Regisztráció Blogot indítok
Adatok
deckard_r

0 bejegyzést írt és 785 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
      Aránylag biztos voltam benne, hogy az Orbán-rezsim nem engedi el a járványt és a végén nem lesz napi száz halott. Elengedte. És meghamisították a halálozási adatokat. Ezért nem tévedtem olyan nagyot látszólag.     Kásler Miklós mai bejelentése:    December 10. környékén 27-30000…..
deckard_r 2021.04.27 10:05:19
@deckard_r: az eredeti wuhani-val a kisebb gyereke immunrendszere elég jól elbánt, gyakorlatilag 10-12 év alatt minimális volt a transzmisszió. Csak sajnos a brit mutánssal ez megváltozott...
deckard_r 2021.04.27 19:21:51
@libernyák: hát, nekem az intenzíves kolléga azt mondta, hogy az ITO tele van a 30-50-es korosztállyal... ez valahogy nem vág össze a "kisgyerekes szülők nem tartoznak a veszélyeztetett korosztályba" elméleteddel. Úgyhogy - ha megengeded - az itthoni viszonyok tekintetében inkább erre hagyatkoznék nem pedig a Franklin Templeton elemzésére. Egyébként eléggé megszaporodtak a szintén ezt a korosztály érintő thromboemboliás, meg kardiovaszkuláris halálok is. Ha majd egyszer, valamikor 1/2-1 év múlva a KSH adatok beérik a valóságot, akkor a korcsoportos bontáson nagyon szépen fog látszani, hogy mennyire nincs igazad... A második hullámra megcsinálta Pártos Balázs, több helyen fellelhető, az se vidám, pedig akkor nagyobb ritkaság volt az ITOn az 50 alatti...
deckard_r 2021.04.27 20:03:45
@libernyák: a D-vitaminra nem reflektálnék, mert az adott kérdésben irreleváns. Amit nem értesz: ez a vírus nem ugyanaz a vírus amit ősszel volt, vagy amiről a florida okostóni beszél... az valóban inkább az idősebbekre volt veszélyes, a gyerekek közt nem terjedt. EZ NEM AZ... fertőzőbb, fiatalok is belehalnak, maradandó, de legalálbbis hosszabb hatásai lehetnek gyerekekben is, a 40-es korosztály pedig ha bele nem is hal, de nagyon sok a hosszútávú szövődmény.
        Magyarországnak tíz év múlva X darab nemzetközileg kiemelkedő és Y darab rendkívül képzett, élvonalbeli mesterséges intelligenciával, gépi tanulással, adattudománnyal foglalkozó kutatóra, fejlesztőre, Z darab a mesterséges intelligenciát napi szinten alkalmazni képes mérnökre,…..
deckard_r 2021.04.23 17:28:59
@lmate: ez így van, de én inkább azt szerettem volna vele mondani, hogy igazából a Femtonics-os innovációval együtt értékelendő a jelenség és ez talán némiképp túl is mutat a "jó kutató" kategórián.
deckard_r 2021.04.24 15:21:04
@naebneerG: igazságod vagyon, ez nem kétséges...
deckard_r 2021.04.25 19:25:13
@naebneerG: :-)
     ABC News.   Official: Chinese vaccines' effectiveness low.   Washington Post.  Effectiveness of Chinese vaccines not 'high' and needs improvement, says top health official.   Al Jazeera.    Chinese vaccines' effectiveness low, official admits.   Mandiner.     Vágó István még mindig a kínai…..
deckard_r 2021.04.12 11:59:06
@balmoral: attól elölt, hogy nem fertőzőképes:) Különböző agresszivitással lehet ezt megtenni, vakcinagyártáskor pont az a lényeg, hogy amennyire lehet, megőrizzék az antigénstruktúrát. Nem "vesznek ki" DNS-t, jelen esetben béta-propiolaktonnal kezelik, aztán aluminium-hidroxidra abszorbeálják (ez adjuvánsként turbózza az immunválaszt).
