Regisztráció Blogot indítok
Adatok
ferenck

5806 bejegyzést írt és 621 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Németország változatos ipari szektorainak tucatnyi szervezetét érte koordinált hackertámadás. A támadás egy részét külön figyelemmel vizsgálták a biztonsági szakemberek, mert önmagában a malware-ben ugyan semmi érdekes nem volt, viszont egyértelműnek tűnik, hogy a kódját mesterséges intelligencia…..
Az 1990-ben alapított belga Materialise a 3D nyomtatás egyik legmarkánsabb, leginnovatívabb szoftverfejlesztő és változatos szolgáltatásokat kínáló vállalata, a technológia nagyon sokat köszönhet nekik, részben az ő érdemük is, hogy ott tart ma, ahol. A világ megváltoztatása additív gyártással,…..
Dús vegetációval rendelkező környezetek folyamatos megfigyelése komoly kihívás tudósoknak – áll a Svájci Szövetségi Erdő, Hó és Tájintézet anyagában, majd a szerzők hozzáfűzik: egyes ágakból ugyan lehet mintákat gyűjteni, de a lombkorona mélyére még nem sikerült robotokkal, drónokkal behatolni,…..
Az importot és az ellátási láncot az utóbbi években egyre több esemény veszélyezteti: Covid-19, Oroszország Ukrajna elleni inváziója, kereskedelmi hajók megtámadása a Vörös-tengeren. A technológia más előnyei mellett e veszélyforrások elkerülése, valamint a fenntarthatóság miatt egyre jobban terjed…..
Amikor Mira Muratit, az OpenAI főmérnökét a Wall Street Journal arról faggatta, hogy milyen adatokat használtak a szövegből videót generáló Sora csúcsmodell trenírozásához, a CTO mellébeszélt. „Egy alkotónak elvárásai vannak, ha feltölti kemény munkájának gyümölcsét a platformunkra. Ezek egyike a…..
A Nottingham Trent Egyetem (NTU) kutatói teljesen élethű, vérzésre, dobogásra és lélegzésre képes szív- és tüdőmodellt nyomtattak. A nyomatok rendeltetése, hogy szervátültetések előtti gyakorlásban segítsék a sebészeket: könnyebben tervezhetik meg velük a műtétet, biztonságos kutatásokat…..
Az Apple eddig kimaradt a ChatGPT-vel jelképezett mesterségesintelligencia-forradalomból, a generatív MI diadalútjából, a nagy nyelvmodellek (large language models, LLM) fejlesztéséből. Tavaly már röppentek fel hírek változásokról, hogy az almás cég bekapcsolódna a versenybe, nagy titokban folyó…..
Anouk Wipprecht, a fashiontech legismertebb képviselője újabb izgalmas alkotást mutatott be. A Drinkbot 2.0 premierjére a nürnbergi Beágyazott Világ 2024-en (Embedded World 2024) került sor. A részben nyomtatott koktélrendszer egy ruha, viselője bármilyen partin egy Beagle-Y-AI nyílt forrású…..
Több mint százötven ázsiai, európai és észak-amerikai biológus önkéntes kötelezettségvállalást írt alá a fehérjék tervezésére használható gépitanulás-modellek belső és külső felügyeletéről. A szintetikus biológiai kutatásokkal kapcsolatos tíz vállalás nagy vonalakban és elég általánosan (kevés…..
A additívgyártás-tanácsadó Wohlers Associates immáron huszonkilencedik alkalommal kiadta idei beszámolóját, a Wohlers Report 2024-et. Az anyag 245 3DP szervezet (szolgáltatók, gyártók stb.) adatai, valamint harmincöt ország száztíznél több szakértőjének közreműködésével készült. A szerzők, a…..
Szokatlan üzlet keretében a Microsoft átvette az egykor szárnyaló mesterségesintelligencia-startup, a Mustafa Suleyman (hajdani DeepMind társalapító és a tavaly megjelent Következő hullám bestseller szerzője) által alapított Inflection nagy részét. A Microsoft alkalmazza a vezérigazgató Suleymant…..
A Maine Egyetem 75 ezer dollárnyi támogatást kap az Egyesült Államok Energetikai Minisztériumától szélturbinák lapátjainak 3D nyomtatóanyagként történő újrahasznosítására. Az anyagot nagyméretű additív gyártásra fogják használni. A projekt mérföldkő lehet a felsőoktatási intézmény körkörös…..
