Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Iosephus30

0 bejegyzést írt és 143 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
120 millió éves 3 dimenziós térkép? 290 millió éves megkövesedett emberi lábnyom? 2,8 milliárd éves, mintákkal, vonalakkal ellátott fémgolyók? Az oda nem illő, rejtélyes leletek láttán, különös gondolatok fogalmazódnak meg a fejünkben. Vajon csalás, esetleg félreértés…..
Mit tegyen az, akinek nem tud Magyarországon elhelyezkedni a szakmájában, pár tízezer forintból tengődik, de dolgozni akar? Vágjon bele a határátkelésbe, kezdőtőke nélkül, csak úgy toronyiránt, bele egyik bizonytalanságból a másikba? Ezek Opcsi kérdései, aki ahhoz a…..
A Földön folyamatosan halnak ki fajok, és születnek újak - ez nem újdonság. Azonban néha két kézzel arat a kaszás a bolygón, és teljes fajok százai, ezrei tűnnek el valamilyen furcsa okból. Az egyik legismertebb ilyen a dinoszauruszok kihalása, pedig közelről sem ez volt a…..
  Képeket köszönjük: "Huropo"-nak..
Iosephus30 2014.07.31 05:20:43
Fotók: Urbanista Öt óra körül értem a helyszínre, teljesen véletlenül. Arra vezetett az utam, nem katasztrófa-turistáskodtam, viszont nem hagyhatom poszt nélkül e nem mindennapi, és sajnos cseppet sem vidám látványt. A tömény füstcsóva már a Ferdinánd-hídról látszott…..
  Jó, oké tisztázzuk az elején, hogy aljas voltam a címadással, bár egy szót sem hazudtam. Tényleg Orbán nevét vésték épp a Tisza-emlékmű kőtáblájára hétfő délelőtt, mikor ott jártam, de nem a miniszterelnökét, hanem Orbán Antalét. Ő volt ugyanis a Tisza-emlékmű…..
Iosephus30 2014.06.05 06:43:19
@ámbátor: Ha már az agg Ferenc Jóska , aki a hadsereg főparancsnoka is volt egyben, hadat üzent, akkor a magyar miniszterelnöknek nem volt más választása, csak támogatnia az uralkodót. Ráadásul kíváncsi lennék mivel rosszabb ez a hadüzenet, mint a terror ellenes akciók pl a Közel-Keleten az USA által...Miről is volt itt szó? Szerbiából szponzorált terroristák likvidálták az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösét, és annak hitvesét. Ezután eltelt a hadüzenetig egy hónap, Szerbia minden együttműködést megtagadott a nyomozásban. Akármelyik európai ország hadat üzent volna ilyen okból kifolyólag. Ráadásul senki sem gondolhatta előre, hogy ekkora háború lesz belőle...A Ferenc Ferdinánd elleni merénylet volt a Monarchia szeptember 11-e !
Iosephus30 2014.06.05 18:10:52
@ámbátor: Nem Tisza léptette be az országot a háborúba, ő ellenezte! Ferenc József szava számított csak ebben a kérdésben. Mikor már volt a háború, akkor kiment a frontra, maga is részt vett a harci eseményekben ezredesi rangban, és igyekezett kiharcolni a Monarchia győzelmét, mivel nem tehetett mást. Ez nem jött neki össze, aztán elismerte a vereséget. Ezután lemondott, és nem sokkal később mártír lett a saját otthonában. Károlyi meg nem sokat tett sem az etnikai határok védelmében, sem a bolsevik puccs elhárítása miatt, sőt...
Iosephus30 2014.06.07 08:26:31
@aeidennis: Az általános választójog szerintem sem teljesen helyes megoldás, mert sokan egyáltalán nincsenek tisztában semmivel, így meg értelmetlen az egész...
Dzsingisz kán lovas szobra nem meglepő módon Mongóliában áll büszkén tornyosulva a táj fölé a Tuul folyótól nem messze, Ulánbátortól 54 kilométerre. (szerkesztő)   A vezér maga persze nem áll, hanem ahogy egy vezérhez illik, ül a lován. Büszkén veti tekintetét…..
Iosephus30 2014.05.05 21:24:27
Öt évig tartó restaurálási és felújítási munkálatok után Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Miskolctól 25 km-re északra, Edelény városában megnyílt a Bódva-folyó szigetén álló L’Huillier–Coburg-kastély. Ezt a jelentős műemléket 1716–1730 között építtette az Elzász-Lotaringiából származó Jean-François…..
Fotók: Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia (pfla.hu) Egy alig kétezer fős település méretéhez képest mesés, bár nekem kissé olyan hangulatú, mint ha abban a bizonyos Mennybéli Aranycsapatban nem Puskás Öcsi ontaná benne a gólokat, hanem Makovecz Imre. (További képek a…..
Iosephus30 2014.04.17 11:12:21
Nemcsak Berlin, Hamburg és Bécs légterét, hanem közel 240 ezer civil életét és felbecsülhetetlen műkincseket is védtek a Flakturmok. Az augarteni (Bécs) Flakturm (Fotó: Wikipedia.at.)..