www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC7202686/
deckard_r 2021.04.14 10:41:46
@kemény keleti kommentelő: nem egyértelmű a kapcsolat a klinikai szempontból vett védettség (még ezt se árt pontosabban definiálni, mert elég sokféle végpont fut ezen a címen is) és az antitest titerek közt. Az immunválasz elég komplex ügy, tényleg mérni kéne valami sejtes komponenst is, de még akkor is hozzá kell kalibrálni valahogy a klinikai kimenetelhez... viszont rutinszerűen egyenlőre nagy tömegben antitestet tudunk csak mérni.
deckard_r 2021.04.16 08:49:34
@látjátok feleim szümtükkel: +1 persze szakmai körökben érzékenyek a "jogász" meg a "jogvégzett ember" szigorú fogalmi elkülönítésére...
     Szüksége van-e Magyarországnak a Fudan Egyetemre?      Mondjuk úgy, szüksége lehet Magyarországnak valamire, amit esetleg megkaphat a Fudan Egyetemmel történő együttműködéstől.      Szüksége van-e a Kínai Népköztársaságnak erre a bizonyos együttműködésre?    A kínai kommunista vezetés…..
deckard_r 2021.04.12 12:49:28
@Muad\\\'Dib: na most pont az érdekes, hogy ha megnézed részletesen a score-okat, akkor pl. citációban (ami mérhető tudományos output), valamivel még magasabb is a Semmelweis score-ja. A research-ben és teaching-ben alacsony, de a reserch "volume, income and reputation", a teaching meg " the learning environment". Ami így együtt nekem azt mondja, hogy ez elsősorban infrastukturális/pénzkérdés, mert mérhető teljesítmény az még a szegénység ellenére is megvan. Már csak az a kérdés, hogy miért tartjuk okos dolognak a pénzt inkább a Fudan-ba önteni...
deckard_r 2021.04.13 10:57:20
deckard_r 2021.04.13 16:09:35
@lmate: beszéljünk kicsit arról is, hogy Magyarország problémái sok szempontból nem materiális jellegűek, sokkal inkább szocializációs/mentalitásbeli gondok de társadalmi zsintűek. Ennek megismerésében és megoldásában pont a modern társadalomtudományok segíthet(né)nek a legtöbbet (már amennyiben megoldani szeretnénk a problémát és nem megmagyarázni, hogy miért jó ez így nekünk). Ugyanazokat a kóros mintákat ismételgetjük évszázadok óta és ezt a pénz önmagában nem oldja meg, erre pont az elmúlt másfél évtizedbe ránk hullott kb. 2 Marshall segélynyi deviza csekély társadalmi hasznosulása a legjobb példa.
    "Kapusunk az ellenkező irányba tett nyilatkozatot." (Orbán Viktor Gulácsi Péterről)   Orbán Viktor ma utasította Marco Rossi szövetségi kapitányt és Szalai Ádámot a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányát, hogy Gulácsi nyilatkozata miatt tegyen bizonyos lépéseket, nem világos, hogy…..
deckard_r 2021.04.10 16:51:05
@combo: ne humorizáljunk már... a járványkezelés az nagyon pontosan az a terület ahol a rossz döntések gyorsan és kimutathatóan vezetnek (sok) halálhoz... és itt semmivel nem lehet védekezni, mert tökéletesen lehetett látni és számolni is előre, hogy mi lesz, egy harmadéves epidemiológus hallgató valami kicsit is tisztességesebb egyetemről is jobban megszervezte volna az évfolyamtársaival. Ez eü.-ben egyébként a viszonylag magas ágyszámok miatt még valamicske fórunk is lett volna, ha tisztességesen meg van szervezve a rendszer a második hullámra. Nem tisztességesen, hanem sehogy nem volt szervezve... És egyébként pedig egy rosszul terhelhető eü mellett pont hogy az epidemiológia oldalon kellett volna domborítani. Nem első körös ország voltunk, "festették nekünk az ívet" a kanyarban, csak nézni is kellett volna, nem behunyt szemmel rángatni a kanyarban a kormányt, meg össze vissza taposni a pedálokat.
