályával. ..
Ennyi pénzt adnak francia cégek, ha biciklivel megy valaki munkába. Hat hónapos kísérletbe kezdett Franciaország, amivel növelni akarja a biciklivel munkába járók arányát. Húsz cég és szervezet (összesen tízezer alkalmazottal) döntött úgy, hogy 25 eurocentet (76 forintot) fizet…..
A MOL Bubi közbringarendszer éles indulása az előzetes tervektől eltérően halasztódik, mert a rendszer kiépítését végző konzorcium tagja, a T-Systems Magyarország Zrt. koordinációjában készülő egyedi szoftver fejlesztését és tesztelését a szerződésben vállalt…..
Megfordult a blogon az ország, csütörtökön a 10 milliomodik néző nézett a Kerékagyra. Az első poszt hat éve és egy hónapja született, Lumina megírta, hogy készül a kerékpárosokat is érintő új KRESZ. Az óta volt olyan nap, amikor 140 ezren aggódtak együtt a blogon, hogy…..
Brazíliát csak nehezen érte utol a világméretű biciklis forradalom. A városokban sok az autó, a sofőrök miatt sokáig minden bringaút veszélyes kaland volt. A kerékpárosoknak azonban nemcsak az autósokkal kell megküzdeni. A közbiztonság sincs a topon még Rióban sem, ahol rövid…..
A sport Audi Nissan a II. kerületben a Budagyöngye és az Akadémia villamosmegálló között keresett magának méretben megfelelő parkolóhelyet. Meg is találta. Olvasónk megmutatta a képet egy környéken talált rendőrjárőrnek, akik azt mondták neki, hogy sajnos nem tudnak mit…..
Adam Brayton számíthat rá, hogy vasárnapi produkciója végigkíséri a 2014-es versenyévét. Az ausztrál nagy díjon készült videójával már most biztosította helyét az év nagy bukásai válogatásokban. Brayton az UCI Mountain Bike világbanjokság Cairns-ben rendezett versenyen…..
Nyitott ajtóval hagyta a kereszteződés közepén autóját, hogy a beszóló kerékpáros után rohanjon, egy sofőr a XI. kerületben, a Fehérvári út és az Etele út kereszteződésében. Az E-tanu blog szerint a személygépkocsi az Etele útról kanyarodott balra a Fehérvári útra,…..
Gajus Scheltema, Hollandia budapesti nagykövete naponta teljes hivatali pompában bringázik rezidenciájáról a nagykövetségre. Budán. A diplomatáról a Magyar Kerékpárosklub készített videót, mivel Scheltema elődjeihez hasonlóan a kerékpáros kultúra elkötelezett terjesztőjeként…..
Szoftverproblémák miatt késik a Bubi átadása. Még most sem tudni, mikor lesz kész teljesen a fővárosi bringahálózat, addig a közönség számára csak mutatóban lesznek az utcán a zöld biciklik. Eredetileg április elejére ígérték a Bubi indítását, de az informatikai részért…..
A haverjainak is leesett az álla, amikor Tim Peckham a levegőben elrúgta magától a biciklit, és szárazföldi pisztrángként repült tovább a levegőben. ..
Rendszeresen átmennek a piroson, járdáznak, és szembemennek a kijelölt forgalmi iránnyal a brit biciklisek. Yorkban egy szabálytisztelő sporttárs meg is elégelte, hogy egyedül kell álldogálnia a lámpás kereszteződésekben, és videó-összeállítást készített a fejkamerás…..
A hétszeres (?) Tour-győztes szerelőként mutatkozik be, ügyesen húzogatja a szerszámokat, de nem találja a szelepsapka szót, és megmarad a "that black thing" szakszónál. ..
Egy ötezer forintos bírság benyelése után feltettük a kérdést a BKK-nak: van-e valami tervük a arra, hogy a Eurovelo 6 nemzetközi kerékpárút nyomvonala kikerülje a Tímár utcai, eredetileg a kerékpáros átkelésre tervezett felüljárót? A felüljárón ugyanis csak tolni lehet a…..
Teherautó gázolt halálra egy biciklist London belvárosában szerda reggel. A baleset a Ludgate Circus és a Fleet Street kereszteződésében történt. A kerékpáros a helyszínen életét vesztette. Az elmúlt négy évben ebben a kereszteződésben már hat halálos vagy súlyos…..