Ágensek különféle környezetekben történő feladat-végrehajtásra való betanításával közelebb kerülünk ahhoz, hogy bármilyen szituációban tudjanak dolgozni – és természetesen az általános mesterséges intelligenciához (AGI) is. Valahogy úgy, mint az ember, és ha megvalósul, akkor a robotikában,…..
A Cornell Egyetem Weill Cornell Orvosi Központja és mérnökei felnőtt ember fülének utánzatát készítették el 3D nyomtatással. A fül természetesnek látszik, tapintásra is az. A bámulatos eredmény a 3DP mellett a legfejlettebb szövetszerkesztő technológiának köszönhető. A kutatásról szóló tanulmányban…..
A magyarul stukkert, pisztolyt jelentő Roscoe, a Massachusettsi Állami Rendőrség robotkutyája tragédiát előzött meg egy, bűnöző által elbarikádozott házban. A rendőrség bombaelhárító csoportjához tartozó gépet március hatodikán vetették be az egyik bostoni külvárosban, miután a rendőrökre lőttek az…..
Egyre markánsabb tendencia a 3D nyomtatás más technológiákkal együtt történő alkalmazása. Szaporodnak ezek a technológiák, az eredmények pedig ígéretesek. Ilyen technológia a mind több fejtörést okozó elemek fejlesztése, gyártása. Több kínai egyetem kutatóiból álló csoport erre a problémára kínál…..
A generatív mesterséges intelligencia térnyerésével egyre nehezebb megállapítani, hogy a monitoron elénk táruló látvány valóság vagy számítógép által generált fantázia, és ez a képek mellett audió- és videóanyagokra is érvényes. Az eszközök egyre kifinomultabbak, soha nem volt ennyire könnyű képet,…..
A robotika az egyik legkomplexebb infokommunikációs terület, az autonóm gépek tervezésének és kivitelezésének több technológiáját hozza közös nevezőre: elektronikát, mechanikát, mesterséges intelligenciát, vezérléselméletet, szenzorok és aktuátorok tudományát, biológiát. Gyorsan fejlődő diszciplína,…..
Az Nvidia éves fejlesztői konferenciáján Jensen Huang vezérigazgató arról beszélt, hogy az általános mesterséges intelligencia (artificial general intelligence, AGI) az emberiséget érintő egzisztenciális kérdéseket vet fel, mert a gépek szinte minden területen felülmúlják majd az embert: jobban…..
A mikroméretű 3D nyomtatás jelentős fejlődésen ment keresztül 2023-ban, az érintettek több mérföldkőnek számító eredményt értek el. Nemrég egy újabb fontos ugrás történt: a kaliforniai Stanford Egyetemen új mikroléptékű 3D nyomtatófolyamatot dolgoztak ki. A technikával változatos formájú részecskék…..
A gépitanulás-modellek jellegzetesen olyan feladatokon gyakorolva tanulnak nyelveket, hogy egy adott szövegben előre kell jelezniük a következő szót. A Stanford Egyetem két kutatója viszont kevésbé fókuszált, inkább emberi módon trenírozott egy nyelvmodellt. A nyelvet indirekt módon, szöveges…..
A houstoni (Texas) Rice Egyetem kutatói fenntartható faszerkezeteket hoztak létre 3D nyomtatással. Az anyagtudománnyal és nanotervezéssel foglalkozó szakemberek a fa alapvető „építőkockáiból”, cellulózból és lignitből álló, segédanyagoktól mentes, vízalapú tintát dolgoztak ki. A tinta izgalmas…..
A Google kisszámú független hírügynökséget gyűjtött össze generatív publikációs eszközeinek egyéves tesztelésére. A mostani rendszer külső weboldalakat olvas, majd cikkeket hoz létre belőlük, amelyeket a szerkesztők átdolgozhatnak, megjelentethetnek. A nagyvállalat elvárása, hogy a rendszert…..
Új kreatív megoldások kivitelezésével, a technológia tömegessé válásával a 3D nyomtatás a divatipart is átalakíthatja, áramvonalasíthat gyártófolyamatokat, és nem utolsósorban, promótálhatja a fenntartható fejlődést. Az izraeli gépgyártó XJet ezeket a lehetőségeket felmérve, állt össze a…..
Az Nvidia éves fejlesztői konferenciáján bejelentett újgenerációs, Blackwell nevű grafikus feldolgozóegységei (GPU) vállalati felhasználásra készültek. Az RTX 50 sorozathoz tartozó GPU-k valószínűleg valamikor a következő év során kerülnek kereskedelmi forgalmazásba. A  mostani H100-hoz képest…..