deckard_r 2021.04.10 18:49:57
@combo: a "GDP vagy élet" -ről azért lehetett tudni, hogy hamis dilemma, mint azt az élet utóbb igazolta is. Mert a gazdaság is összeesett, de legalább egy csomóan meghalnak meg lerokkannnak... az egészségügyet (ami a dolgozókat jelenti, mert az ágyak nem gyógyítanak) meg gyakorlatilag elégetjük. Átgondolt, adatokon alapuló intelligens döntésekkel, okos és hiteles kommunikációval, értelmesen elköltött pénzekkel ezt lényegesen jobban meg lehetett volna úszni hosszútávon gazdasági és eü szempontból is... az egésznek a szakmai minősége siralmas, de ez az egész politikai szférára igaz sajnos (tisztelet a nagyon ritka kivételeknek).
deckard_r 2021.04.11 21:21:40
@combo: a Lancet ahhoz adta a nevét, hogy a kézirat megfelel a Lancet által elvárt minőségnek (mennyire érdekes - nagyon, és mennyire hihető - nyilván ezen a szinten az, a hozzájuk eljuttatott adatok alapján)... az, hogy a benne található adatok ténylegesen mennyire validak, vagy mondjuk a mennyire biztos, hogy a neked leszállított tétel is ugyanazt hozza, mint az amiből a fázis 3 adatok származnak, na erről a Lancet nem nyilatkozik, nem is feladata és felelőssége sincs ennek kapcsán. Oda bemegy egy 15-20 oldalas kézirat amin 2-3 ember rágódik pár hétig. A hatósághoz meg ugye optimális esetben bemegy 15-20.000 oldal, és általában azért van némi audit a klinikai fejlesztési folyamatban, meg a gyógyszerészeti-gyártási oldalon is. És társul hozzá nem kevés jogi felelősség... Kicsit sarkítva: elemző cikk az Aviation Weekben vs. légialkalmassági bizonyítvány mondjuk egy vadonatúj utasszállító esetén. A Sputnik esetén pont azon volt fennakadva a hatóság (és nemcsak nálunk), hogy úgy tűnik, mintha a vizsgálati készítmény meg a gyártásba adott nem egészen ugyanaz lenne... ha ez így van az elég kínos és igen alaposan meg kell tudni magyarázni, hogy miért várjuk mégis ugyanazt a hatást...
Viccországban (még) mindig bejelentenek.....
deckard_r 2021.01.31 21:19:21
@kemény keleti kommentelő: az azért tegyük hozzá, a fodrászat messze nem ugyanaz a rizikócsoport a terjesztés szempontjából, mint a fitneszterem meg a beülős vendéglátás.
deckard_r 2021.02.28 09:36:30
@Podvinecz Marsall: hát, ha olvasták Szijjártó az egyszemélyes biológia fegyver esetét Kambodzsával, akkor lehet, hogy elgondolkodnak rajta...:)
deckard_r 2021.04.09 08:18:48
@margitt: azért az egyetértés-elfogadás-megértés fogalmak közt nem olyan árnyalatnyiak a különbségek... OK a 888/mandiner vonalon nyilván nem várhatóak el ilyen finom distinkciók, de itt?
   Tudták, hogy  Petry azt mondta, hogy a német határőrségnek fegyvert kellene használnia az illegális bevándorlókkal szemben? Ez volt a német szélsőjobb megerősödéséhez vezető nyilatkozat, amiből országos botrány lett. Petry tagadta, hogy explicit tűzparancsra gondolt, de azért mindenki úgy…..