Iosephus30 2014.04.16 09:16:06
Kicserélni egy nyílászárót, fittyet hányva a homlokzatra, egy újépítésű társasházon is gáz. Egybebontani két szomszédos ablakot pláne. Mindezt műemléki környezetben, világörökség területén, helyi védettségű épületen meg aztán kiváltképp. Ja,hogy ráadásul ez a…..
Várhatóan június 30-ig végeznek a szakemberek a Szilágyi D. téri református templom tornyának felújításával. Érdeklődésünkre az alábbi tájékoztatást kaptuk Berzétei László, építési gondnok úrtól. Az EMMI támogatásának köszönhetően idén tavasszal a torony…..
Iosephus30 2014.04.14 12:33:47
Ismét kirándulunk egyet, de azért most sem merészkedünk messzebb egy HÉV végállomásnál. Úticélunk ezúttal a Gödöllői Királyi Kastély, pontosabban annak kastélyparkja. A Grassalkovich család által építtetett egykori barokk kert az idők során számon átalakuláson ment…..
Iosephus30 2014.04.08 13:22:43
Az irgalmatlan átadásdömpingben kicsit háttérbe szorult, hogy megújult egy pompás Pollack Mihály-alkotás a Józsefvárosban: a Ludovika. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem részeként felújított klasszicista épületről itt egy rövid videó, tele jó képekkel. Tekintettel a…..
Iosephus30 2014.03.31 23:27:09
A hazai szecessziós építészet egyik kiemelkedő alkotása sok-sok évig megcsonkítva, szürkén állt a Kossuth tér déli részén. Hányatott sorsa azonban véget ért, a Steindl Imre program egyik kiemelt beruházásának köszönhetően régi-új pompájában ejti bámulatba a felújított…..
Iosephus30 2014.03.26 21:54:58
"Jön, jön, jön, jön, jön Kossuth, jön, Jön, jön, jön, jön, jön Kossuth, jön, Hatszázezer franciával,  angol, török armadával, jön Kossuth, jön, jön Kossuth, jön." Fotó: Wachsler Tamás, még több kép itt. ..
Iosephus30 2014.03.13 18:29:44
A Kossuth téren már néhány napja áll egy 33 méter magas acéltű, ami nagyjából úgy néz ki, mintha a dublini Spire kicsinyített mása lenne, és klasszul tükröződik az előtte látható medencében. (Ja tényleg azt tudtátok, hogy egy medence is lesz az új téren?) Viszont ez…..
Míg a Kossuth téri Rákóczi-szobor helyreállítása vitán felül áll, és kivétel nélkül mindenki örül neki, az Országház másik oldalán, a lerombolt Tisza-emlékmű újraállítása még alighanem kavar néhány vitát. A témát hamarosan körbejárjuk (aztán persze néhány hónap…..
Iosephus30 2014.02.27 13:06:22
@nál: a Kossuth tér esetében akkor, ha az Andrássy Gyula lovasszobor, és a Tisza István szobor is egykori pompájában fog állni a téren. Természetesen felőlem mellette a kortárs szobrászat, és művészet is kaphat korlátlan mennyiségű állami támogatást, engem a műemlékek izgatnak elsősorban:)
Iosephus30 2014.02.27 13:46:31
@Böszörményi István: :-) Ezek élveznek szerintem elsőbbésget a műemlékrekonstrúkciókon belül: 1:Budai Várnegyed épületeinek rekonstrúkciója, illetve újjáépítése.( Teleki vagy József főherceg palota, Mária Magdolna Templom, Honvéd Főparancsnokság, A Lovarda, és az Őrség épületének helyreállításának is örülnék). 2: Kossuth téren meg azok, amiket most csinálnak. Itt amúgy félreértés esete áll fent szerintem, mert természetesen ezek mellett a kortásr művészetek felőlem tíz ezer milliárdokat is kaphatnak óránként, csak a nemzeti kincseinket is újjá kell építeni. Természetesen a régi épületek karbantartása egy folyamatos dolog, mert mindent időnként karban kell tartani.
Örömhír, hogy remélhetőleg újabb homlokzatok újulnak meg városrészem, Józsefváros belső negyedében, a Palotanegyedben a józsefvárosi tervtanács tervei alapján. Jó látni, ahogy a Palotanegyed egyre csak szépül. Remélem gyorsan felújítják az egészet pár év alatt, és utána…..
Olyan hatalmas szerencsében van részem, hogy mind a négy nagyszülőm él. Mivel holokauszt emlékév van, így főleg az ő, világháborús és zsidókra vonatkozó emlékeikre térnék ki. Ezek személyes emlékek. Szubjektívek, ezáltal nem állítom, hogy az objektív igazságot…..
Komszomolszkaja - Martin Deutch/Flickr Moszkvában előadni egy Futurológus Kongresszuson? Ez már akkor is nagyon nagy élmény lett volna, ha nem azzal fejezhetem be az előadásom, hogy Punk's not Dead! Így még inkább az volt - kösz a Balassi Intézetnek a meghívásért! Bár a néhány…..
Iosephus30 2014.02.21 02:16:38