       A jelenlegi adatok birtokában járványügyi előrejelzésekkel foglalkozó szakembernek aránylag komoly pontossággal meg kell tudnia mondania,  hányan fognak meghalni Covidban március huszonhatodikán.      "Nem. Mindig volt 1-2 százalék tévedés, de hálásak is lehetünk nekik, mert az…..
deckard_r 2021.04.06 18:08:20
@white999: szétkapta, mint Floki a lábtörlőt...:)
deckard_r 2021.04.06 19:50:46
@Bogomil: én meg azt, hogy közben mondjuk technológiát váltottak, ez nyilván benne van a dokumentációban (én úgy hallottam, hogy nálunk is ez volt a hatóság egyik fő gondja) és nincs megfelelő bridging dokumentáció az eredeti fázis 3 és a mostani hatóanyag közt. Valami persze lehet a kezükben, ha be merték adni az EMA-hoz, de az is lehet, hogy van olyan fázis 3 folyamatban ami megoldja ezt a problémát, csak mondjuk még nem komplett a dokumentáció, vagy éppen nem ugyanaz a cég adja be (és annak pl a jogai nem ott vannak stb) vagy a fene tudja... millió verzió lehet, csak spekulálgatok.
deckard_r 2021.04.06 20:55:42
@Barkalot: reklámoztam itt már párszor, na talán most:)
  " Tegyük hozzá, ők többnyire magyar nemesek voltak, akik erősen kötődtek a nemzethez, ellentétben az ideiglenesen hazánk területén állomásozó momentumos politikusokkal, akik külföldi egyetemről jöttek, külföldre házasodnak."   Ezt 2021-ben tudta leírni Pogrányi Lovas Miklós. Róla a Kossuth…..
deckard_r 2021.04.05 18:57:47
@Ménkűnagy Bundáskutya: tahótlanítani kéne inkább...
      „Árpád fejedelem sem állította hadbíróság elé az Európát végigfosztogató vitézeit, hanem kitüntette őket. A rablást, gyújtogatást és erőszakot – »kalandozást« – pedig nem jogi határozatok állították le, hanem az augsburgi csata. Ott az történt, hogy a büdös magyar migránsok ugyan váltig…..
deckard_r 2021.03.25 09:01:33
@M. Péter: erősen eltérő jogrendszer...
      Amikor a féldebil Szilvay Gergely saját faji felsőbbrendűségétől és vallási fanatizmusától  megőrülve kioktatja a világot, amikor Apáti, Bayer, Megadja és a többi nyilaskeresztes szolga őrjöngve fenyegetőzik, emlékezzünk arra, hogy kb. mennyire baszarintotta el a centrális erőtér, a nemzeti…..
deckard_r 2021.03.09 16:06:27
@Barkalot: "holott egy oltás a covid esetén semmit sem számít"
ez nem igaz...
deckard_r 2021.03.11 18:36:55
@Barkalot: ja, mint ahogy azoknál is képződik, amiket nem oltottak be... a fontos kérdés, hogy vajon gyakrabban-e az oltottaknál (alapvetően nagyon valószínű hogy nem, de nem akarom lelőni a poént:). Mindenesetre az ilyen közlemények megfelelő értelmezéséhez érdemes tisztában gyógyszerfejlesztés és gyógyszerbiztonság alapfogalmaival, anélkül legfeljebb riadozni lehet... a lényeg, hogy ezeket az események regisztrálják és kivizsgálják, de a esetek döntő többségében nincs oksági összefüggés.
    A Fővárosi Törvényszék indítványozta a Színművészeti Egyetem Alapítványával kapcsolatos törvény illetve a Felsőoktatási Törvény 94. § (6) bekezdés alaptörvényellenességének megállapítását.  Az indítvány már lassan két hete van az Alkotmánybíróságon, és az AB-nek kilencven napon belül kell…..
deckard_r 2021.03.03 11:29:01
@naebneerG: persze, de azért te se szívesen mész a ringbe Tyson Fury-vel nem?
deckard_r 2021.03.03 13:28:59
@naebneerG: az teljesen világos, hogy ez nem már nem a te problémád... de azért az analógiát érted ugye? ahhoz nem kell aktív egyetemi oktatónak lenni..:)
       Gulácsi Péter, a magyar futballválogatott és az RB Leipzig kapusa kiállt a meleg családok mellett. Emiatt a fasiszta rezsim pogromlapja, a "Vasárnap", megtámadta. Gulácsi nem gyűlölködött, és a nem gyűlölködésre még neki sincs joga.       Semmit nem tudok erre mondani. Ha ő bűnös, én is az…..
deckard_r 2021.02.25 16:19:38
@Ender18: te se leszel itt sokáig...
deckard_r 2021.02.25 20:28:41
@jotunder: és nagyon jól van ez így, sokkal több olyan hely van, szóval hátrányt nem szenved... meg mi se.
    A deputatio már ötödfél órára megérkezett a cultusministeriumba. Maga a titkos kamarás úr  fogadta őket, aki phlegmatikus ember hírében állt, de most izgatottan szítta az ángol burnótját. A legfontosabb financziális projectum volt a Kötelező Olvasmány, amiből százezer kópiát  rendeltek és egy…..
      Kirúgtak egy újságírót a New York Timestól mert egy szót használt. Az újságíró Peruban megkérdezte valakitől, hogy egy személy használta-e a szót. Az volt a verdikt, hogy a szót szándéktól függetlenül nem szabad használni. Amennyiben az újságíró visszakérdezett volna, hogy akkor most mondják…..
deckard_r 2021.02.23 13:38:22
@ámbátor: így van... olvasni kell Jókait, Mikszáth-ot, Móriczot, Illyést, Fejest stb. Sokkal érthetőbbé válik a jelenkor Magyarországa... mondjuk nem biztos, hogy 14-16 éves korban ideális Jókai, bár én elég jól boldogultam vele akkor, sőt még élveztem is, de tény, hogy addigra már elég sok betűn átrágtam magam...
   "Rendszeresen beszélgettem az előző húsz évben a CEU rektoraival, mindig elmondtam nekik, ügyelni kellene arra, hogy az intézményük ne kis sziget legyen a felsőoktatásban, ahol a liberális oktatók és egykori politikusok dominálnak. Jeleztem, hogy másfajta gondolkodásúakat is be kellene engedni…..
deckard_r 2021.02.15 21:11:42
@vtmgq8: Bencsiktől idézni itt?
deckard_r 2021.02.17 14:03:55
@emmersson: ihletet kapott a szerző:)
Végjáték ill. Utolsó csillagharcos (főként ez utóbbi) lehetett az ihlet forrása. Stílusmix, kifejezetten vállalható részekkel, de nagyon egyenetlen minőséggel. Egy jó szerkesztő gyanítom jót tett volna neki... inkább a bűnös élvezet kategória, mint a jó sci-fi, de tény, hogy a szerző személyét is figyelembe véve magyar viszonylatban popkulturális érdekességnek számít.
     Orbánék felszámolják a magyar felsőoktatás maradék autonómiáját. Az egykori kommunista belügyminiszter veje, a jóságos István, aki  úgy lett az amerikanisztika kutatóprofesszora, hogy soha életében nem foglalkozott amerikanisztikával, végrehajtja az ítéleteket.  Az MTA intézeteit…..
deckard_r 2021.02.16 21:16:37
@naebneerG: Speier Dávid legjobbja...
deckard_r 2021.02.16 21:55:28
@naebneerG: így van... bár az eredeti se sz@r, de a szinkronnak nagyon nagy a hozzáadott értéke:) nálam a Kelly hősei szinkronjával van egy szinten...
        " A magyar ember a mezőgazdasághoz ért igazán. Ez az, ami a génjeinkben van, és a tudás apáról fiúra száll. A mezőgazdaság magas szintű nemzetközi műveléséhez vagyunk leginkább alkalmasak. (Orbán Viktor)         Jézusmária. ..
deckard_r 2021.02.05 20:36:20
@kemény keleti kommentelő: ez mástól is hallottam, pedig az illető szakmailag hiteles volt a témában, csak az újságíró nem hallott róla... ami annyira nem meglepő, mert az újságírói színvonal sem túl magas, és akkor nagyon udvarias voltam és még csak nem is a KESMA-s sajtó"munkások"ról beszélünk... mondjuk pl. 444 kommentelői néha jóval többet tudnak az anyagról, meg a hátteréről, mint a cikk szerzője...
      Prof. Dr.  Lánczi András interjút adott az állampárt ideológiai blogjának.  A nagyra nőtt megadja megpróbálta elkápráztatni a kontrás verőembert azzal, hogy két percenként dobott be valamilyen fontos idézetet pl. a lengyel Lánczi Andrástól Legutkótól, és teljesen váratlanul hivatkozott az…..
deckard_r 2021.02.04 10:42:48
@hoffnungloss: egy olyan egyetemnek ami a (magyar) hallgatók krémjéből válogat, nem (lehet) az a mérce, hogy az a gazdaságban az átlag fölött picivel lévő szinteket betöltse... a hallgatói színvonal miatt annak bizony elitképzésnek kéne lennie. Kiemelkedő hallgatóból átlagosan jó szakembert képezni az nem trükk, hanem pazarlás...
deckard_r 2021.02.04 17:05:59
@hoffnungloss: ez pl. a Semmelweisre is igaz (de valószínűleg a másik háromra is, Pécsről biztosan tudom)... meglepően (nemzetközi viszonylatban is) erős elméleti hátteret ad(ott). Annyira messze van sokszor az alapkutatás a tankönyvesült tudástól, hogy nem kell 30.000 citációs kutatónak lenni ahhoz, hogy élettant/biokémiát jól és korszerűen tudj oktatni. Persze nem baj, ha van mellette valami értelmezhető kutatómunka, de az orvosképzés színvonalával a scientometria mutatók messze nem arányosak...
      Bakó Bea az Azonnalin írt egy igen haragos cikket lockdown-ügyben. Megnéztem, és első ránézésre hülyeségnek találtam. Mintha nem lettem volna ezzel egyedül.     Aztán elkezdtem azon gondolkozni, hogy milyen filozófiai érveket hoznék fel arra, hogy Bakó Bea hülyeséget beszél, és arra jöttem…..
deckard_r 2021.02.01 13:55:41
deckard_r 2021.02.01 20:40:58
@Apic: :) milyen igaz... és lehetőleg Stroh rumot (vagy egy ütősebb abszintot), mert a 40%-os etanol az csak a kocsmai közbeszédben fertőtlenít...
     Remélem egyenesen ülnek az egyetemek, mert Prof. Dr. Stumpf István fogja felügyelni az átalakításukat, értsd örökös FIDESZ-tulajdonba vételüket.  Prof. Dr. Stumpf István úgy kutatóprofesszor, hogy az egyetemi tanárság minimálkövetelményének sem felel meg. Politikai hatalma volt, korábban…..
deckard_r 2021.02.01 14:01:09
@naebneerG: értem. És ennek mi köze az orvosláshoz?
deckard_r 2021.02.01 14:34:33
@naebneerG: nekem ez nem újdonság:) viszont nem értem, hogy ez hogy jön az a "nyugati" vs. "keleti" orvoslás témához? Az extrahálás/karakterizálás/hatásmechanizmus keresés - hatékonyság - biztonságosság leírása éppenhogy a "nyugati" megközelítést jellemzi. Az anekdotikus használat, definiálatlan (vagy nem orvosbiológia alapokon nyugvó) indikációk mentén történő használat meg a "népi" orvoslást (ilyen a "keleti" is bár tény, hogy nem definiáltuk pontosan mit értünk alatta).
deckard_r 2021.02.01 17:26:31
@naebneerG: :) amúgy az ivermectinért adták a másik felét...
      Mitch McConnell a szenátus republikánus kisebbségének (oh, yes) vezetője, Trump egykori szövetségese. Felesége, Elaine Chao, Trump közlekedési minisztere volt.      Ezen a videón Mitch McConnell a következőket mondja:     "The mob was fed lies. By the President and other powerful…..
deckard_r 2021.01.21 09:39:08
@jaegtoer: nem kéne azért ezt túlmisztifikálni... 2.25 ml-ből kell 7 x 0.3ml-t kimérni inzulinos fecsivel...
deckard_r 2021.01.21 16:56:34
@HaKohen: ha elolvasnád az SmPC-t (meg valamennyire értnél hozzá) akkor tudnád, hogy pont semmit. Gyártó min 0.3 ml beadását javasolja, úgy hogy az előírt hígítással 2.25 ml oldat van. Ha megbízhatóan ki tudod venni belőle a 0.3-akat akkor annyi adagod van... amíg 5-öt vettek ki belőle, addig jócskán maradt, de még a 6-al sincs üresre szívva és akkor még nem is levegős kónusszal adtad be. És egyébként alighanem a gyártó részéről a 0.3 is túltervezett valamicskét (nem szokás kicentizni az ilyesmit), de annyira vállalják a felelősséget.
deckard_r 2021.01.28 08:53:15
@jaegtoer: a 0.3 ml az konkréten az inzulinos fecskendő egyharmada... azt se véletlenül hívják inzulinos fecskendőnek, az inzulint is ilyen kis adagokban adják és bizony a pen-ek előtt tizedmiliket kellett vele pontosan felszívni/beadni. Egyáltalán nem újdonság a kis mennyiséget pontosan, diab-os nővérek ezeket álmukból felkeltve is tudják...
    Itt nem csupán reformokról van szó, hanem világlátásról, szellemiségről.... nagyobb hangsúlyt kap majd a nemzeti jelleg....mivel nagy igény van történelmi és irodalmi adaptációs filmekre, szeretnénk, ha hangsúlyosabb lenne a hallgatók történelmi témákra való hangolása. " (Sára Balázs SZFE-s…..
      Vajon akkor is a Sandhurst Akadémia növendéke lett volna Orbán Gáspár, ha a kedves papa nem az ország miniszterelnöke? Biztos, hogy játszott volna NB I-es meccsen? Biztos kapott volna X milliót a fura egyháza, Y milliót a diákszervezete?      Orbán Gáspárról még azt sem gondolom, hogy…..
deckard_r 2021.01.27 13:50:00
@rdos: rendvédelem =/= honvédelem
egyebekben én is azt gondolom, hogy ez egy alapfokú tisztképzés, aminek van egy erős fegyelmi vonala, viszont alighanem egy elit lövészképzéshez (SAS, SEAL, de akár USMC, Idegenlégió) képest azért messze alacsonyabb lemorzsolódással (és némelyeiknél pl. SAS v. SEAL biztosan alacsonyabb követelményekkel). Nem West Point és nem "Akadémia" abban az értelemben, hogy se egyetemi diplomát nem ad (nem olyan szintű), és nem törzstisztképzés. Viszont nyilván nem gagyi és láblógatás.
deckard_r 2021.01.27 14:24:21
@Bolygó Hollandi: azért ha valaki 18-25 éves koráig lövészkedik és onnan megy a Sandhurstbe az katonai értelemben "tapasztalt, hivatásos". Persze nem tudom, hogy milyen arányban szerepel a jelentkezők közt legénységi állományú alap (és esetleg specializációs) képzéseken már átesett hivatásos és civilből induló.
    GFG egyik rímhingyója, bizonyos Bohár Dániel kezdte mocskolni az SZFE diákjait, a prostisrácok.hu-n. Az SZFE Facebook oldalát kezelő új egyetemi vezetés, végtelen konzervatív értékrendűsége okán, megosztotta ezt a primitív, aljas, gusztustalanságot. Mára már levették.    A Mandiner verőemberei…..
deckard_r 2021.01.26 13:09:30
@Vakmacska: mármint úgy gondolod, hogy Szarvas meg Höfgen közt csak annyi a különbség hogy az utóbbi legalább tehetséges volt?
deckard_r 2021.01.26 13:10:31
@kemény keleti kommentelő: a fő probléma az, hogy már nem is kell magyarázni...
deckard_r 2021.01.26 14:07:05
@jotunder: akkor nincs különbség:)